Ábrahámhegy 505 lakosú település gerince a Burnót-pataknak a Balaton mentén húzódó hegysort átszelő völgye. A helységet érinti a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal. Ennek keskeny, északi bejáratánál egykori vízimalom épülete áll, a patak torkolatában pedig az egész Balaton-felvidék legfinomabb homokjára települt strandfürdő található. Ezt a finom homokot a kis patak abból a Káli –medencéből hordja idáig, amelynek nyugati végében Salföld és Kisörs között különleges kvarchomok-bánya üzemel. Ábrahámhegy főutcája a patakkal együtt kanyarog, és a mellékutcák kusza hálózata legyezően terül szét a Balaton felé. A sok kis utca és névtelen dűlő szőlőhegyekre fut fel, ahonnan a régi pincék és présházak közül szaporodó új lakóházak néznek le a tóra. Maga a falu a régi oklevelekben a középkortól a XIX. század végéig – „Ábrahám”, „Szentábrahám”, „Pusztaábrahám” és hasonló neveken fordul elő. A település nevét először 1238-ban kelt oklevél bizonyítja, melyben II. András király a veszprémi káptalannak adományozta Ábraház, Ábraám néven. Az Ábrahám-hegy, amely a faluval együtt valószínűleg egykori birtokosának személynevét viseli, a települést nyugatról határolja, és környezetének egyik legősibb geológiai képződménye. A török világ elmúltát követő, újbóli benépesedésnél kétfelé sorolták a helység egybetartozó népességét, aszerint, hogy telekfundusa a patak melyik partjára esett. Így jött létre a jobbparti, nyugati oldalon egy Salföld-Ábrahám elnevezésű település, míg a másik oldalon lévők Rendes-Ábrahám illetőséghez tartozóknak érezhették magukat.
A község központjában található a Szent Lászlóról elnevezett, 1986-ban átadott római katolikus templom, oltárképét Udvardi Erzsébet festőművész készítette. A téli kápolna Szent László pannóit Somogyi Győző, a templom melletti kálváriát Csíkszentmihályi Róbert készítette.
Az Iskolakápolna a Burnót pataktól nyugatra az Iskola utcában található, 1929-ben épült, és 1986-ig templomként funkciónált.
A Szent Iván-kápolna 1757-ben épült a Kápolnadombon.
A település keleti részén, szőlővel övezve található az 1614-ben épített Fülöp-Jakab templom, melyet déli részén román stílusú ablakok díszítenek.
A Csörgey Titusz Emlékmúzeum fehér falú, nádfedeles épület. A kis madárvédelmi múzeum két jeles madárkutató, Csörgey Titusz és Vönöczky Schenk Jakab emlékét őrzi.
A Bernáth Aurél Galériában nyaranta kiállítások láthatóak.
A vízimalma a Burnót-patak szurdokszerű völgyében, az Ábrahámhegyet Salfölddel összekötő út mellett található. A XVIII. századi, barokk stílusú malom előtt kis, felduzzasztott tavacska van.
Feljebb római kori duzzasztómű maradványa található.
Badacsonytomaj 2260 lakosú nagyközség a Badacsony lábánál, a 71-es főútvonal mentén, Tapolcától 15 kilométerre. Vasúton is megközelíthető a 29-es /Tapolca-Székesfehérvár -Budapest/ vonalon. A település a Balaton nyugati medencéje északi partvonalának középpontjában fekszik. A település legnagyobb látványossága maga a Badacsony, amely félszigetszerűen nyúlik be a tóba. A hegy alakja és geológiai emlékei világosan mutatják a vulkánikus hegyek kialakulásának menetét. A felső vulkáni kúpra egy likacsos anyagú bazaltsüveg került. A népnyelv „kenyérkőnek” nevezi ezt a gőzök, gázok által hólyagossá tett bazaltfajtát. A leggyakoribb bazaltformáció az oszlop, ezek a „bazaltorgonák” érdekes látványosságok. A feltárt régészeti emlékek bizonyítják, hogy már az i.e. III. és II. században kelta települések voltak itt és a környéken. A település a török háború során többször elpusztult és véglegesen csak a XVIII. században népesedett be. A lakosság egy része halászattal foglalkozott, nagyobbrészt azonban szőlő- és gyümölcstermesztéssel. A település a badacsonyi szőlő- és bortermelés központja. Itt csak a bortörvényben feltüntetett badacsonyi szőlőfajtákat termelik: a kéknyelűt, a szürkebarátot, a badacsonyi muskotályt, a furmintot és a rizlinget. Badacsonyt méltán nevezik poézis övezte tájnak. Talán nincs is az országnak még egy olyan tája, amelyről ennyit írtak volna: Jókai a magyar Olymposznak, költők tárgyának és tanyájának nevezi.
A Balaton és Badacsony nagy vonzerővel bír a turistákra, látogatott a Kisfaludy-ház. Kisfaludy Sándor, a neves költő is járt itt szüret idején, Szegedy Ignác Zala megyei alispán vendégeként.
Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Szegedy Rózával. A reformkor Balatonjának zarándokhelye lett ez szép parasztbarokk présház, amely messzire fehérlik félköríves, árkádos emeleti folyosójával. Szegedy Róza egykori présházát – amely a Kisfaludy-ház közelében áll – múzeumnak rendezték be az 1960-as évek elején.
Badacsonyban áll – a Balaton szerelmesének -, Egry Józsefnek, 1976-ban emlékmúzeummá átalakított háza.
A település igazi építészeti kuriózuma az 1931-ben, neoromán stílusban, bazaltkőből épült Szent Imre római katolikus templom, amely Európa első ilyen építménye.
A Ranolder-keresztet a hegy délnyugati oldalán található, körülbelül 400 méter magasságban. 1857. szeptember 14-én állítatta a hatalmas kőkeresztet Ranolder veszprémi püspök.
A településről szerpentin alakban több turistaút vezet a hegyre, és aki nem sajnálja a fáradságot, háromnegyed óra alatt felérhet az 1961-ben épített Kisfaludy-kilátóhoz. A séta közben olyan gyönyörű természeti alakzat látható, mint a „Rózsakő”, amely egy lapos, szív alakú bazalttömb. A népi hiedelem szerint, ha erre a kőre egy fiú és egy lány a Balatonnak háttal leül, még abban az évben házasok lesznek.
A kiemelkedő építészeti emlékek közé tartoznak: az 1780-ban épült Malatinszky-kúria, az 1798-ban épült népies barokk présház és pince, a klasszicista lakóházak és az 1850-ből származó, romantikus, Sitkey-Nagy-kúria.
Badacsonytördemic, 862 lakosú községe a 71-es főútvonal mentén, a Szigligeti-félsziget közvetlen szomszédságában terül el. A helység vasúton is megközelíthető a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vonalon. Területén bronz-, vas- és római kori leletek kerültek elő. A községet írásos emlékek 1219-ben említi először “TURDEMIZ” néven. Kezdetben - kisnemesi lakói miatt -Nemestördemic, később Badacsonytördemic nevét kapta a község. Később a török időkben elnéptelenedett, majd a XVIII. század elejétől újra benépesült. Itt a Badacsony oldalában, 1953-ig bazaltbánya működött.
A községhez tartozó Badacsonylábdihegy üdülőterület a honfoglaló “LÁD” nemzetségről kapta a nevét.
Balatonederics 1121 lakosú községe, a 71-es és a 84-es főközlekedési utak találkozásánál fekszik, a Balatontól mindössze 1,5 kilométerre fekszik. Vasúton is megközelíthető a 26a/ Tapolca – Balatonszentgyörgy/ vonalon. A lakóházaktól nyugatra, a Keszthelyi-hegység présházakkal, nyaralókkal tarkított lejtőin termelik ízletes boraikat a falubeli gazdák. Innen csodálatos kilátás nyílik az ország egyik legszebb, változatos felszínű tájára: a Tapolcai-medence patakokkal szabdalt síkjára, és az azt körülvevő bazalt kúphegyekre, ezek folytatásában a mészkő hegyláncolatokra, amelyeket csak délről szakít meg a Balaton víztükre. Az edericsi partvidék egyike a környék legjobb horgászhelyeinek. A Keszthelyi-hegység vadászati lehetőségekben gazdag. A település neve valószínűleg a szláv Odol személynév ic képzős alakjából keletkezett. (Odolic, Edelich, Edelics, Ederics). A községet 1572-ben a törökök porig égették. A betelepülő lakosság megélhetésének forrása a szőlő- és gyümölcstermesztés volt. A Balaton előtag a tó közelségéből adódik, amit a XVIII. század második felétől használnak. A község mélyebben fekvő részein több helyen bukkantak települések maradványaira az őskor különböző szakaszaiból: kelta eredetű sírra az i.e. II. századból, kockakőből épített római eredetű útra. A leleteket – amelyből több európai jelentőségű – a keszthelyi Balaton Múzeum őrzi.
A község római katolikus temploma kis magaslaton, valószínűleg középkori alapokon eklektikus stílusban épült 1895-ben. Előtte 1871-ben állított Szentháromság-szobor áll.
A szőlőhegyeken szép népi stílusú présházak sorakoznak.
A községet Keszthely felé elhagyva jutunk a híres Afrika Múzeumhoz, amely Afrika állatvilágából ad egy kis ízelítőt, érdemes felkeresni. A múzeumot Dr. h.c. Dr. Nagy Endre hozta létre. A jogász végzettségű ember a vadászmesterségig vitte, majd állatkert vezető lett. Afrikai gyűjtő utakon vett részt és végül Tanzániában telepedett le. Vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részét 1984-ben hozta haza a balatonedericsi családi kúriába, amely azóta élő állatvilággal körülvéve múzeumként működik.
Nemrég fedezték fel a Keszthelyi-hegység közelében a Dunántúl egyik legnagyobb cseppkőbarlangját, a Csodabogyós barlangot.
Balatonhenye 143 lakosú községe, a Balatontól mindössze 8 kilométerre, a Henyei- hegy keleti lábánál fekvő kis település. A falu közúton a Balaton felől a 71-es úton Kővágóörs és Köveskálon át, Tapolca felől Monostorapátin keresztül érhető el. .Első említése 1181-ből származik, ekkor Henney a település neve. Az itt feltárt régészeti leletekből kitűnik; már a rómaiak idejében lakott hely volt. Az oklevelek tanúsága szerint 1262-ben a veszprémi vár nemes jobbágyai lakták. A XVIII. századtól kisnemesi falu. 1878-ban Kerkápoly Károly volt pénzügyminiszter alapított gyümölcsfa-iskolát és kertészetet, amely fellendítette a szőlőművelés mellett a Gyümölcstermesztést is.
A falu északi végétől mintegy 250 méterre kőfalak nyomait láthatjuk. Az Árpád-korban épült, Szent Margit tiszteletére avatott pálos kolostort 1365-ből említik az írások. A törökök két ízben is feldúlták, ennek ellenére a település és lakossága túlélte a támadásokat.
A településen több szép, XVIII-XIX. században épült népi építészeti emléket találhatunk: a volt Kenessey- ház boltíves, mellvédes, törpeoszlopos tornáca 1844-ben épült, de hasonlóan szép a volt Körösényi- és az Ágoston-féle ház is.
Főként természetjárók körében kedvelt a településen található öt önálló vizű kráter-tó, amelyek közül a legnagyobb öt hold kiterjedésű. A tavakban főként kárász található. A tavakat a vadászok is szívesen látogatják, mert kitűnő vadkacsázó helynek tartják.
A hegy oromzatán látható egy meredek sziklasor, amelyet a nép a “törökök halálának” nevez, mert a legendák szerint egy török csapatot a magyarok ide szorítottak és azok kénytelenek voltak leugrani és így lelték halálukat. A sziklasor alatt valóban találtak az ásatások során török fegyvereket, ékszereket.
Balatonrendes 121 lakosú község, a Balaton északi partján, Badacsony és Révfülöp között helyezkedik el. A 71-es főút átszeli a települést. A helység a 29-es/Tapolca – Székesfehérvár – Budapest/ vasúti vonalon megközelíthető. A község a római kortól bizonyítottan lakott volt. A Tepécs- hegyi kőbánya felé vezető út jobb oldalán, római kori villák téglamaradványai kerültek elő. Először 1328-ban említi okleveles forrás. A török időkben elpusztult, később újratelepült. Az északi part teljes hosszában a fejedelmi törzs szállásbirtoka volt. Népességét a Benedek- rendiek térítették meg. A községben az állattartás, a halászat és a nádvágás volt a jellemző. A szőlőterület a XIX. század végén nagyrészt elpusztult. Mesterembereik tányért, köcsögöt, tálat korongoztak a Tepécs oldalából bontott anyagból. Pincéje a jelenlegi Kerekes-domb oldalában, ma is ép. 1991. október 1-jétől önálló község, előtte Ábrahámhegyhez tartozott.
A középkorban a Szent Fülöp és Jakab apostolok tiszteletére emelt templom körül épültek a község házai. A régi templom elpusztult, az élet újbóli megindítása után a hívek a tóti, majd a kővágóörsi plébániához tartoztak.
A római katolikus templomot 1763-ban, barokk stílusban építették Péter és Pál tiszteletére. A templom legutóbbi felújítása az 1980-as évek közepén kezdődött.
A harangláb a XIX. század elején épült vörös homokkő feszülettel.
Savanyúvíz-forrását Pálköve mellett, már Fényes Elek is említi.
Gyulakeszi 711 lakosú község a Balaton-felvidéken, Tapolcától alig 4 kilométerre, a Csobánc-hegy nyugati lábánál fekszik. Első okleveles említés 1180-ban Kesző néven történt. Ősrégi település, amelyen megtalálhatók minden kornak a nyomai. III. Béla király három ekényi földet adományozott a Keszői földekből udvari papjának, Csump veszprémi prépostnak, aki halála után a veszprémi káptalanra hagyta. Így 1247-től a veszprémi káptalan is birtokolt földeket. A település egy részét IV. László király a Rátót nemzetségbeli Balduin fia Gyula mesternek adományozta szolgálataiért. Ebben az időben királyi udvarnokok lakták. A településen a római kortól állt egy útbiztosító erődítmény, amelyet a török, majd a kuruc háborúban ismételten megerősítettek. A törökök két ízben is feldúlták a települést, ennek ellenére a lakosság a XVI. század végére visszatelepült. 1720-ban 180 lakóját írták össze, megjegyezve, hogy a plébánosa és iskolamestere van. 100 évvel később már 748-an élnek a faluban. 1678-ban 22 jobbágy- és 2 zsellércsalád lakta, akik 285 hold szántót és 20 hold szőlőt műveltek. 1752-ben az uradalom nem engedte beiktatni a település új plébánosát, mivel véleménye szerint a kinevezése az uradalom kegyúri jogának megsértésével történt. Válaszként természetesen a veszprémi püspök nem volt hajlandó elismerni az uradalom által javasolt személyt. Ebből kisebb bonyodalom származott. 1859-ben nagy tragédia érte a települést: egy tűzvész következtében az egész falu leégett templomával együtt. A falu lassan épült fel a szörnyű tragédia után, a templomot az Esterházy család építette újjá. A település határban lévő Eger-patak több malmot is működtetett még a két Világháború közti időszakban is. A második Világháború viszonylag csendesen elvonult a település felett, így az élet gyorsan normalizálódott. A település fejlődését jelentősen befolyásolta Tapolca közelsége. Annak ellenére, hogy a falu sok munkahelyet tudott biztosítani az itt élőknek, ma is sokan dolgoznak a közeli városban. A helyben dolgozóknak a Badacsonyi Pincegazdaság kínál munkalehetőséget.
A település határában a Csobánc-hegy tetején áll Gyulaffy-Pethő vár romja. A várról 1255-ben tesznek említést a korabeli feljegyzések. 1678-tól Esterházy Pál nádor birtoka. Sem a törökök, sem később - 1707-ben - a császári seregek nem tudták elfoglalni. Pusztulását a szatmári békekötés után elrendelt császári “várrombolási parancs” okozta. A vár romjait 1953- után feltárták.
Műemlék a XIII. század elejéről származó román kori “Rossz templom” romja.
Hegyesd 160 lakosú község Tapolcától 12 kilométerre, északkeletre fekszik. Nevét a Tapolcai-medence keleti-szegélyén emelkedő Hegyesd kúp alakú vulkáni hegyéről kapta, melynek a XIII. században épült vár maradványai látszanak. Hygusd néven említik 1329-ben. A törökök 1561-ben elfoglalták, majd a következő évben történt visszafoglalás után a magyarok felrobbantották.
A római katolikus templom 1992-ben, modern stílusban épült fel.
Az Eger-patakon átívelő kétlyukú, boltozatos kőhíd a XIX. század elején épült.
Hegymagas 275 lakosú község a Tapolcai-medencében, Tapolcától délre, a Szent György-hegy nyugati lábánál fekszik. A Tapolca-patak, amely a tapolcai karsztvizeket vezeti le a Balatonba, érinti a községet. A község neve eredetileg a Szent György-hegy neve is volt (1222). A Szent György-hegy egyike a Tapolcai-medence pliocén végi bazalt tanúhelyeinek. Tufa és láva ömlött a felsőpannon homokos, kavicsos, agyagos összletére. Oldalában fenséges bazaltoszlopok láthatók, „kűzsákok”, ahogy a helyiek nevezik. A kék és a zöld turistajelzés a hegy keleti oldalán, a bazaltoszlopok között vezet fel a tetőre. (415 m magas). A hegy körül három település alakult ki: Hegymagas, Raposka és Kisapáti. Az eredetileg a Szent György-hegyet jelentő név, áttevődött a községre. A hegy csak később kapta nevét, a hegyoldalban Szent György tiszteletére emelt templomról. Két templomát 1274-ben említik az oklevelek: Szent György és Szent Kereszt. Azonban már az 1083-95 közötti pannonhalmi oklevelekben szerepel, hogy az Atyus nemzetségnek itt volt szőlője. Az 1553-as átvonuláskor a török csak részben égette fel, lakott maradt. Templomai azonban elpusztultak. A XIX. század végére a szőlő nagy része parlagon hever, helyén legeltetnek. Csak a II. Világháború után telepítik be újra szőlőit.
A római katolikus templom a XVIII. században épült, majd 1914-ben, neoromán stílusban átépítették.
A Lengyel-kápolna a Szent György –hegy déli oldalában emelkedik. 1760 körül építtette a Tóti Lengyel család a szép kis barokk templomot. Homlokzat előtti álló tornyának, homlokzatának fülkéiben és az oromzat szélén népies barokk szobrok állnak; középen a kapu felett Szent György. Az egyhajós, félköríves szentélyű kápolna belső berendezése is XVIII. századi, barokk és rokokó. Különösen szép az oltár és a szószék.
A Tarányi présház a kápolna mellett szintén a Tóti Lengyel családé volt, ők építtették 1780 körül. Az egyemeletes barokk présház hullámos oromzatának széleit és fülkéit szobrok díszítik. A pincebejárat előtt álló két kőoszlop szép erkélyt tart; az erkélyajtó felett a Tóti Lengyel család címere látható. Különösen érdekes a kéthajós, dongaboltozatos pince.
Kapolcs 447 lakosú község a Veszprémet és Tapolcát összekötő út mentén a Káli-medence Tájvédelmi Körzet szélén fekszik. 17 kilométerrre Tapolcától. Az Eger-víz és Király-kő sziklafalának találkozásánál települt falu az Eger-völgyben mintegy kapcsot képez a Balaton-felvidék és a Bakony között. Kapolcs múltját, fejlődését, település-szerkezetét elsősorban vize és kereskedelmi útjai határozták meg. A völggyel párhuzamosan kanyargó útja, iparos múltjának emlékei teszik változatossá, öreg házai és patakparti kertjei pedig festőivé. Az Eger-patak a Káli-medence északi határát jelöli.
A római katolikus templom 1783-ban, barokk stílusban épült, benne szép Johann Cymbal freskók és oltárkép találhatóak. Szemben, a réten erdélyi fafaragók szobrai láthatóak.
Az evangélikus templom a XVII. században épült.
Takács-kastély jelenleg magántulajdonban, az épületben a XIX. században cseh serfőzők dolgoztak.
A Kovácsműhely Múzeum egy XIX. századi parasztházban található.
A falu felől meredek út kapaszkodik fel a Kálomis- tóhoz és a Király-kőhöz, amelyek a Balaton – felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területei. A Király-kő, mint a Park északról lezáró hegyek mindegyike, vulkáni bazalt képződmény. Ritka geológiai érdekességét a hatalmas kőzsákok jelentik. Méltóságteljes sziklaszirtjeiről gyönyörű panoráma tárul elénk.
A Balatonhenye irányába haladó úton közelíthető meg Kapolcs másik természeti nevezetessége, a Kálomis-tó. Ez a vulkánműködés eredményeképpen kialakult bazaltlepények mélyedéseiben létrejött, lefolyástalan tavak egyik szép példánya. Az elmúlt aszályos évek következtében a tó állapota leromlott, de még így is számos ritka növényt találtak itt a területet kutató botanikusok. Az 1663-64. évi török hadjárat során elpusztult a falu, a feljegyzések is megsemmisültek. A török pusztítása után hosszú ideig nem tettek említést Kapolcsról, s csak 1715-ben tűnt fel újra nemesi faluként. A falu gazdasági adottságai közepes minőségűek. Talaja sovány, a XVIII. században főleg rozsot termeltek. Legelője kevés volt, szőlőhegye savanyú bort termett. Kezdettől fogva nevezetes volt malomipara.
Káptalantóti 426 lakosú község a Balaton-felvidéken, Tapolcától 6 kilométerre. A községet a páratlanul szép Tapolcai-medence szélén, a Szentgyörgy- hegy, a Csobánc, a Gulács és a Tóti-hegy bazalt tanúhegyek koszorúzzák. A községen keresztülhalad az országos kéktúra útvonala, amely összeköti a bazaltkúpokat Nagyvázsony várával, majd észak felé a Bakonyban folytatódik. 1997 őszén több kisebb táj- és természetvédelmi területtel együtt, a Bakony-Balaton Nemzeti Park része. A tóti utónév a szlovák, szlovén, horvát értelemben is használt tót népnévből származik. A káptalan előnév arra utal, hogy a faluban birtoka volt a győri káptalannak. IV. Béla több várat építtetett a környéken, a szomszéd Csobánc várát a Gyulaffyak építették fel (1255-72). A terület egykor várföld volt, rajta udvarnokok és királyi szakácsok laktak. A lakosság főleg szőlőtermelésből és rétművelésből él, a szántóföldi művelés a gyengén termő, köves talaj miatt háttérbe szorult, bár a rozs, az árpa, a búza, és a kukorica itt is jellemző. A források több helyen kiemelik a szőlőhegy jelentőségét. Nehéz időben odamenekülnek, tavasztól őszig ott élnek lakosai. 1548-ban megtámadta és felégette a török. A XVIII. században magyar falu, katolikus lakossággal. A szőlőtermelés a legfontosabb tevékenység. Több erdőt irtanak ki, hogy bővítsék a szőlőterületeket. A szőlőművelés a háború után is jellemző.
A római katolikus templom 1714-ben épült.
A római katolikus templomromot a Sabar nevű szőlőhegyen lehet látni, mely az ősi falu XIII. században épült román és gótikus templomának romjai.
Kékkút a Káli-medence tőzeges láprétjének délnyugati magaslatára települt 67 lakosú község. Neve kőkutat, kővel kirakott forrást jelent. Már a római korban lakott település volt, erről tanúskodnak a korabeli síremlékek, falfestmény-töredékek, más ásatási leletek. Okleveles említése először 1338-ban fordult elő, Kukut néven. A török hódoltság alatt is lakott hely maradt, bár többször felégették. A törökök kiűzése után közel egy évszázadik említést sem tettek róla az okiratok. Kékkút Veszprém megye legkisebb települései közé tartozik.
A római katolikus templom késő-barokk stílusban, 1760-ban épült.
Az Egyed-ház a Fő utcában népi műemlék, és ugyancsak a mosóház is.
Kékkút ásványvizével vált nevezetessé. A vulkáni tevékenység utolsó szakaszában fakadt forrást már a rómaiak is ismerték, hasznosították. Theodora néven vált ismertté, mivel a legenda szerint a bizánci császárnő legkedveltebb itala volt. Több évszázadon át, egészen az 1930-as évek elejéig mégis szabadon, felhasználatlanul folydogált a kútból az értékes ásványvíz. Mezőgazdasága elsősorban szőlőművelésre és állattenyésztésre korlátozódik.
Kisapáti a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, a Szent György-hegy keleti oldalában fekvő 360 lakosú község, Tapolcától 5 kilométerre található. Ugyancsak a községtől keletre halad a Balatonba futó Eger-víz. A Szent György-hegy bazaltoszlopai magasodnak a község fölött, s itt halad a hegytetőre a zöld jelzésű turistaút. A csaknem lapos tetejű bazaltplatóról csodálatos panoráma nyílik a Tapolcai-medence vulkáni kúpjaira. A bazalttörmelék-lejtőn kitűnő talajon teremnek a Szent György-hegy híres szőlői, borai: a rizling, az ezerjó és a szürkebarát. 1237-ben Hegymagassal együtt szerepel az oklevelekben, de megkülönböztetésül a Szent György-hegy másik községétől, teszik hozzá az Apáti jelzőt. Az Apáti név a pannonhalmi apátság tulajdonára utal, a Kis- előtag Monostorapátitól való megkülönböztetésül kerülhetett a névbe. A későbbi név előtagja, a Sáros, határának minőségére utal. Valószínű, hogy a Balaton magasabb vízállása miatt lápok, vizes, agyagos talajok voltak jellemzők a vidékre. A XVIII. században a vidék száradásával legelőik, szántóik többet teremnek. Az állatállomány is növekszik. A legnagyobb megélhetési forrást a hegyoldalakban megművelt szőlők adták. Jelentős a gyümölcstermesztés is, amit Tapolcán értékesítenek.
Kövágóörs 893 lakosú káli-medencei község, Tapolcától 16 kilométerre, délkeletre fekszik. A középkorban még Nagyörs néven szereplő falut a XIII. században említi először oklevél. A közeli Kisörs faluból csak templomának romja maradt. Nagyörs azonban a törökök pusztításait is túlélve, ma Kövágóörs néven a Balatonmellék egyik legszebb települése.
A római katolikus templom a XVII. században épült.
Az evangélikus templom a XVIII. században épült, homlokzati toronnyal, valószínűleg középkori alapokon. Egyhajós belső terének két oldalán szépen faragott karzat van. Oltára 1776-ból származik.
Az ecséri templomrom a Révfülöp felé vezető út mentén található, Kővágóörstől körülbelül másfél kilométerre. Egykor falu állt itt is, amely a török időkben teljesen elpusztult, ma csak XII. századi templomának romjai őrzik emlékét. A templom háromhajós volt, félköríves szentéllyel, homlokzati toronnyal, amit XX. században döntöttek le, hogy követ termeljenek ki belőle.
A településhez tartozó Pálkövén található a Bajcsy Zsilinszky Endre Emlékmúzeum, mely a politikus életútját mutatja be.
A népi építészet emlékei még sok helyen megtalálhatók a faluban: árkádíves tornácú, szép lakóházak.
A Kőtenger egykor az egész Káli-medencét beterítette. A vulkanikus utóműködés során feltörő hévizes források vizének és a földet borító homoknak a kölcsönhatásából keletkező kisebb-nagyobb kövek nagy részét sajnos az évezredek folyamán kibányászták, de még néhol látható a földet beborító kövek sokasága. Az egyik ilyen védett terület Kővágóörs keleti szélén található.
Köveskál 422 lakosú község a Balaton északi partján a festői szépségű Balaton-felvidéki Nemzeti Parkká nyilvánított Káli-medencében helyezkedik el. A helységet a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonalon is megközelíthetjük. Nevét a Honfoglalás korában a 890-es években itt letelepedő Kál Horkáról kapta. 1548-ban a törökök felégették a falut. A lakók a török háborúskodások alatt többször felépítették. I. Ferenc császár és király 1823-ban örökös városi rangot adományozott a településnek. A község címere is ebből az időből származik. A település 1877-ig járásbírósági és főszolgabírói székhely. Mezővárosi rangját a XIX. század végéig megőrzi, ezt jelzi a máig eredeti formájában fennálló városkút a mosóházzal. A község jellegzetes mezőgazdasági terméke a szőlő, melyet az 1890-es filoxéra vész itt is kipusztított, de az akarat és a szorgalom helyreállította az okozott kárt és máig kitűnő borokat termelnek a szőlőhegyen. A táj meg tudta őrizni eredeti arculatát, ma is az akkori időkig épült épületeket lakják.
A falu településszerkezete, a festőien egymásba torkolló utcáival, közeivel és tereivel jelenleg is őrzi a XVIII.-XIX. századi hangulatát. Nem egy hajdani kisnemesi kúria jellegzetes apró dombocskán helyezkedik el.
A református templom hatalmas műemlék épület, mely az 1700-as években épült.
A római katolikus templom a XIX. századi késő barokk emlék, amely egy kőfallal kerített mandulaligetben áll. Kapuján és homlokzatán középkori eredetű, valószínűleg Köveskál hajdani templomából való, vörös homokkő faragványok maradtak fenn.
A Fekete-hegyen található csodálatos források, tavacskák és láprétek kellemes kikapcsolódást, pihenést nyújtanak.
A Lesence- települések lélekszámban is mindig legkisebb 325 lakosú községe, Lesencefalu a Balatonhoz közel, zárt völgyben fekszik, érinti a Tapolca- Lesencetomaj-Keszthelyre vezető műút. Erdők, gyümölcsösök, szőlőültetvények övezik a festői szépségű kis települést. Oklevél 1365-ben említi először nevét Németfalu néven, amely német telepesek jelenlétére utal. A török időkben elnéptelenedett, de újra telepítették. Később Lesencenémetfaluként is találkozunk nevével, amelyet 1940-ben Lesencefalura rövidítettek. A korábbi századokban a szomszédos Lesencetomajjal együtt szerepel, 1720-ban közös bírója van a két községnek. A lakosság fő jövedelmi forrása az állattenyésztés. Mivel a kő és a fa helyben van, mészégetéssel is foglalkoztak.
Katolikus temploma a XV. században épült, 1745-ben barokk stílusban átalakították. Jellegzetessége az 1740 körül készült vörösmárvány főoltár.
A falu másik kiemelkedő nevezetessége a XVIII. századból való Szent Donát kápolna. A kápolnában találhatók a Tirolból származó, Máriát és Jánost ábrázoló szobrok.
Lesenceistvánd 926 lakosú község a Keszthelyi-hegység észak-keleti peremén, az Uzsa- völgy torkolatánál fekszik, közel párhuzamosan a Lesence- patakkal. Istvánd falu neve először 1328-ban tűnik fel a korabeli oklevelekben. A török már 1545-ben elfoglalta a falut, teljesen felégették, hosszú időre pusztasággá válik. A hegyoldalakban kiváló minőségű meggye és szilva terem, s jelentős a gesztenyeállomány is. A XIX.-XX. századforduló idején megnő a nem mezőgazdasági termelésből élők aránya. 1910-ben már több mint 120 keresőképes lakos kap munkaalkalmat a közeli bányákban, ipari üzemekben, kereskedelemben.
A római katolikus templom középkori eredetű, melyet 1755-ben építettek újjá, majd a XVIII. század végén barokkizálták.
Lesencetomaj 1142 lakosú község a Keszthelyi-hegység dombokká szelídült keleti és a Tapolcai-medence nyugati peremének találkozásánál alakult ki. A helység vasúton a 26-os/Tapolca-Celldömölk/ vonalon megközelíthető. A Tapolcai-medence vulkánikus tanúhegyei a síkságból emelkednek ki. Északkelet felé a Bakony nyúlványai láthatók. 1990-ben védetté nyilvánították a lesencetomaji láprétet, hogy a fokozottan védett lisztes kankalin termőhelyét megóvják. Területe: 84,9 ha. Lesencetomajaz ősi Tomay nemzetségnévből kapta a nevét. A települést az oklevelek eredetileg csak Tomajnak említik. A községen átfolyik a Lesence- patak. A XVI. századtól mindmáig Lesencetomajnak hívják. Legkorábban 1121-ben, az almádi apátság alapítólevelében említik. Kedvező fekvése miatt régóta lakott hely. 1802-ben a falu határában két feliratos oltárkövet találtak a római korból. Egyiket az első légió katonája állíttatta Jupiter tiszteletére. A község déli részén fekvő Csertetőn 1901-ben szőlőforgatáskor római urnatemetőből bronz serpenyőnyél került elő. A török idők alatt a község egy időre, a XVI. század végén lakatlanná vált. A lendületes fejlődés időszaka akkor következett, amikor a Tóthi- Lengyel család idejében, tóti Lengyel Krisztina kezével Nedeczky Károly, bécsi magyar kancelláriai tanácsos birtokába jut a település.
A római katolikus templomot középkori alapokon 1806-ban emelték klasszicista stílusban.
A Nedeczky-kastély 1752-ben, barokk stílusban épült, melyet 1854-ben, illetve 1953-ban és 1986-ban bővítettek.
A Szabó-ház 1830-ban épült népi építésű nádfedeles parasztház a Kossuth utcában.
Mindszentkálla 356 lakosú község Tapolcától 13 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység a Káli-medence északi peremén, a Kis-hegy és a Kopasz-hegy keleti lábánál terül el. Először 1277-ben említi oklevél. A török időkben elpusztult, később újratelepült. A XIX. század végén a középkori Kisfalud nevű település olvadt bele.
A római katolikus templom a XIX. században épült, klasszicista stílusban.
A római katolikus templomrom a jelenlegi település déli részén, az ősi Kisfalud középkori gótikus templomának romja.
A Káli-medence egyedülálló geológiai látnivalója Kőtenger, mely a település szélétől Szentbékálla felé haladva található.
A településtől délre a Kereki-dombon, valószínűleg a bronzkor végén épített, s a honfoglaló magyarok által használt Káli földvár maradványai láthatók. A domb tövénél az egykori Kerekikál falu középkori templomának romja tekinthető meg.
Monostorapáti 1115 lakosú község Tapolcától 15 kilométerre, északnyugatra, a Veszprémet Tapolcával összekötő út mentén fekszik. A község délkeleti határa a Balaton- felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. A községből a Macska- hegy és a Boncsostető között, szőlők futnak fel a Kőtenger Természetvédelmi Területig. A Boncsostető 448 méter magas, tetején van a Batsányi-kilátó, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a Balaton-felvidék egyik legszebb részére. Az Egervíz-patakot Kapolcs községnél felduzzasztották, így keletkezett a Monostorapáti- víztároló, amely halastóként működik. A völgy éghajlata kedvező, tiszta, friss levegője vonzza a letelepedőket. Monostorapáti az Egervíz völgyében letelepült Szent Lélek bencés apátság birtoka volt, ezért kapta az Apáti nevet. Mátyás király idején kapta a Monostorapáthy nevet. A régi időkben híresek voltak malmai. Az Egervíz-patakon hat malom is működött 1599-ben. 1792-ben a térképek már csak két vízimalmot jeleznek. Monostorapáti határában nagy bükk-, cser- és tölgyerdők voltak. A XVIII. században juhászok és famunkások telepedtek be. 1787-ben már 675-en lakták. 1773-ban magyar falu katolikus lakossággal. A katolikus tanító helyben működik, olvasást, írást tanít. A falu lakosságának a XIX. század folyamán a szőlőművelés és az állattenyésztés jelentette a fő megélhetési forrást. Idegenforgalma fellendült az elmúlt évtizedekben, melyhez a gyönyörű szurdokvölgy, a Tapolcai-medence vulkánjainak közelsége és a vendégszerető lakosság járult hozzá.
Római katolikus templomát 1759-ben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök építtette. A renoválás során Xaverisch-freskókkal gazdagodott.
A Szentkúton az Almádi bencés apátság romjai láthatók, melyek 1222 előttről származnak.
Nemesgulács 1032 lakosú község a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Tapolcától 6 kilométerre, délre fekszik. A Tapolcai-medence déli részén, a Gulácsi-hegy nyugati oldalának tövében fekvő település, mely az Árpád-kortól lakott. A török időkben elnéptelenedett, majd a XVIII. század elejétől újra benépesült. Kőbányájáról vált ismerté.
A római katolikus templom 1850-ben, klasszicista stílusban épült. A templomkertben található Mindszenty József emlékművet 1989-ben avatták fel.
Nemesvita 388 lakosú község a 84-es főközlekedési út mellett, Tapolcától 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A helység a Keszthelyi-hegység északkeleti részén terül el, mely Árpád-kortól lakott, és főleg nemesek lakták.
A római katolikus templom a középkori temploma helyén 1778-ban, késő barokk stílusban épült.
A településen hét XVIII-XIX. századi kisnemesi kúria látható.
A település nevezetessége a népi építésű házak a Dózsa, Kossuth és Petőfi utcában, melyek oromdíszesek.
Raposka 236 lakosú község a 26a-s/Tapolca-Balatonszentgyörgy/ vasútvonal mentén, Tapolcától 4 kilométerre, délre fekszik A Szent György-hegy északnyugati oldalán.
Révfülöp 1058 lakosú nagyközség a 274 m magas Fülöp-hegy déli lábánál épült, a Káli-medence déli bejárata. A helység megközelíthető a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonalon is. A település neve átkelőhely, a Balaton két partja között, és kapcsolatteremtő hely az itt élő és ide érkező emberek között. A virágzó középkori települést a törökök 1548 körül elpusztították, s Révfülöp ezt követően lakatlan terület, majd gyéren lakott puszta, Kővágóörs szőlőhegye lett. A sétahajózás 1752-ben indult újra, 1779-ben révházat építettek a parton. A villa- és üdülőtulajdonosok 1899-ben megalakították a Révfülöpi Fürdő- és Partszépítő Egyesületet, amely nagyszabású strand és partszegély-építésekkel, parkosításokkal megteremtette Révfülöp mai arculatának alapjait. A település szerkezete az 1960-as években történt újabb jelentős fejlesztések ellenére sem változott, megőrizte hegyközség jellegét.
A község múltját több építészeti emlék is őrzi. Valamikor a XII. században emelhették a hajdan volt község, Ecsér templomát. A háromhajos, félköríves szentélyű, fallal körített templomrom nyugati oromzatán egy Szent Kristófot ábrázoló falfestmény töredékes maradványa most is látható.
A vasútállomással szemben pedig találjuk a középkori Fülöp falu XIII. századból származó, vörös homokkőből emelt egyhajós román kori templomának romjait. Egyenes záródású szentélyét hajdan dongaboltozat fedte. Oromzatos homlokzatát félköríves záródású, szépen faragott kapuzat díszíti.
Révfülöp központja a kikötő körüli mindig nyüzsgő térség, a XX. század elején emelt eklektikus épületekkel, a bazársorral, pecsenyesütőkkel, borozókkal.
De itt áll a Közösségi Ház is, melyben a Honismereti Gyűjtemény látványos hely- és fürdőtörténeti kiállításában gyönyörködhet a látogató. Az épületben kapott helyet a rangos tárlatoknak helyet adó Tóparti Galéria is.
A környék kirándulóhelyekben is gazdag. A piros jelzés a hajóállomástól indul, s a szőlők között visz fel a Fülöp-hegyre. Megéri felkapaszkodni, mert gyönyörű a kilátás a tapolcai-medence tanúhegyeire, a tóra, és a somogyi oldal dombjaira. A Balatoni Nemzeti Park területe természeti ritkaságok egész sorát kínálja, kőtengereket, krátertavakat, forrásokat, gazdag növény- és madárvilágot.
A múltat idéző emlékek sora, de a jelen is azt mutatja, hogy az itt élők a természet megszelídítése közben maguk is beolvadtak a tájcsendjébe, szépségébe. A szőlőtől, gyümölcsösöktől zöldellő hegyoldalt árnyas parkok kötik össze a vízparttal. A gyümölcsfák lombjai között faverandás polgári villák őrzik a múltat, és jelzik, hogy Révfülöp már egy évszázada is híres fürdőhely volt. Talán a sok zöldnek, talán az emberek viselkedésének köszönhető, hogy még a legzsúfoltabb nyári szezonban is érezni azt a meghittséget, ami Révfülöpöt a Balaton egyik gyöngyszemévé tette.
Salföld 71-es főközlekedési úttól, az ábrahámhegyi leágazástól 3 kilométerre, a Káli- és a Tapolcai-medence találkozásánál fekvő a 65 lakosú község. A ritka természeti képződményekben gazdag, festői tájat, a Balaton „hátsó udvarát” már a honfoglaló magyarok is megkedvelték. A középkori nemesi faluról többféle változatban emlékeznek meg az oklevelek. Nevezték Kőkútnak, Salköveskútnak, Salkőkútnak. Egy 1307-ben kelt okirat már említést tesz a Mária Magdolna tiszteletére épített pálosrendi kolostorról. Mivel a civilizáció hullámai nem érintették a hegyek takarásában megbúvó falut, térszerkezetét, formáját szinte a mai napig megőrizte. A lakosság évszázadokon át a mezőgazdaságból élt. Földjeink főként rozsot, szőlőt és gyümölcsöt termesztettek. Fényes Elek 1836-ban azt írta Salföldről. „Földje kevés, de bora jó.” Ez a megállapítás ma is igaznak bizonyul. Korabeli krónikák említést tesznek malmairól, kocsmáiról, halastaváról, pásztorokról. A falu széléig húzódó kőtenger idegenforgalmi látványosság, sokan látogatják a pálos templom maradványait, a Pajta Galériát, az 1769-ben épült késő barokk templomot. Noha lélekszáma fogyóban van, mégis bizonyosra vehető, hogy Salföldet sikerült kimenteni a pusztulásra ítélt kisfalvak sorából. Jövője szorosan kapcsolódik az idegenforgalomhoz, a falusi turizmushoz.
Sáska 288 lakosú község Tapolcától 8 kilométerre, északkeletre fekszik. E néven 1385-ben említtetik először, de határában álló „Sasmadár” már 1304-ben ismert.
A község nevezetességei Árpád-kori, kősisakos templom, az erdőben a Szentjakabi apátság, Dobos templomának és Szent Ilona klastromának romjai, a Hármasmalom (címermalom) jobb szélső halmán álló Sasmadár, Sáska nyugati bejáratánál 200 éves Szentjános szobor, a kőbálvány neve „Küember”.
Szentbékálla 218 lakosú község Tapolcától 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Káli-medence északnyugati peremén.
A római katolikus templom a Káli-medence katolikus községeinek nagyméretű plébániatemploma, mely 1770-ben, barokk stílusban épült.
A római katolikus templomromot a községtől északkeletre találjuk. Ez az elpusztult Tüttöskál falu templomának romja.
A Velétei-palotarom egy 7×7 méter alapterületű lakótoronyra emléketető rom.
Az Istvándi-ház 1825-ben épített népies lakóház.
Szigliget a Badacsony közvetlen nyugati szomszédságában elterülő 934 lélekszámú község a Balaton magasabb vízállása idején sziget volt. A helységet vasúton a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vonal érinti. Területe ma is félszigetként nyúlik a tóba. Kevés hely van Magyarországon, melyet a természet ennyi szépséggel ajándékozott meg. A 242 méter magas Várhegy csúcsát várrom koronázza, a falu nádtetős házai a vár alatt félkörívben, egymás alatti lépcsős elrendezésben helyezkednek el. Az újabb utcák déli irányban behálózzák a Majális-domb, a Kámon- kő, a Soponya- tető, a Királyné szoknyája és az Akasztó-hegy aljában rejtőző völgyeket, lejutva egészen a Balaton-partig.
A község római katolikus templomát 1721-ben építették újjá.
A várat Favus Pannonhalmi apát építette, 1262-ben már készen állt. A várhegy alatt, mintegy a végvári élet tartozékaként kis település alakult ki, melynek temploma is volt. A vár királyi tulajdonba került, majd 1521-től évszázadokra a Tóti- Lengyel-családé lett. A meredek hegycsúcson ülő várat a törökök több ostrom ellenére sem tudták bevenni, a vár környéki településeket azonban felégették. Ebben az időben a vár az észak-balatoni végvárrendszer legfőbb erőssége, a magyar “hajóhad” (a sajkások) kikötője volt. A várat Lipót császár 1702-ben kiadott rendelete alapján felrobbantották.
A falu megőrizte jellegzetes településszerkezetét, az ófalu egész belső területe védett.
A vár alatti Tóti- Lengyel-kúria barokk stílusban épült, ma vendéglátóhely.
A község központjában áll a klasszicista Esterházy-kastély, melynek parkja valóságos arborétum.
A községtől keletre, a régi rév fölött áll az Árpád-kori Avas-templom megmaradt tornya, a Csonkatorony.
A Szigliget Galéria a katolikus templom melletti nádfedeles épületben, az egykori elemi iskolában kapott helyet. A kiállítások megtekintése ingyenes, a téli időszak kivételével mindig vásárolhatók itt balatoni témájú festmények. Három kézműves műhely szakmai bemutatói is láthatók (kovács, fazekas, textiles).
A település új látnivalója a Farkas István Emlékház, a festőművész méltatása mellett alkotótáboroknak is helyet ad az épület.
Taliándörögd 714 lakosú község Ajkától 33 kilométerre, délre fekszik. A község határa már régóta lakott hely volt. Pelargus János 1872-ben készült feljegyzéseiben a község határában nagyobb római telepet írt le. Ebben az időben a záporeső római kőkoporsót mosott ki a földből, abban csontváz és Licius római császár 200 darab érméje volt. Taliándörögd területén a középkorban négy település volt. Dörögd első említése 1249-ben történik, amikor az ereki püspöki birtok határait állapították meg. A településsel szorosan összefügg a Dörögdi család neve és sorsa.
A római katolikus templom a XIV. században épült, majd 1773-ban újjáépítették, majd kiegészítették.
A református templom a XVIII. században épült.
Az evangélikus templom 1821-ben, késő barokk stílusban épült.
A Szent András templom a XII. században épült, ma csak a romjai látszanak.
18225 lakosú Tapolca a Szent György-hegy lábánál, a 84-es főúttól 5 kilométerre fekszik. A helységet a 26-os/Tapolca-Celldömölk/, 26a-s/Tapolca-Balatonszentgyörgy/ és 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonalak érintik. 1987-ben a Városi Múzeum kutatói a Templomdombon lévő plébániakertben római település nyomait keresve bukkantak rá Tapolca legrégebbi településnyomára, egy az i.e. 5500 - 4500 közötti Körös - Starcevo kultúrához tartozó, újkőkori ház maradványaira és edénycserép-töredékeire. Valószínűleg, a védelmi lehetőségek miatt húzódott e népcsoport a környezetből kiemelkedő dombra, előnyös lehetett számukra a melegvizű (mai nevén Malom-) tó, továbbá a dombperem környékén lévő gabonatermesztés és állattenyésztés feltételei biztosították a folyamatos lakottságot. Az i.e. 4500 körül megjelent dunántúli vonaldíszes kerámia, majd az újkőkor végét jelentő lengyeli kultúrához tartozott őslakosság a tágabb környéken is létrehozta telephelyeit. A réz- és bronzkori lakosság inkább a medence magasabb térfelszíneit (a bazalthegyek platóit és enyhébb lejtőit) szállta meg: urnasíros, rézeszköz - mellékletes temetkezési emlékeik számos helyről kerültek elő. A késő vaskori (i.e. 350 - i.e. 12 között) temetőt az egykori téglagyár melletti a várdombon tárták fel a régészek. Tapolca településtörténetében kiemelkedő jelentőségű a rézkorban kialakult úthálózatnak a mai város helyén létrejött csomópont-kereszteződése, amely településfejlesztő hatású lett. A rómaiak idején I-IV.században kiépített, 6 méter széles és kőalapozású úthálózat maradványai a városközpont több részén is felszínre bukkantak. Az e korból származó épületmaradványok is ezeknek az utaknak a nyomvonala mentén kerültek elő. A legjelentősebb épületegyüttest a Templomdombon tárták fel, ahol erődszerű falak, és az épületek fűtőcsatornáinak nyomai maradtak meg. Edény-, tetőcserép-, terra sigillata díszedény-töredékek, üveg- és fémeszközök, távolabb téglasírok jelzik a tartós megtelepedést. A régészek számos sajátos lelet alapján, nemcsak ókeresztény lakosság jelenlétét feltételezik, hanem a Templomdombon egy ókeresztény templom meglétét is. Az V. század elején e táj római és romanizált lakosságát a hunok elől menekülő keleti barbár népek szorongatták, majd 453-ig hun fennhatóság alatt éltek. Őket a 456-tól 471-ig tartó keleti gót, majd 586-ig a longobard uralom követte. Ez utóbbiakat az avarok késztették továbbvonulásra. Az avar és a helyi népek kultúrájának ötvözete, a Keszthely - kultúra, számos emléke azt mutatja, hogy a lakosság, főképpen a zalavári székhelyű szláv fejedelemséghez tartozó szláv törzsek, meg- és túlélték a magyar honfoglalók itteni megtelepedését (kb. 900 táján). E szlávoktól származik a település neve a “meleg víz ” jelentésű Toplica szó, magyarosított alakjaként. Első említése 1182-1184 tájáról való: III. Béla király oklevélben Csump nevű udvari papjának ajándékoz egy berket a Tapolca és Keszi közötti területen. Ez része annak a birtokadományozásnak, amellyel a Koppány - lázadásban részt vett Vérbulcsú, vagy másképpen Lád nemzetségtől elkobozott, s királyi szolgálónépek laknak és heti piaca van. II. András 1217 körül adományozza Turul ispánnak , akiről később Turultapolcának nevezték el a települést. Földesúri magángazdaságának központját a dombon alakította ki: román stílusú templomot és kúriát építtetett. E templom egyik falrészlete megőrződött a későbbi (gótika, barokk, újkor) átépítés során: a mai római katolikus plébániatemplom falkutatásakor került elő. A Boldogságos Szűz titulusú templom jelentőségére utal, hogy 1280-ban a veszprémi püspök egyházmegyéje legszebb és legünnepélyesebb templomának nevezte. Még 1290-ben is a Turul család leszármazottja kezén van. Egy oklevél szerint 1346-ban ismét királyi birtok, hospeseinek bírója név szerint ismert. Nagy Lajos király 1347-ben a lövöldi (ma Városlőd település) karthauzi kolostornak adományozza, akik egyik birtokközpontjukká teszik a mezővárost, s a Templomdombon megerősített épületeket emelnek, az egykori falak alapján. A város ekkor két évszázadra a környék központja lesz: a kül- és belföldi kereskedelem útvonala mentén lévő vámhely, az egyházmegye egyik tizedszedési központja, a zalai főesperesség esperességi székhelye, itt működött a királyi kamarahaszna és a királyi sókamara helyi központja. A városnak rangot adott, és jelentőségét mutatja, hogy a XIV. század harmincas éveitől, a nemesi vármegye közgyűléseinek egyik állandó székhelye, ahol “királyi meghagyásból és tekintéllyel” többször maga a nádor bíráskodott. Tapolca lett a székhelye Zala megye keleti fele törvényszékének is. A karthauziak a XV. század közepétől a templomdombi udvarházukat megerősítik, fallal, véderőművel veszik körül, amitől várkastély jelleget öltött. A törökök megjelenését követően a karthauziak és a mezőváros lakossága a plébániatemplomot és a kastélyt felhasználva, palánkvárat épített. Valószínű, hogy a törökök az 1554. évi hadjáratuk során foglalták el, és szállták meg a települést. Bár a XVIII. században ismét kiépül a várkastély védelmi rendszere, a harcok során jelentős szerepe nem volt. Ekkor már a veszprémi püspök, Padányi Bíró Márton birtoka, amelyen 1658-ban 7 örökös és 21 gyalogjobbágy, valamint 41 szabad hajdú él. A település státusa: erődített püspöki mezőváros. Az ide telepített hajdúk számos rabló hadjáratban vettek részt a környéken, s igyekeztek feltartóztatnia török támadásokat. A vár még szerepet játszott a Rákóczi - szabadságharcban, s pusztulása is erre az időre tehető. A romba dőlt épültek köveit, a várost újjáépítő lakosság házainak, valamint a plébániatemplom és az iskola építéséhez használták fel. A település lakóit 1696-ban telepeseknek, 1715-ben szabadoknak, 1720-ban ismét szabadoknak, azaz egykori várkatonáknak nevezik az oklevelek. A város és a veszprémi püspök közötti szerződések azonban, mind inkább a lakosság terheinek növekedését jelzik: pénzfizetés, a tized beszállítása, hosszúfuvar, levélhordás, segítségadás a dézsmáláshoz, egy hónapi szolgálat a püspöki bandériumban, a bírság a püspöké, ugyanakkor mentesek a robottól és a kilencedtől. Az 1802-ben betelepültek, (a Szent Miklós, az Új utca és a Haláp utca lakói), azonban már készpénzfizetéssel adóznak. Így a városból befolyt földesúri pénzjövedelem állandóan emelkedett, ami arra is utal, hogy a mezőváros lakossága nemcsak számban, hanem tulajdonában is gyarapodott. A helyi nemesek és Padányi Bíró Márton püspök első szerződéskötésére 1752-ben került sor, amelyben a nemesek önálló státust kapnak. Később a szerződést többször is megerősítik. Az 1770. évi megyei összeírás során Tapolcán 374 mezővárosi családban- ebből 335 a zsellér- 1850 személy él, 1033 az adózó a parókián, és a nemeseknél 130 fő lakik. A lakosság gyarapodása gyors: 1802-ben 2472 személy él a városban (3 tisztviselő, 167 polgár, kézműves, 17 nemesek szolgája, 415 zsellér és más lakó, 645 fiúgyermek és 1225 nő). A lakosok nagyobb része katolikus. Anyaegyház, amelynek a környező községben filiái vannak. A gazdálkodásban jelentős volt az 1864. évi tagosítás, amely közvetve hozzájárult a helyi- és kereskedőréteg növekedéséhez. Tapolca éppúgy, mint számos más környékbeli település, kereskedelmi hírnevét a zsidó népességnek köszönhette. A bor mellett a különböző mezőgazdasági termények és iparcikkek kereskedelme volt jelentős. Bár mezővárosi rangját 1871-ben elvesztette, a XIX. század végén mégis ennek volt köszönhető a lakosság gyors gyarapodása, s ehhez hozzájárult az is, hogy számos közigazgatási intézmény települt ide, a róla elnevezett járás székhelyére. Polgárosodása intenzív lett, s ez megmutatkozott a városkép alakulásában, szellemi arculatán: iskolák, kulturális középületek sora épült. A vasútvonalak ugyancsak a fejlődés motorjai lettek: 1891-ben a Sümeg - Tapolca, 1903-ban a Tapolca - Keszthely, 1908-ban a Tapolca - Budapest vonal épült meg. Bár az 1863-as és 1908-as jelentős tűzvész , valamint az első Világháború visszavetette a fejlődésben, a helyi üzemek folyamatos épülése, a lakosság foglalkozás szerinti átrétegződése a fejlődést mutatja: egyre több az ipari munkás. 1925-ben 25 nagykereskedő - közülük 15 borral foglalkozó -, s jelentős számú munkás dolgozik a Gőzfűrész és Faipari Vállalatnál, a téglagyárban, a szeszfőzdében és a vasúton. A II. Világháborúban jelentősek voltak a város veszteségei: a legsúlyosabb, a körülbelül 800 zsidó lakos deportálása és pusztulása. Az utóbbi fél évszázadban a város több kisebb időtartamú periódusban jelentős fejlődést ért el. 1966. március 31-én lett ismét város, és járási székhely státust kapott. 1966-ban a Bakonyi Bauxitbánya Igazgatóságának ide költözésével a bauxitbányászat központja lett, s más ipari üzemek betelepülésével, a helyi kereskedelem szélesedésével, iskolahálózatának, közművelődési intézményeinek kiépülésével, a Balaton - felvidék egyik jelentős kisvárosává vált. A városkép jelentősen átalakult, és szellemi - kulturális hagyományai egyre jelentősebbek a térség életében.
A Malom-tó mellett áll a XVIII. századi vízimalom, ma turistaszálló. Tapolca szülötte Batsányi János. A költőnek és feleségének, Baumberg Gabriellának szobra a “mediterrán-negyedben” a Kistó partján található. A Tavasbarlang egyedülálló geológiai látványosság. A kórházbarlang gyógyidegenforgalmi célpont. A városban termálvizes strand, illetve sportrepülőtér működik. Az Iskolamúzeum állandó tárlata az iskolatörténeti kiállítás, amely Közép-Európa egyik legrégebbi népiskolai épületében található. Az első Magyar Látványtár Diszelben, egy újjáépített malomban tekinthető meg.
Uzsa 383 lakosú község a 26-os/Celldömölk-Tapolca/ vasútvonal mentén, Tapolcától 9 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1995. augusztus 20-a óta önálló, előtte Lesenceistvándhoz tartozott.
Vigántpetend 225 lakosú Dörögdi-medencei község a Tapolca-Veszprém összekötő út mentén, Tapolcától 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A település két ősi, XIII-XIV. századi eredetű falu, Vigánd és Petend 1938-ban történt egyesítésével jött létre. Egervölgye évezredes kultúrák bölcsője: vas, bronz- és római kori leletanyagok sokasága. Vigánd falut 1082-ben, Petendet 1330-ban említik elsőként hiteles oklevelek. A középkorban a kegyúri joggal rendelkező falu számára az Esterházy család Fellner Jakabbal épített plébániát és templomot a XVIII. században.
A római katolikus templom 1760-ban, barokk stílusban épült.
A római katolikus templomrom a templom mellett található, mely a falu középkori templomának romja.
Az evangélikus harangtornyot a XVIII. században emelték.
Szoborparkjában a fafaragó táborban dolgozó erdélyi és kárpátaljai fafaragók munkái tekinthetőek meg.
Zalahaláp 1062 lakosú község Tapolcától 5 kilométerre, északra fekszik. A Haláp-hegy a Tapolca-medence tanúhegyeinek egyike, mely a medencét északról zárja le. A bánya, ahol bazaltkövet bányásznak, nem üzemel. A hegytetőről csodálatos kilátás nyílik a Balaton badacsonyi és szigligeti öblére, a Tapolcai-medencére, a Somló-hegyre, a sümegi várra és a zalaszántói Buddha templomra.
A római katolikus templom 1770-ben, barokk stílusban épült.
A volt Prónay-kastély XVIII. században, barokk stílusban készült.
A község belterületén 1,2 hektáros természetvédelmi terület található, melynek ritkasága a 30 méter magas, 150 éves mamutfenyő.
