Archive for the Category ◊ Uncategorized ◊
A történelem korai szakaszából is vannak leletek az újkőkorig visszamenőleg. Bizonyíthatóan a rómaiak alapozták meg a szőlőtermesztést, amit az Avarok is folytattak. A honfoglaláskor már lakott település volt a mai Mór helyén. Ide telepedett le a honfoglaláskor Árpád törzse. A települést I. László király 1080 körül az egri püspökségnek adományozta. 1327-ben Károly Róbert Csókakő várához csatolta, ami a Csák nemzetségbeli Csák Péter és Csák István birtokában volt. A XIV. századi iratok már rendszeresen említik a szőlőt. Mór község nevével csak a XV. században találkozunk. A kódexek tanúsága szerint a vidék szőlőkultúrája a XVI. századig szépen kifejlődött, de nem került külföldre. Ezt a kort úgy jellemzik, hogy a megtermett bor sok, a jó ivóvíz pedig kevés. Ezért a legtöbb helyen - védekezvén a betegségek ellen is - rászoknak a borivásra. A török hódoltság akasztotta meg itt is a fejlődést. A felvonuló csapatok pusztítási miatt a vidék csaknem elnéptelenedett. Emiatt pusztultak el szőlői is. A XVIII. század tehát már nem annyira folytatása a régi szőlőkultúrának, hanem megalapozási időszaka egy új gazdasági korszaknak. Valószínűleg ekkor találkozott és forrott össze a borvidék és az Ezerjó története. Az elpusztult, elmenekült lakosság helyett német telepesekkel népesült be a vidék. Ekkor telepedtek le Mórott a Kapucinusok is, akik a környék legjobb szőlőművelői lettek. A múlt században a borvidék jelentősége egyre növekedett. Volt időszak, amikor a nagy külföldi kereslet folytán a tokaji borok után a móri borok értékesültek a legmagasabb áron. A homokkal kevert lösz és a homok talajokon a filoxéra kevesebb gondot okozott, mint a kötöttebb talajú borvidékeken. 1901-ben kérvényezte Mór község képviselőtestülete, hogy “Mór és vidéke, mint önálló borvidék szerepelhessék”, mert addig a Neszmélyi borvidékhez tartozott.
Az egész Balaton környékén nem ritkák a római kor 2000 éves emlékei. Az 1300-as évek elején a veszprémi püspökségnek már kiterjedt szőlőbirtokai voltak itt, de feltehetőleg már a kelták itt is termesztettek szőlőt. Századokon át királyi birtokok és főúri szőlők, valamint kisnemesi szőlőbirtokok hirdették ennek a területnek a kiváló borait. Már a középkorban Tirolba és az Alpokon túlra, a délnémet térületekre szállítottak erről a területről borokat. Az Esterházy család hercegi és grófi ága a környék legtöbb szőlővel rendelkező birtokosa volt, uradalmaikban rendszeresen készíttettek természetes csemege-borokat. A XVIII. századi dézsmapincéjük még áll Szentbékkállán a templom feletti területen.
Középkori hagyományokkal rendelkező, nagymúltú borvidék. A XVIII. századtól az uradalmi
gazdálkodás biztosította a jobbágy-paraszti bortermelés mellett a vidék borainak jó hírét. A XIX. század második felében az Eszterházy Csákvári Uradalom híres ászári mintaszőlészete és pincészete itt alakult ki, amely messzi földön hírnevet szerzett a vidéknek. Az utóbbi évtizedekben a szőlőtermesztés korszerűsítése a borminőség jelentős javulását és a borvidék rangjának növekedését eredményezte.
Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelõtt virágzó szõlõkultúra volt
Badacsony környékén, de feltehetõleg már a kelták korában is voltak szõlõültetvények
a vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres hadiútja Aquincumba. A nagyobb
szõlõtelepítések Probus császár nevéhez fûzõdnek. Ezekre az idõkre emlékeztetnek a
szüreti motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok, szobrok. A honfoglaló
magyarok már ismerték a szõlõt, a bort és ennek megfelelõen mint értéket adományozták a késõbbiekben. Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentõs része egyházi kézbe került. A XVIII - XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett. A filoxéravész utáni rekonstrukció során a szõlõtermesztés technológiája e borvidéken is jelentõsen megváltozott. Ekkor építették a várfalnak is beillõ támfalakat az erózió megakadályozására. A szürke csuhás szerzetesek egy francia eredetű fajta, a Pinot Gris borát helyi különlegességé emelték. Ennek köszönhetõen ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát néven. Különleges évjáratokban a bogyói betöppednek, söt aszúsodhatnak is. Ekkor különleges természetes csemegebor készülhet belőle. A másik e termõhelyrõl elhíresült fajta a Kéknyelû. Ez a fajta tiszta ültetvényben ritkán fordult elõ, mert nõvirágú és rosszul termékenyül ezért a Budai zöld fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel bornak, ami a Kéknyelû nevet viselve jelent meg.
A borvidék három jól körülhatárolható körzetre tagolt:
1. Káli körzet, amely teljes területén vulkáni kõzet a fontos talajalakító elem: Monostorapáti, Hegyesd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye.
2. Balatonederics - Lesencei Körzet, amelyet a Keszthelyi hegység keleti felének dolomit alapú kõzetei jellemzik: Balatonederics, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Nemesvita. De Sáska és Zalahaláp már vulkáni.
3. Cserszeg - Rezi körzet, a Keszthelyi dolomit hegység déli és nyugati fele: Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz - Egregy, Rezi, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Sümeg, Csabrendek.
A borvidék legfontosabb szõlõfajtái: Olaszrizling, Szürkebarát, Zöldveltelini, Zenit, Chardonnay, Rizlingszilváni, Tramini, Muskotály fajták.
Fontos tudni: A borvidék borait 40 éven át más borvidékek borainak javítására használták. Így az egykori nagy hírnév elfelejtõdött. 5-6 éve indult újra az önálló bortermelés, nagyrészt kis és közepes méretû szõlõbirtokra alapozottan. Az eredetiséget ma már a bortörvény is nagyon szigorúan védi.
Ha a tájjal ismerkedõ túrázó, az itt nyaraló vendég a bor és felszolgálójának igényes minõségét nem érzékeli, biztos lehet benne, hogy nem itt termett borral, nem itteni boreladóval találkozott. Hagyja ott a rossz bort, a méltatlan borárust és menjen tovább tõle!
Érdemes megkeresni a borvidéken a valódit, könnyen lehet találni. Egyre többet. Az itteni emberek nyíltszívûek és a bortermelést becsületbeli ügynek tekintik. Még sajnos nincsenek általában szem elõtt, de mindent elkövetnek a régi jó hírnév visszaszerzése érdekében.
Feltehetõen már Probus császár idejében fejlõdésnek indult a Pannóniában már régebbrõl ismert szõlõművelés. A Baláca pusztán feltárt villa urbana romjai II. - III. évszázadból származnak. A szõlõmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szõlészeti tárgyú - fõként szüreti - jeleneteket örökítettek meg Balatonfüreden. A honfoglalás után Karkász törzsének tulajdonába kerül a terület, de 1082-ben kelt birtoklási jegyzék szerint a veszprémi püspöknek többek között Csopakon is volt szõlõje. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett. Az elkövetkezõ századokban az ország kulturális élete áttevõdött a Balaton környékéről a Duna vidéki várak körzetébe, így a füredi és a csopaki bor csak a vidéki nemesek mulatozását, s a jobbágyok búfelejtését szolgálta. A török idõk végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szõlõmuvelõk számát, s egyidejüleg csökkent a szõlõterület is. A XVIII. sz.-ban újra fellendült Balatonfüred fejlődése, a XIX. század közepére pedig már a Balaton “fõvárosa” lett, ahol a megyei és az országos elõkelõségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában. A borvidék híres fajtája az Olaszrizling, amely mintegy másfél évszázada terjedt el, és kiemelkedõ minõségével márkanévvé vált. A tihanyi félsziget tüzes vörösborairól nevezetes.
Badacsonytomaj http://www.andre.hu/scr/badacsonytomaj.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/badacsonytomaj.scr
Balatonkenese http://www.andre.hu/scr/balatonkenese.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/balatonkenese.scr
Bodajk http://www.andre.hu/scr/bodajk.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/bodajk.scr
Esztergom http://www.andre.hu/scr/esztergom.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/esztergom.scr
Esztergom: http://www.youtube.com/watch?v=Htk-oauUo-s
Esztergom: http://www.youtube.com/watch?v=H8UCu2I20Lg
Esztergom,panoráma: http://www.videoplayer.hu/videos/play/43401
Komárom http://www.andre.hu/scr/komarom.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/komarom.scr
Mór http://www.andre.hu/scr/mor.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/mor.scr
Nagyvázsony http://www.andre.hu/scr/nagyvazsony.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/nagyvazsony.scr
Oroszlány http://www.andre.hu/scr/oroszlany.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/oroszlany.scr
Pápa http://www.andre.hu/scr/papa.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/papa.scr
Sümeg http://www.andre.hu/scr/sumeg.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/sumeg.scr
Székesfehérvár http://www.andre.hu/scr/szekesfehervar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/szekesfehervar.scr
Székesfehérvári Bory vár http://www.videopost.hu/video.php?vid=5413
Székesfehérvár, Bory-vár: http://www.videoplayer.hu/videos/play/102707
Tapolca http://www.andre.hu/scr/tapolca.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/tapolca.scr
Tata http://www.andre.hu/scr/tata.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/tata.scr
Tihany: http://www.videoplayer.hu/videos/play/77001
Városom Székesfehérvár http://www.videopost.hu/video.php?vid=5410
Várpalota http://www.andre.hu/scr/varpalota.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/varpalota.scr
Vértes: http://www.videoplayer.hu/videos/play/38860
Veszprém http://www.videoplayer.hu/videos/play/135592
Veszprém http://www.andre.hu/scr/veszprem.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/veszprem.scr
Veszprém! http://www.videoplayer.hu/videos/play/126393
Welcome To Hungarian Suzuki http://www.yv.hu/p=0e42c46a462f8a927880027726a41342
Zirc http://www.andre.hu/scr/zirc.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/zirc.scr

Recent Comments