Bakonykúti 112 lakosú község Székesfehérvártól 20 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Csór 1660 lakosú község a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 8 kilométerre, nyugatra fekszik.

Füle 864 lakosú község a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Polgárditól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Híres lakója Koós János táncdalénekes.

Iszkaszentgyörgy 1731 lakosú község, Székesfehérvártól 5 kilométerre északnyugatra fekszik a Bakony keleti oldalán, a Móri-árokban.
A római katolikus temploma klasszicista stílusban Bajzáth György András tervei alapján 1830 körül épült. Alacsony homlokzati tornya van; a homlokzaton ión falpillérek díszítik. Jobboldalt négyoszlopos előcsarnok vezet az oratóriumba. Szentélye félköríves, a mennyezeten Szűz Mária és a magyar szenteket ábrázoló freskók látható. Oltárképe a győri Madonna-kegykép másolata a XVIII. századból.
A Somogyi-kastély 1764-ben épült. A Somogyi családon kívül az Amadé, a Bajzáth és a Pappenheim család is birtokolta. A XX. században több  résszel is bővült. A manzárdtetős, középrizalitos, egyemeletes kastélynak különösen szép a kőből faragott rokokó lépcsőkorlátja.
A község közelében húzódik a Gaja-patak festői szurdokvölgye, mely természetvédelmi terület.

Jenő 1238 lakosú község Polgárditól 8 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Kőszárhegy 1248 lakosú község a 7-es főközlekedési út mentén Polgárditól 5 kilométerre, északkeletre fekszik.

Lovasberény 2722 lakosú község a 811-es főközlekedési út mentén, Székesfehérvártól északkeletre, 18 kilométerre fekszik.
A római katolikus templom görögkereszt alaprajzú, Hild József építette Cziráky Antal Mózes megbízásából 1832-1834 között. Alacsony tornya baloldalt áll, előcsarnokának oromzatát két pillér tartja. A templom bútorai a majki kolostorból származik, oltárait valószínűleg Hild József tervezte.
A református templom 1786-ban, copfstílusban épült.
A zsinagógát 1825-ben építették.
A Cziráky-kastély a magyar klasszicista építészet egyik legszebb alkotása. Az U alaprajzú épület két szélső szárnya a volt barokk kastély, 1763-1767 között építette Rieder János Cziráky György megbízásából, korábbi épület bővítéseként. 1804-1810 között készült klasszicista stílusban a két szárnyat összekötő főépület, valószínűleg Rieder Jakab munkájaként. Az egyemeletes kastély főhomlokzatán négy ión oszlop tartja a portikusz háromszögletű oromzatát, amelyben a Cziráky- és az Illésházy- címer látható. A kastély parkjában XVIII. századi kápolna áll, magas toronnyal, homlokzatán fülkeszobrokkal.
A község határában két bronzkori földvár található, a Mihály-vár, amely erődített lakótelep volt, és a Szűz-vár a kisebb.

Moha 407 lakosú község az 5-ös/Komárom-Székesfehérvár/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Nádasdladány 1855 lakosú község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 14 kilométerre, nyugatra fekszik.

Pátka 1677 lakosú község Székesfehérvártól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.

Polgárdi 6371 lakosú város a Dunántúlon, Mezőföld középső részén, a Balaton előtt és Székesfehérvár után a legnagyobb település, mely nyáron a hétvégi házak és a zártkertek használatával az állandó lakosságnál jóval nagyobb népességet számlál. A helység megközelíthető vasúton a 30-as/Nagykanizsa- Székesfehérvár – Budapest/ fővonal és a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vonal irányából is. Régészeti adatok, írott források bizonyítják, hogy Polgárdi történelme a római korig visszavezethető, kiemelkedő rómaikori lelet a Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst tripost, Seusó - kincse. Az államalapítás után a Polgárdi, Kőhegyen volt megtalálható I. István király testőrparancsnokának rezidenciája, mely mellett klarissa rendi kolostor helyezkedett el. Egy 1277 évi oklevélből tudjuk, hogy IV. László Polgárdit a Bökény nemzetséghez tartozó Jakab comensnek adományozta. 1397-ben Batthány György esztergomi várkapitány volt a település birtokosa. Itt nyugszik Andrássy Gyula a Monarchia utolsó külügyminisztere, valamint itt található a Batthyány család síremléke is. Nevezetességeink közé sorolnánk a volt Batthyány rezidencián még ma is álló Magyarországon egyedülálló nagyságú mamutfenyőt.

Sárkeresztes 1514 lakosú község a 81-es főközlekedési út mentén, Székesfehérvártól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Sárkeszi 548 lakosú község Székesfehérvártól nyugatra, 9 kilométerre fekszik.

Sárszentmihály 2807 község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól nyugatra, 7 kilométerre fekszik.

Szabadbattyán 4506 lakosú nagyközség az M7-es autópálya, a 7-es főközlekedési út, valamint a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/, a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár-Budapest/ és a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfeérvár/Szabadbattyán/ vasútvonalak mentén, Székesfehérvártól délnyugatra, 8 kilométerre fekszik.

Székesfehérvár a 7-es, a 8-as,a 62-es, a 63-as és a 81-es főközlekedési utak találkozásánál terül el az M7-es autópálya mellett. Fejér megye székhelye, a 106350 lakosú város több mint 1000 éves múltra tekint vissza. A helységet érinti a 20-as/Szombathely – Veszprém- Székesfehérvár- Budapest/, 30-as/Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest/ vasúti fővonal, valamint az 5-ös/Székesfehérvár-Komárom/, a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár-Budapest/, a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár-Szabadbattyán/ és a 45-ös/Sárbogárd-Székesfehérvár/ vonalak. Székesfehérvár Közép-Európa legősibb városainak egyike, a hajdani magyar királyi székhely. A királyok koronázásának, az uralkodó esküvőinek, a törvénylátó napoknak helyet adó település ma főiskolákkal rendelkező nemzetközi ipari város. Az évszázadok pusztításai ellenére híven őrzi múltjának értékeit, a megmaradt emlékeket a mai kor létesítményeivel gazdagítja. Székesfehérvár Mezőföld lankáira épült, melyből a Bakony és a Vértes által kialakított mocsárvilágból szinte szigetszerűen emelkedik ki. A Dunántúl egyik központja, Budapest és a Balaton között félúton található. A várost 972-ben alapította Géza fejedelem. Ma is jól ismert nevét Alba Regia a magyar középkorban kapta. Jelentése a keleti nomád népek hagyományát őrzi, mely szerint a fehér szó „szabad”, uralkodó várost, illetve népet jelöl. A mai Fehérváron és környékén volt honfoglaló Árpád vezérnek és törzsének első szálláshelye. A vidék akkor kapott nagyobb rangot, amikor Géza nagyfejedelem a jól védhető mocsarak közötti szigeten építette ki fejedelmi székhelyét. A mai belváros közepén épült meg az ország egyik kőtemploma, amelyet kis kővárral vettek körül. I. Szent István építette fel az első székesegyházat és a királyi palotát. A bazilikában őrizték az ország levéltárát és kincstárát. A királyi koronázások rendje kezdettől Fehérvárra kötődött. Fél évezreden keresztül, 1527-ig itt koronázták a királyokat és jórészt itt is temették el őket. Itt voltak a királyi esküvők, a királyi korona őrzése, az állami élet jelentősebb eseményei. István király e városban tartotta a törvénylátó napokat, amelyekből az országgyűlések fejlődtek ki. 1222-ben a székesfehérvári országgyűlés kényszerítette II. Andrást az Aranybulla kiadására. A középkori Város a török időkben pusztult el. 1543-ban került a város a török kézre, és rövid megszakításokkal 1688-ig a hódítók birtokolták. 1601-ben kényszerültek feladni a törökök Székesfehérvárt. Az ősi székesegyházban elhelyezett lőportárat felrobbantották, ekkor égett le a bazilika és a királyi palota. A török hódoltság idején elnéptelenedett várost és környékét a XVIII. században telepítették be újra a magyarok mellett, főleg szerbekkel és németekkel. Püspökségét Mária Terézia alapította 1777-ben. A barokk időkben nagyarányú építkezések folytak a városban. Székesfehérvár mai képét jórészt ez, illetve következő klasszicista kor teremtette meg. A barokk város gazdagságát jelzik az egyházi építészet remekeinek számító templomok, méltóságteljes paloták, és az egykori parasztházak.   Újraalakultak a régi híres iskolák, melyek a törökök előtti időkben Székesfehérvárt az ország egyik fontos iskolavárosává emelték. Székesfehérváron diákoskodott Vörösmarty Mihály, Vajda János és Ybl Miklós. Emléküket a város szobrokkal, emléktáblákkal örökítette meg. Kulturális vezető szerepe volt Székesfehérvár színházának, melynek ma saját társulata van. A II. Világháborúban súlyos károkat szenvedett a város. A harcok végső szakaszában háromszor cserélt gazdát, és ennek során 7200 házból mintegy 600 megsemmisült vagy megrongálódott. Napjainkig ennek a pusztításnak az utolsó nyomait is sikerült eltüntetni. Az elmúlt években felgyorsult a belváros rekonstrukciója. Egész háztömbök, utcarészletek kapták vissza eredeti szépségüket. A hajdan szerbek lakta Rácváros újjáépítése nemzetközi elismerést szerzett a városnak, Európa Nostra- díjat kapott érte. A nemzetközi üzleti élet vezetői egyre gyakrabban keresik fel a várost. Székesfehérvár az utóbbi években ipari központtá vált. Az értékes látnivalókon, műemlékeken, múzeumokon, képtárakon kívül hangulatos éttermek, kényelmes szálláshelyek és szórakozóhelyek várják az idelátogatókat.
Az 1235-ben épült Szent István-székesegyház gótikus eredetű, a Géza fejedelem sírja fölé emelt templom helyén áll. Mai formája 1778-ra alakult ki.
A Szent Anna-kápolna gótikus stílusban épült 1470-ben.
A barokk stílusú karmelita templom 1748-ban készült el.
A felsővárosi római katolikus templom 1840-ben épült.
A rác templom 1771 óta a város dísze.
A Nepomuki Szent János-templom 1751-ből való.
A püspöki palota copf stílusban 1801-ben épült.
A városháza barokk stílusban a XVII. században készült el.
A megyeháza klasszicista stílusban épült.
A romkert, a templom és a középkori városfalak maradványaival az egykori 1018-1038 között épült bazilika helyén található.

Úrhida 1599 lakosú község Székesfehérvártól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.

Zámoly 2203 lakosú község Székesfehérvártól 14 kilométerre, északra fekszik.

Alap 2134 lakosú község a 61-es főközlekedési út mellett és a 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonal mentén fekszik.

Alsószentiván 688 lakosú község a 61-es főközlekedési út mellett Simontornyától 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A honfoglaláskor szlávok lakták a települést. Az ide települő besenyők a rác település melletti homokdombon rendezkedtek be. Az itt élő földművelő rácok volt földjeiket már a besenyőknek művelték meg. Alsószentiván községet a levéltári adatok szerint 1265-ben alakították ki. A levéltári adatok szerint előtte Zedreg néven volt a jelenlegi településtől nyugati irányban település, mely a tatárjárás során néptelenedett el . 1323-ban említik először a helység nevét. A Besenyő-Zedregi családról kapta a település az új nevét, de az Alsó-, Felső-, és Középszentiván nevek továbbra is éltek. Az első évszázadok alatt egyre szorosabb kapcsolat szövődött az itteni falvak kétfajta népcsoportja között. A1417-es írásos dokumentumok beszélnek arról, hogy a kereszténységre tért “besenyő-magyarok” Nagyboldogasszony tiszteletére épített temploma búcsújáró hely. A XIII. században bekövetkezett ugrásszerű zedregi lakosságnövekedés a szentiváni puszták elnéptelenedését okozta. A zedregi nemesek birtokba vették a szentiváni pusztáktól jóval távolabb levő rácalmási és kulcsi birtokokat is, amelyek korábban a szentiváni rácok tulajdonához tartoztak. A besenyők a törökdúláskor eltűntek a község életéből. Az 1879-ben Szluha Annától megvásárolt első községházban egyházi iskola nyílt. 1897. november 10-e előtt az alapi anyakönyvi kerülethez tartozott és a 70517/1897 sz. rendelettel lett önálló anyakönyvi kerület. 1909-ben építettek új iskolát. A községben, az 1956-es években alakult önálló lelkészség. 1946-ban a Szluha kastélyban a “Világ királynője” kápolnát rendezték be. Ahová 1950-ben elhelyezték a Fatimai kegyszobor másolatát. A Fatimai szobor miatt népszerű zarándokhellyé vált az alsószentiváni templom. A Fatimai Szűz tisztelete az óta még inkább kiszélesedett a környéken. Minden évben július 13-tól 6 hónapon keresztül minden hónap 13-án zarándoksereg lepi el a templom kertjét és róják le tiszteletüket a szűzanya előtt.

Cece 2817 lakosú nagyközség a 61-es és 63-as főközlekedési utak, valamint a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 15 kilométerre, délre fekszik. Ha Cece, akkor paprika, így ismerik legjobban a település nevét.
Csók Imre –Emlékmúzeum az egykori malomban kapott helyet, benne a festő fiatalkori freskója látható.

Hantos 1002 lakosú község Sárbogárdtól 18 kilométerre, északkeletre fekszik.

Igar 1098 lakosú község a 64-es főközlekedési út mentén Simontornyától 2 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Mezőszilas 2221 lakosú község a Mezőföld déli részén a 64-es főközlekedési út mentén, Simontornyától északra, 7 kilométerre fekszik.
A református templom 1797-ben, barokk stílusban épült.
A Strommer-kastély és a Huszár-kastély az 1800-as években épültek.
Jelentős még Németh László író emlékszobája A József Attila utcában.

Nagylók 1126 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 11 kilométerre, északkeletre fekszik.

Sárbogárd 13536 lakosú város a 63-as főközlekedési út, valamint a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/, a 43-as/Dunaújváros-Mezőfalva-Rétszilas/, a 45-ös/Székesfehérvár-Sárbogárd/ és a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonalak mentén fekszik. A történetében városi rangot már több alkalommal birtokló település a Dunántúl keleti, Fejér megye déli részén a Mezőföld középső tájékán helyezkedik el. Az oklevelekben már 1323-ban említett Bogárdi István besenyő földbirtokos neve ismert és a környék településeit is az állattenyésztéssel foglalkozó besenyők lakták. A török hódoltság alatt a lakosság maradéka a Sárvíz mocsaras, ingoványos sűrűjében keresett menedéket. A XIX. század elején Bogárd és Tinód községeket egyesítik Sárbogárd néven, majd Töbörzsök és Sárszentmiklós községekkel történt egyesítéssel alakult ki a mai Sárbogárd. A településen áthaladó észak-déli irányú útvonal és a település részek összekapcsolása alakította ki Sárbogárd sajátos településformáját. A 63. számú országos főközlekedési útvonal az ország északi és déli területét kapcsolja össze és helyet ad a mindinkább növekvő átmenő, sőt nemzetközi forgalomnak. Jelentős a kelet-nyugati irányú közúti forgalom is Dunaföldvár-Dunaújváros- Balaton térségei között. A XIX. század utolsó harmadában megépített vasutak: Budapest-Pécs, Budapest-Gyékényes, Sárbogárd- Székesfehérvár, Sárbogárd-Bátaszék vonalak elősegítették a regionális kereskedelmi központtá alakulását, mely az árucsere-kapcsolat révén kiemelte Sárbogárdon a környező községek, puszták sorából. Egyházi és világi nagybirtokok fogták közre a jellegzetesen kisnemesi Sárbogárdot, melyben a kisbirtokos és törpebirtokos lakosság volt túlsúlyban. A jellegzetesen mezőgazdasági vidéken erőteljesen jelentkezett kézművesipar és a kereskedelem. A vasútállomásra és a felépült raktárakba érkeztek a környező uradalmak mezőgazdasági terményei. A II. Világháború utolsó szakaszában 1944. december 1-től 1945. március 24-ig a város közigazgatási területe frontterület volt, mely emberi életekben, anyagi javakban, épületekben jelentős károkat okozott. A II. Világháború utáni időszak Sárbogárd regionális központ jellegét tovább erősítette.
A településen 3 római katolikus, 1 református, 1 evangélikus templom, 3 imaház és 1 kápolna szolgál a hivő lakosság lelki épülésére. Az épületek közül 4 műemlék jellegű.

Sáregres 831 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Simontornyától északkeletre, 7 kilométerre fekszik.

Vajta 947 lakosú község a 63-as főközlekedési út és a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 15 kilométerre, délre fekszik.

Bakonycsernye 3193 lakosú nagyközség a Bakony-hegység erdővel borított északkeleti peremén Zirc-Móri összekötő út mentén, Zirctől 14 kilométerre épült. A Gaja patak völgyében 5 kilométer hosszan elhúzódó település helyén a XIII. században 8 kisebb település volt, melyek összeépülve alakították ki a mai Bakonycsernye arculatát. A térség kedvelt kirándulóhely, nem csak a környék, hanem a közeli városok, sőt Budapest lakói egy részének is. Az erdővel borított terület turistautakkal átszőtt, hatalmas bükkösei vonzza a kirándulókat. Hasonlóan vonzó terület a legendás Királyszállás, Hétház-puszta, a Hamuház, valamint a rejtelmes Burokvölgy is. Nem elhanyagolható érdekesség a Hamuháztól néhány száz méterre levő, honfoglalás előtti vizesárokkal körülvett „Földvár” Csikling néven szerepel, melynek szerepe volt a honfoglalás, a tatárjárás, a török dúlás idején. E Földvárról fényjelekkel kommunikáltak a Vértesben levő Csókakő, valamint a székes-fehérvári várak között. Szabadidő eltöltésnek kiváló lehetőségei vannak a községben.
Az XVIII. században épült barokk stílusú evangélikus templom, mely sötétedéstől díszkivilágításban pompázik.
A községben született a Bakony neves néprajzkutatója dr. Hegyi Imre. Szülőházán emléktábla található.

Balinka 951 lakosú község a Keleti Bakonyban, Mórtól 10 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Bodajk 4050 lakosú nagyközség az 5-ös/Székesfehérvár-Komárom/ vasútvonal mentén, Mórtól 8 kilométerre, délre fekszik a Móri-árokban, a Bakony keleti lejtőjén.  Már a római korban is település volt a helyén. A honfoglalás után a jelentősebbek közé tartozott. Nevét a tőle északkeletre fekvő Vértes hegységből származtatják népi nevén Bodoknak, de már Anonymus is említi Árpád fejedelem Dunántúli foglalásairól írván Bodoktu néven. 1744-1886-ig mezővárosi rangú település. Mai nevét a XIX. századtól őrzi.
A római katolikus templom 1728-1742 között épült barokk stílusban. A homlokzat előtt emelkedik hegyes sisakú tornya; a homlokzatot Nepomuki Szent János és Szent Fidél 1768-ban készült szobrai díszítik. Berendezése is a XVIII. századból származik, szép a rokokó fafaragású a fakorlát az orgonakarzaton, valamint a szentélyben levő barokk főoltár és szobrok.
A XIX. századi katolikus templom oltárszobrai közt fellelhetők a jellegzetes nagyorrú angyalok, melyek a Tihanyi apátság szobraira emlékeztetnek, bár ezek születtek meg valamivel korábban. A templom zarándokudvarán található többek között a bodajki kegytemplom védőszentje, a Szűzmária szobor, amelynél a bodajki búcsúk alkalmával közelről s távolról ide zarándoklók mondják el imáikat. A templom szomszédságában újra élvezhető a bodajki tó vize, sok fürödni vágyó örömére.
A kálvária a Kálvária-dombon 1736-1737-ben készült. A helység főutcája vezet a torony nélkülihez kápolnához, amely barokk jellegét a későbbi átalakítások során elvesztette. Innen indul a kopár, sziklás dombon a párosával elhelyezett stációkkal szegélyezett út a fallal övezett kálváriacsoporthoz.
Mór irányába haladva találjuk meg a szépen felújított református templomot.
A templom szomszédságában működik a valamikori Marsowsky-villa épületében a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola, amely az alkotásra, táncolásra, zenélésre vágyó gyerekek otthona.
A Hochburg-Lamberg-kastély klasszicista stílusú, egyemeletes épület. Miske József építtette 1839-ben. A völgy felé néző homlokzatának középrizalitján kváderes pillérek tartják az emeleti teraszt, ezen áll a négy ión oszlopos, oromzatos portikusz.
A nagyközség központjában lévő, a klasszicista stílusú polgármesteri hivatal előtt található a római szarkofág, mely arra emlékezteti az arra járót, hogy a település a légiók átvonulásának útjába esett.
A Gaja szurdok völgyei között az Alba Regia forrást és az Ádám-Éva fát érintve lehet eljutni a Varjúvárba és a patakon átkelve a több száz férőhelyes falutáborba, ahol kipihenheti a hegymászás kellemes fáradalmait.

Csákberény 1228 lakosú község Mórtól 13 kilométerre, délkeletre fekszik.

Csókakő 1054 lakosú község az 5-ös/Komárom-Székesfehérvár/ vasútvonal mentén, Mórtól 6 kilométerre, délkeletre helyezkedik el. A település jó földrajzi elhelyezkedéssel, kitűnő természeti adottságokkal és egy középkori műemlékkel - a Csókakői várral - rendelkezik. Csókakő Fejér megye északnyugati részén a Vértes hegység déli lejtőire települt. Az egykor „Váraljá”-nak nevezett községet a család egy leszármazottja, Lamberg gróf kezdte betelepíteni az 1750-es években. Többen települtek ide Székesfehérvárról is.
A község felett, magasba nyúló szirten épült a XIII. században a vár, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bakonyra és a Móri-árokra. Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején Csókakő vára zálogként a Rozgonyi család birtokába került. 1543-ban kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1686-ig maradt török kézen. Csókakő védelmi szerepe a törökök kivonulása után megszűnt.
A móri borvidékhez tartozó község híres bora az Ezerjó, mely sokak szerint ezen a tájon terem a legjobb minőségben. A XVII. század végén épült tágas, belső árkádos papi dézsmapince még ma is áll. A táj szépségének köszönhetően az utóbbi évtizedekben a csókakői hegyoldal borpincékkel, hétvégi házakkal népesült be és kedvelt kirándulóhely.

Fehérvárcsurgó 1886 lakosú vértesaljai község az 5-ös/Komárom-Székesfehérvár/ vasútvonal mentén, Mórtól 12 kilométerre, délkeletre fekszik a Móri-víz mellett. Területén egykor római település állott. A falu egy része a Bakony északkelet felé alacsonyodó lépcsőjén épült, nagyobb része pedig a Móri-árok sík területén helyezkedik el. A határára a változatos felszín a jellemző, természeti szépségét ez mellett változó növényi kultúrája, nem utolsósorba műemlékei és rendezett belterülete fokozzák. A település előnyére szolgál a víztározó, a Gaja-völgy, a közelebb eső Öreghegy, továbbá a távolabbi várhegy festői panorámája, mindez a turisták sokaságát vonza Fehérvárcsurgó területére. Megfelelően kialakítva az egykori Károlyi-kastély és ennek környezete szintén felbecsülhetetlen értéke a falunak. A régi falusi házak és egyre szaporodó modern vonalú lakóépületek békésen férnek meg egymás mellett, ez utóbbiak a település megtartó erejét érzékeltetik. A mai falu arra az Árpád-kori településre épült, amelynek nagy része elpusztult a török hódoltság alatt. Ez a helység a keresztesek birtokaként szerepelt a XIV. században. A település nevének előfordulási formái többek között: Chergue, Chorgou, Tsurgo, Csurgó és 1898-tól Fehérvárcsurgó. A Csurgó név valamilyen forrásra utal, amely jelentős szerepet játszott a falu vízellátásában már a XVIII. században. Nem egy bővizű forrás akadt egykor a település belterületén is.
A szabadon álló, egyhajós gótikus római katolikus temploma eredetileg a XIII. században épült, román stílusban, még a tatárjárás előtt. Később gótikus stílusban kibővítették. Mai formáját a XVIII. és XIX. századi átépítések után, az 1962-1963-as helyreállításakor nyerte. A főoltár képe Alexandriai Szent Katalin, 1750 körülről, Amerigo Tot “Csurgói Madonna” című szobra a faluban született művész ajándéka, 1969. Másodpéldány a Vatikáni múzeum állandó kiállításain.
A Károlyi-kastély a Perényi család részére készült 1844-ben Heinrich Koch bécsi építész tervei szerint, egy régebbi kastély felhasználásával. Mai formáját Ybl Miklós  alakította ki. Főhomlokzatát timpanon díszíti, oldalán 30 méter magas torony áll. A kastély parkja természetvédelmi terület.
A községben született a magyar származású Amerigo Tot.

Isztimér 980 lakosú kelet-bakonyi község Székesfehérvártól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik. Korabeli oklevél szerint 1193-ban említik a települést. A török időkben elnéptelenedett, 1751-től német ajkú telepesekkel népesítették be Isztimért, akik 1753-ban Szt. Anna tiszteletére templomot emeltek és a szorgalmas német lakosság munkája eredményeképpen 1792-ben mezővárosi rangra emelkedett a település. Újkori történelmünk legnagyobb megrázkódtatása a német ajkúak kitelepítése volt. Helyükre szlovákiai magyarok érkeztek. Az egyéni és családi tragédiák az évtizedek múlásával fokozatosan oldódtak.

Kincsesbánya 1572 lakosú község Székesfehérvártól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik. Kincsesbánya 1966. január 1-je óta önálló közigazgatású település, lakossága az évek folyamán állandóan változott. Jellemző volt a be- és elvándorlás, az őslakos családok száma kevés. Az évtizedekig tartó bányaművelés jelentős környezeti károkat okozott a településnek, amelyet a kötelező rekultivációs program sem orvosolt kellően. A község kommunális ellátottsága a hasonló nagyságú településekhez viszonyítva jobbnak ítélhető. A bauxitbányából 1999. augusztus 6-án szállították ki az utolsó tonna bauxitot, ezzel befejeződött a község kialakulásában meghatározó szerepet játszó bauxitbányászat.

Magyaralmás 1536 lakosú község Székesfehérvártól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Mór 14732 főt számláló közép-dunántúli város a 81-es főútvonal és az 5-ös/Komárom-Székesfehérvár/ vasútvonal mentén. A város Fejér megye északnyugati részén, a Bakonyt a Vértestől elválasztó törésvonal mentén, annak változatos földrajzi környezetében helyezkedik el. A környéken feltárt régészeti leletek bizonysága szerint ez a kedvező adottságú vidék már 3000 évvel ezelőtt is lakott terület volt. A Római Birodalom idején a mai Móron vezetett a Gorsiumot/Tác/ Brigétióval/Ó-Szőny/, illetve Arrabonával /Győr/ összekötő fontos hadiút. A honfoglaló magyarok valamikor 896 után vették birtokukba ezt a területet. Az írásos források először egy 1080-ban keletkezett alapítólevélben említi a Villa Mour nevű települést, amely hosszú időn keresztül a csókakői uradalomhoz tartozott. 1403-ban Mór alkirályi árumegállító hellyé vált, ezzel jelentős gazdasági felemelkedés vette a kezdetét. Mohács után a falu a Török Birodalom és a megmaradt Magyar Királyság peremére került, kitéve az ismétlődő végvári harcoknak, háborús pusztításoknak. A 15 éves háború idején Mór szinte teljesen elnéptelenedett. A török kiűzése után, az 1698-as évektől német családok települtek Mórra: Érkezésükkel a falu fejlődése ismét lendületet vett. A telepesek új, jövedelemszerző szőlőművelési kultúrát honosítottak meg, mely magával hozta a kézműipar és a céhek fejlődését. Mór 1758-ban mezővárosi jogot kapott, s regionális kereskedelmi és ipari központtá vált. A település fejlődését az 1739-es pestisjárvány, a gyakori tűzvész és a többször pusztító földrengés sem törte meg. Az 1870-es polgári közigazgatás bevezetésével Mór nagyközségi címet kapott, és mint Fejér vármegye jelentős települése, közigazgatási alközponti feladatokat látott el. A kiegyezést követő kapitalista fejlődés Mórnak is jelentős fejlődést hozott. Új ipari létesítmények, téglagyár, gőzmalom, villanytelep, stb. épültek, pénzintézetek nyíltak, de a legfontosabb ágazat továbbra is a mezőgazdaság, a szőlőtermesztés maradt. Sokat fejlődött a közoktatás. Az elemi iskolák mellett polgári iskola és ipari tanonciskola is létesült. Kiépültek a közintézmények, kialakult a belváros mai arculata. A századfordulót követően Mór fejlődése megrekedt. A trianoni szerződések után elvesztek a legjobb agrárpiacok. A káros hatásokat csak részben ellensúlyozta a környék eocénkori széntelepeinek feltárása, a szénbányászat fejlődése. A II. Világháborúban ismét súlyos, rengeteg áldozattal járó harcok színtere volt Mór és környéke. A háború után a német származású lakosság 1948. évi kitelepítése okozott társadalmi feszültségeket és gazdasági károkat. Az államosítások nyomán, az 1950-es évektől a szén- és bauxitbányászat erőteljes fejlődése eredményezett újabb fellendülést. Az 1960-as évektől új ipari üzemeket telepítettek a környékre /Ikarus, Csepeli Fémművek, Budalakk/. 1984-ben Mórt várossá nyilvánították.
A történelmi városmag a XVIII-XIX. században nyerte el mai arculatát. A főtér /Szent István tér/ meghatározó építészeti együttese az 1750 körül épült copf stílusú Luzsénszky- kastély, a mai Városháza, a Fellner Jakab által tervezett és épített későbarokk Lamberg – kastély. A kastéllyal szemben a XVIII. században épült az úgynevezett  „magyar templom”, melyet 1889-92-ben neogótikus stílusban átépítettek és az 1870-es években épült Takarékpénztár látható. A főtér közepén helyezkedik el a II. Világháborús emlékmű, a Szent György szobor, Nagy Benedek szobrászművész alkotása. A főtértől északkeletre van a Kapucinus tér, ahol Bory Jenő szobrász I. Világháborús emlékműve, továbbá a Szent Flórián – szobor 1844-ből, szemben az 1701-ben Széchenyi Pál kalocsai érsek által felszentelt kapucinus templom /úgynevezett „német templom”/, az b1739-es pestisjárvány után készült Szent Sebestyén szobra, valamint a kissé északabbra Nepomuki Szent János barokk szobra látható. A Wekerle Sándor utca vonulatán a Szabadság téren van az 1874. december 31-én felállított 1848-as honvédek emlékműve, és kissé északnyugatabbra az 1787-ben épült református templom található. Az utca végén látható az 1837-ben épült Szent Rókus-kápolna.
A városi kulturális tevékenység fő bázisa a Lamberg- kastély a Közművelődési Szervező Iroda a városban működő több mint 40 szervezetnek, alapítványnak biztosít működési lehetőséget. Itt működik a Városi Kastélykönyvtár, mely jelentős könyvállománnyal rendelkezik. A móri kapucinus rend XVIII. század elején alapított könyvtárában sok muzeális értékű könyv és más kiadvány található. Érdekes látnivalót kínál  a Lamberg- kastélyban  a helytörténeti gyűjtemény is. Mór legrangosabb városi rendezvénye a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok.

Nagyveleg 703 lakosú község Mórtól 7 kilométerre, nyugatra fekszik a Vértes és a Bakony hegységek között megbújva.
A helység gyöngyszeme a Grünfeld Pál által épített kastély, amely szép és ideális környezetben várja a kiránduló csoportokat. A sok erdő, friss levegő miatt erdei iskolák színhelye is lehet, de a gyönyörű táj, valamint a kastély környezete ihletője volt már festőművészeknek is. Ezért bátran ajánljuk képzőművészeti alkotótáborok számára is. Az egyházi tulajdonban lévő kastély nagyon sokszor adott otthont hittantáboroknak is.

Pusztavám 2501 lakosú község Mórtól 9 kilométerre, északkeletre fekszik.

Söréd 440 lakosú község a 81-es főközlekedési út mellett, Mórtól 7 kilométerre, délkeletre fekszik.

Gárdony 8544 lakosú város a 7-es főközlekedési út és a 30a-s/Székesfehérvár – Budapest/ vasútvonal mentén, hosszan elnyúlva a Velencei-tó partján, Székesfehérvártól 10 kilométerre, keletre fekszik. Gárdonyt már Árpád-kori oklevelek is említik, de csak kis falu volt egészen az 1930-as évek elejéig, amikor a Velencei-tó fürdőélete fejlődésnek indult. Agárd is ettől kezdve lett kedvelt üdülőhely.
Az agárdi római katolikus templom 1814-ben épült. Oltárképét Hesz János Mihály festette 1820 körül, Ürményi Miksa megrendelésére.
A későbarokk református templom 1784-ben épült.
A közeli Agárdpusztán született Gárdonyi Géza író. A vályogból épült egykori cselédházban az író emlékének szentelt múzeum található.
A Chernel István madárvárta Agárd és Dinnyés között van. A Velencei-tó nyugati medencéjének mintegy 400 holdas nádasában élő ritka, védett madarak életét figyelik meg az itt dolgozók. A madárrezervátumban többek között kócsag, kanalasgém, vöcsök, bölömbika, nádirigó található.

Kápolnásnyék 3184 lakosú község a 7-es főközlekedési út, a M7-es autópálya és a 30a-s/Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, a Velencei-tó partján fekszik.
A református templom 1812-ben épült, majd 1866-ban neogót stílusban átalakították.
Itt született a kiemelkedő magyar költő, Vörösmarty Mihály. A költő emlékmúzeuma az egykori ispánlak földszintes, a XVIII. században épült épületében található. Öt szobában helyezték el Vörösmarty életét, munkásságát felidéző gyűjteményt. A múzeum kertjében látható Vörösmarty mellszobra, Vígh Tamás szobrászművész alkotása.

Nadap 438 lakosú község, a Velencei-tótól északra, 2 kilométerre fekszik.
A római katolikus templom 1760-ban, barokk stílusban épült.
A község egyik nevezetessége a „szintézisi ősjegy”. Egy vasráccsal körülvett, feliratos kőobeliszk ez, amely a magyarországi geodéziai magasságmérések alappontja. A Kronstadt-öböl nullpontjához mérték be annak idején a 173,8 méteres alappontot, amely azonban a feltételezésekkel ellentétben nem teljesen változatlan: néhány évtized alatt 32 millimétert emelkedett az Adriai-tenger nullpontjához viszonyítva.

Pákozd 2673 lakosú velencei-hegyi község az M7-es autópálya mellett, Székesfehérvártól 4 kilométerre, keletre fekszik. Területén már az újkőkorban is éltek. A bronzkorban a Velencei-tó északi partja sűrűn lakott volt, több település is sorakozott itt. Egy nagyméretű kelta szentélyt is feltártak a környéken. Később erre vezetett el a Gorsiumot Aquincummal összekötő római út. A középkorban először a XIII. században említik. Az 1848-as szabadságharcban jelentős csata színhelye volt.
A római katolikus templom 1720-ban épült.
A református templomát 17133-ban, barokk stílusban emelték.
A pákozdi vár nevű földvár a legjelentősebb bronzkori telep volt a Velencei-tó északi partján feltártak közül. Valószínűleg ez volt az egész Észak-Dunántúl bronzkori kultúrájának központja.

Pázmánd 1993 lakosú velencei-hegységi község, Gárdonytól északkeletre, 10 kilométerre fekszik.
A római katolikus templom a XII. században épült román stílusban. Ebből az időből maradt meg a tornya a két rézsűs, félköríves ablakkal. A két hatalmas támív XV. századi. A középkori templom elpusztult, helyette 1719-ben építettek újat. Egyetlen hajójához félköríves szentély csatlakozik. A szentélyben két vörös márvány sírkő látható, a XIX. század elejéről.
A kastély a XVIII. század elején épült, jezsuita rendháznak. 1775-ben Kempelen János tábornoké lett. 1860-től Lyka Döme birtokolta. Az egyemeletes kastélynak lépcsős kapuzata van, efelett ovális ablak nyílik. A hullámos oromzatban Lyka Döme címere található.

Sukoró 839 lakosú község a Velencei-tó északi partján.
A római katolikus templom a XVIII. században, barokk stílusban épült.
A homlokzati tornyos, gúlasisakos református templom a XVIII. században épült. 1848-ban a pákozdi-csata előtt itt tartotta utolsó haditanácsát Móga tábornok tisztikara.
A Szilvás sor őrzi a népi építészet néhány szép emlékét.

Velence 4982 lakosú nagyközség a Velencei-tó északkeleti oldalán, a 7-es főközlekedési út és a 30a-s/Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Gárdony mellett fekszik. A község helyén a római időkben is település volt, itt haladt át a hadi út Savaria (Szombathely) és Aquinkum között. A község határában római útjelző köveket találtak. A “Velence” szó eredetét illetően megoszlanak a vélemények. Egyes helytörténészek állitása szerint régi halászkifejezés, míg mások szerint a székesfehérvári épületeken dolgozó olasz mesterek településhelye volt a középkori Velence község.
Velence legnagyobb vonzerejét természetesen a tó, illetve a tó északi oldalán lomhán elterülő velencei hegység lankái jelentik. A nádszigetes víztükör a felette magasodó kertekkel, szőlővel és erdőivel borította dombokkal és a köré épült településsel képezi Velence nagyközséget.
A római katolikus temploma 1830 körül épült klasszicista stílusban, főoltárképe védett.
A református templom 1747-ben, barokk stílusban épült.

Vereb 767 lakosú község Lovasberénytől /811/ 6 kilométerre, keletre fekszik.
A római katolikus templom 1760-ben, késő barokk stílusban épült.
A református templomát 1868-ban, barokk stílusban emelték.
A Végh-kastélyt 1809-ben építették, jelenleg a romjai láthatóak.

Zichyújfalu 976 lakosú község a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár/Szababbattryán/ vasútvonal mentén, Gárdonytól délre, 10 kilométerre fekszik. 1997. december 15-e óta önálló, előtte Gárdony városához tartozott.

Baracska 3905 lakosú község a 7-es főközlekedési út és a 30a-s/Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén Gárdonytól északkeletre, 12 kilométerre fekszik.
A református templom 1783-ban, klasszicista stílusban épült.

Ercsi 8447 lakosú város a 6-os főközlekedési út és a 40a-s/Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. 2000. július 1-jével város.
A római katolikus templom 1764-ben, barokk stílusban épült.
A település szélén található a cukorgyári Szent Erzsébet-kápolna, melyet a XX. század legnevesebb üvegművészének, Róth Miksának a magyar szenteket ábrázoló üvegablakai díszítenek.
Az Eötvös-kúria a XIX. század elején épült, benne található Eötvös József  író és politikus emlékmúzeuma.
A Wimpffen-kastély a XIX. század elején épült, klasszicista stílusban.

Gyúró 1210 lakosú község Martonvásártól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Martonvásár 5167 lakosú nagyközség a 7-es főközlekedési út és az M7-es autópálya, valamint a 30a-s/Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. A helység a Velencei-tótól mindössze 13 kilométerre található. A mai Martonvásár kialakulását a Brunszvik családnak köszönheti, melynek tagjai az 1700-as évek második felében telepítették újra a török hódoltság alatt kihalt falut és ismét civilizációt teremtettek a kopár pusztán. A zenerajongó család jó barátságban volt Beethovennel, aki 1800–1820 között többször is járt a martonvásári birtokon. Brunszvik Ferenchez baráti kapcsolatok fűzték, neki dedikálta a híres Appasionata-szonátát. A gróf nővérei, Teréz és Jozefin a zeneköltő tehetséges tanítványai voltak. (A zenetörténet rejtélye, hogy melyikük volt a “halhatatlan kedves”.)
A martonvásári temető Brunszvik-kriptájában nyugszik Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda, az “Angyalkert” megalapítója. (1828). Ennek tiszteletére a kastélyparkban óvodamúzeumot létesítettek.
Itt található a Brunszvik-kastély, mely 1773–75 között épült, barokk stílusban. Ma látható angol neogótikus formáját 1875-ben kapta. Egykori berendezéséből csak egy kályha maradt meg. A kastélyban ma a MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete működik, de jutott hely egy kis Beethoven -emlékgyűjteménynek is. A kastélyhoz barokk stílusú római katolikus templom kapcsolódik, mivel eredetileg annak a kápolnája volt. 1773-1775 között építette Brunszvik József. Homlokzatán torony emelkedik, s fülkékben Szent István és Szent László szobrai láthatók, a kapu felett található a Brunszvik-címer. Az egyhajós templom szentélyének boltozatán J. I. Cymbal szép freskói láthatók. Szintén a XVIII. században készült az oltárok stukkó szobrai és a főoltár Szent Anna-képe. A kriptában nyugszik Brunszvik Teréz.
A kastély parkja természetvédelmi terület, eredetileg 100, ma 60 hektár. A romantikus “tájképi” hangulatú parkban a Szent László-patak vizének felduzzasztásával tó keletkezett, rajta sziget, a szigeten pedig szabadtéri színpad, Beethoven mellszobrával.
Nyaranta itt rendezik meg a nevezetes Beethoven-hangversenyeket. A park hatalmas lombhullató és örökzöld fái alatt több szobrot is találunk, a magyar mezőgazdaság fejlesztésének nagyjairól. A Martonvásári Napok keretében a nyári rendezvénysorozat programjai: helyi képzőművészek kiállítása, mesterkurzus, rock & roll-estek, koncertek, egyház-, folklór-, és klasszikus zenei koncertek.

Ráckeresztúr 3207 lakosú község Ercsitől 6 kilométerre, északkeletre fekszik. A rómaiak idejében fontos hadiutak kereszteződése, a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Később rácok, majd szlovákok népesítették be.
A római katolikus temploma a XVIII. században épült.

Tordas 1727 lakosú község Érd és a Velencei-tó között félúton.
A római katolikus templom 1760-ban barokk stílusban épült.
Az evangélikus temploma későbarokk stílusban 1790-ben épűlt.
Az egykori Sajnovics-kastély a XVIII. században épült barokk stílusban. Sajnovics János jezsuita szerzetes, híres nyelvész és csillagász, akinek a szobrát a község főterén, a szülőházát a kastélyban találjuk.

Dég 2500 lakosú község a Mezőföld nyugati peremén, a 64-es főközlekedési út mellett. A közel ezer éve lakott település a XVIII. század második felében a Festetics család letelepedésével indult látványos fejlődésnek
A római katolikus templom 1820-as évekből való.
Nevezetessége a Festetics-kastély, mely 1819-ben készült Pollack Mihály tervei alapján.
A kastély arborétum jellegű parkjában található a cölöpökre épült úgynevezett Holland-ház, ahol időszaki képzőművészeti kiállításokat rendeznek.
A park előterében 1991-ben német katonai emlékmű létesült.

A 7130 lakosú Enying, hosszan elnyúló mezőgazdasági jellegű település, a Mezőföldön a Balaton délkeleti kanyarulatához egészen közel, az úgynevezett Enyingi –háton fekszik, a 64-es főközlekedési főútvonal mentén. Délnyugatról a Sió-csatorna és süllyedék területe határolja. A várost vasúton a 49-es /Dombóvár – Lepsény/ vonalon érhetjük el. Enyingről a legkorábbi adatok 1138-ból valók. 1384-ben a veszprémi püspök lett Enying birtokosa. A XV. században királyi adományként Török Ambrus és családja birtokolta. Halála után fia, az Enyingi előnevet viselő Imre követte a birtoklásban, majd pedig annak fia, a nádorfehérvári bán, Török Bálint, akit 1521-ben megfosztottak enyingi birtokaitól. A Batthyány család II. Lajostól kapta Enyinget adományba, melyet egy 1527-es per kapcsán nem tudott hiteles adománylevéllel bizonyítani, ezért Ferdinánd király 1541-ben megerősítette elődjének adományát. Így Enyinget a Batthyány család birtokolta a teljes jobbágyfelszabadításig a történelem okozta megszakításokkal. A XVIII. század második felében az uradalmi központ szerepét betöltő település látványos fejlődésnek indult. Herceg Batthyány Lajos segítségével épült fel 1789-1792 között a református templom a Török család hajdani vára helyén. A Batthyány család építtette 1810 körül a ma Rendelőintézetként funkcionáló klasszicista stílusú kastélyt, amely a köztudatban utolsó birtokosa után Csekonics- kastélyként szerepel. 1838-1840 között megépült a herceg Batthyány Fülöp által, klasszicista stílusban épített Nepomuki Szent János római katolikus templom, mely a Mezőföld egyik legszebb legmonumentálisabb műemlék temploma. A település módosított formában átvette a Török családnak a török elleni harcban szerzett érdemeiért II. Ulászló által, 1507-ben adományozott címert. Enying 1992–ben városi rangot kapott.
A klasszicista stílusú Nepomuki Szent János római katolikus templomot Batthyány Fülöp herceg építette 1838-1840 között.
A Református templom – előterében a Török Bálint kopjafával a hajdani földvár helyén épült 1789-92 között.
Enying nevezetessége még az Evangélikus templom, a Csekonics-kastély, az I. és II. Világháborús Emlékmű, a Turul-szobor.
Balatonbozsoki részén az Árpádkori templom romjaira feltehetőleg a XVII. század elején épült Szentháromság római katolikus templom, melyet 1992-1993-ban felújítottak.
Kellemes kikapcsolódást ígér a szinte érinthetetlen természeti környezet. A halastavak nagy fogást sejtető csendje a horgászokat, a kabókapusztai lovastanya pedig a lovaglás szerelmeseinek ad kitűnő lehetőséget. A Balaton kapujában fekvő csendes, nyugodt kisváros az aktív pihenés és kikapcsolódás élményét ígéri az ide látogató vendégek számára. A vendéglátásban részt vevő lakosok elérhető áron biztosítanak szálláshelyeket.

Kisláng 2532 lakosú község Polgárditól 14 kilométerre, délkeletre fekszik. A település hajdan a Zichyek uradalmához tartozott. Parcellázása, betelepítése 1904-ben kezdődött. A lakosság fő megélhetési forrása a mezőgazdaság.
A római katolikus és a református temploma az 1910-es években épültek.

Lajoskomárom 2401 lakosú nagyközség Enyingtől 24 kilométerre, délre fekszik.

Lepsény 3175 lakosú nagyközség a Balaton keleti végénél. A települést érinti a 7-es főközlekedési út és a 30-as/Nagykanizsa –Székesfehérvár – Budapest/ fővonal, valamint a 27-es /Veszprém-Lepsény/, és 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonalak.
A XX. század elején épült a római katolikus templom, mely neogótikus sziluettjével vonja magára a figyelmet.
A község központjában áll a Dunántúl egyik legnagyobb méretű református temploma, mely 1896-ban épült. Közelében található a Purgly-kúria.
A neobarook stílusú volt Nádasdy- kastély barokk épülete 1848 őszén egy ideig Jellasics főhadiszállása volt.
Érdekes a helytörténeti gyűjtemény anyaga is.

Mátyásdomb 813 lakosú község Enyingtől 10 kilométerre, délkeletre fekszik.

Mezőkomárom 1082 lakosú község Enyingtől 16 kilométerre, délre fekszik. Régi település első írásos említése 1536-ból származik. 1757-től négy országos vásárral, valamint a Sión való átkelés és szállítás miatt a Batthyány uradalom központja volt. 1802-ben területéből mérték ki Lajoskomáromot.
A római katolikus templomát 1725-ben, barokk stílusban emelték.
A református temploma 1882-ben épült.

Mezőszentgyörgy 1348 lakosú község Polgárditól 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település első említése 1249-ből való. A községet a juhászok védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről nevezték el.
Itt született Eötvös Károly író és függetlenségi politikus, a tiszaeszlári vérvádperben ártatlanul megvádoltak nagyhírű védője. Szülőházában avatták fel az ország első népkönyvtárát és innen indult 1969-ben az Olvasó Népért Mozgalom.

Szabadhídvég 935 lakosú község a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén, Enyingtől délre, 14 kilométerre fekszik.

Baracs 3217 lakosú község, Dunaújvárostól 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. A bronzkori település a római időkben a limes közelsége miatt vált jelentőssé. Ennek emlékét az őrtornyok és a római temető maradványai őrzik.
Római katolikus temploma 1860-ban épült.

Daruszentmiklós

Dunaújváros 55313 lakosú, a legkisebb területű megyei jogú város, Fejér megye második legnagyobb létszámú városa a 6-os és a 62-es főközlekedési főútvonalak találkozásánál, hazánk geometria középpontjához közel, a Duna jobb partján terül el. A helységet érinti a 42-es/Paks- Dunaújváros-Pusztaszabolcs/ és 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonalak is. A Duna-menti magaspart kiemelkedő része a Pentelei- löszplató mindig stratégiai jelentőségű hely volt, amit igazol a feltárt bronzkori temető. Világhírű a „Kosziderpadlás” itt előkerült bronzkori lelet-együttese. A Római Birodalom Duna menti határvidékén ugyanez a fennsík hadászati jelentőségű katonai település, Intercisa helyszíne. A honfoglalást követően 1238-ban ránk maradt oklevél szerint Pantaleon görög orvos-szentről elnevezett monostor állt a Duna szigetén. Innen ered a három patak /Felsőfoki, Lebuki, Alsófoki/ összefolyásánál elhelyezkedő folyóparti település, az 1833-tól mezővárosi rangot nyert Dunapentele neve. A kiegyezést követően nagyközségi státuszt betöltő, a XX. Század közepére csaknem négyezres létszámot elérő Dunapentele fontos hely Adony és Dunaföldvár között. Egy új vaskohászati üzem szükségességét már a XIX. században Széchenyi István felvetette. A hazai kohászat fejlesztését célozta az 1938. márciusában meghirdetett úgynevezett „Győri Program”. A hengerelt termékeket kibocsátó állami vasmű helyszínéül a MÁVAG szakértői az Ajka és Bodajk közötti, vagy a Dunaföldvár és Kalocsa közötti térséget javasolták. Az Ipari Minisztérium 1943-ban telepítési helyként Győr, Párkány, Kiskunlacháza, Dunaföldvár térségeit vizsgálva Győr mellett döntött. A megkezdett beruházást félbeszakították a bombázások. Ekkor merült fel első ízben új Duna-menti telepítési helyként Mohács térsége, ám a háború miatt a terv meghiúsult. A II. Világháború után az új iparfejlesztési stratégia sürgetővé tette egy új kohászati nagyüzem megépítését. Ennek helyéül a fejlesztési tervek Mohácsot jelölték ki. Az építkezés ott el is kezdődött. A Jugoszláviával elhidegülő viszony miatt a Minisztertanács 1949. december 28-án döntéseit megváltoztatva a felépítendő vas és acélipari kombinát, valamint a hozzá tartozó lakótelep helyéül a Dunapentele és Kisapostag közötti nagy kiterjedésű fennsíkot jelölte ki. Az új város és a vasmű építése 1950. május 2-án kezdődött el. Sokezren jöttek az országból Dunapentelére. Az idesereglettek szakértelme, munkakultúrája, műveltsége, életfelfogása sok tekintetben eltérő volt. A korszak erőltetett iparfejlesztése, prioritásként kezelte a vas- és acélipari üzemek, valamint a kiszolgáló létesítmények mielőbbi termelésbe állítását. Ezért az ország különböző kohászati, nehézipari üzemeiből a legjobb szakembereket irányították az épülő műhöz, az új városba. Az új technológiák meghonosításához, sikeres működtetéséhez mindenkinek a tudására, gyakorlatias ötleteire volt szükség. A bárkitől való, célravezető megoldások iránti fogadókészség, az adaptált technológiák tökéletesítésére való hajlandóság máig ható örökségként jellemzi a dunaújvárosi munkavállalók szellemiségét, innovatív fogadókészségét. Megtorpanásokkal ugyan /1954. évi leállítás, 1956-os forradalom/, de folyamatosan épült az időközben többszöri névváltoztatáson áteső város és vasmű. Az Intercisa Múzeumban őrzött dokumentum szerint 14800-an kérték, hogy Sztálin nevét vegye fel a város és a vasmű. Az 1951. november7-én felvett nevet az 1956-os forradalom törli, bukása után visszaáll a „kért” név. Helyi kezdeményezésre a Minisztertanács 1961. november 26-án változtatta Dunaújvárosra a település nevét. Hazai viszonylatban páratlan folyamat ment végbe az épülő városban, hiszen sohasem próbált dolgokat kellett létrehozni, illetve megoldani. Igaz ez a város tervezésére, építésére, a szervezésre éppúgy, mint a kohászat szakmai fortélyainak elsajátítására, továbbfejlesztésére, az új üzemek és intézmények telepítésére és működésük megindítására. Kellő számban kiépültek  a szociális gondoskodás alapvető intézményei, ezzel szemben a regionális szerepkörhöz is szükséges intézményi, kereskedelmi és szolgáltató hálózat még sokáig fejletlen maradt. A kor felfogása szerint „szocialista városhoz méltatlan” a magántulajdonon alapuló vállalkozások, kisiparosok jelenléte. Ezért a különböző szolgáltatásokat ezekre szakosodott vegyesipari vállalatnak kellett kielégítenie. Az első évtized végére kiderült, hogy az alapvetően nehézipari városban a nők számára nincs elegendő munkahely, a lakosság ellátása több területen hiányos és kevés a középiskola. A városi funkciók sokoldalú fejlesztés, fejlődés /új könnyű- és műszeripari üzemek jöttek létre, új lakások ezrei épültek/ jellemzi Dunaújváros 1990-ig terjedő évtizedeit. Az 1990-es években nagyjából meghonosodó piacgazdasági viszonyok már életképes várost találtak a pentelei fennsíkon. A Dunai Vasmű átalakult, A Dunaferr Rt. holdingszervezetébe tartozó, de önálló és profitérdekelt társaságok jöttek létre a gyáróriáson belül. A Dunai Vasmű kerítésén belül szerelő-javító részlegekből pedig életképes, önálló telephelyet létrehozó szak-szerelő ipari cégek alakultak. A megyei jogú városvonzó zöldkörnyezettel, az építészeti értékek sokaságával, domborzata mozgalmasságával és azzal is összefüggően változatos városképpel ejti ámulatba az egyhangú épített környezetet feltételező látogatókat. A Duna parti város 1998-ban elnyerte a Nemzeti Sportváros címet. Dunaújváros a legnagyobb Duna-menti település, ahol nem köti össze híd a folyam két partját, így természetes régiónak tekinthető kistérség Duna bal parti része el van zárva a térség központi, sokféle szolgáltatást nyújtó városától. Az országos területrendezési tervben szereplő új Duna-híd és a várhatóan 2020-ra megépülő M8-as út nemcsak Budapest centrális szerepéből eredő, mind súlyosabb gondot jelentő forgalmi terhelésén enyhít, új fejlődési perspektívát ígér a forgalmi gócpontba helyezkedő egész Duna-menti régió és Dunaújváros számára.
A rác templom a Rác –domb tetején áll, az egykori Dunapentele emléke. Román kori templom maradványainak felhasználásával építeték 1696-ban a faluba települő szerbek. Főhajója barokk, tornya klasszicista stílusú. A római emlékek kőtára az Intercisa castellumának ásatási területén látható. A leletekből rendezett kiállítás bemutatja a XIX. század vége óta folyó ásatások során előkerült előkerült emlékeket.

Előszállás 3800 lakosú nagyközség a 61-es főközlekedési út és a 42-es/Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Paks/ vasútvonal mentén, Dunaföldvártól 6 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kisapostag 1182 lakosú község Dunaújvárostól 10 kilométerre, délre fekszik. A Duna Fejér megyei szakaszának legdélibb települése, egy bronzkori régészeti kultúrának is nevet adó leletéről ismert. Középkori elődje elpusztult, csak a XVIII. században népesült be újra.

Mezőfalva 4956 lakosú nagyközség a 42-es/Paks-Dunaújváros-Pusztaszabolcs/ és 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonalak mentén, Dunaújvárostól 18 kilométerre, nyugatra fekszik. A településen, 269 kora avarkori sírt sikerült feltárni a IX. századig használt temetőben. Szép számmal kerültek elő lószerszámok, ezüstberakásos övdíszek, fegyverek és cserépedények. A középkorban a kunok által lakott település később a zirci cisztercita apátság birtokába került. Ettől kezdve egészen 1951-ig Hercegfalvának nevezték.

Nagykarácsony 1510 lakosú község a 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonal mentén, Dunaföldvártól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A hagyomány szerint az őslakó pásztorok nyájaikat legeltetve jutottak el erre a területre karácsony idején. Ekkor Karácsonyszállásnak nevezték el, később a karácsony megünneplésére itt gyűltek össze.
Máig is élő néphagyomány alakult ki, a „pásztorozás”.

Nagyvenyim 4818 lakosú község a 42-es/Paks-Dunaújváros-Pusztaszabolcs/ és 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonalak mentén, Dunaújvárostól nyugatra, 4 kilométerre fekszik. A hajdani, bronzkori település a török időkben elnéptelenedett, majd a Zirci Apátság tulajdona lett. Ebből az időből származik a ma a plébániának otthont adó kétszintes kastély.

Rácalmás 3874 lakosú Duna-parti nagyközség a Csepel-sziget déli csúcsa alatt. A helység a 6-os főközlekedési út és a 42-es/Paks-Dunaújváros-Pusztaszabolcs/ vasútvonal mentén, Dunaújvárostól 6 kilométerre, északra fekszik.
A görög-keleti szerb templom, az 1756-ban emelt Jankovich-kúria és a Jankovich-kápolna tartozik a jelentős emlékei közé.

Alcsútdoboz 1522 lakosú község a 811-es úton, a Váli-víz völgyében, a Vértes keleti lábánál, Bicskétől délnyugatra, 9 kilométerre fekszik.
A község határában bronzkori földvár, Pogányvár található.
A helység nevezetessége az arborétum, mely az egykori Habsburg – kastély parkja.
A patak mentén fekvő nyaralót Pollack Mihály építette 1819-1827 között József nádor számára. Az épület azonban a II. Világháborúban elpusztult, csak az oszlopos, timpanonos bejárati része áll.

Bicske 11674 lakosú város az 1-es, 811-es főközlekedési utak találkozásánál, az M1-es autópálya mentén, valamint az 1-es/Rajka- Hegyeshalom- Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. Bicske története Bicske (a középkorban Bykche, Bicche, Bykcze, majd hangátvetéssel Biczke) város Fejér megyében helyezkedik el. Bicske az egykori halmazfaluból alakult, sakktábla alaprajzú, teleklábas település, a bicskei medence középpontjában. 166 méter talajszintfeletti magasságban fekszik. A város és környéke felszínének a kialakításában a folyóvizek feltöltésének, a jégkorszaki löszképződésnek és a fiatal szerkezeti mozgásoknak volt döntő szerepe. A bicskei medence pannóniai üledékkel kitöltött újharmadkori öblözetben kialakult fiatal új pleisztocén süllyedékterület. Fő vízfolyása a Szent László víz, amely a bicskei medencét csapolja le. A névadó Bykche nemzetséget Árpád-kori nemesek közé lehet számítani. A magukat Bykcheieknek nevező családról az első adatunk 1258-ból van, Botond comes özvegye rokonának, Mauritiusnak, ad birtokrészt. A Botondok elő- kelő családnak számítanak, egyikük felesége a korábban nádort adó Bozteh-i családból való Anna. Az ásatások arról szólnak, hogy itt a XIII. század fordulóján templom is állhatott már. Innen számítható Bicske fellendülése. Bykchei Gergely (Botond család leszármazottja) 1291-ben őrkanonok, 1295-ben a székesfehérvári kispréposti tisztséget nyeri el, majd esztergomi érsek. Az utolsó Árpád-házi királlyal szemben az Anjou-házból való Károly Róbert mellé áll, ennek következtében el kell hagynia az országot. A pápa védelmében hal meg, célját el nem érve. Gergely mester érdemeiért adhatta Károly Róbert még uralkodása kezdetén, 1306. március 6-án Péter bánnak és János comesnak azt a királyi jogot, hogy Bicskén vámot és adót szedhetnek. 1306 után Bicske vámszedőhellyé lett és ezzel az új főútvonal mentén erőteljesen fejlődni kezdett. Védelmi szempontból Vitány várához tartozik még ezután is sokáig. Bykchei László és négy fia Jakab, János, Péter és Pál, valamint István testvére nevében elzálogosította a birtokot a fehérvári keresztesek előtt, Kenessey Gergely és Albert székesfehérvári polgároknak 1418-ban. Jó udvari ember létére Zsigmond király hűséges szolgálataiért neki adományozza Bykche, Szent László és Chapol (Csabdi) birtoka fejében, Szerdahely (Nyitra) királyi várát, Chalád, Kálmánfalva (Byllie) és Nemecske falvakkal együtt.  A család innentől felveszi a Szerdahelyi előnevet. A család egyik ága nem értetett egyet a cserével, ami elég sok viszályt eredményez. Zsigmond 1431. június 24-én zálogba adja Bykchét és a hozzátartozó birtokokat idősebb Rozgonyi István temesi grófnak és fiának. A történelmi események miatt az ország két pártra szakad. Az egyik rész a törökveszedelemre hivatkozva Jagelló Ulászló mellé áll. Az ország irányító Rozgonyi család is megoszlik, idősebb Rozgonyi István feleségével Szentgyörgyi Cicellével és János fiával, Erzsébet és az újszülött melltett marad viszont Rozgonyi Simon egri püspök és Rozgonyi János pozsonyi gróf harcol Ulászlóért. Ezért I. Ulászló 1443. június 10-én kelt adománylevelében Bykchei János fiának Benedeknek, Györgynek, Mihálynak, Istvánnak és Jánosnak pallosjog ad. A hatalmi harcok folytán a Bykcheiek végleg elvesztik Bicskét és Nyitraszerdahelyen folytatják életüket. Ezután Bicskét és a többi falvat, mint Vitányvár, V. Ulászló a pozsonyi gróf fiainak János erdélyi vajdának, tárnokmesternek, Rajnold temesi grófnak Osvald királyi lovász mesternek juttatja. Ezt az adománylevelet a király nevében Hunyadi János írta alá. A Rozgonyi családban is folytatódnak a családi konfliktusok és csak 1495-ben Mátyás trónra lépésével ültek el a torzsalkodások. Véglegesen 1462-ben, amikor is családon belüli megegyezés történik. Ifjú Rozgonyi János özvegye, Kálnói Borbála a várakat Rozgonyi János tárnokmesternek és Rajnoldnak székelyek ispánjának adja át azzal, hogy ha fia 20 éves lesz, a birtok felét átadják részére. Ezt hitelesítette Guthi Országh Mihály nádor is. 1463-bó1 ismerjük a bicskei jobbágyok névsorát egy összeírásból, akik közül csak egy pár család származott át a mohácsi vész utáni időkre. Közülük érdekes Sáska Benedek mellette Szapáry Gergely, s három Tyabaydi nevú. A Hunyadiakkal egyidőben majdnem kihal a Rozgonyi család is. Rozgonyi János Klára lánya viszi tovább a családot, majd másodszor Kanizsai Györgyhöz megy feleségül. Bicske a mohácsi vész utáni időben Imreffy Mihály kezén van, aki elzálogosította Héderváry Istvánnak. Halála után özvegye, Széplaki Bothka Katalin. (Frangepán Farkas felesége), maga és Anna lánya nevében ki akarta váltani zálogba került birtokot. Nemcsak a birtokviszonyok zavarosak, hanem az egész ország állapota is. A mohácsi csata után a török feljött Budáig, Esztergomig. Bicskét is felégethette a török, de nem pusztult el végleg lakosai elmenekültek a körülötte lévő erdőségekbe. Házasságok révén birtokostól birtokoshoz kerül ezidőtájt Bicske. 1591-ben megindul a 15 éves háború. A hosszú háború a zsitvatoroki békével ér véget. Páran visszaszivárognak Bicskére is. Ez időből kis köralakú pecsét maradt fenn “Bickei falu Pöczétye (1608) felirattal. Ebben az időben már értékes birtokrész Bicske a Batthyányiak számára. Batthyány Ádám vásárolja meg családi alapon, leánytestvérétől, és 1642-ben meg is történik az osztozkodás. A bicskeiek közül már nemcsak jószágtartással, hanem kereskedéssel is foglalkoztak. Batthyány Ádám a maga kezében tartja Bicskét, bár nagyon zavaros idők járnak, nem adja zálogba a birtokot. 1648-ban Batthyány Ádám egyezséget köt a bicskeiekkel. Kenyeres Gergely a vértesaljai járás szolgabírója és Buzgó János bicskei lakosok képviselik a települést. A megemelt adó mellett gyarapodnak is a bicskeiek, ennek látható jele, hogy a fent említett két személy 1666-ban a bicskei református egyháznak egy aranyozott ezüstkelyhet, Szabó Mátyás és Csizmadia András pedig egy úrvacsorai ezüst tányért adományoznak, amelyek mind a mai napig megvannak. Bicske lakói állattartásuk szorongató körülményei miatt kénytelenek harcolni a legelőkért, s a kaszálókért. Vért, Szent György-pusztát illetően, a pátosokkal egyezkednek Csabdi, Szent I.ászló, Mór, Németegyháza (Nagyegyháza) Batthyány birtok de a gazdátlannak látszó pusztákat is használják. Ebből is örökös perpatvar van a környező birtokosokkal. Bicske a török hódoltság területén, de aránylag békében él szaporodik a lakossága, gyarapodik gazdasága, a település adóját is felemelte a megye. Ebben az ügyben Batthyány Ádám a lakosság mellé áll. Fontos birtokrész számára Bicske, mivel a város lakosain keresztül érintkezik a törökkel. Fejlődik a kereskedelem is ezen időszakban. Batthyány Ádám dunántúli főkapitány sok más birtok tulajdonosa, így Zichy István kérésére 1649. január 19-én egész bicskei birtokát zálogba adja. 1679-ben a birtok újra gazdát cserélt, Batthyány Kristóf, illetve Király János a birtokos. 1682-ben a falunak köriratos pecsétje van. A hódoltság utolsó három évtizedében, a sok megpróbáltatás ellenére is, tűrhető volt a bicskeiek élete. 1683-86 közötti időszakban a Bécs alól visszavert török sereg a falut megint felégeti. A harcok elmúltával megint csak folyik az élet tovább. Batthyány II. Ádám 1696.május 28-án, Kurtz János magyar kamarai tanácsosnak hozzájárul, hogy 6 évig földesúri joggal használhassa Bicskét és Mányt. Az összeírás szerint 22 lakott egésztelek 21 féltelek, 17 zsellér lakja, szántóföldje 1315 pozsonyi mérő mag alá való, rétje nincs, legelőt a pusztában bérelnek, erdeje kicsi, egykerekű malma jövedelmet nem hoz. A katonaság kihelyezése nemcsak a falut, hanem a birtokost is igen megterheli. Bicske főútvonalon van, ezért a katonaság és a hivatali küldöttek mindig útba ejtik A birtok zálogát meghosszabbítják.  Az 1701. esztendőben nagy törés van a falu életében. A zömmel reformátusokból álló faluban a templomot, melyet kezdettől fogva használnak, Kurtz birtokos Batthyány Ádámmal egyetértve átadja a katolikusoknak. 1703-ban a birtok özvegy Batthyány II. Ádámné, Strattmann Eleonóra kezébe kerül. II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején Bicske nem kerül a harcok középpontjába, de Budához közel lévén élelmiszer beszolgáltatással részt vettek a bicskeiek is az eseményekben. 1707 elején a labancok Bicskén haditervet készítenek Bottyán megverésére, de a “bicskei tervet” Bottyán keresztül húzza. A Vértes és Bakony hegyei elrejtik a falvak lakosságát és az állatokat is. Így közvetlen összecsapásra nem kerül sor. A falut mégis sok kár éri. Az 1711-es portio kivetése céljából készült összeírás 63 gazdát talál. Közöttük egy nemesi család is van, Vida István. A névsor nagyjából megegyezik az 1695-ös évi névsorral. A község írástudó embere, jegyzője ebben az időben Illyés Deák, Peterdi Illés. Batthyány Ádámné újra zálogba adja a birtokot báró Kurtznak, a kegyúri és a pallosjog megtartásával. Kurtz kíméletlen zálogbirtokos volt, a háborús károkat a falu lakosaival akarta megfizettetni. A bicskeiek elhatározták, hogy kiváltják magukat. Szeremley György, Batthyányné teljhatalmú megbízottja és a község bírója megállapodnak, hogy 6800 Ft zálogösszeget Bicskén és Mányon leteszik, s ezért 9 évi szabadságot ígérnek. Nagy nap ez Bicskén. A bicskei reformátusok engedélyt kérnek és kapnak templom építésére, a szabadság alatt jobban gazdálkodhattak. Fellendült az állattenyésztés, felépül a Szent László patakon és Vérth pusztán egy-egy malom. A 9 esztendő eltelte után, 1721-ben Batthyány Ádámné, Strattmann Eleonóra új megállapodást köt a bicskeiekkel, 1723 Szent György napjáig megengedte, hogy a falut szabadon bírják, de a járandóságát jócskán megemelte. További terhet jelentett az új plébánia létesítése. Padányi Bíró Márton, az ellenreformáció legharciasabb képviselője lett Bicskén plébános. Ebben az időszakban a vallási ellentétek az egész országban megerősödtek. Ez időben Kecskeméti Mihály volt a református lelkész (1723- 1729). 1759-ben történt felmérés szerint 240 név szerint említett jobbágy van, 87 zsellér, 11 ember az uraság kertjében és 14 iparos. Ez évben a bicskei szűcsök és csizmadiák fiókcéhet alapítanak. Ebben az évben már írás van arról, hogy megvan a Batthyány kastély egy része. 1760-ban súlyos jégkár éri a környéket. 1762. szeptember 9-én Batthyány Lajos nádor új szerződést köt a bicskeiekkel tíz évre. Ezen idő alatt minden robottól és úrbéri tehertől mentesek lesznek Nagyegyháza, Vért és Mór pusztákon, de Bicskén mindenből: gabonából, borból, méhekből, szárnyasokból kilencedet kell adni. Bicskének urbáriuma nem volt, szerződéses jobbágyoknak vallották magukat. 1765-től Batthyány Lajos halálától Batthyány József kalocsai esztergomi érsek, bíboros hercegprímás a birtokos. Majd 1768-ban kerül sor az úrbér szabályozására. Ezért években nagy építkezés folyik. Az itt állomásozó katonaság részére kvártélyházat építenek. Kőhíd, új római katolikus templom építése kezdődik. Az úrbér rendezésekor már nem szerződéses jobbágyok, hanem örökös jobbágyok a lakosok és folyik a jobbágyság kemény kizsákmányolása. Az átvonuló katonaság is sok kárt tesz. Batthyány József 1771-ben átadja a birtokot testvérének, Fülöpnek, aki uradalmi központja számára mezővárosi jogot és 4 nap vásártartási engedélyt szerez. A mezőváros rang és a vásártartási jog kereskedelmi hasznot jelentett Bicskének. A haszon mellett a járási székhellyé emelés terheket is jelent a lakosság számára, különösén a katonaság ellátása miatt. Ebben az időszakban volt itt Ónody Sámuel 1758-83-ig a református lelkész, aki egy ideig a vértesaljai egyházmegye esperese is volt, s korábban (1750-ben) egy később többször is kiadott imakönyvet jelentetett meg engedély és név nélkül “Arany Tsésze” címmel. 1763-ban a veszprémi püspök megjelenik Ónodynál vizitálni. Ez évben Bicskén nagy földindulás volt. Ónody Sámuel feljegyezte, hogy a pápista templom is megrepedezett. Erre az időre tevődik a német családok beköltöztetése is.  A bicskei katolikus egyház anyakönyve is 1723-ban kezdődik. Az állam a fel- világosodás hatására egyre fontosabb helyen kezeli az iskoláztatás kérdését.  A Ratio Educationis előkészítése során 1770-ben összeírják az iskolákat. Bicskén ekkor Berényi János a katolikus tanító 40 tanulót oktat. A református tanító Hetényi János 90 gyermeket oktat. A református leánytanító Mikuts Márton, akihez 70 leány jár iskolába. 1777-ben megjelent Ratio Educationis a magyar, vagy nemzeti iskolák mellett centrális, központi iskolák felállítását rendeli el, ami magasabb iskolára készít fel, és latint tanít. Fejér megyében Érd és Mór mellett Bicskét emeli ki ilyennek. Itt tanul 1772-ig Pálóczi Horváth Ádám neves költő, népdalgyűjtő, író, s itt tanít Kováts Sámuel, Csokonai barátja, akit itt többször meg is látogat. Csokonai több híres költeménye Bicskén születik. A XVII. század folyamán a mesterek csak céheken keresztül működhettek. 1812-től Batthyány Tivadar halála után Bicskét fia, Antal József gróf örökli, ám ő állandóan külföldön tartózkodik. A család alig tud magyarul. Fia Batthyány Kázmér jobban tud franciául, angolul, olaszul, mint németül, s magyarul csak későn a reformnemzedékkel való megismerkedés során tanul meg, igaz, utána szívvel-lélekkel magyar. Batthyány Kázmér külföldi utazásai során látja a nyugati társadalmi, gazdasági, kulturális élet más formáját, és pár év múlva pályamunkát írat arról, hogy a robot és a dézsma mennyire növelték a föld népének lustaságát. Ezt 1845-ben saját költségén ki is adja. Ezekben az években is készül térkép. 1820-ban az akkori alkalmazottak házikertjéről, majd 1837-ben Bicske mezőváros teljes belsőtelki beosztását megismerhetjük Rieder József megyei földmérőtől készített térkép alapján. Az 1838-as népesség-összeírás alapján Bicskének 3027 lakosa - van (a nemeseket nem írják össze). Batthyány Kázmér külföldről hazajőve a reformok és a jobbágyfelszabadítás buzgó harcosa lesz. Bicskét kultúrközponttá teszi. Csillagvizsgálót építtet a kis hegyi kastély mellett, s vezetésére a tudós matematikust, csillagászt, Nagy Károlyt hívja meg, aki korábbi munkássága miatt már a Tudományos Akadémia tagja; őt egyben az uradalom földmérőjévé és gondnokává teszi. Bajza J. közvetítésével találkozik Vörösmarty Mihály is Batthyány Kázmérral, aki nagy tisztelője lesz a költőnek, évjáradékot is biztosít számára. Nagy Károly ajánlatára lesz Barsi József is Bicskén plébános. Az 1848-as események alatt, amikor Kossuth Lajos 200000 katonát kér a nemzettől, a szabadságharcosok élvonalában találjuk Batthyány Kázmért, Barsi (Naumann) József plébánost, akinek több forradalmi verse, cikke jelenik meg ebben az időben. Mellettük a megyei bizottmánynak a tagjai még Császár Gábor, Tóth István számvevők, valamint a mezőváros bírája és jegyzője. A már megalakult dunántúli önkéntes nemzetőrség Bicskén táboroz le, parancsnoka Kosztolányi Móric őrnagy. 1848. október 5-én a hadügyminiszter rendeletére postaállomást állítanak fel Bicskén. Bicske hamarosan a hadműveletek középpontjába kerül. Kossuth Lajos Csányi Lászlóhoz írt levelében megrója Görgeyt, a fővezért, hogy Gallát feladva hátrál, s főhadiszállását Bicskére helyezte át, ez nem megengedhető, Bicske tartalékhely Sajnos továbbra is más információ megy Görgeytől, más Perczel Mórtól. Mindenesetre a posta december 29-31 között Bicskére hozza Görgeynek a leveleket. Az osztrák hadsereg Windischgrätz főparancsnoksága alatt Buda felé vonul. Bicske háromszor lesz osztrák főhadiszállás színhelye. Január 3-án Windischgrätz jelenti Ferenc Józsefnek, hogy Bicskére érkezett. Főhadiszállását a Batthyány-kastélyban rendezte be. Itt fogadta a magyar országgyűlés küldöttségét. A tárgyalás semmilyen eredményt nem hozott. Másodszor a tavaszi hadjáratok után lesz Bicske főhadiszállás Welden parancsnoknak. Az osztrák haderő elvonulása után Fejér megye nemzeti bizottmánya számba veszi megválasztott tagjait. Bicskéről 1849. május 16-án az alábbiak: gróf Batthyány Kázmér, Barsi (Neumann) József plébános (aki Windischgrätz fogságában van), Tóth István számvevő, Nagy Károly, Császár Gábor, Peterdy József, Deutsch György, Fejér István, Deutsch Illés, Nagy István, Koncz Imre, Zsahár Pál, ezután a jegyző és a bíró. Nem tart sokáig a szabadság, most Haynau vezetésével érkezik az osztrák hadsereg. A temesvári csata után megtörtént a világosi fegyverletétel, de itt Komárom környékén továbbra is folynak harcok. Augusztus után megkezdődik a példa statuálása, a kegyetlen megtorlás. Barsi József plébánost Haynau halálra ítélte, majd “kegyelemből” 20 évi vasban töltendő várfogságra változtatta a büntetést, melyet Olmützben töltött, de amnesztiával 1856-ban szabadult. Batthyány Kázmért halálra ítélték, birtokát elkobozták, de sikerült külföldre menekülnie. Az uradalom zárgondnoka Szulyovszky főszolgabíró lett. Nagy Károly is börtönbe került, szabadulása után Franciaországba menekült: Párizsban halt meg 1854-ben. 1850-ben a népszámlálás szerint a lakosságszám 3535 fő; a házak száma 564. 1851-ben a bicskei birtokot a kincstár javára lefoglalták. Közben változott a járási székhely. 1850-ben Vál, majd 1854-töl újra Bicske a székhely. Batthyány Kázmér halála után testvére, Batthyány Gusztáv visszakapja a bicskei birtokot és 1860-ban megegyezés is született a volt jobbágyság és az uradalom között. 1863-ban viszont eladja a bicskei birtokot egy belga banknak és külföldre távozik. A Batthyány uradalom 1863-ban szétdarabolódik, miután a bank részletekben továbbadja. Több család mellett így lesz tulajdonos Rosenfeld Henrik, aki Bicskén mintagazdaságot alakít ki, bicskei előnévvel nemesi rangot is kap. Halála után gróf Batthyány Gyuláné vásárolja vissza a birtokot 1912-ben. Gazdasági előrelépést jelent a budapesti Jelzálogbank segítségével 1873-ban létrehozott takarékpénztár fiók. A polgári fejlődést mutatja a református iskola továbbfejlesztése, az 1875-ben alakult Olvasókör. Megszaporodott az iparosok száma. 1877-ben 184 különböző foglalkozású iparos van. Egymás után alakulnak az iparos körök, egyletek. Fejlődik az egészségügy, 1 körorvos, 5 bába, gyógyszerész dolgozik. 1881-ben megalakul az Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Jelenleg is működik). 1884-ben megindul a forgalom Budapest- Bicske- Újszőnyvasútvonalon, majd 1898-ban a Bicske-Székesfehérvár vasútvonalon is. Pillanatnyi megtorpanás, hogy Bicske 1886-ban mezővárosból nagyközség lett. 1892-ben a lakosságszám már 6037 fő. A szépen fejlődő nagyközségben a közgyűlés határozatot fogadott el a járdák kiépítéséről, 1902-ben a terheket a lakosságra hárítva. A közbiztonság érdekében az éjjeliőrök helyett rendőrséget szerveznek. A községi könyvtárak felekezeti, szakmai alapon jöttek létre, úri kaszinó könyvtára, református olvasókör, katolikus olvasókör, önálló iparosok és kereskedők olvasóköre, iparosifjak olvasóköre. 1902-ben a járásbíróság megkezdi Bicskén a működését. Artézi kutat fúrnak, fejlesztik a középületeket. 1912-ben Rosenfeld Henrik Bicskén kórházat szeretne létrehozni, de halála, majd az I. Világháború kitörése megakadályozza a cél elérését. A hadikórházat az iskolában állítják fel. Nagy jelentőségű esemény 1912-ben a villanyvilágítás bevezetése.  1912-ben Batthyány Gyuláné “lemond” a vásárvám jogáról, s átadja a községnek csereterület fejében. 1914-ben felvetődik egy polgári iskola felállításának gondolata. 1918-ban meg is indul. A bicskeiek az I. Világháborúban a 17. és 69. székesfehérvári gyalogezredben és a 10. közös huszárezredben szolgáltak, és a háború során 280-nál többen vesztették életüket. Az 1918. évi őszirózsás forradalom híre a bejáró dolgozók útján azonnal eljutott Bicskére. November elején megalakult a Nemzeti Tanács, a polgárőrség. A Nemzeti Tanács elnöke Batthyány Gyula földbirtokos lett, közélelmezési bizottság elnöke Prockl Gyula tanító. Horváth Jenő a Bicske és Vidéke lap szerkesztője, az előkészítő munka után kimaradt a vezetőségből. 1918. novemberében megalakult a szociáldemokrata párt 84 taggal. Új lap is indult, az Úttörő. Szerkesztői Tóth Lajos és Péter Jenő lettek. Lichtenstein Mór bicskei nyomdájában készült. 1919-re 12 szakszervezeti csoport alakult, így építőmunkás, molnár, bőrmunkás, vasutas, földmunkás, pénzügyőr, csendőr. A bicskei járásban 1919. januárjáig 9 párt szervezkedett: Szociáldemokrata, Károlyi Párt, Keresztény Szocialista Párt, Kisgazda Párt, Földműves Párt, Szociáldemokrata Földművelők Csoportja, Radikális Párt, Royalista Párt. A Tanácsköztársaság eseményeinek hatására csak március 30-án alakult meg a 31 tagú Munkástanács. A vasút hatására a lakosság nagy része Budapestre járt dolgozni. A Világháborús évek és a Tanácsköztársaság eseményei után a birtokosok személye több esetben változott. 1930 után Batthyány Bálint az uradalom akkori birtokosa nagyarányú parcellázást kezdeményezett, ami a mai Kertváros kialakítását tette lehetővé. 1921 őszén IV Károly visszatérési kísérletekor Bicskén haladtak át a király mellé állt csapatok vonatai, az esemény igazán nem érintette Bicskét. Bicske fejlődését a házak számának gyarapodása is mutatja a lakosságszám emelkedése mellett. 1907-ben 852, 1940-ben 1634 ház volt a faluban. (Az 1910-es 6568 lakosságszám 1970-re 9948 fő lesz.) 1929-ben vágóhíd készült. A gyermek- és csecsemővédő Stefánia Szövetség 1923 óta működött Bicskén. Először az 1928-ban épülő kultúrházban kívánták elhelyezni, majd 1933-ban felépült az önálló székház, mely sok-sok év kihagyás után 1992 nyarán került újra a csecsemő- és gyermekvédelem tanácsadó helyiségévé. 1933-ban I. Világháborús hősi emlékmű építését tervezték, a pályázatot Erdey Dezső nyerte el, az emlékmű 1934-re el is készült. Ugyanekkor Stéger György adományából országzászlót is állítottak a katolikus templom közelében. A község iskolaügye jól fejlődött. A polgári iskolában az igazgatón kívül 7 tanár tanított, de működött polgári leányiskola is. A központi 7 tanerős római katolikus elemi iskolán kívül hét külterületi római katolikus iskola is működött. A katolikus iskola igazgatója évtizedeken keresztül Prockl Gyula volt. 1938 őszén Mesterberken is megnyílt egy római katolikus iskola, Fischoff József nagybirtokos fenntartásában. A községben működött a 4 tanerős református és az 1 tanerős izraelita elemi iskola, 1 óvoda és egy tanonciskola is. A község kulturális színvonala nem volt egyenletes. Az összlakosság 11,4%a-a a földesúri majorokban lakott, Tükrös pusztán, Csordakút pusztán, Nagynémetegyházán, Mesterberken, Tornyópusztán. 1940-ben Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Evvel a II. Világháborúban elköteleztük magunkat a németek mellett. A német csapatok használhatták vasútvonalainkat, de a vagonokat nem hagyhatták el. A németek nem voltak megelégedve Magyarország háborús magatartásával, ezért elhatározták az ország megszállását, ami 1944. március 19-én megtörtént a “Trójai ló” fedőnevű terv alapján. Ennek lényege, hogy 18-án Bicskén 10-15 katonavonat torlódását idézték elő, a csapatokat kivagonírozták, és másnap hajnalban megszállták a fővárost.  A Bicske- Budapest- Bécs út a II. Világháború idején fontos hadiútként. működött. Súlyos harcok folytak a Budapest elfoglalására törekvő szovjet erőkkel. Az 1944. december I2-én kitűzött szovjet támadás Bicskén át támadva Esztergomot akarta elfoglalni és így bekeríteni Budapestet. A támadás december 20-án indult. December 23-án a németek még tartották állásaikat, de karácsony este a szovjetek elfoglalták Bicskét. A harcvonal hónapokig itt maradt. Hullámzott a front. Bicske lakosságát 7543 főt 1945. január 22-én kitelepítették Etyekre, Sóskútra, Biára és Torbágyra és csak március 25-én, virágvasárnap térhettek haza. Nagyon nehéz elképzelni, hogy több, mint két hónapig minden ellátás; élelem, fűtés, világítás, orvos nélkül hogyan élt meg hét és félezer ember a kemény télben. A község romokban, üresen, sérülten, állatok nélkül, élelem nélkül maradt. A visszaköltözés után viszonylag hamar, április 10-én megalakult a Nemzeti Bizottság. Első feladata a halottak eltemetése, a hadifelszerelések összeszedése, a mezőgazdasági munkák elindítása, az életfeltételek megszervezése volt. Április 23-án már megkezdődött a tanítás is. Bicske fejlődése, megnövekedett tekintélye lehetővé tette a járási székhely megváltoztatásának felvetését, 1946. június 3-tól Bicske lett a járási székhely. A részletes feldolgozás még várat magára, de az elért eredményekről röviden: Kiépült a közvilágítás, a vezetékes ivóvíz. A meglevő óvodák mellé felépült a Kakasos óvoda a Kertvárosban. Az iskolák átalakultak, a volt polgári iskola emeletén 1952-ben megalakult a Gimnázium, ami 1967-ben új épületbe költözött a Kossuth térre. Ma Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolaként működik 350 diákkal. Az általános iskolák mellé is felépült egy új, a II. számú Általános Iskola. 1973-ban megépült a Rendelőintézet, ahol a háziorvosi szolgálat is működik a gyógyszertár, az Állami Biztosító, Posta a telefonközponttal, majd a Mentőállomás. Bicske nagyállomáson új vasútállomás épült, és a vasúti rekonstrukció is jelentős volt a térségben. Jelentős autóbusz forgalom van a környező településekkel. Az ipartelepítés során bővült a VIV, az MMG-AM gyár.  Az 1970-es évek nagy álma, az eocénprogram keretében megvalósuló erőmű, torzó maradt. A legújabb beruházása volt a városnak a Művelődési Központ, BM beruházás volt az új Városi Rendőrkapitányság. Renoválták a római katolikus templomot és a református templomot. Most folyamatos beruházás a város gázzal való ellátása, a telefon fejlesztés és az igen korszerű csatornahálózat befejezése. Bicskén működik az ország első menekülttábora. 1986-ban érte el újra a városi rangot.
Alakulóban vannak a testvérvárosi kapcsolatok. Erdélyben Nagyenyed, Németországban Altshausen és Neumarkt, Olaszországban Biandronno, Ausztriában Sattledt, Ukrajnában Munkács városokkal van kapcsolatunk. Elsősorban kulturális és sport kapcsolatokra, gyermek csereüdültetésekre, a gimnáziumban tanulókörök cseréjére és tanári továbbképzésekre, tűzoltó kapcsolatokra és zeneiskolai kapcsolatokra van lehetőség.
A város kultúrtörténetének jelentős személyiségei a Batthyány-család tagjai mellett Nagy károly matematikus-csillagász, Barsi József plébános-forradalmár, Csokonai Vitéz Mihály, Forgách Antal költő-újságíró, Kerecsendi Kis Márton költő, Lakatos István költő-műfordító, Jakab István László festő, és Móser Zoltán fotóművész-tanár.

Bodmér 256 lakosú község Bicskétől 10 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Csabdi 1168 lakosú község Bicskétől 2 kilométerre, északra fekszik. A helység 1990. szeptember 23-a óta önálló, előtte Bicske városához tartozott.

Csákvár 5203 lakosú nagyközség, Bicskétől délnyugatra, 12 kilométerre a Vértes délkeleti szélén fekszik. A római korban Floriana város állt a mai Csákvár helyén, fontos közutak kereszteződésében. A honfoglaláskor Előd vezér kapta a területet, az ő utóda volt Csák, aki a várat emeltette. A középkortól kezdve a fazekasiparáról volt nevezetes a község.; ma is készítik még  a csíkos fazekakat és zöld köcsögöket.
A római katolikus temploma 1748-ban barokk stílusban Fellner Jakab tervei szerint épült. 1788-ban megnagyobbították, 1852-ben Ybl Miklós alakította ki a mai formájára. Kéttornyos homlokzata van, főkapuja felett Patrona Hungariae-szobor, Esterházy-címer és angyalok láthatók, G. Herzog művei 1852-ből. Szintén ő készítette a szentély hátfalán levő Immaculata-szobrot és az oltár mögött álló Szent Mihály-szobrot.
Az Esterházy-kastély 1760-1765 között épült, Fellner Jakab tervei alapján. 1823-ban klasszicista formában alakította át Charles Moreau francia építész. Az egyemeletes kastély kerti homlokzatát korinthoszi oszlopok díszítik, egykori kápolnája dór oszlopos.
Csákvár helytörténetét és néprajzát mutatja be a Vértes Múzeum. A Geszner-ház 1999-ben nyitotta meg kapuját.
A Báraczházi- vagy Csákvári-barlang a község nyugati szélén, a hegyoldalban nyílik. Elsősorban ősállatmaradványairól nevezetes, de római kori emléke is van: egy nehezen olvasható felirat a bejárat felett.

Etyek 3548 lakosú község a Zsámbéki-medence szélén, a Sajgó-patak partján fekszik, Bicskétől 14 kilométerre, délkeletre fekszik. Az évszázados szőlő- és borkultúra eredményeként Etyek néhány éve már történelmi borvidékhez tartozik. Az etyeki művészeti alkotások országos hírűek.
A falu nevezetessége a Magyar-kút, amelynek forrása több mint 9000 éve a település éltető vize.

Felcsút 1662 lakosú község a 811-es főközlekedési út mentén, Bicskétől 8 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Gánt 861 lakosú község Oroszlánytól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Kajászó 987 lakosú község Martonvásártól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik.
A református templom 1811-ben, barokk stílusban épült.

Mány 2252 lakosú község Bicskétől 8 kilométerre, északkeletre fekszik.

Óbarok 791 lakosú önálló község 2000. január 1-je óta, előtte Bicske városához tartozott.

Szár 1692 lakosú község az 1-es/Rajka-Hegyeshalom-Budapest/ vasútvonal mentén, Bicskétől 6 kilométerre, nyugatra fekszik.

Tabajd 932 lakosú község Bicskétől 16 kilométerre, délre fekszik.
A római katolikus templom 1742-ben épült.
A református templomát 1832-ben emelték.
A Rudnyánszky-kúria a XVIII. században épült.

Újbarok 340 lakosú község Bicske városa mellett.

Vál 2351 lakosú község a Velencei-hegységtől északkeletre fekszik a Váli-völgyben.
A római katolikus templom 1819-1824 között épült klasszicista stílusban.
A volt Ürményi-kastélyt Ürményi József országbíró építette 1780 és 1800 között.
Az Ürményi-mauzóleum is klasszicista stílusú, 1834-ből.
A község melletti vadászházban töltötte gyermekéveit Vajda János költő.
A Pogányvár bronzkori, erődített település volt, ásatása során sok értékes lelet került elő.

Vértesacsa 1747 lakosú község a 811-es főközlekedési út mentén, Bicskétől 18 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A református templom 1838-ben épült, egy homlokzat előtti toronnyal.

Vértesboglár 937 lakosú község Bicskétől 14 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Adony 3754 lakosú Duna-parti nagyközség a 6-os főközlekedési út és a 42-es/Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Paks/ vasútvonal mentén, Dunaújvárostól északra, 16 kilométerre fekszik. A bronzkortól kezdve lakott terület a rómaiak idejében fontos révhely volt. A török hódoltság után rácok majd németek települtek a mezővárosba.
Látnivaló volt Zichy-kastély, a kastélypark a víztoronnyal, az 1848-as emlékmű, és a pincesor.

Beloiannisz 1188 lakosú község Dunaújvárostól 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. Magyarország egyik legfiatalabb települését 1950 és 1951 között állami támogatással építették a görögországi polgárháborúból ide menekülő családoknak. Napjainkban a görögök jó része visszatelepült az óhazába, az itt maradottak lelkesen ápolják.
1996-ban orthodox templom épült egy Bécsben élő nagylelkű görög vállalkozó adományaiból.

Besnyő 1856 lakosú község Dunaújvárostól 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község a II. Világháború után létesült, a Wimpffen –uradalomban dolgozó népesség házhelyhez és földhöz jutása révén.
A római katolikus templom 1897-ben Festl Henrik bécsi műegyetemi professzor tervei alapján épült.

Iváncsa 2790 lakosú község a 40a-s/Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Ercsitől 13 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A Helytörténeti Gyűjteményben régi mezőgazdasági eszközöket, halászati felszereléseket, a kenderfeldolgozás eszközeit, valamint egy kovácsműhely és egy pékség teljes felszerelését láthatják az érdeklődők.

Kulcs 1786 lakosú község a 6-os főközlekedési út és a 42-es/Paks-Dunaújváros-Pusztaszabolcs/ vasútvonal mentén, Dunaújvárostól 7 kilométerre, északra fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Rácalmáshoz tartozott.
A XX. század 30-as éveiben épült az egyre növekvő üdülőtelep római katolikus és református temploma.

Perkáta 4105 lakosú nagyközség a 62-es főközlekedési út mentén, Dunaújvárostól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az eredetileg a kunok által lakott településen ma érdemes megtekinteni a volt Győry-kastély épületét. A körülötte elterülő kastélyparkban egykori szépségét látja a nézelődő.

Pusztaszabolcs 6300 lakosú nagyközség a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/, a 42-es/Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Paks/ és a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár/Szabadbattyán// vasútvonalak mentén, Gárdonytól 14 kilométerre, délkeletre fekszik. Pusztaszabolcs a XIX. század második felében községi szervezetben élt, amelyet azonban csak az adózás megkönnyítés érdekében alakított ki a hatóság 1875-ben. A kisközségi státust 1889-ben váltotta fel a nagyközségi státus. Azonban a községnek nem volt belterülete, hiányzott a központi településrész. Ekkor egy olyan eszmei község volt, amely Magyarországon az uradalmakban alakult ki, s a mindenkori nagybirtokos tulajdonában volt. A XIX. század utolsó évtizedéig a terület Zichy-birtok volt. 1896-ban változott a birtokosok személye. A szabolcspusztai területek a báró Fould-Springer-család birtokába kerültek, Felső-Cikola birtoktesteit pedig Hirsch-Halász Alfréd budapesti ügyvéd vásárolta meg. Változásokat eredményezett az is, hogy 1882-ben indult meg a vasúti forgalom Budapest-Sárbogárd között, majd 1896-ban Budapest-(Pusztaszabolcs)-Paks és Pusztaszabolcs-Székesfehérvár között is. 1923-ig a község a három uradalmi pusztára és a vasúti telepre tagozódott, s 1924-ben megszűnt az eszmei község, s ekkor alakult ki a valóságos politikai község

Szabadegyháza 2222 lakosú község a 62-es főközlekedési út és a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 22 kilométerre, délkeletre fekszik.

Aba 4510 lakosú nagyközség a 63-as főközlekedési út és a 45-ös/Székesfehérvár- Sárbogárd/ vasútvonal mentén Székesfehérvártól 20 kilométerre, délre fekszik. A helyiség neve 1334-ben tűnik fel először Aba alakban, személynévből keletkezett, magyar névadással. Az alapjául szolgáló ősmagyar Aba személynév ótörök eredetű “atyát”, “őst” jelent. A községhez tartozó Bodakajtor, Belkajtor, Külsokajtor nevével 1448-ban találkoztunk először Kaytorzalassa (Kajtorszállása) alakban. Ez az elsődleges névváltozat egy Kajtornak hívott kun személy szálláshelyére utal. Az 1428 óta adatolható Kajtor személynév a kun “guaj” (visszatér) ige származéka. Tulajdonképpeni értelme “visszatérő”. Belsőbáránd, Külsőbáránd neve 1465-ben bukkan fel, Báránd alakban. Az 1212 óta adatolható Bárány személynév -d képzős származékából keletkezett. Az alapjául szolgáló személynév alakulhatott a magyar bárány főnévből, de lehet egy szláv vagy török személynév átvétele is. (Vö. egyfelől a lengyel Baran személynév, másfelől az ótörök baran, “az, aki elment, eltávozott” jelszavakkal.) Nem valószínű, hogy a Báránd helységnév az itt folytatott juhtenyésztéssel kapcsolatos. Totemisztikus névadásra is aligha gondolhatunk. A község területén feküdt az egykori Bögöd helység, melynek neve 1277-ben Bugud alakban jelenik meg. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév talán a személynévként is alkalmazott ótörök bögü (”bölcs ember”) névszóval kapcsolható össze. Ez esetben etimológiailag rokonságban van a magyar bölcs és bübüv szavak török előzményével. Felsőszentiván neve először 1374-ben fordult elő, egyházi eredetű személynévként. Szent Mihály szigetét 1454-ben említik először. Petele puszta viszonylag későn, 1675-ben fordul elő először. Az 1856. évi kormánylap szerint három puszta - Szentiván, Kajtor és Báránd - tartozott hozzá. Ugyanerről beszél 1863-ban Zách munkája is. Az ebből az időből ismert dűlő- és helynevek a következők: Aba: Szent Mihály Szigete, Terézia, Bödönkút, Pákozdi-tó-i dűlő, Öreghegy dűlő, Hegyes halomi dűlő, Tüskés dűlő, Bögéti dűlő, Nagy Sziget, Vió-hegy dűlő, Borsziget, Csothalom (vagy Csonthalom), Bikapát és Kajtor dűlő. Az okleveles emlékek Aba birtokot (possessio) 1334-ben említik először. Salamon fia János folytatott osztályos pert a vele egy őstől származott Lőrinc fia János ellen, Guth, Athya, és Aba nevű birtokért. Pál országbíró 1334. július 15-én Visegrádon kelt oklevelében határnapot tűzött ki Lőrinc fia Jánosnak a birtokjogot igazoló oklevelei bemutatására. Kétségtelen, hogy Aba nemesi lakói szoros kapcsolatban állottak a királlyal, hiszen a XIV-XV. században királyi, nádori parancsra gyakran szerepeltek királyi emberként vagy tanúként birtokbeiktatások, idézések, eltiltások alkalmával. Az első két abai, kinek nevét ismerjük: Abai Chut fia András és János. 1498-ban jelent meg az első Arany a forrásokban. Szapolyai István nádor 1498. december 17-én vizsgálatot rendelt el Abai Aran Ambrus ellen, aki többedmagával a fehérvári keresztesek Barch nevű birtokára tört. 1499. január 25-re Abai Aran Ambrust a nádor elé idézték. Az Arany családról még annyit tudunk, hogy 1525-ben bizonyíttatta Fejér megyével nemességét.
1543. után Aba is török megszállás alá került, bár a hódoltság nem volt teljes, a magyar földesurak végig megtartották birtokukat. A falu 1626-ban Komárom, 1647-tol Veszprém megyéhez tartozott, nyilvánvalóan a hódoltsági viszonyokhoz igazodva. 1672-ben új család tűnt fel Abán: a Fördos. Ebben az évben kapott ugyanis nemességet két sárkeresztúri jobbágy: Fördos Péter és Mihály. A török korból az első összeírásunk 1559-bol származik. Eszerint a faluban több nemes lakott, 16 egész telek és négy zsellér volt. A falu a tized helyett 16 mérő búzát adott, cenzusként Szent György - és Márton napján két-két forintot fizetett. 1564-ben hat porta, három zsellér és négy új épület volt. A falu a 15 éves háború idején elpusztult, a XVII. század elején települt újra. 1623-ban már arról olvashattunk, hogy több nemes lakja, de mindössze egy portát tüntet fel az összeírás. 1626-ban a falu még mindig adómentes az újratelepülés miatt. Az 1639. évi összeírás az arany családot és 2 1/2 portát tüntet fel. Sárosd puszta és Aba között a török időkben nem volt határ, mivel mindkettőt ugyanaz a földesúr birtokolta. Az 1680-as években Kasdi nevű kálvinista prédikátor működött a faluban. A felszabadító háborúk alatt a falu a Sárvízbe menekült, mintegy hat-hét évig elhagyott volt. Aba a török alóli felszabadítást követő hét-tíz évben - magyar lakosokkal - újratelepült. 1711-ben a felső-, 1773-ban a sármelléki járáshoz tartozott. 1688-1848 között a helységnévtárak a faluk között említik. Az abai közbirtokosok között továbbra is a Fördosök túlsúlyra jutásának lehetünk tanúi. Fördos Mihály lányát, Katalint, az ősrégi családból származó örményesi Fiáth János vette el. Így a Fiáth család a Fördosökön keresztül birtokos lett. A Fördosökön, Fiáthokon és leányági leszármazóikon kívül más nemesek is éltek Abán. Az 1818-1821. évi nemesi összeírás 103 nemest említ, köztük Fiáth János kamarás táblabírót, Fiáth György kamarás kapitányt. Szerepel az összeírásban a Hajós, Zámbó, Arany, Sárközy, Ferenctzy, Nagy, Juhász Csík, Kósa és Enyedi család is. 1828-ban ezekhez a nemesi családokhoz járult még a Mészöly család. Az 1846. évi összeírás a következő 13 jobbágytelken élő nemest említi: Nagy András, Kósa József, Péter, János, Mihály, Ferentzy József, Juhász József, János, Komjáti János, Gyorfi István, Horváth József, Fábián János és Boncz Péter. Aba lakossága a török kiűzése után gyér volt, mindössze öt egész telek, hat fél telek és három negyed telek található a faluban. 1696-ban 16 lakosból, akik közül 14 telkes jobbágy és két telkes zsellér volt és három házatlan zsellérből állott a falu. Az 1715. évi összeírás 7 jobbágyot, 17 zsellért és 4 ház nélküli zsellért vett számba.  1720-ban 6 telkes jobbágyot, 5 féltelkes és 8 negyedtelkes zselléri jogállású családfőt írtak össze. 1728-ban már 10 jobbágy volt a faluban. A XVIII. század közepétől kezdve egyre sűrűsödnek a jobbágypanaszok. 1747-ben a falu Fiáth Ádám ellen tett panaszt a megyénél, mivel Fiáth “testpénzt” szedett az elhaltak után. 1759-ben a megye Fördos István földesúr elleni panaszt vizsgálta. 1764-ben Aba jobbágyai különböző terheik és káraik miatt Fördos István földesúr ellen panaszkodnak elsősorban. Fördos önkényeskedett, a kialkudott bért nem fizette meg. 1765-ben az abaiak amiatt panaszkodtak, hogy földesuruk elvette tőlük szántóföldjeiket és legelőjüket.  A megyei közgyűlés - a szolgabírón keresztül - felszólította a földesurat, hogy 15 napon belül állítson össze urbáriumot a jobbágyi terhek könnyítésére. Az úrbérrendezés a faluban 1768-ban történt meg. A felvett jegyzőkönyv szerint a község földesurai a Fiáth és Fördos család illetve a Fördos család leszármazottjai, a Buus és Cseh-Csuzi család voltak. Korábban a helységben urbárium nem volt. 1766-ban úgy egyeztek meg a jobbágyok a földesurukkal, hogy ki-ki a maga erejéhez képest hetenként egy napot robotol. Korábban ez a földesurak tetszésétől függött. Az úrbérrendezéskor az összes úrbéres lakos száma 83. Ebből telkes jobbágy: 66, házas zsellér: 10, házatlan:7. A faluban 23 egész és 4 harmincketted telek volt. A földek II. osztályúak. Egy egész telekhez járt: 24 hold szántó és 12 hold rét. A belső telkek közül 49 hold volt telkes (összesen 735 hold) A rétből 160 hold telkes jobbágyé, 6 hold zselléreké (összesen 166 hold) A teljes úrbéres terület: telkes jobbágyoké 926 hold, zselléreké 24 hold, összesen 950 hold. 1828-ban 349 adózóról olvashattunk. 80 jobbágy, 43 zsellér, 41 ház nélküli zsellér, 12 szolga, 2 szolgáló, 16 kézműves, 2 kereskedő lakott a 121 házból álló faluban. Az úrbéres zsellércsaládfők száma 43, közülük szőlővel bírt 10, a szőlőbirtok nagysága családfőként 150-600 öl. A 41 házatlan zsellér közül csak kettőnek volt 600-600 öl szőlője. Az 1838. évi összeírás szerint a faluban 1452 nem nemes lakott. Nagyobb kereskedelmi vállalkozásról mindössze egy adatunk van: 1837-ben az abai Deutsch Bernát és Jakab alapított fakereskedést, majd hamarosan gyapjúval, gabonával is kereskedtek, fűrészmalmot létesítettek, erdőgazdaságot vettek, sőt a bankéletben is tevékenykedtek. Mindez azonban a falu határain kívül történt. A falu vallási megoszlása a reformátusok túlsúlyát mutatja. Már korán, 1631-tol van lelkipásztor a faluban, anyakönyvük 1732-tol kezdődik. Az 1680-as években Kasdi nevű prédikátor, az újratelepülés idején Kecskeméthi prédikátor, a XVIII. század elején Bihari prédikátor, 1745-ben Dóczy György ref. lelkész működött a faluban. 1733-ban Acsády Ádám veszprémi püspök a falut azok közé a helységek közé sorolta, ahol református lelkész volt, de katolikus lelkigondozás nem. A katolikusok száma kevesebb volt. 1693-ban a fehérvári prépostnak fizették a tizedet. Az 1745. évi összeírás 179 katolikusról beszél. A falut a XVIII. század első felében a fehérvári ferences misszió pasztorálja. 1747-ben kezdik el a Szentháromság-templom építését, mely kívülről háromszögletű, belülről kerek, kupolás szentélyrésszel értékes barokk műemlék. 1754-tol állandó helyben lakó lelkésze van, az anyakönyvvezetés is ekkor kezdődött, 1773-tól egyházmegyei lelkészség. Egy 1764. évi jelentés a templomról azt írja, hogy “messze földről jönnek megcsodálni.” A József-kori felmérés is megemlékezik a “háromszögletű templomról.” Iskoláról az első adatok az 1770-es évekből származnak. 1770-ben a református tanító Kováts József, a katolikus Kováts János volt. Az iskolaépület rossz állapotban volt: sötét, alacsony, padlózatlan és egészségtelen. A fűtésre valót a gyerekek hordták naponta, a tanszerekről a szülők gondoskodtak. A református iskola két tanteremből álló tágas, világos és egészséges. Fűtésről, tanszerekről itt is a szülők gondoskodtak. Az 1848-as év eseményeiből az abaiak is kivették részüket. Az április 1-jei összeírás szerint 183 nemzetőr került ki közülük. A megyei választmány tagjai lettek: Arany Péter és Sándor, Mészöly Sándor, Sárközy Zsigmond, Szántó Gábor segédlelkész, a bíró és a jegyző. 1849. január 3-tól a megyei bizottmány Abán, Szűcs Gedeon házában ülésezett. Az ülés felhívta a kinevezett parancsnokokat, hogy a népet a felkelésre “minden pillanatban” tartsák készen. Az 1849-1918 közötti korszak elején Aba a sármelléki járás fehérvári szolgabírói kerületéhez tartozott. 1863-1873. között Abán volt az alsóbodajki járási szolgabíró székhelye. 1878-tól a fehérvári járáshoz tartozik. Az 1907. évi helységnévtárban nagyközségként szerepel. Báránd, Kajtor, Kispuszta és Szentiván tartoztak hozzá. Kispuszta 1872-ben kérte Láng községhez való csatolását. A nagyközség határa 1856-ban 15.619 katasztrális hold, kataszteri felmérése 1881-ben történt meg. A felmérés során megállapított 16000 katasztrális hold a korszakban nem változott. Egy 1863. évi adat szerint Aba útjai jók voltak, a közlekedést ebben az évben a székesfehérvári “gőzkocsi” és az adonyi és pentelei gőzhajóállomások segítették. A XIX. század végén posta és vasútállomás van a községben, 1901-ben posta, táviroda és anyakönyvi hivatal. Önkéntes Tűzoltó Egyesület működött, 1897-ben 35 taggal. Az első Világháborút megelőző években a nagyközségben csendőrőrs volt. A két Világháború között Aba a székesfehérvári járáshoz tartozó nagyközség. Határa 1926-tól 15501 katasztrális hold, 1926-ban az alábbi külterület tartozott hozzá: Külso- és Belso-báránd, Csíkoskajtor-puszta, Felsoszentiván-puszta, Kispuszta, Bolondvártanya, Méhesvölgy-tanya, Sárrétmajor, Sashalom, Szucs- és Tolnai tanya. A nagyközségben 1922-ben postahivatal, távbeszélő, vasútállomás és állami táviroda hivatal működött, 1926-ban már csendőrőrs is. Az 1920-as évek parcellázása a birtokviszonyokon nem sokat változtatott.
1937-ben a 15507 katasztrális hold határból 6421 katasztrális hold kisbirtok. A háborút megelőző években gróf Zichy Rafael (3080 katasztrális hold) a Vallás és Tanulmányi Alap (4102 katasztrális hold), Gruber Gyula (843 katasztrális hold) Simon Mihály (527 katasztrális hold) , özv. Dietrich Gyuláné (474 katasztrális hold.), Bolváry Géza (478 katasztrális hold.), Tolnay Sándor (202 katasztrális hold.) a birtokosok. 1922-ben a Tüzelő és Építőanyag RT. telepe, egy gőzmalom, egy cementgyár és két daráló képviselte az ipart. 1931-ben a Lánczky-féle épület- és tűzifatelep, a Schwarz Sándor-féle gőzmalom, Kovács Sándor cementgyára, a Farkas- és Röthler-féle darálók. Abán működött a Központi Hitelszövetkezet helyi fiókja és az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központhoz tartozó Tejszövetkezet. 1943-tól mindössze a Klemafit épület- és tűzifatelepről, valamint a darálókról vannak adatok. A nagyközségben több egyesület és társulás volt. 1930-ban alakult a Legeltetési Társulat, tovább működött a nagy múltú Önkéntes Tűzoltó Egyesület, az Olvasókör, a Gazdakör, a különböző egyházi dalárdák és egyesületek. 1944. őszén, 1945. tavaszán a község hosszú hónapokra hadszíntérré változott. Abát 1945. március 21-én foglalták el a szovjet csapatok. A súlyos hosszú harcok következtében 165 lakóház lakhatatlanná vált, és mindkét templom komoly károkat szenvedett. A határt 80 kilométer hosszú lövészárok, tankcsapda, tüzelőállás, lövészgödör szelte át. A háború befejezése után a nagyközségben hamarosan megindult az élet. A megszervezett megyei futárposta egyik központja Aba lett. Folyamatosan került sor a romok eltávolítására, a vasútvonal helyreállítására. Az úttorlaszokat május 2-ig eltávolították. Ebben az időszakban alakult meg a községi Nemzeti Bizottság 12 rendes és 4 póttaggal, elnöke Farkas János lett. Megszervezték a községi rendőrséget. Az iskola a harcok alatt lóistálló volt. 1948. május 10-én egyesült a két munkáspárt abai szervezete.1948-ban a nagyközségnek 4199 lakosa, postája, vasútállomása, távírdája, telefonja volt. Vásárt évente kétszer május 29-én és október 29-én, hetipiacot minden kedden tartottak.  A község határa a megye jó talajerőben lévő sík, illetve enyhén lankás, mezőföldi tájához tartozik. Az 1956-os forradalom kitörése után október 25-én alakult meg Abán a Forradalmi Bizottság. A forradalom időszakában a Bizottság szervezte a község mindennapi életét, a földek újraosztását, élelmiszersegélyek szállítását Budapestre. A szovjet csapatok november 4-i bevonulása megpecsételte a forradalom sorsát, az országos megtorlásokkal párhuzamosan Abán is megkezdődtek a kihallgatások, s több embert ért retorzió forradalmi tevékenysége miatt, Arany Lajost börtönbe is csukták. 1957-ben három mezőgazdasági termelőszövetkezet működött. 1966-ban a Vöröshajnal Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 493 családból állt, 8533 katasztrális holdon gazdálkodott (ebből szántó 6197 katasztrális hold.), 35 traktora volt. 1973 végén nyílt meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház, ahol 248 ülőhelyes színházterem és mozi van.1983-ban adták át az új általános iskolát, 1989-ben pedig 4 teremmel bővült a község óvodája. 1990 és 1994 között a község infrastrukturális ellátottsága ugrásszerűen bővült. A demokrácia alapját jelentő egyesületi élet is látványos fejlődésnek indult. A már működő közösségek mellett több új is alakult (Abatours, Aba FC, Abavin, Gazdakör, Hegyközség, Horgászegyesület, Kanyar FC, Lovasklub, Lövészklub, Natura Klub, Nyugdíjasklub, Öregfiúk FC, Öregfiúk Kézilabdacsapata, Pátria Kör, Polgárorség, Református Noszövetség, Vitalitas). Megalapításra került a Sárvíz Művészeti Alapiskola, amely által a gyerekek és a fiatalok művészeti, kézműves, és zenei képzésben részesülnek.  Bővültek a község hazai és nemzetközi kapcsolatai. Az önkormányzat testvér-települési kapcsolatot alakított ki a svájci Bätterkindennel, valamint aláírta a Sárvíz Szerződést, amely négy szomszédos település (Aba, Káloz, Sárkeresztúr, Soponya) összehangolt fejlődését hivatott elősegíteni.
A fent említett római katolikus templom szentélye 1748-1755 között épült P. Hatzinger linzi építész tervei alapján. Hajója a főhomlokzattal együtt, 1846 után készült el. 1945-ben a torony és a hajó egy része elpusztult. Szentélye különleges: szélesebb a hajónál, s a lekerekített háromszög alaprajzú; lapos félgömbkupola fedi, 1756-ból származó freskóval. A finoman faragott főoltára és rokokó szószéke Xavéri Szent Ferenc életéből vett jelenetekkel 1764-ben készült.
A képviselőtestület díszpolgári címet adományozott Tanka János tanárnak és Fejes Ádám református lelkésznek, akik hivatásuk mellett költők is voltak. A község gazdasági szerkezete is átalakult, a Kajtor- völgye Mezőgazdasági Szövetkezet használatában mintegy 1200 ha földterület maradt, több, mint 3000 ha-t magántulajdonosok művelnek. A református templomkert egy részével tovább bővült a Hősök tere, amelyen a 48-as és 1956-os kopjafák felállításával új emlékhelyek kerültek kialakításra. Az 1990-es évek elején fejlődésnek indult egyesületi élet is új szervezetekkel (Vadásztársaság, Természetjáró Kör, Abai Polgárok Egyesülete, Postagalamb Egyesület) és programokkal bővült, a működő egyesületek meghatározó tényezővé váltak az abai közéletben. A Sárvíz Kistérség négy településéhez további négy község (Csosz, Kisláng, Sárszentágota, Tác) csatlakozott, és az együttműködés területei is szélesedtek. Testvér települési szerződés aláírására került sor Ebergötzennel (Németország), Borszékkel (Románia) és Szamosújvárral (Románia), valamint szoros kapcsolat alakult ki a szlovákiai Vízkelettel is. A képviselőtestület posztumusz díszpolgári címet adományozott Kulifay Imrének, a község szülöttjének, volt párizsi református lelkésznek, és Török Ferencnek, aki évtizedeken keresztül volt katolikus plébános Abán.  1996-ban megalakult a Gazdaszövetkezet, ám a termelési integráció jelentős tényezőjévé az átalakult Kajtor-Völgye Szövetkezet vált nemcsak Abán, hanem a környező településeken is. Gazdag kulturális és közösségi élet jellemezte a települést, egyre nagyobb népszerűségre tett szert az Aba Sámuel Napok és a Sárvíz Nap, az Aba Napok pedig országos hírűvé vált az évek folyamán. Új színt jelentett a fogathajtó verseny elindítása, amellyel szintén hagyományt sikerült teremteni. A község méltóképpen emlékezett meg a Millecentenáriumról, emlékfasor ültetésére került sor a Bethlen utcában, emlékoszlop állíttatott a ,,Kakas dombon”, Belsobáránd Jubileumi Park felavatásával köszöntötte e jeles évfordulót, és ebben az évben került ünnepélyes keretek között átadásra az Aba-Bodakajtor közötti út, valamint a ,,Sárvízen” átívelo híd

Csősz 1036 lakosú község Székesfehérvártól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Kálóz 2494 lakosú község Sárbogárdtól 20 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település Szent István óta lakott hely. A község neve  írott formában először 1326-ban származó oklevélen látható.
Zichy János kegyúr kezdeményezésére 1787-1788-ban felépült a műemlék római katolikus templom.
Ebből az időből származik a református templom is.
A belmajori Zichy-kastély műemléki védettség alatt áll.

Sárkeresztúr 2461 lakosú község a 63-as főközlekedési út és a 45-ös/Sárbogárd-Székesfehérvár/ vasútvonal mentén Sárbogárdtól északra, 18 kilométerre fekszik.

Sárosd 3447 lakosú nagyközség a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 24 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Sárszentágota 1387 lakosú község a 63-as főközlekedési út és a 45-ös/Székesfehérvár-Sárbogárd/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Seregélyes 4594 lakosú nagyközség a 62-es főközlekedési út és a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár/Szabadbattyán / vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.
A volt Zichy-Hadik-kastély 1821-ben épült klasszicista stílusban.
A tájháza a Fő utcában található.

Soponya 1928 lakosú nagyközség Székesfehérvártól délre, 18 kilométerre fekszik a Mezőföldön.
A volt Zichy-kastély XVIII. századi, parkja védett

Tác 1473 lakosú község, Székesfehérvártól 11 kilométerre, keletre fekszik.
A Gorsium Szabadtéri Múzeum területén a II-IV. században épült római város romjai találhatóak.