A történelem korai szakaszából is vannak leletek az újkőkorig visszamenőleg. Bizonyíthatóan a rómaiak alapozták meg a szőlőtermesztést, amit az Avarok is folytattak. A honfoglaláskor már lakott település volt a mai Mór helyén. Ide telepedett le a honfoglaláskor Árpád törzse. A települést I. László király 1080 körül az egri püspökségnek adományozta. 1327-ben Károly Róbert Csókakő várához csatolta, ami a Csák nemzetségbeli Csák Péter és Csák István birtokában volt. A XIV. századi iratok már rendszeresen említik a szőlőt. Mór község nevével csak a XV. században találkozunk. A kódexek tanúsága szerint a vidék szőlőkultúrája a XVI. századig szépen kifejlődött, de nem került külföldre. Ezt a kort úgy jellemzik, hogy a megtermett bor sok, a jó ivóvíz pedig kevés. Ezért a legtöbb helyen - védekezvén a betegségek ellen is - rászoknak a borivásra. A török hódoltság akasztotta meg itt is a fejlődést. A felvonuló csapatok pusztítási miatt a vidék csaknem elnéptelenedett. Emiatt pusztultak el szőlői is. A XVIII. század tehát már nem annyira folytatása a régi szőlőkultúrának, hanem megalapozási időszaka egy új gazdasági korszaknak. Valószínűleg ekkor találkozott és forrott össze a borvidék és az Ezerjó története. Az elpusztult, elmenekült lakosság helyett német telepesekkel népesült be a vidék. Ekkor telepedtek le Mórott a Kapucinusok is, akik a környék legjobb szőlőművelői lettek. A múlt században a borvidék jelentősége egyre növekedett. Volt időszak, amikor a nagy külföldi kereslet folytán a tokaji borok után a móri borok értékesültek a legmagasabb áron. A homokkal kevert lösz és a homok talajokon a filoxéra kevesebb gondot okozott, mint a kötöttebb talajú borvidékeken. 1901-ben kérvényezte Mór község képviselőtestülete, hogy “Mór és vidéke, mint önálló borvidék szerepelhessék”, mert addig a Neszmélyi borvidékhez tartozott.