Feltehetõen már Probus császár idejében fejlõdésnek indult a Pannóniában már régebbrõl ismert szõlõművelés. A Baláca pusztán feltárt villa urbana romjai II. - III. évszázadból származnak. A szõlõmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szõlészeti tárgyú - fõként szüreti - jeleneteket örökítettek meg Balatonfüreden. A honfoglalás után Karkász törzsének tulajdonába kerül a terület, de 1082-ben kelt birtoklási jegyzék szerint a veszprémi püspöknek többek között Csopakon is volt szõlõje. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett. Az elkövetkezõ századokban az ország kulturális élete áttevõdött a Balaton környékéről a Duna vidéki várak körzetébe, így a füredi és a csopaki bor csak a vidéki nemesek mulatozását, s a jobbágyok búfelejtését szolgálta. A török idõk végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szõlõmuvelõk számát, s egyidejüleg csökkent a szõlõterület is. A XVIII. sz.-ban újra fellendült Balatonfüred fejlődése, a XIX. század közepére pedig már a Balaton “fõvárosa” lett, ahol a megyei és az országos elõkelõségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában. A borvidék híres fajtája az Olaszrizling, amely mintegy másfél évszázada terjedt el, és kiemelkedõ minõségével márkanévvé vált. A tihanyi félsziget tüzes vörösborairól nevezetes.