Archive for ◊ February, 2010 ◊

Author: andre
• Monday, February 08th, 2010
Már a bronzkori ember is letelepedett a Séd forrás mellett. A vidék a keltáknak is kedvelt lakóhelyük volt. Az első szőlőket valószínűleg a rómaiak telepítették. A honfoglaláskor a Lél, Szalók, Salamon, Ákus nemzetség telepedett le a környéken. Ők már szőlőt találtak itt.
I. István király 1010 körül megalapította Tornán a benedekrendi apácazárdát, amihez szőlőterület is tartozott. A várat és a körülötte virágzó szőlőket 1093-ban I. László király korában kelt okirat említi. 1242-ben IV. Béla király Olaszországból, Moreából hozott be szőlőműveléshez értő szőlőtelepeseket és szőlővesszőt. Valószínűleg ekkor került ide a Furmint. A környék szőlőterületei értékes birtokok voltak. Ezért gyakran cseréltek gazdát. A XV. században a vár tulajdonosváltásai alig követhetők nyomon. A XVI. században olyan nagy becse volt az öreg vulkán oldalában fekvő szőlőknek, hogy 1511-ből származó hegytörvény kimondta, miszerint vidéki szőlőtulajdonos szőlőjét szabadon csak osztatlan atyafiának adhatja el. A várat 3 évi török megszállás után visszafoglalják (1566), s ezután tipikus végvár szerepét tölti be. Zircen 1742-ig nem volt patika, a betegeket somlai borral gyógyították. A somlói borról azt tartották, hogy nászéjszakán fogyasztva fiúgyermek születik. Ezért a “nászéjszakák borának” is titulálják. A XIX. században a vár fokozatosan elenyészett, de a szőlők területe tovább bővült. Híres bor a somlói Furmint és a somlói Juhfark is.
Category: Uncategorized  | One Comment
Author: andre
• Monday, February 08th, 2010

A történelem korai szakaszából is vannak leletek az újkőkorig visszamenőleg. Bizonyíthatóan a rómaiak alapozták meg a szőlőtermesztést, amit az Avarok is folytattak. A honfoglaláskor már lakott település volt a mai Mór helyén. Ide telepedett le a honfoglaláskor Árpád törzse. A települést I. László király 1080 körül az egri püspökségnek adományozta. 1327-ben Károly Róbert Csókakő várához csatolta, ami a Csák nemzetségbeli Csák Péter és Csák István birtokában volt. A XIV. századi iratok már rendszeresen említik a szőlőt. Mór község nevével csak a XV. században találkozunk. A kódexek tanúsága szerint a vidék szőlőkultúrája a XVI. századig szépen kifejlődött, de nem került külföldre. Ezt a kort úgy jellemzik, hogy a megtermett bor sok, a jó ivóvíz pedig kevés. Ezért a legtöbb helyen - védekezvén a betegségek ellen is - rászoknak a borivásra. A török hódoltság akasztotta meg itt is a fejlődést. A felvonuló csapatok pusztítási miatt a vidék csaknem elnéptelenedett. Emiatt pusztultak el szőlői is. A XVIII. század tehát már nem annyira folytatása a régi szőlőkultúrának, hanem megalapozási időszaka egy új gazdasági korszaknak. Valószínűleg ekkor találkozott és forrott össze a borvidék és az Ezerjó története. Az elpusztult, elmenekült lakosság helyett német telepesekkel népesült be a vidék. Ekkor telepedtek le Mórott a Kapucinusok is, akik a környék legjobb szőlőművelői lettek. A múlt században a borvidék jelentősége egyre növekedett. Volt időszak, amikor a nagy külföldi kereslet folytán a tokaji borok után a móri borok értékesültek a legmagasabb áron. A homokkal kevert lösz és a homok talajokon a filoxéra kevesebb gondot okozott, mint a kötöttebb talajú borvidékeken. 1901-ben kérvényezte Mór község képviselőtestülete, hogy “Mór és vidéke, mint önálló borvidék szerepelhessék”, mert addig a Neszmélyi borvidékhez tartozott.

Author: andre
• Monday, February 08th, 2010

Az egész Balaton környékén nem ritkák a római kor 2000 éves emlékei. Az 1300-as évek elején a veszprémi püspökségnek már kiterjedt szőlőbirtokai voltak itt, de feltehetőleg már a kelták itt is termesztettek szőlőt. Századokon át királyi birtokok és főúri szőlők, valamint kisnemesi szőlőbirtokok hirdették ennek a területnek a kiváló borait. Már a középkorban Tirolba és az Alpokon túlra, a délnémet térületekre szállítottak erről a területről borokat. Az Esterházy család hercegi és grófi ága a környék legtöbb szőlővel rendelkező birtokosa volt, uradalmaikban rendszeresen készíttettek természetes csemege-borokat. A XVIII. századi dézsmapincéjük még áll Szentbékkállán a templom feletti területen.

Author: andre
• Monday, February 08th, 2010
Az egykori Budakörnyéki borvidék valaha Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalában elterülő hegy- és dombvidék szőlőit foglalta magába. Ez a vidék a történelem előtti időkben is lakott volt. Négy fő körzetre oszlott: Szentendrei szőlők, Budai szőlők (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szőlők, Tétényi szőlők. Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott a szőlőtermesztés, és az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált. Sok szerb (rác) telepedett le ezen a környéken. Ennek köszönhetően a török hódoltság után főleg a vörösbor készítése volt túlsúlyban. Európai hírre tett szert a Buda-Sashegyi Kadarka, amit Fekete kadarkából készítettek. A sok háború jelentősen meggyérítette a szőlőket. A törökök kiűzése után német nemzetiségű szőlőművelők is telepedtek le. Az 1736-41. évi promontori
szőlőtulajdonosok névsorában szereplő 572 névből 309 német hangzású, ami tudatos német betelepítésre enged következtetni. 192 név szerb és csak 50 magyar a névsorban. A Duna kiváló szállítási lehetőséget jelentett, így a borok tárolására nagy pincék épültek, amelyek többsége ma is működik. A XVIII. század második felében rendszeressé vált a szőlőtelepítés Promontoron és környékén. Az állandó lakosság száma évről-évre nőtt. Valami kis szőlővel a legszegényebb zsellér is rendelkezett. A század végétől különösen a Promontoron és Kistétényben szőlőt bérlő budai, pesti polgárok részéről nagy divatja lett a pincézésnek, aminek hatására igen komoly pincekultusz alakult ki. 1830 körül a nagyvárosokban a lakosság inkább a fehérbort kereste (változtak a borfogyasztási szokások is), a budai vidéken is arra kényszerültek, hogy egyre több fehérborszőlő-fajtát szaporítsanak. 1890-ben a filoxéra szinte teljesen elpusztította az ültetvényeket. A szőlőkultúra újbóli fellendítése nem járt a várt sikerrel. A szőlőtelepítésekkel párhuzamosan csonthéjas gyümölcsöket kezdtek el ültetni. Lassan a gyümölcsösök kiszorították a szőlőterülteket. Etyek szőlőinek története is hasonló utat járt be azzal a különbséggel, hogy a XIX. század közepén a Vál-völgyi uradalmi szőlészetek hírnevet szereztek a korszerűsítéseikkel, újításaikkal. A borvidék szőlőiben a pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szőlőhegyeken jó minőségű fehérbort termelnek. A XIX. század végén a Törley család híres pezsgői alapanyagának fehér borát is ezen a területen, Etyek térségében termelték. A sajátos ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódóan rendszerint egészséges a szőlő, és a pezsgőgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú bor-alapanyag terem ezen a borvidéken. A kedvező gazdasági helyzet miatt a szőlőtermesztés uralkodó maradt.
Author: andre
• Monday, February 08th, 2010

Középkori hagyományokkal rendelkező, nagymúltú borvidék. A XVIII. századtól az uradalmi
gazdálkodás biztosította a jobbágy-paraszti bortermelés mellett a vidék borainak jó hírét. A XIX. század második felében az Eszterházy Csákvári Uradalom híres ászári mintaszőlészete és pincészete itt alakult ki, amely messzi földön hírnevet szerzett a vidéknek. Az utóbbi évtizedekben a szőlőtermesztés korszerűsítése a borminőség jelentős javulását és a borvidék rangjának növekedését eredményezte.

Author: andre
• Monday, February 08th, 2010

Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelõtt virágzó szõlõkultúra volt
Badacsony környékén, de feltehetõleg már a kelták korában is voltak szõlõültetvények
a vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres hadiútja Aquincumba. A nagyobb
szõlõtelepítések Probus császár nevéhez fûzõdnek. Ezekre az idõkre emlékeztetnek a
szüreti motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok, szobrok. A honfoglaló
magyarok már ismerték a szõlõt, a bort és ennek megfelelõen mint értéket adományozták a késõbbiekben. Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentõs része egyházi kézbe került. A XVIII - XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett. A filoxéravész utáni rekonstrukció során a szõlõtermesztés technológiája e borvidéken is jelentõsen megváltozott. Ekkor építették a várfalnak is beillõ támfalakat az erózió megakadályozására. A szürke csuhás szerzetesek egy francia eredetű fajta, a Pinot Gris borát helyi különlegességé emelték. Ennek köszönhetõen ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát néven. Különleges évjáratokban a bogyói betöppednek, söt aszúsodhatnak is. Ekkor különleges természetes csemegebor készülhet belőle. A másik e termõhelyrõl elhíresült fajta a Kéknyelû. Ez a fajta tiszta ültetvényben ritkán fordult elõ, mert nõvirágú és rosszul termékenyül ezért a Budai zöld fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel bornak, ami a Kéknyelû nevet viselve jelent meg.

Author: andre
• Monday, February 08th, 2010
A Balatonfelvidéki borvidéket nem egyedül a megkülönböztetésre érdemes, ellenõrzött eredetû borainak sajátosságai, hanem a bennük is megtestesülõ természeti környezetének, történelmének, kulturális hagyományainak egyedisége együtt teszik különösen figyelemre méltóvá, Európa kellõs közepén. Mint Eötvös Károly írja: “A Balaton és Bakony ez a két fönséges természeti tünemény egymást öleli át, egymásra árasztja fényét és sugarát, hagyományait, költészetét.” A Balatonfelvidéki borvidék szõlõhegyei pedig értékes gyöngyfüzérként mindenhol ott sorakoznak, ahol e két csodálatos tájegység ölelkezik. Apáról-fiúra szálló õsi intelem: ” A hegyek büszke magasán hagyjátok meg a magyar szõlõt! Szûrjetek a magasban olyan bort, amilyen isteneknek, királyoknak, igaz embereknek való, ünnepet nyújtó italként!” A borvidéken csillog Európa legnagyobb melegvizû tava, Hévíz. A másik végén egy olyan bõvizû ásványvízforrás tör fel a föld mélyébõl, melyet már Pannónia római lakói is kedveltek. Tehát a természet a mértékletesen fogyasztott Balaton-felvidéki bor egészséget erõsítõ kedvezõ hatását további több, egészséget õrzõ, természetes értékkel is kiegészíti.
Ami a természeti környezetet illeti, a borvidék keletibb fele mállékony, ezért a talajt ásványi anyagokban különösen gazdaggá tevõ vulkáni kõzetekre, a nyugatibb fele dolomitra alapozott barna erdõtalajokkal borított. A Balaton-parthoz hol lenyúló, hol attól néhány kilométerrel hátrébbhúzódó, meredek profilú dombsorok védett tájékain különleges, a szõlõknek nagyon kedvezõ mikroklímák alakultak ki. Egyedülálló éghajlati adottságokat teremt a borok termeléséhez az is, hogy a borvidék minden fontos szõlõhegye hatalmas erdõrengeteg környezetébe ágyazott. Ezért a nyári napok mediterrán ízû melegét estétõl- a Balaton felé lengedezõ éjszakai szellõ hatására- hûvös erdei levegõ váltja fel a szõlõsorok között. A nappalok melege tüzessé, testessé, az éjszakai hûvösség különlegesen gyümölcsössé, szépsavúvá, harmonikussá varázsolják a vidék érett szõlõbõl született, ellenõrzött minõségû borait. Az egész borvidék a Balatonfelvidéki Nemzeti Park része, ezért is csak nagyon környezetbarát módon termelhetõ a szõlõ és a bora. A táj mítosza rabul-ejtõ:
A régészeket és a történészeket is meglepte- a föld mélyébõl kiásott leletek és a történelmi feljegyzések által tanúsítottan- a kultúrák egymásba növõ folyamatossága, a békés uralomváltások sorozata 3000 éven át. A földmûvelés eredete itt is régebbi, 6 évezredes és ebben 2200 éve megszakítatlan, fontos helyet foglal el a szõlõmûvelés, a borkultúra. A hagyományok tehát rendkívül milyen gyökereznek:
Ez az a magyar borvidék, ahol régészeti leletek és a Balaton-fenék pollen üledékei dokumentálják a kelta szõlõtermesztést, annak folyamatosságát a római uralom idején, sõt a népvándorlás teljes idõszakában. Ez azért is fontos adat, mert ha a borvidék kelta-, római- és középkori lelõ- és lakóhelyeit összevetjük a mával, az a figyelemreméltó bizonyosság derül ki, hogy valamennyi megegyezik valamelyik mostani településsel vagy majorsággal. Az is kiderül, hogy több mint két évezreden át ugyanott voltak a kulturális és hatalmi központok, ahol most. A vidéken a honfoglaló magyarok egyik török eredetû törzse telepedett le. Érdekesen cseng ezzel össze az, hogy az õsi magyar szõlészeti és borászati szakszavak jelentõs része ó- török eredetû. Ezt a törzset a honfoglalók papi és jogi fejedelme, a horka vezette. Õ celebrálta a két törzset egy nemzetté egyesítõ vérszerzõdést is, ami egy boráldás volt. A székhelyét is a borvidék területén választotta meg, a Káli- medencében. Itt tehát a hozott magyar, az örökölt római és a térítõk által tanított nyugati technológia közvetlenül ötvözõdött.

A borvidék három jól körülhatárolható körzetre tagolt:
1. Káli körzet, amely teljes területén vulkáni kõzet a fontos talajalakító elem: Monostorapáti, Hegyesd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye.
2. Balatonederics - Lesencei Körzet, amelyet a Keszthelyi hegység keleti felének dolomit alapú kõzetei jellemzik: Balatonederics, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Nemesvita. De Sáska és Zalahaláp már vulkáni.
3. Cserszeg - Rezi körzet, a Keszthelyi dolomit hegység déli és nyugati fele: Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz - Egregy, Rezi, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Sümeg, Csabrendek.
A borvidék legfontosabb szõlõfajtái: Olaszrizling, Szürkebarát, Zöldveltelini, Zenit, Chardonnay, Rizlingszilváni, Tramini, Muskotály fajták.
Fontos tudni: A borvidék borait 40 éven át más borvidékek borainak javítására használták. Így az egykori nagy hírnév elfelejtõdött. 5-6 éve indult újra az önálló bortermelés, nagyrészt kis és közepes méretû szõlõbirtokra alapozottan. Az eredetiséget ma már a bortörvény is nagyon szigorúan védi.
Ha a tájjal ismerkedõ túrázó, az itt nyaraló vendég a bor és felszolgálójának igényes minõségét nem érzékeli, biztos lehet benne, hogy nem itt termett borral, nem itteni boreladóval találkozott. Hagyja ott a rossz bort, a méltatlan borárust és menjen tovább tõle!

Érdemes megkeresni a borvidéken a valódit, könnyen lehet találni. Egyre többet. Az itteni emberek nyíltszívûek és a bortermelést becsületbeli ügynek tekintik. Még sajnos nincsenek általában szem elõtt, de mindent elkövetnek a régi jó hírnév visszaszerzése érdekében.

Author: andre
• Monday, February 08th, 2010

Feltehetõen már Probus császár idejében fejlõdésnek indult a Pannóniában már régebbrõl ismert szõlõművelés. A Baláca pusztán feltárt villa urbana romjai II. - III. évszázadból származnak. A szõlõmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szõlészeti tárgyú - fõként szüreti - jeleneteket örökítettek meg Balatonfüreden. A honfoglalás után Karkász törzsének tulajdonába kerül a terület, de 1082-ben kelt birtoklási jegyzék szerint a veszprémi püspöknek többek között Csopakon is volt szõlõje. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett. Az elkövetkezõ századokban az ország kulturális élete áttevõdött a Balaton környékéről a Duna vidéki várak körzetébe, így a füredi és a csopaki bor csak a vidéki nemesek mulatozását, s a jobbágyok búfelejtését szolgálta. A török idõk végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szõlõmuvelõk számát, s egyidejüleg csökkent a szõlõterület is. A XVIII. sz.-ban újra fellendült Balatonfüred fejlődése, a XIX. század közepére pedig már a Balaton “fõvárosa” lett, ahol a megyei és az országos elõkelõségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában. A borvidék híres fajtája az Olaszrizling, amely mintegy másfél évszázada terjedt el, és kiemelkedõ minõségével márkanévvé vált. A tihanyi félsziget tüzes vörösborairól nevezetes.