Bánd a 8-as főközlekedési út, valamint a valamikor megépülő S8-as gyorsforgalmi út mentén, Veszprémtől észak-nyugatra, 10 kilométerre lévő német nemzetiségi 646 lakosú község, a Séd-patak melletti dombgerincen magasodó középkori Essegvár romjaival, jellegzetes látványt nyújt. A Bakony hegység lankákká szelídülő vonulatai között húzódik meg a már az Árpádkorban is lakott település, Bánd. A környék kellemes sétákra csábít a kanyargós Séd völgyében és a környező erdőkben; a fák sűrűjében a napsütötte tisztásokon, s a patak menti réteken tavaszonként hóvirágok és ibolyák nyílnak, s vadcsapások jelzik, hogy vadakban gazdag e vidék. Komoran merednek a háztetők fölé Essegvár romjai, a vadregényes középkort idézve, amikor még Igmándiak, Lőrenteiek, s a Rozgonyiak voltak az urai, s igazi rablólovagok módjára ki-kicsaptak a környékre. A vár sziluettje hozzátartozik a faluképhez és felkapaszkodva a dombhátra, hol a bokrok között az egykori Kálvária kövei pihennek, kitárul a táj. A török harcok során a vár alatt meghúzódó falu elnéptelenedett és csak a XVIII. században kezdett ismét új életet. Német telepesek érkeztek a faluba magukkal hozva saját hagyományaikat, melyeket új színnel gazdagították a vidék építészetét és népművészetét. Jellegzetes tornácos házaik sok helyütt még most is állnak és Karácsonykor elevenen él továbbra is a kedves sváb népszokás. Népviseletbe öltözött lányok „christkinli”-k járnak házról házra és boldog karácsonyt kívánnak a ház lakóinak.
A községből jól megközelíthető a közeli Miklós Pál-hegy, amely Európa egyik jelentős tiszafás területe. Az őshonos állományú, 213 hektáros erdőrész, 1892 óta védendő, 1951-től országos jelentőségű természetvédelmi terület. A közelben több kisebb barlang található, közülük kettő néhány 10 méter hosszúságban, a völgytalpról nyúlik bele a várhegybe. A környező erdőkben jól jelzett turistautak vannak, s épül az a turistákat szolgáló kerékpárút, amely a patak völgyében Veszprémig vezet. A település neve magyar eredetű személynév. Bánd középkori másik megnevezése, a Seg is magyar eredetű: dombot, magaslatot jelent, ami a hegygerinc – jellegre utal.

Barnag község a Balatontól 13 kilométerre, északra, Balatonfüredtől 12 kilométerre, északnyugatra helyezkedik el. A falu határa a Vázsonyi – medence délkeleti szegélyén és a Balaton – felvidék peremhegyeinek nyúlványain terül el. Barnagot 1082-ben említik először. A Kis – vagy Németbarnag (Dorf Barnag) nevű falu, 1526-tól ismert. Földművelő és állattenyésztő falu. Határa szegény, terméketlen. Kevés a szántó és a legelő. Megélhetés fuvarozásból és szőlőmunkából lehetséges. 1773-ban lakossága német ajkú, római katolikus vallású.  Az 1947-ben, a két Barnag egyesítéséből származó Barnag nevű új község is mindössze 119 lakost számlál.

Hajmáskér 2910 lakosú község, mely a középkor óta magyarok lakta település Veszprémtől 13 kilométerre, keletre, a Séd folyó völgyében, a 8-as főút mellett terül el. A települést érinti a 20-as/Szombathely- Veszprém-Székesfehérvár- Budapest/ vasúti fővonal és a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vonal. Oklevelekben Keer (1343), Hadmasker (1424), Haymaskér (1702) néven szerepelt. A helynév előtagja a hagyma szóból származó nyelvjárási hajmásból, az utótagja pedig a Kér törzsnévből származik. Ez azt jelenti, hogy őslakói a honfoglaló hét törzs egyikéhez, a Kérhez tartoztak. Mivel Szent István a törzsi szervezetet felszámolta, törzsi helyneveink ezer év előttiek. Ebből az következtethető, hogy már a honfoglaláskor is éltek itt magyarok. Érdekesen alakult a lakosság létszáma. A népesség nagyobb mértékű gyarapodás a XIX-XX. századforduló után, a Osztrák-Magyar Monarchia katonai kiképző tüzérségi főiskolájának megszervezésével függ össze. A község határában lévő hatalmas lőteret a honvédség ma is használja. A községben 800-900 főt foglalkoztató hadiüzem is működött 1945-ig. A hatalmas, soképületű hajmáskéri katonai bázist 1944-ben a németek, 1945 után a szovjet hadsereg használta egészen 1990. november 15.-ig. A kivonuláskor az első szovjet katonai szerelvény Hajmáskérről indult.
A község határában található az I. és II. világháborús katonai temető.
A falu műemléki látványossága az 1747-ből származó barokk katolikus és az 1782 táján épült református templom.
A Magas-Bakony szívében, a 579 méter magas Kőris-hegy és a Borzás- hegy tövében valójában nem is olyan régen alakult önálló községgé Hárskút, a Dunántúl legmagasabban fekvő települése. A hegyoldalakat körben erdők borítják, a völgyek kutakban és forrásokban gazdagok, távol a nagyforgalmú utaktól a levegő üdítően tiszta, s érezni az erdő és a föld illatát. Kevés olyan vidék, amelyről elmondható, hogy a patakok vize iható és a természet szinte még érintetlen maradt. Lakóinak száma: 623 fő.

Herend 3334 lakosú városa Veszprémtől 14 kilométerre, északnyugatra helyezkedik el. Belterületét délen a 8-as főközlekedési út, északon a 20-as vasútvonal/Szombathely- Veszprém – Székesfehérvár- Budapest/ határolja. Európában és más földrészeken is a legismertebb magyar község, amely hírnevét porcelángyárának köszönheti. Határának nagyobb része művelt terület, északon részben erdő borítja. Gazdag forrásokban, kisebb vízfolyásokban, s e földrajzi adottsága miatt a középkorban több kis település jött létre, amelyek ma már csak nevükben, régészeti emlékekben, korabeli oklevelekben léteznek. Legnagyobb patakja a községet átszelő Séd. Természeti értékei közül helyi jelentőségűek a környékbeli bányatavak, amelyek sporthorgászatra alkalmasak, valamint erdei, amelyben nagyvadak élnek, s vadásztársaságok gazdálkodnak. Erdejének fái is jelentős értéket képviselnek. A szomszédos Szentgál határában több feltárt barlang, geológiai érdekességű természeti objektum. Ugyanitt található az európai hírű, mint százezer példányt nevelő, védett, tiszafás erdő. A város nyugati szélétől, északi irányban 1 kilométerre találhatók a középkori Szentistván falu felszíni nyomai: cseréptöredékek, valamint a domb élén 25-30 méter hosszú törmelékkúp, amely templomának maradványa. Királyi vadászok lakták. Okleveles említése 1319-ből maradt fenn. A településtől nyugatra, 2 kilométerre, a főút jobb oldalán a Himrét őrzi az e környéken volt középkori falu emlékét. Az út mindkét oldalán sok középkori cserép található, ami itteni telepre utal.  A középkori Herend falu, amelynek neve a Heren személynév + d képző összetételéből származik, a község középpontjától északra a Szőlőmál és a vasút közötti részen települt, források és a Séd-patak közelébe. 1373-ban Herind, 1531-ben Bakon Herend, 1631-ben Puszta Herend néven szerepel.  Herendet a XIV. században királyi népek lakták, majd a Vezsenyi család birtokolta. Mátyás király 1472-ben Nagyvázsony várával együtt ezt a falut is kedvelt, jó emberének, Kinizsi Pálnak adományozta. A török harcok során pusztává vált Herendet a XVIII. században magyar és német telepesek népesítették be újra, akik azóta is ápolják népszokásaikat, gazdag hagyományaikat.
A település életében jelentős változást hozott az, hogy 1826-ban Stingl Vince, a Miklós – kúria épületében kerámiaüzemet létesített. 1839-ben tőle, adósság fejében Fischer Mór szerezte meg, aki 1840-ben nagy építkezésbe kezdett. Bár 1843-ban leégett a gyárnak az a része, ahol a műhelyek voltak, a gyár fejlődésnek indult, s több új termék gyártásával kísérleteztek. A helyi különböző foglalkozású kézművesek céhekbe tömörültek. A második Világháború után gyors ütemben állt helyre a gazdaság: a porcelángyár és a szénbánya ismét megkezdte a termelést, a földeken is megindult a munka. A lakosság túlnyomó többsége ipari munkássá vált, illetve a helyi szolgáltatásban dolgozott. Herend legjelentősebb üzeme a Porcelánmanufaktúra Rt., amely a munkavállalók 75 %-os tulajdonában van. Termékei a világ minden tájára eljutnak. Őrzik a hagyományos tradíciókat, de új formakincsekkel is kísérleteznek. A Majolikagyár Kft. a Porcelángyárból vált ki. Főképpen agyagalapú termékeket készítenek, a hagyományos városlődi mintával.

Hidegkút 396 lakosú községét a Veszprém-Nagyvázsony útról lehet megközelíteni. A Balaton-felvidék két mészkőkúpja, a Recsek- hegy (431 m) és a Nagy- Gella (416 m) közötti völgyben fekszik. A Szőllősi- Séd ered határában. Elnevezését is ez a karsztforrás adta. A Recsek- hegy kilátójáról ellátni egészen a Balatonig. Nagyhidegkút és Kishidegkút községek egyesítésével keletkezett 1927-ben. Magyar eredetű falunév. A település kialakulásához a hideg, friss vizű karsztforrás járult hozzá. Nagyhidegkútról először az oklevelek 1304-ben tesznek említést. 1488-ban a fajszi Ányos család, később a devecseri Csoron család birtoka volt. Devecser várának adózott. A török többször feldúlta, 1670-1720 között a hely lakatlan. Következő birtokosaik, az Esterházyak telepítették be újra római katolikus németekkel, akiknek 3 évi adómentességet adtak. Az új telepesek is földműveléssel, szőlőmunkával és fuvarozással foglalkoztak. Az 1848-as szabadságharc idején a falu fellázadt az úrbéri terhek ellen. Ma a lakosság nagy része gazdálkodó a gyümölcsösben, a házi kertben, szőlőben dolgozik és állattenyésztéssel foglalkozik. A hajdani két falu-részt gyönyörű völgy köti össze, alján hármas forrás fakad, vize kis tóvá szélesedik.
1780-ban készült katolikus temploma műemlék.

Királyszentistván 394 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 7 kilométerre, északra fekszik. A római villatelepülések a falu nyugati és déli részén még feltáratlanok, viszont a középkori előtelepülés több régészeti emléke is ismert.
A középkorban három vízimalom is működött, ma egynek az épülete látható.

Márkó 1106 lakosú község a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mellett, Herend és Veszprém között helyezkedik el. Ezen a vidéken több faluról is megemlékeznek a középkori oklevelek, és régészeti leletek bizonyítják a régi írások igazát. Szent Márk Falva is itt állhatott valahol, Veszprémtől 8 kilométerre, nyugatra, a mai Márkó elődje lehetett. Az elpusztult és elnéptelenedett falvak helyén csak a XVIII. századtól indulhatott újra az élet, amikor Padányi Bíró Márton püspök és a veszprémi káptalan német telepeseket hívott erre a vidékre, akik megalapították, és felépítették Márkót.
Jellegzetesen egyutcás település volt sokáig, s házai közül még őrzi néhány a népi építészet formakincsét és hagyományait.
A fennsíkból kiemelkedő dombon a Kálvária fehér kápolnája és stációi már messziről látszanak, annak emlékére emelték az itteniek, hogy 1834 Nagypéntekén a faluban tűzvész pusztított, s kevés az, ami a régi épületekből megmaradt.
Katolikus templomában a fából gazdagon faragott, dúsan aranyozott főoltár a barokkot idézi.
Régi népművészek nyomdokain haladva keramikus és fafaragó is működik a faluban.

Mencshely 244 lakosú helység, a Balatontól 10 kilométerre, északra, Nagyvázsonytól 4 kilométerre, délre, a Vázsonyi- medence és a Balaton-felvidék peremén található halmaztelepülés. A község egy 346 méter tengerszinti magasságot elérő domb tetején fekszik. Növényvilága változatos, a Halom-egy bazaltszikláin szárazságtűrő növények is élnek. A hegytetőn egy bazaltkráter található, legmélyebb része 30-40 méter. a természetes növénytakaró az idők folyamán a kultúrhatások következtében erősen megváltozott. Az erdők területe zsugorodott. A környéken a cser-, a tölgy-, a bükk- és a gyertyánerdők az általánosak. Szőlőhegyén – Halom-hegyen, Baádon, Csemján – jó minőségű olaszrizling terem. Mencshely egyes részei már hosszú évezredek óta lakott helyek voltak. Az I-IV. században a Berkikút környékén, virágzó római telep volt. Első írásos emléke 1284-ből való, első papját, Sándort 1333-ban említik először. 1526 után Mencshely sem kerülhette el sorsát, a török Veszprémet és Vázsonykő várát is elfoglalja. A falu lakossága a Berei erdőbe menekült el és vermeket ásott lakófedezékül. A vermek nyomai ma is láthatók az erdőben.
A római katolikus templomát a XIX. század elején emelték.
A református templom 1873-ban, barokk stílusban épült.
Az evangélikus templom az egykori XIV. századi templom XVIII. századi átépítésével nyerte el mai formáját.
Az Ódor-kúria a XVIII-XIX. század fordulóján épült családi kúria. A Népi építésű lakóházat 1851-ben emelték.

Nagyvázsony 1812 lakosú község, a Veszprém-Tapolca főútvonal mellett helyezkedik el, a róla elnevezett medence közepén. Északon a 600 méterre magasodó Kab-hegy, délen a Balaton-felvidék dombjai határolják. A Vázsonyi- medence kőzetanyaga mészkő, de a bazaltfeltörések is elég nagy területet foglalnak el, jól látható ez a Kab-hegy óriási bazalttakaróján. A mészkő alól számos forrás tör elő. A község határát erdő övezi. A Balaton 14 kilométerre van a községtől. A falu nevét első birtokosáról, a Váson (Vázsony) nemzetségtől kapta. Első írásos emléke 1233-ból való Vason néven, ekkor a Vezsenyi család birtoka volt és a Szent István-templom körül települt. A Vezsenyi család 1472-ben kihalt, birtokukat Mátyás király hű vitézének, Kinizsi Pálnak adományozta. Vázsony 1478-tól már mezőváros. Vázsony területén Kinizsi Pál 1483-ban a pálosoknak monostort épített, Szent Mihály tiszteletére. Kinizsi halála után a birtok feleségéé, Magyar Benignáé, majd az ő örököseié lett. A török időkben a mezőváros elpusztult, de még a XVI. században új település alakult ki a vár alatt. 1560 körül a török közeledtével elmenekültek a szerzetesek. A pálos monostor rövid élete alatt is a „reneszánsz kultúra kirepítő helyévé” vált. A ránk maradt négy pálos magyar nyelvű kódex közül három teljesen, a negyedik, a Gömöry-kódex részben itt készült. A pálos monostor romjai a községtől nyugatra, a temető mögötti erdő szélén láthatók. Akolostor templomból és zártudvaros rendházból állott. A kolostorban temették el Kinizsi Pált és Horváth Márkot, aki Magyar Benigna második férje volt. Ma is látható síremlékük. A vázsonyi pálos kolostor rövid életű volt, 1552-es Veszprém várának eleste után felrobbantották, a környék több kolostorával együtt. Maradványait részben a vár XVI-XVII. századi építkezéseihez, részben a falu XVIII. századi újjáépítéséhez használták fel. 1649-ben III. Ferdinánd a birtokot Zichy István győri vicegenerálisnak adományozta, s Nagyvázsony a Zichy család birtokában maradt egészen 1945-ig. A vár utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején kapott katonai szerepet. A Tapolca-Veszprém országút mellett elterülő településrész a XVIII. században és a XIX. század elején épült ki.
A római katolikus templom 1777-ben, késő barokk stílusban épült. Tőle nem messze 1740-ben készült Szentháromság-szobor magasodik
A Szent István-templom a középkori mezőváros plébániatemploma volt. A XIII-XIV. század fordulóján épült, s Kinizsi Pál gótikus stílusban átalakítatta. A XVIII. században  Zichy János helyreállítatta a félig romos templomot, tornya ekkor kapta barokkos formáját. A homlokzati tornyos templom falait támpillérek erősítik, köztük kőrácsos ablakok nyílnak. Belső tere egyhajós, sokszögzáródású szentélye a hajóval közel azonos szélességű, hálóboltozat fedi. A sekrestye keresztboltozatos. Nagyon szép a templom berendezése, különösen a szobrokkal díszített barokk oltárok és a domborműves szószék.
A Zichy-kastély XVIII. századi, barokk épület, melyet 1820-ban klasszicista stílusban átépítettek.
Vázsonykő vára. Legkorábbi részének, a négyemeletes lakótoronynak a részletei a XV. századi eredetűek gótikusak. Építése nem sokkal előzhette meg első, 1469-ből származó említését. Akkori birtokosai és építtetői a Vázsony nembeli Vezsenyiek voltak. Lakótoronyból, udvarból, a toronnyal szemben kisebb épületből és a keleti kaputoronyból állott; vizesárok és sánc vette körül. A Vezsenyi család utolsó tagja, László 1472-ben bekövetkezett halála után Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi itt építette ki családi székhelyét. A településnek mezővárosi rangot szerzett, pálos kolostort alapított benne, átépítette a korábbi plébániatemplomot. Legnagyobb építkezése a vár bővítése volt. A vár építését özvegye, Magyar Benigna folytatta, a belsejét díszítő reneszánsz részletek az ő nevéhez fűzhetők. A várat az özvegy második férje, Kamicsáczi Horváth Márk rokonsága örökölte. A várudvar északnyugati sarkában tető alatt lévő épületrész földszintjén van a vár kőtára, ahol Horváth Márk sírköve látható, az emeletén pedig az egykori kápolna tere, benne Kinizsi Pál vörösmárvány szarkofágja.

Nemesvámos 2553 lakosú déli-bakonyi község, Veszprémtől 5 kilométerre, délnyugatra fekszik. A község területe már a bronzkorban is lakott volt. A rómaiaknak jelentős települése, Caesariana állt a közelben. A középkorban 1109-ben szerepel a neve először oklevélben, ekkor valószínűleg királyi vámszedőhely volt. A XIV. századtól kezdve a kisnemesi birtokosok lakták. A XVI. század második felében elnéptelenedett, s 1617-től kezdett újra betelepülni a lakosság. A falu településszerkezete a kisnemesi lakóhely jellegzetességeit ma is őrzi. A főutcára merőleges, néhol 100 méternél is hosszabb telkeken egy-egy család, illetve nemzetség egymás mögé építette az újabb generációk lakóházait. Így jött létre a keskeny közökre felfűződő, hosszú házsorok.
Ma is látható még elég sok, XVIII-XIX. századi, boltíves tornácú, kisnemesi ház.
A falun kívül, a Tótvázsony felé vezető út mellett áll a Vámosi Betyárcsárda. A XVIII. században épült csárda egyemeletes, oromfalas, nádfedeles ház, boltíves tornáccal. Az ivószobában az egyik utolsó bakonyi betyár, Savanyó Jóska képe látható.

Papkeszi 1658 lakosú község a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 5 kilométerre, északkeletre fekszik. A honfoglalás után a Keszi törzshöz tartozók telepedtek itt meg, róluk nyerte a „keszi” utónevet, a „Pap” előtag birtokosára, a veszprémi káptalanra utal. A hivatalos oklevelekben először 1082-ben tűnt fel Kezwy néven.
A református templom a település legrégebbi építménye, mely mai formáját 1896-ban, a milleneum évében nyerte el.

Pula 234 lakosú község Ajkától 19 kilométerre, délkeletre fekszik a Tapolca-Veszprém összekötő út mentén. A Dörögdi.-medence keleti kapujában fekvő település az őskor óta lakott területen fekszik. A kialakult falu mai helyén egykor két Árpád-kori település, Tálad és Pula állt. A törökök pusztításai miatt elnéptelenedett vidékre a XVIII. század közepén német telepeseket hoztak. A község napjainkig őrzi nemzetiségi hagyományait.
A római katolikus templom 1797-ben, barokk stílusban épült.
A Szent Flórián- kápolnát 1773-ban, barokk stílusban emelték.
A háromlyukú, kőboltozatos híd az Eger-Séd felett ível át.
A község Falumúzeumában helytörténeti gyűjtemény látható.

Sóly 396 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Veszprémtől 9 kilométerre, keletre fekszik. A Séd patak parti Árpád-kori települést a XI. századtól királyi udvarnokok lakták, később a veszprémi káptalan, majd a zirci apátság birtoka lett.
A barokk stílusban átépített református templom falai foglalják magukba azt a kápolnát, amelyet Szent István király építtetett. Itt írta alá István király 1009-ben a veszprémi püspökség határait kijelölő oklevelet.
A Séd partján a XIX. században még működő papírmalom romjai láthatók.

Szentgál 2816 lakosú község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén a Bakony északi lejtőjén. A Bakony szívében, a Séd patak forrásvidékén, erdős hegyektől közrefogva, már régtől szabad királyi vadászok lakták a települést, akik kiváltságaikat 1328-ban nyerték, s mindennek fejében kötelességük volt vaddal és prémmel ellátni a királyi udvart. Mert vadakban mindig is gazdag volt ez a környék, s az erdőt járva nem ritka az őzzel, szarvasokkal való találkozás. A falu határa messzire kiterjed, s a Szentgáli.- medencében a középkorban még lakott apró falvakra dűlő- és határnevek emlékeztetnek csupán, nyomaikat elmosta a idő és a török háborúk kora. Egyedül Szentgál élte túl szerencsésen a viszontagságos évszázadokat, s a XVIII. században Veszprém megye legnagyobb és legnépesebb falva lett, fele-fele részben katolikus és református lakossággal.
Copfstílusban 1780-ban épült római katolikus templomában a főoltárkép a „Szűz Mária” születése az ismert barokk festő, Johann Ignaz Cymbal műve. A mindvégig magyarok lakta falu gazdag néprajzi hagyományait kötetekben dolgozták fel, s az itt élők számára fontos, hogy ezek az értékek ne csupán könyvekben megőrzött emlékek legyenek, hanem gazdagítsák mindennapjaikat.
A református templom XV. századi, amelyet 1774-ben átalakítottak.
A falu szülötte Lőrincze Lajos nyelvész, aki a magyar nyelv tisztaságáért dolgozott, és akinek most emlékszobát rendezett be a falu a tájházban.

Tótvázsony 1192 lakosú község Veszprémtől 19 kilométerre, délnyugatra fekszik a Veszprém-Tapolcai összekötő út mellett. A település földrajzi fekvését meghatározó harmadik jellegzetesség a falut észak-nyugati irányból határoló Bakony hegyvonulatai. A római kortól ismert, a középkorban több kisebb település is kialakult a mai helyén, melyek a török időkben elpusztultak. Jelentős a német ajkú lakosság aránya. A maihoz hasonló néven először 1082-ben említett település. A XVIII. században német telepesekkel népesítették újra.
A római katolikus templom 1818-ban, klasszicista stílusban épült.
A református templom a korábbi templom helyén a XVIII. század végén építették copfstílusban.
Savanyó Jóska sírja a katolikus temetőben található, aki az egyik leghíresebb Balaton-felvidéki, és Bakonyi betyár volt.

Mielőtt elindulnánk a városnéző sétánkra, tallózunk egy kicsit a város történelmében. Veszprém 62853 lakosú város az Öreg-Bakony, a Déli-Bakony, és a Balaton-felvidék, valamint a 73-as, a 8-as és a 82-es főutak találkozásánál fekszik, egy magas dolomitfennsíkon, a Séd patak völgyében. A helységet érinti a 20-as/Szombathely- Veszprém- Székesfehérvár-Budapest/ vasúti fővonal, valamint a 11-es/Győr-Veszprém/ és 27-es/Veszprém-Lepsény/ vonal. Területén már i.e. a IV.-III. évezredben is laktak. A bronzkorban már kiterjedt település volt, nagyszámú lakossággal. Az i.e. IV. században kelta népek telepedtek le a területén, és az 1964-es várbeli ásatások szerint rómaiak is lakták. Az I-II. században a római telepesek nagybirtokos rendszerű földművelést folytattak itt, egészen a hunok, majd az avarok betöréséig. A népvándorlás következő betelepedői a szlávok voltak. A IX. században Pannónia a Frank Birodalom hűbérése lett, és ezidőtájt Pribina fejedelem irányította. A honfoglaló magyarok, - Anonimus szerint- tíz napos ostrom után vették be Veszprém várát, ezért jutalomból Árpád fejedelem Ösöbünek ajándékozta. A X. század első felében Veszprém várát és környékét a fejedelmi család vette birtokába, és egyben a birodalom központja is lett. A királyi palota a mai püspöki palota és a prépostház helyén állt. Az 1001-es Ravennai Zsinaton jóváhagyták a Veszprémi Püspökség létrehozását Magyarországon. Alapítása Gizella királyné nevéhez fűződik, akinek emlékét számos legenda őrzi Veszprémben. A vár püspökségi és ispánsági székhely lett, és 1527-ig viszonylagos nyugalomban fejlődhetett. A Mohácsi vész után pártoskodó belháborúk rongálták meg oly mértékben, hogy a püspök áttette székhelyét Sümegre. A török támadások idején fontos végvárrá vált, amit hol a magyarok, hol a törökök birtokoltak. A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok után kutató labancok felgyújtották a várost, majd a pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. 1733-ban a vár egy részét Acsádi püspök leromboltatta és helyére új paloták, templomok és házak épültek. A XVIII. században a lakosság száma növekedni kezdett és megindult a polgárosodás. Ebből az időszakból származik a város építészeti emlékeinek nagy része. Az 1848-as Forradalom és szabadságharc, az 1919-es Tanácsköztársaság, majd az I. és II. Világháború idején újra elpusztult az épületek többsége. 1945 után a város újjáépült, és ma már jelentős tudományos és kulturális központtá vált, amely azonban magán hordozza a múlt patináját.
A Várhegy romantikus egyutcás város a városban, amelyet még ma is körülvesznek a várfalak. A Szabadság térről a Rákóczi útón és az Óváros téren át jutunk a Várkapuhoz, amely a középkori, elpusztult várkapu alapjaira épült, az I. Világháború áldozatainak emlékére. A hozzá kapcsolódó toronyban van a Vármúzeum, amelyben a Veszprémi várhegy történetével ismerkedhetünk meg. Az Óváros tér nyugati szélén áll a 48 méter magas Tűztorony, mely az erődítmény részét alkotó XV. Századi alapokra épült. A Vár utcán sétálva, az elpusztult várépületek helyén többnyire a XVIII. Században épült műemlékházakat láthatunk. A Dravecz – házat, amit Dravecz József kanonok építtetett 1775-ben, és amelyben a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottsága működik. A Nagypréposti palotát a néhai Bíró Márton építette 1741-ben középkori falmaradványok beépítésével. Az Aggpapok háza 1778-ban épült, eredetileg piarista kispapok számára, majd az aggpapok otthona lett. A vár belső terét nagyságával, művészi szépségével is uralja a XVIII. Században épített Érseki Palota. A vártér közepén áll a középkor gyönyörű emléke, a Szentháromság szobor, és a Várkút. Mellette az Árpád korból megmaradt emlék, a Gizella kápolna. Az eredetileg kétszintes kápolna valószínűleg az elpusztult palotához tartozott. Belső falait freskók díszítik, nevét a XVIII. században kapta. Továbbhaladva az Érseki Székesegyház és a Szent György kápolna tűnik szemünkbe. Mindkettő Árpád-kori műemlék, valószínűleg a XII. században épült. A Vár utca végén a Bástya kilátó hívogatja a múltban kalandozót. Itt áll István király és Gizella királyné kőszobra, Ispánki József alkotása. Visszafelé haladva újabb történelmi tanukat csodálhatunk meg. A Ferences templomot, mely 1909-ben, egy tűzvész után neoromán stílusban újjáépítették. A Margit romokat, melyek láthatták Árpádházi Szent Margitot, aki 10 éves koráig a hajdani kolostor falai között nevelkedett. A Piarista templom a Vár utca keleti oldalán áll, klasszicista stílusban.
A sétában elfáradva, pihenjenek a város parkjaiban, vagy az Egyháztörténeti Múzeum békés csendjében, hogy aztán újult erővel vágjanak neki a nézelődésnek. Megnézhetik a Gábriel vízimalmot, elsétálhatnak a Séd völgyön átívelő csaknem 50 méter magas Viadukthoz, ahonnan teljes körpanoráma tárul a szem elé. Esti szórakozásként a szecessziós stílusú Petőfi Színház várja a kikapcsolódni vágyókat.
Bármerre sétálnak, érezni fogják Veszprém évezredes hangulatát, és azt, hogy a városnak lelke van.

Veszprémfajsz 256 lakosú község Veszprémtől 9 kilométerre, délre fekszik a Kálvária-hegy lábánál. A nevét Árpád vezér unokájáról, Fajszról kapta. A török időkben elpusztult, s később főleg német telepesekkel alakult újjá.
A római katolikus templom a XIX. században, neogótikus stílusban épült.
A római katolikus templomrom a falu ősi, Árpád-kori templomának romjai.
A Kálvária a kálvária-hegyen található, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk.

Vilonya 629 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 9 kilométerre, északkeletre fekszik. A Sukori-hegy dolomitszikláira épült falu. Erdős, köves, karsztos területen fekszik, határán átfolyik a Séd patak. Először, mint a fehérvári káptalan birtoka fordul elő 1369-ben. A helység eredeti neve Vinyola.
A község keresett nevezetessége a Bakonyi Cifraszűr Szabóság. Az 1900-as évekig a falusi lakosság elengedhetetlen viselete és divatja volt a szűrposztó
A református erődtemplom a XII-XIII. században épült, gótikus stílusban. Szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett. A templom alatt és mellett a föld alatt föltáratlan építmények vannak. Renoválásához csak 1720-ban tudtak hozzáfogni és 1728-ban fejezték be.
Egy vízimalom eredeti berendezéssel ma is megtekinthető, a falu többi malma tönkrement.

Vöröstó 107 lakosú Vázsonyi-medencei község Nagyvázsonytól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. Az őskortól lakott területen alakult ki az ősi falu, melyet oklevél először a XIII. században említ. A török időkben elpusztult, később német telepesekkel települt be.
A római katolikus templom 1825-ben épült az ősi középkori templom helyén. Előtte 1912-ben készült Szentháromság-oszlop magasodik.
A stációkból és a Kálvária-kápolnát 1820-ben építették.