Alap 2134 lakosú község a 61-es főközlekedési út mellett és a 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonal mentén fekszik.

Alsószentiván 688 lakosú község a 61-es főközlekedési út mellett Simontornyától 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A honfoglaláskor szlávok lakták a települést. Az ide települő besenyők a rác település melletti homokdombon rendezkedtek be. Az itt élő földművelő rácok volt földjeiket már a besenyőknek művelték meg. Alsószentiván községet a levéltári adatok szerint 1265-ben alakították ki. A levéltári adatok szerint előtte Zedreg néven volt a jelenlegi településtől nyugati irányban település, mely a tatárjárás során néptelenedett el . 1323-ban említik először a helység nevét. A Besenyő-Zedregi családról kapta a település az új nevét, de az Alsó-, Felső-, és Középszentiván nevek továbbra is éltek. Az első évszázadok alatt egyre szorosabb kapcsolat szövődött az itteni falvak kétfajta népcsoportja között. A1417-es írásos dokumentumok beszélnek arról, hogy a kereszténységre tért “besenyő-magyarok” Nagyboldogasszony tiszteletére épített temploma búcsújáró hely. A XIII. században bekövetkezett ugrásszerű zedregi lakosságnövekedés a szentiváni puszták elnéptelenedését okozta. A zedregi nemesek birtokba vették a szentiváni pusztáktól jóval távolabb levő rácalmási és kulcsi birtokokat is, amelyek korábban a szentiváni rácok tulajdonához tartoztak. A besenyők a törökdúláskor eltűntek a község életéből. Az 1879-ben Szluha Annától megvásárolt első községházban egyházi iskola nyílt. 1897. november 10-e előtt az alapi anyakönyvi kerülethez tartozott és a 70517/1897 sz. rendelettel lett önálló anyakönyvi kerület. 1909-ben építettek új iskolát. A községben, az 1956-es években alakult önálló lelkészség. 1946-ban a Szluha kastélyban a “Világ királynője” kápolnát rendezték be. Ahová 1950-ben elhelyezték a Fatimai kegyszobor másolatát. A Fatimai szobor miatt népszerű zarándokhellyé vált az alsószentiváni templom. A Fatimai Szűz tisztelete az óta még inkább kiszélesedett a környéken. Minden évben július 13-tól 6 hónapon keresztül minden hónap 13-án zarándoksereg lepi el a templom kertjét és róják le tiszteletüket a szűzanya előtt.

Cece 2817 lakosú nagyközség a 61-es és 63-as főközlekedési utak, valamint a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 15 kilométerre, délre fekszik. Ha Cece, akkor paprika, így ismerik legjobban a település nevét.
Csók Imre –Emlékmúzeum az egykori malomban kapott helyet, benne a festő fiatalkori freskója látható.

Hantos 1002 lakosú község Sárbogárdtól 18 kilométerre, északkeletre fekszik.

Igar 1098 lakosú község a 64-es főközlekedési út mentén Simontornyától 2 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Mezőszilas 2221 lakosú község a Mezőföld déli részén a 64-es főközlekedési út mentén, Simontornyától északra, 7 kilométerre fekszik.
A református templom 1797-ben, barokk stílusban épült.
A Strommer-kastély és a Huszár-kastély az 1800-as években épültek.
Jelentős még Németh László író emlékszobája A József Attila utcában.

Nagylók 1126 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 11 kilométerre, északkeletre fekszik.

Sárbogárd 13536 lakosú város a 63-as főközlekedési út, valamint a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/, a 43-as/Dunaújváros-Mezőfalva-Rétszilas/, a 45-ös/Székesfehérvár-Sárbogárd/ és a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonalak mentén fekszik. A történetében városi rangot már több alkalommal birtokló település a Dunántúl keleti, Fejér megye déli részén a Mezőföld középső tájékán helyezkedik el. Az oklevelekben már 1323-ban említett Bogárdi István besenyő földbirtokos neve ismert és a környék településeit is az állattenyésztéssel foglalkozó besenyők lakták. A török hódoltság alatt a lakosság maradéka a Sárvíz mocsaras, ingoványos sűrűjében keresett menedéket. A XIX. század elején Bogárd és Tinód községeket egyesítik Sárbogárd néven, majd Töbörzsök és Sárszentmiklós községekkel történt egyesítéssel alakult ki a mai Sárbogárd. A településen áthaladó észak-déli irányú útvonal és a település részek összekapcsolása alakította ki Sárbogárd sajátos településformáját. A 63. számú országos főközlekedési útvonal az ország északi és déli területét kapcsolja össze és helyet ad a mindinkább növekvő átmenő, sőt nemzetközi forgalomnak. Jelentős a kelet-nyugati irányú közúti forgalom is Dunaföldvár-Dunaújváros- Balaton térségei között. A XIX. század utolsó harmadában megépített vasutak: Budapest-Pécs, Budapest-Gyékényes, Sárbogárd- Székesfehérvár, Sárbogárd-Bátaszék vonalak elősegítették a regionális kereskedelmi központtá alakulását, mely az árucsere-kapcsolat révén kiemelte Sárbogárdon a környező községek, puszták sorából. Egyházi és világi nagybirtokok fogták közre a jellegzetesen kisnemesi Sárbogárdot, melyben a kisbirtokos és törpebirtokos lakosság volt túlsúlyban. A jellegzetesen mezőgazdasági vidéken erőteljesen jelentkezett kézművesipar és a kereskedelem. A vasútállomásra és a felépült raktárakba érkeztek a környező uradalmak mezőgazdasági terményei. A II. Világháború utolsó szakaszában 1944. december 1-től 1945. március 24-ig a város közigazgatási területe frontterület volt, mely emberi életekben, anyagi javakban, épületekben jelentős károkat okozott. A II. Világháború utáni időszak Sárbogárd regionális központ jellegét tovább erősítette.
A településen 3 római katolikus, 1 református, 1 evangélikus templom, 3 imaház és 1 kápolna szolgál a hivő lakosság lelki épülésére. Az épületek közül 4 műemlék jellegű.

Sáregres 831 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Simontornyától északkeletre, 7 kilométerre fekszik.

Vajta 947 lakosú község a 63-as főközlekedési út és a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 15 kilométerre, délre fekszik.