Bakonybél 1473 lakosú észak-bakonyi község, Zirctől nyugatra, 17 kilométerre fekszik a Som-hegy aljában. Bakonybél története szorosan összefonódott a bencés apátságéval, amelyet 1018-ban Szent István alapított. Az Árpádok korában jelentős szellemi központ volt, a török időkben azonban fokozatosan pusztulásnak indult. A XVIII. század végén pedig németekkel telepítettek le a faluban. 1815-1859 között messze földön híres üveghuta működött a Bakonybélhez tartozó Somhegypusztán. A település a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet területén fekvő igen kedvelt kirándulóhely. Szépsége a természetrajongók ezreit vonzza az év minden szakaszában.
A festői környezet mellett építészeti kincse bencés templom és kolostor. Az épületegyüttest Szent István alapította. A Szent Móric tiszteletére emelt együttes felépítése a király sógora, Boldog Günther nevéhez fűződik. Itt remetéskedett 1023-1030 között Szent Gellért, Szent Imre herceg nevelője, mielőtt csanádi püspök lett. A kolostor és a templom a XV. századtól kezdve fokozatosan pusztult. A XVIII. században újra felépítették: 1724-ben indult meg a kolostor építése, 1750-1782 között készült el a barokk templom. Az egyszerű épület homlokzata mellett jobbra áll a torony; szentélye félköríves. Belső tere egyhajós. Oltárképét Dorfmeister István festette 1779-ben. Szép a templom barokk és rokokó stílusú berendezése. A templomhoz csatlakozó egykori bencés kolostor parkja ma arborétum.
A Néprajzi Múzeumban a helyi faszerszám-készítés emlékei találhatóak. A település a régi időktől napjainkig a bakonyi fafaragás központja.

Bakonynána 1010 lakosú község Zirctől 14 kilométerre, keletre fekszik. A helységtől 2 kilométerre található a „Római fürdő”-vízesesés.

Bakonyoszlop 555 lakosú község Zirctől 17 kilométerre, északkeletre fekszik. Oszlop nevét 1392-ben említik először oklevélben.
A római katolikus templom 1743-ban, barokk stílusban épült. A falu kőből készült fatornyos temploma alatti kriptában  nyugszanak az Esterházy család tagjai.
Az Esterházy-kastély XVII. Századi alkotás.

Bakonyszentkirály 973 lakosú község Zirctől 15 kilométerre, északra fekszik a Bakony vadregényes dombjainak ölelésében. Nevével először a XIV. századi oklevelekben találkozunk. A korai középkorban a falu a királyi birtokhoz tartozott. A mai település két falu (Német- és Magyarszentkirály) egyesítésével 1926-ban alakult ki.
A barokk stílusú református templom 1799-ben épült. A parókia udvarán ma is látható a középkori templom szentélyének maradványa.
Az 1996-ben felállított millecentenáriumi emlékmű érdekessége, hogy a középkori templom falmaradványaiból készült.

Borzavár 780 lakosú község Zirctől 7 kilométerre, északnyugatra fekszik. A közeli Kőris-hegy, mely a Bakony legmagasabb pontja sok kirándulót vonz a szép faluba. Nevét az egykor itt termesztett sok bodzáról „helyi nevén borza” nyerte.
Területén számos barlang és forrás található. A körülötte lévő erdőség a botanikai-zoológiai megfigyelések kifogyhatatlan tárháza. A 3 kilométerre fekvő Szépalmapusztán arborétum látható.

Csesznek 561 lakosú község a Magas – Bakony északi peremén terül el. A helység a 82-es főközlekedési út és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonal mentén fekszik. Középkori történelmét várának története jelenti, a XIII. század első felében már létezett, az írásos források 1234-ben említik először. A XVIII. században járási székhely volt.
A XVIII. században épült  római katolikus temploma egyszerű, homlokzata tornyos. Egyik harangja még a XV. századból származik, gót betűs feliratán: ”Hilf Got Maria Pecatori” (Isten anyja, Mária, segíts rajtunk, bűnösökön) olvasható. Templomában ma is megtalálható a Bakony legrégibb harangja.
A mészkővonulat éles gerincén áll a gótikus csesznek vár maradványa. Vélhetően IV. Béla idején épült, s urai között olyan neveket találunk, mint Szapolyai János, Török Bálint és Bethlen Gábor. A vár utolsó tulajdonosa az Esterházy család volt, s miután ők 1780-ban elköltöztek, az elhagyott várkastély állapota romlásnak indult. Az 1810-es földrengés, majd a tűzvész végső pusztulását okozta.

Csetény 2087 lakosú község Zirctől 12 kilométerre, északkeletre fekszik a Bakonyban. A régészek Csetény határában római kori települések maradványait és honfoglalás kori temetőt tártak fel.
A református temploma 1798 épült az egykori román templom romjain.
A község látnivalója a Holitscher-kastély és a körülötte lévő park.

Dudar 1685 lakosú község Zirctől 8 kilométerre, északkeletre fekszik.
A református templom a XV. században épült, majd 1798-ban, barokk stílusban átalakították.

Eplény 472 lakosú község a 82-es főközlekedési út és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonal mentén, Zirctől 7 kilométerre, délre helyezkedik el. A falunak középkori előzményei nincsenek, s a XVIII. században mint a szomszédos Olaszfaluhoz tartozó pusztát emlegetik, amelynek földesura a zirci ciszterci apát volt.  Kápolnáját Szent Bertalan tiszteletére szentelték fel, iskoláját Vajda Ödön zirci apát építette. Az 1920-as évek végén mangánérc-bányát nyitottak a falu határában, amely mára elvesztette jelentőségét. Eplény 1992. január 1-je óta önálló település, lakosai elsősorban azokat az adottságokat szeretnék kihasználni, amelyekkel a természet gazdagon megajándékozta őket. A Bakony belsejében, Veszprém és Zirc között a zöldellő völgyek egyikében a falu csendes nyugalmat, gondtalan kikapcsolódást kínál az év minden szakában.

Ott, ahol a Magas – Bakony csúcsai koszorúzzák körül a tájat, a 646 méter magas Papod-tető, az 578 méter magas Kőris-hegy, a 620 méter magas Borzás-hegy és a 472 méter magas Bajor-hegy gyűrűjében, ott, ahol az erdők leheletétől mindig tiszta és friss a levegő, ott a zöldellő völgyek egyikében található Veszprém megye második legmagasabban fekvő települése, Lókút. Házai felkapaszkodnak a hegygerinc oldalára, s a XIX. században épült katolikus templomától letekintve a dombról megragadó kilátás fogad. 1759-ben gróf Eszterházy Dániel 20 szlovák családot telepített le erre a területre erdőinek védelmére. Lókút első lakosa név szerint is ismert, Mechina András neve mellett az anyakönyvben latinul ma is olvasható a bejegyzés, hogy ő az „első, aki első ízben a falut lakta”. Hamarosan már 1760-ban állt a faluban egy kis fából készült templom, s hosszú időn át a közeli Zirc cisztercita rendháza küldte ide a szerzeteseit. Az idők folyamán magyarok és németek is csatlakoztak az első lakosokhoz, s még ma is sokan beszélik a német nyelvet, baráti kapcsolatok fűzik a községet a bajorországi Hebertshausen faluhoz, ahol mintegy 40 Lókútról elszármazott család él. Lókút 1993. január 1-je óta önálló, előtte Zirc városához tartozott. Jelenleg 518-an lakják.

Nagyesztergár 1217 lakosú község, Zirctől 2 kilométerre, keletre fekszik. Először 1270-ben említi oklevél, nevének alapja a szláv „sutár” /faragó, esztergályos/ szó. Már a rómaiak is lakták a környéket, amit az itt talált pénzek, cserepek bizonyítanak. Az Árpád-korban királyi udvarnokok lakták a falut. Zsigmond király 1401-ben Esztergáron birtokot adományozott Ányos Gergely veszprémi kapitánynak: az itteni birtok egészen a XIX. század végéig az Ányos család kezén maradt  A települést a törökök után, 1751-ben Ányos Ferenc telepítette be. A lakók többsége német anyanyelvű volt. 1991. január 1-je óta önálló, előtte Zirc városához tartozott.
A római katolikus templom 1786-1798 között épült Fellner Jakab tervei szerint. 1850-ben erősen megújították. Hegyes sisakú tornya a homlokzat előtt áll. Belső tere egyhajós, félköríves szentéllyel. A XVIII. századból származik a szép Madonna-képe.
A Purgly-kastély a földbirtokos család lakóépülete volt, az 1920-as években épült.
Az Ányos-kúria XVIII. századi épületében született Ányos Pál, kiváló költő. 1770-ben a család Nepomuki Szent János tiszteletére kápolnát rendezett be a kúriában. A házon levő emléktábla a költő emlékét hirdeti.

Olaszfalu 1103 lakosú község Zirctől 4 kilométerre, délkeletre fekszik. 1993. január 1-je óta önálló község, előtte Zirc városához tartozott.
Az alsóperei római katolikus templom a XII. században, román stílusban épült, ma csak a romjai láthatóak.
Az alsóperei arborétum az egykori Nádasdy—vadászkastély parkja több ritka fenyőfajtával dicsekedhet.

Pénzesgyőr 365 lakosú észak-bakonyi község, Zirctől nyugatra, 10 kilométerre fekszik. A települést a lótenyésztés bakonyi központjaként emlegetik. A környék kiváló kirándulóhelyei a Szömörke-völgy, a Som-hegy barlangjai, a ritka kőzetek és a sok forrás vonzzák a turistákat.

Porva 507 lakosú község a Magas-Bakonyban fekszik, Zirc városától légvonalban mintegy 6 kilométerre, körülbelül 400 méter tengerszint feletti magasságban. A helység megközelíthető a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonalról is. A faluból és környékéről a Kőris-hegy (709 m) és a Kék-hegy (661 m) kettőse a Bakony egyik legszebb panorámáját nyújtja.  A község a török időket leszámítva, amely alatt oly sok bakonyi falu pusztává, üres uradalmi telekké vált lakott volt már hazánk történelmének korai szakaszában is. Erre utal a község nevének első „Purua” formában történő említése a bakonybéli bencés apátság birtokait összeíró oklevélben, 1086-ban. A települést is délszláv eredetűnek tartják: történelmi tény a szlávok jelenléte a Bakony térségében. 1260-ban a korabeli oklevelek a „Porowa in Bakon” szintén szláv eredetű elnevezéssel említik. Magának a szónak etimológiai jelentéséről három nézet létezik. Egyrészt a porva szó „irtás”-t „vágás”-t jelent, s a falu is ilyen irtáson települhetett, másrészt az elnevezés valamely „Por” kezdetű személynévből szláv képzéssel keletkezett, míg vannak, akik szerint ismeretlen eredetű. A szláv vonatkozások ellenére Porva igen korán, még az Árpád-korban tiszta magyar faluvá vált. IV. Béla megkoronázott örököse, V. István (1239-1272) mint a megosztott királyi hatalom ifjabbik királya is részt vett a község történelmének alakításában, amikor az I. (Szent) István királyunk fia, Imre herceg (1007-1031) tiszteletére emelt kápolnát 1260-ban a szentmártoni bencés szerzeteseknek ajándékozta. Az Anjouk idején megerősödött, országos tisztségeket kisajátító bárói család, a Garaiak családtagja, ifjabb Garai Miklós nádor, hadvezér és követ (? – 1433) 1431-ben foglalta el Porvát, amely birtokbavétel ellen a pannonhalmiak eredménytelenül tiltakoztak Zsigmond királynál. Ebben az időben Porvát mint bakonyi vadászterületet jegyzik. A XVI. század elején a Szapolyai (Zápolyi)-család pártfogásába veszi a porvai pálosokat. Ez időkről egyrészt a család egyik tagjának, Orsolyának díszes síremléke, másrészt a Csárda-tető és a Kék-hegy közötti Zabola-erdő és Zabolai-út elnevezések tanúskodnak. 1555-ben a Pápa elfoglalására vonuló török sereget állították itt meg. A török alóli felszabadulás után a terület még mindig puszta volt. Csak 1720 körül kezdődik meg a betelepítés. A falu betelepítése gyakorlatilag 1768-ra befejeződött, ezután még hosszú ideig az uralkodó nyelv egyedül a német volt. A mezőgazdaságnak nem kedvező viszonyok ösztönöztek az ipari tevékenységre, amely során a Hódos-ér völgyének Porva felőli részében egykor valószínűleg üveghuta működött. 1782 és 1784 között épült fel az egykori pálos monostor romjain a falu temploma. Az épület gótikus, szentélye barokk stílusban készült.
Gazdag történelmének alig van látható nyoma. Egyrészt a romok a föld alá kerültek, másrészt elrabolták, vagyis más kiállítóhelyre szállították az értékesebb kultúrkincseket. A volt pálos monostor már a török idők kezdetén megsemmisült, a helyén épült és azóta több ízben is teljesen renovált római katolikus templom azonban őrzi a korábbi évszázadok hangulatát. A Szapolyai családból származó özvegy Perenszy Pálné, született Zápolya Orsolya 1500-ból származó vörösmárvány síremléke ma is látható. A templom főoltárképe Roskovitz Ignác munkája, a padozatot kelheimi kőlapok fedik. Az épület gótikus stílusú, barokk külső és belső részekkel. A templom homlokzatán két márvány emléktáblát állíttatott a község a világháborúkban elesett hőseinek emlékére. A hajdani pálos zárda alapfalai a templom északi oldalánál maradtak meg. A község gazdag történelméről a helynevek tanúskodnak.
A Kőris-hegy a Bakony legmagasabb csúcsa, a Kék-heggyel alkotott jellegzetes kettőse a tájék egyik legszebb része. Szinte iránytűként használják a Bakonyt járók, annál inkább is, mivel a Kőris-hegy csúcsán épített település-irányító lokátorállomásnál található a Vajda Péterről (1808-1846), a híresen természetimádó költő-írónkról elnevezett kilátóhely. Tiszta időben szép látványban lehet része annak, aki felkapaszkodik a hegyre. Elsősorban magára Porvára és a szomszédos Borzavárra látni, távolabb pedig a Vértesig, a kivillanó Balatonig, a Badacsonyig, északra Pannonhalmáig tágul a horizont. A Csárda-tető (441 m) a néphit szerint nevezetes hely. A betyárok itt szoktak találkozni egymással, (Rózsa Sándor, Zsubri, Panduri, Savanyú Jóska). Még most is fellelhetők a hajdani csárda romjaiból való kövek. A mozgalmas betyárvilágra a környék számos barlangjának elnevezése is utal. Ezek a Cuha- patak völgyében találhatók: Savanyú Jóska barlangja (Kőpince-barlang), Betyár-pamlag, Remete-barlang, Zsivány-barlang. A közelebbi nevezetes források Bödön-kút, Tekeres- kút, Zsellér-kő kút, Csörgő-kút, Néma-kút stb. Számtalan más forrás mellett Porva legjelentősebb vize a Hódos-ér, amely a falutól mintegy 10 kilométerre folyik a Cuhába. A patak völgye gyönyörű turistaútvonal számos érdekes látnivalóval. A völgy nevezetes az itt nyíló erdei ciklámenről is. A környékbeli erdők más és más természeti látnivalóval, különleges bakonyi flórával hívják a látogatókat. Aki csendben túrázik – különösen télen – őzet, vaddisznót, szarvast, rókát, sőt muflon-csapatot is megpillanthat. Az Öreg-Bakony legnépszerűbb kirándulóhelye a Cuha- völgy. Kora tavasztól októberig nagy a forgalom a porva- cseszneki vasútállomáson. A legtöbben a völgynek ezt a szakaszát kedvelik.

Szápár 543 lakosú község Zirctől 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A település a Szapáry grófok ősi lakhelye volt, nevét is innen kapta.
Az 1770-ben épült római katolikus templom egyedi kialakítású vörösréz tornya páratlan az országban.
A Kohus László díszműkovács műhelyét is érdemes felkeresni, ahol korabeli mellvértek, pajzsok és díszkardok és egyéb  kovácsoltvas tárgyak készítését mutatja be a mester.

Zirc 7397 lakosú város a 82-es főútvonal és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonal mentén.  Az ország legmagasabban fekvő (400 m) kisvárosát 1182-ben III. Béla király hívására a franciaországi Clairvauxból érkező ciszterci szerzetesek alapították, majd a török hódoltság után 1712-től a sziléziai Heinrichau ciszterei építették újjá, európai hírű szellemi és gazdasági kultúrát teremtve a Magas-Bakony háborítatlan erdőségeinek szívében. A Bakony fővárosaként ismert Zirc - a 82-es főút mellett, Balaton és Győr között félúton található. A több mint 800 éves település fennállása óta virágzó mezővárosként, járási székhelyként, nagyközségként, majd 1984 óta városként működik. A Bakony fővárosának kiemelkedő az idegenforgalma. Látnivalóval, programjaival évente százezernyi látogatót vonz.
Az 1732-1752 között épített barokk apátsági templom legértékesebb látnivalói a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét ábrázoló Maulbertsch- oltárkép, a Wagenmeister- freskók, a koncertorgona, a faragott szobrok és berendezések. A klasszicista monostorban (1726-1927) található a 65000 kötetes Reguly Antal Műemlék Könyvtár, amely a ciszterciek által gyűjtött páratlan értékű ősnyomtatvány-, könyv- és folyóirat ritkaságokat mutatja be. A Bakony fafajtáiból faragott intarziás bútorzata is műemlék. A monostor ad helyet a Bakonyi Természettudományi Múzeum “A Bakony természeti képe” és “A Kárpát-medence ásványai” kiállításoknak.
A Zirci Galériában rangos képzőművészeti kiállítások látogathatók.
A Bakonyi Panteonban emléktáblák őrzik a Bakony neves kutatóinak és Zirc nagy szülötteinek emlékét.  Az Apátsággal szemben a híres őshaza-kutató nyelvtudós, Reguly Antal szülőházában található a róla elnevezett múzeum, amely életútját és a Bakony helytörténeti emlékeit mutatja be. Udvarában népi kismesterségeket bemutató-oktató műhelyeket alakítottak ki.
A ciszterciek alapította nemzetközi hírű Arborétum 20 hektárnyi természetvédelmi területén a föld minden részéről őriz fa- és növénykülönlegességeket.
A benzinkút mellett található a barokk kistemplom (1761-1763), mellette Árpád-kori templom és királyi udvarház maradványait tárták fel.
A 82-es főút mellett egyedülálló ritkaságokat találunk a Mezőgazdasági Gépmúzeum agrárműszaki gyűjteményében.
A város környéke a Bakony-hegység egyik legszebb, turisztikai szempontból is vonzó tája, ahol a fő érték a csend, a jó levegő és a gyönyörű természeti környezet. A Bakony legszebb részén, a Cuha völgyén áthaladó, Győr- Zirc-Veszprém összekötő vasútvonal jó szolgálatot tesz a kirándulni vágyóknak. A túrázók a “0 km-es bakancstól” a kék- piros- sárga- zöld jelzéseket követve a Magas-Bakony legszebb pontjaira juthatnak el.

Bánd a 8-as főközlekedési út, valamint a valamikor megépülő S8-as gyorsforgalmi út mentén, Veszprémtől észak-nyugatra, 10 kilométerre lévő német nemzetiségi 646 lakosú község, a Séd-patak melletti dombgerincen magasodó középkori Essegvár romjaival, jellegzetes látványt nyújt. A Bakony hegység lankákká szelídülő vonulatai között húzódik meg a már az Árpádkorban is lakott település, Bánd. A környék kellemes sétákra csábít a kanyargós Séd völgyében és a környező erdőkben; a fák sűrűjében a napsütötte tisztásokon, s a patak menti réteken tavaszonként hóvirágok és ibolyák nyílnak, s vadcsapások jelzik, hogy vadakban gazdag e vidék. Komoran merednek a háztetők fölé Essegvár romjai, a vadregényes középkort idézve, amikor még Igmándiak, Lőrenteiek, s a Rozgonyiak voltak az urai, s igazi rablólovagok módjára ki-kicsaptak a környékre. A vár sziluettje hozzátartozik a faluképhez és felkapaszkodva a dombhátra, hol a bokrok között az egykori Kálvária kövei pihennek, kitárul a táj. A török harcok során a vár alatt meghúzódó falu elnéptelenedett és csak a XVIII. században kezdett ismét új életet. Német telepesek érkeztek a faluba magukkal hozva saját hagyományaikat, melyeket új színnel gazdagították a vidék építészetét és népművészetét. Jellegzetes tornácos házaik sok helyütt még most is állnak és Karácsonykor elevenen él továbbra is a kedves sváb népszokás. Népviseletbe öltözött lányok „christkinli”-k járnak házról házra és boldog karácsonyt kívánnak a ház lakóinak.
A községből jól megközelíthető a közeli Miklós Pál-hegy, amely Európa egyik jelentős tiszafás területe. Az őshonos állományú, 213 hektáros erdőrész, 1892 óta védendő, 1951-től országos jelentőségű természetvédelmi terület. A közelben több kisebb barlang található, közülük kettő néhány 10 méter hosszúságban, a völgytalpról nyúlik bele a várhegybe. A környező erdőkben jól jelzett turistautak vannak, s épül az a turistákat szolgáló kerékpárút, amely a patak völgyében Veszprémig vezet. A település neve magyar eredetű személynév. Bánd középkori másik megnevezése, a Seg is magyar eredetű: dombot, magaslatot jelent, ami a hegygerinc – jellegre utal.

Barnag község a Balatontól 13 kilométerre, északra, Balatonfüredtől 12 kilométerre, északnyugatra helyezkedik el. A falu határa a Vázsonyi – medence délkeleti szegélyén és a Balaton – felvidék peremhegyeinek nyúlványain terül el. Barnagot 1082-ben említik először. A Kis – vagy Németbarnag (Dorf Barnag) nevű falu, 1526-tól ismert. Földművelő és állattenyésztő falu. Határa szegény, terméketlen. Kevés a szántó és a legelő. Megélhetés fuvarozásból és szőlőmunkából lehetséges. 1773-ban lakossága német ajkú, római katolikus vallású.  Az 1947-ben, a két Barnag egyesítéséből származó Barnag nevű új község is mindössze 119 lakost számlál.

Hajmáskér 2910 lakosú község, mely a középkor óta magyarok lakta település Veszprémtől 13 kilométerre, keletre, a Séd folyó völgyében, a 8-as főút mellett terül el. A települést érinti a 20-as/Szombathely- Veszprém-Székesfehérvár- Budapest/ vasúti fővonal és a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vonal. Oklevelekben Keer (1343), Hadmasker (1424), Haymaskér (1702) néven szerepelt. A helynév előtagja a hagyma szóból származó nyelvjárási hajmásból, az utótagja pedig a Kér törzsnévből származik. Ez azt jelenti, hogy őslakói a honfoglaló hét törzs egyikéhez, a Kérhez tartoztak. Mivel Szent István a törzsi szervezetet felszámolta, törzsi helyneveink ezer év előttiek. Ebből az következtethető, hogy már a honfoglaláskor is éltek itt magyarok. Érdekesen alakult a lakosság létszáma. A népesség nagyobb mértékű gyarapodás a XIX-XX. századforduló után, a Osztrák-Magyar Monarchia katonai kiképző tüzérségi főiskolájának megszervezésével függ össze. A község határában lévő hatalmas lőteret a honvédség ma is használja. A községben 800-900 főt foglalkoztató hadiüzem is működött 1945-ig. A hatalmas, soképületű hajmáskéri katonai bázist 1944-ben a németek, 1945 után a szovjet hadsereg használta egészen 1990. november 15.-ig. A kivonuláskor az első szovjet katonai szerelvény Hajmáskérről indult.
A község határában található az I. és II. világháborús katonai temető.
A falu műemléki látványossága az 1747-ből származó barokk katolikus és az 1782 táján épült református templom.
A Magas-Bakony szívében, a 579 méter magas Kőris-hegy és a Borzás- hegy tövében valójában nem is olyan régen alakult önálló községgé Hárskút, a Dunántúl legmagasabban fekvő települése. A hegyoldalakat körben erdők borítják, a völgyek kutakban és forrásokban gazdagok, távol a nagyforgalmú utaktól a levegő üdítően tiszta, s érezni az erdő és a föld illatát. Kevés olyan vidék, amelyről elmondható, hogy a patakok vize iható és a természet szinte még érintetlen maradt. Lakóinak száma: 623 fő.

Herend 3334 lakosú városa Veszprémtől 14 kilométerre, északnyugatra helyezkedik el. Belterületét délen a 8-as főközlekedési út, északon a 20-as vasútvonal/Szombathely- Veszprém – Székesfehérvár- Budapest/ határolja. Európában és más földrészeken is a legismertebb magyar község, amely hírnevét porcelángyárának köszönheti. Határának nagyobb része művelt terület, északon részben erdő borítja. Gazdag forrásokban, kisebb vízfolyásokban, s e földrajzi adottsága miatt a középkorban több kis település jött létre, amelyek ma már csak nevükben, régészeti emlékekben, korabeli oklevelekben léteznek. Legnagyobb patakja a községet átszelő Séd. Természeti értékei közül helyi jelentőségűek a környékbeli bányatavak, amelyek sporthorgászatra alkalmasak, valamint erdei, amelyben nagyvadak élnek, s vadásztársaságok gazdálkodnak. Erdejének fái is jelentős értéket képviselnek. A szomszédos Szentgál határában több feltárt barlang, geológiai érdekességű természeti objektum. Ugyanitt található az európai hírű, mint százezer példányt nevelő, védett, tiszafás erdő. A város nyugati szélétől, északi irányban 1 kilométerre találhatók a középkori Szentistván falu felszíni nyomai: cseréptöredékek, valamint a domb élén 25-30 méter hosszú törmelékkúp, amely templomának maradványa. Királyi vadászok lakták. Okleveles említése 1319-ből maradt fenn. A településtől nyugatra, 2 kilométerre, a főút jobb oldalán a Himrét őrzi az e környéken volt középkori falu emlékét. Az út mindkét oldalán sok középkori cserép található, ami itteni telepre utal.  A középkori Herend falu, amelynek neve a Heren személynév + d képző összetételéből származik, a község középpontjától északra a Szőlőmál és a vasút közötti részen települt, források és a Séd-patak közelébe. 1373-ban Herind, 1531-ben Bakon Herend, 1631-ben Puszta Herend néven szerepel.  Herendet a XIV. században királyi népek lakták, majd a Vezsenyi család birtokolta. Mátyás király 1472-ben Nagyvázsony várával együtt ezt a falut is kedvelt, jó emberének, Kinizsi Pálnak adományozta. A török harcok során pusztává vált Herendet a XVIII. században magyar és német telepesek népesítették be újra, akik azóta is ápolják népszokásaikat, gazdag hagyományaikat.
A település életében jelentős változást hozott az, hogy 1826-ban Stingl Vince, a Miklós – kúria épületében kerámiaüzemet létesített. 1839-ben tőle, adósság fejében Fischer Mór szerezte meg, aki 1840-ben nagy építkezésbe kezdett. Bár 1843-ban leégett a gyárnak az a része, ahol a műhelyek voltak, a gyár fejlődésnek indult, s több új termék gyártásával kísérleteztek. A helyi különböző foglalkozású kézművesek céhekbe tömörültek. A második Világháború után gyors ütemben állt helyre a gazdaság: a porcelángyár és a szénbánya ismét megkezdte a termelést, a földeken is megindult a munka. A lakosság túlnyomó többsége ipari munkássá vált, illetve a helyi szolgáltatásban dolgozott. Herend legjelentősebb üzeme a Porcelánmanufaktúra Rt., amely a munkavállalók 75 %-os tulajdonában van. Termékei a világ minden tájára eljutnak. Őrzik a hagyományos tradíciókat, de új formakincsekkel is kísérleteznek. A Majolikagyár Kft. a Porcelángyárból vált ki. Főképpen agyagalapú termékeket készítenek, a hagyományos városlődi mintával.

Hidegkút 396 lakosú községét a Veszprém-Nagyvázsony útról lehet megközelíteni. A Balaton-felvidék két mészkőkúpja, a Recsek- hegy (431 m) és a Nagy- Gella (416 m) közötti völgyben fekszik. A Szőllősi- Séd ered határában. Elnevezését is ez a karsztforrás adta. A Recsek- hegy kilátójáról ellátni egészen a Balatonig. Nagyhidegkút és Kishidegkút községek egyesítésével keletkezett 1927-ben. Magyar eredetű falunév. A település kialakulásához a hideg, friss vizű karsztforrás járult hozzá. Nagyhidegkútról először az oklevelek 1304-ben tesznek említést. 1488-ban a fajszi Ányos család, később a devecseri Csoron család birtoka volt. Devecser várának adózott. A török többször feldúlta, 1670-1720 között a hely lakatlan. Következő birtokosaik, az Esterházyak telepítették be újra római katolikus németekkel, akiknek 3 évi adómentességet adtak. Az új telepesek is földműveléssel, szőlőmunkával és fuvarozással foglalkoztak. Az 1848-as szabadságharc idején a falu fellázadt az úrbéri terhek ellen. Ma a lakosság nagy része gazdálkodó a gyümölcsösben, a házi kertben, szőlőben dolgozik és állattenyésztéssel foglalkozik. A hajdani két falu-részt gyönyörű völgy köti össze, alján hármas forrás fakad, vize kis tóvá szélesedik.
1780-ban készült katolikus temploma műemlék.

Királyszentistván 394 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 7 kilométerre, északra fekszik. A római villatelepülések a falu nyugati és déli részén még feltáratlanok, viszont a középkori előtelepülés több régészeti emléke is ismert.
A középkorban három vízimalom is működött, ma egynek az épülete látható.

Márkó 1106 lakosú község a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mellett, Herend és Veszprém között helyezkedik el. Ezen a vidéken több faluról is megemlékeznek a középkori oklevelek, és régészeti leletek bizonyítják a régi írások igazát. Szent Márk Falva is itt állhatott valahol, Veszprémtől 8 kilométerre, nyugatra, a mai Márkó elődje lehetett. Az elpusztult és elnéptelenedett falvak helyén csak a XVIII. századtól indulhatott újra az élet, amikor Padányi Bíró Márton püspök és a veszprémi káptalan német telepeseket hívott erre a vidékre, akik megalapították, és felépítették Márkót.
Jellegzetesen egyutcás település volt sokáig, s házai közül még őrzi néhány a népi építészet formakincsét és hagyományait.
A fennsíkból kiemelkedő dombon a Kálvária fehér kápolnája és stációi már messziről látszanak, annak emlékére emelték az itteniek, hogy 1834 Nagypéntekén a faluban tűzvész pusztított, s kevés az, ami a régi épületekből megmaradt.
Katolikus templomában a fából gazdagon faragott, dúsan aranyozott főoltár a barokkot idézi.
Régi népművészek nyomdokain haladva keramikus és fafaragó is működik a faluban.

Mencshely 244 lakosú helység, a Balatontól 10 kilométerre, északra, Nagyvázsonytól 4 kilométerre, délre, a Vázsonyi- medence és a Balaton-felvidék peremén található halmaztelepülés. A község egy 346 méter tengerszinti magasságot elérő domb tetején fekszik. Növényvilága változatos, a Halom-egy bazaltszikláin szárazságtűrő növények is élnek. A hegytetőn egy bazaltkráter található, legmélyebb része 30-40 méter. a természetes növénytakaró az idők folyamán a kultúrhatások következtében erősen megváltozott. Az erdők területe zsugorodott. A környéken a cser-, a tölgy-, a bükk- és a gyertyánerdők az általánosak. Szőlőhegyén – Halom-hegyen, Baádon, Csemján – jó minőségű olaszrizling terem. Mencshely egyes részei már hosszú évezredek óta lakott helyek voltak. Az I-IV. században a Berkikút környékén, virágzó római telep volt. Első írásos emléke 1284-ből való, első papját, Sándort 1333-ban említik először. 1526 után Mencshely sem kerülhette el sorsát, a török Veszprémet és Vázsonykő várát is elfoglalja. A falu lakossága a Berei erdőbe menekült el és vermeket ásott lakófedezékül. A vermek nyomai ma is láthatók az erdőben.
A római katolikus templomát a XIX. század elején emelték.
A református templom 1873-ban, barokk stílusban épült.
Az evangélikus templom az egykori XIV. századi templom XVIII. századi átépítésével nyerte el mai formáját.
Az Ódor-kúria a XVIII-XIX. század fordulóján épült családi kúria. A Népi építésű lakóházat 1851-ben emelték.

Nagyvázsony 1812 lakosú község, a Veszprém-Tapolca főútvonal mellett helyezkedik el, a róla elnevezett medence közepén. Északon a 600 méterre magasodó Kab-hegy, délen a Balaton-felvidék dombjai határolják. A Vázsonyi- medence kőzetanyaga mészkő, de a bazaltfeltörések is elég nagy területet foglalnak el, jól látható ez a Kab-hegy óriási bazalttakaróján. A mészkő alól számos forrás tör elő. A község határát erdő övezi. A Balaton 14 kilométerre van a községtől. A falu nevét első birtokosáról, a Váson (Vázsony) nemzetségtől kapta. Első írásos emléke 1233-ból való Vason néven, ekkor a Vezsenyi család birtoka volt és a Szent István-templom körül települt. A Vezsenyi család 1472-ben kihalt, birtokukat Mátyás király hű vitézének, Kinizsi Pálnak adományozta. Vázsony 1478-tól már mezőváros. Vázsony területén Kinizsi Pál 1483-ban a pálosoknak monostort épített, Szent Mihály tiszteletére. Kinizsi halála után a birtok feleségéé, Magyar Benignáé, majd az ő örököseié lett. A török időkben a mezőváros elpusztult, de még a XVI. században új település alakult ki a vár alatt. 1560 körül a török közeledtével elmenekültek a szerzetesek. A pálos monostor rövid élete alatt is a „reneszánsz kultúra kirepítő helyévé” vált. A ránk maradt négy pálos magyar nyelvű kódex közül három teljesen, a negyedik, a Gömöry-kódex részben itt készült. A pálos monostor romjai a községtől nyugatra, a temető mögötti erdő szélén láthatók. Akolostor templomból és zártudvaros rendházból állott. A kolostorban temették el Kinizsi Pált és Horváth Márkot, aki Magyar Benigna második férje volt. Ma is látható síremlékük. A vázsonyi pálos kolostor rövid életű volt, 1552-es Veszprém várának eleste után felrobbantották, a környék több kolostorával együtt. Maradványait részben a vár XVI-XVII. századi építkezéseihez, részben a falu XVIII. századi újjáépítéséhez használták fel. 1649-ben III. Ferdinánd a birtokot Zichy István győri vicegenerálisnak adományozta, s Nagyvázsony a Zichy család birtokában maradt egészen 1945-ig. A vár utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején kapott katonai szerepet. A Tapolca-Veszprém országút mellett elterülő településrész a XVIII. században és a XIX. század elején épült ki.
A római katolikus templom 1777-ben, késő barokk stílusban épült. Tőle nem messze 1740-ben készült Szentháromság-szobor magasodik
A Szent István-templom a középkori mezőváros plébániatemploma volt. A XIII-XIV. század fordulóján épült, s Kinizsi Pál gótikus stílusban átalakítatta. A XVIII. században  Zichy János helyreállítatta a félig romos templomot, tornya ekkor kapta barokkos formáját. A homlokzati tornyos templom falait támpillérek erősítik, köztük kőrácsos ablakok nyílnak. Belső tere egyhajós, sokszögzáródású szentélye a hajóval közel azonos szélességű, hálóboltozat fedi. A sekrestye keresztboltozatos. Nagyon szép a templom berendezése, különösen a szobrokkal díszített barokk oltárok és a domborműves szószék.
A Zichy-kastély XVIII. századi, barokk épület, melyet 1820-ban klasszicista stílusban átépítettek.
Vázsonykő vára. Legkorábbi részének, a négyemeletes lakótoronynak a részletei a XV. századi eredetűek gótikusak. Építése nem sokkal előzhette meg első, 1469-ből származó említését. Akkori birtokosai és építtetői a Vázsony nembeli Vezsenyiek voltak. Lakótoronyból, udvarból, a toronnyal szemben kisebb épületből és a keleti kaputoronyból állott; vizesárok és sánc vette körül. A Vezsenyi család utolsó tagja, László 1472-ben bekövetkezett halála után Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi itt építette ki családi székhelyét. A településnek mezővárosi rangot szerzett, pálos kolostort alapított benne, átépítette a korábbi plébániatemplomot. Legnagyobb építkezése a vár bővítése volt. A vár építését özvegye, Magyar Benigna folytatta, a belsejét díszítő reneszánsz részletek az ő nevéhez fűzhetők. A várat az özvegy második férje, Kamicsáczi Horváth Márk rokonsága örökölte. A várudvar északnyugati sarkában tető alatt lévő épületrész földszintjén van a vár kőtára, ahol Horváth Márk sírköve látható, az emeletén pedig az egykori kápolna tere, benne Kinizsi Pál vörösmárvány szarkofágja.

Nemesvámos 2553 lakosú déli-bakonyi község, Veszprémtől 5 kilométerre, délnyugatra fekszik. A község területe már a bronzkorban is lakott volt. A rómaiaknak jelentős települése, Caesariana állt a közelben. A középkorban 1109-ben szerepel a neve először oklevélben, ekkor valószínűleg királyi vámszedőhely volt. A XIV. századtól kezdve a kisnemesi birtokosok lakták. A XVI. század második felében elnéptelenedett, s 1617-től kezdett újra betelepülni a lakosság. A falu településszerkezete a kisnemesi lakóhely jellegzetességeit ma is őrzi. A főutcára merőleges, néhol 100 méternél is hosszabb telkeken egy-egy család, illetve nemzetség egymás mögé építette az újabb generációk lakóházait. Így jött létre a keskeny közökre felfűződő, hosszú házsorok.
Ma is látható még elég sok, XVIII-XIX. századi, boltíves tornácú, kisnemesi ház.
A falun kívül, a Tótvázsony felé vezető út mellett áll a Vámosi Betyárcsárda. A XVIII. században épült csárda egyemeletes, oromfalas, nádfedeles ház, boltíves tornáccal. Az ivószobában az egyik utolsó bakonyi betyár, Savanyó Jóska képe látható.

Papkeszi 1658 lakosú község a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 5 kilométerre, északkeletre fekszik. A honfoglalás után a Keszi törzshöz tartozók telepedtek itt meg, róluk nyerte a „keszi” utónevet, a „Pap” előtag birtokosára, a veszprémi káptalanra utal. A hivatalos oklevelekben először 1082-ben tűnt fel Kezwy néven.
A református templom a település legrégebbi építménye, mely mai formáját 1896-ban, a milleneum évében nyerte el.

Pula 234 lakosú község Ajkától 19 kilométerre, délkeletre fekszik a Tapolca-Veszprém összekötő út mentén. A Dörögdi.-medence keleti kapujában fekvő település az őskor óta lakott területen fekszik. A kialakult falu mai helyén egykor két Árpád-kori település, Tálad és Pula állt. A törökök pusztításai miatt elnéptelenedett vidékre a XVIII. század közepén német telepeseket hoztak. A község napjainkig őrzi nemzetiségi hagyományait.
A római katolikus templom 1797-ben, barokk stílusban épült.
A Szent Flórián- kápolnát 1773-ban, barokk stílusban emelték.
A háromlyukú, kőboltozatos híd az Eger-Séd felett ível át.
A község Falumúzeumában helytörténeti gyűjtemény látható.

Sóly 396 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Veszprémtől 9 kilométerre, keletre fekszik. A Séd patak parti Árpád-kori települést a XI. századtól királyi udvarnokok lakták, később a veszprémi káptalan, majd a zirci apátság birtoka lett.
A barokk stílusban átépített református templom falai foglalják magukba azt a kápolnát, amelyet Szent István király építtetett. Itt írta alá István király 1009-ben a veszprémi püspökség határait kijelölő oklevelet.
A Séd partján a XIX. században még működő papírmalom romjai láthatók.

Szentgál 2816 lakosú község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén a Bakony északi lejtőjén. A Bakony szívében, a Séd patak forrásvidékén, erdős hegyektől közrefogva, már régtől szabad királyi vadászok lakták a települést, akik kiváltságaikat 1328-ban nyerték, s mindennek fejében kötelességük volt vaddal és prémmel ellátni a királyi udvart. Mert vadakban mindig is gazdag volt ez a környék, s az erdőt járva nem ritka az őzzel, szarvasokkal való találkozás. A falu határa messzire kiterjed, s a Szentgáli.- medencében a középkorban még lakott apró falvakra dűlő- és határnevek emlékeztetnek csupán, nyomaikat elmosta a idő és a török háborúk kora. Egyedül Szentgál élte túl szerencsésen a viszontagságos évszázadokat, s a XVIII. században Veszprém megye legnagyobb és legnépesebb falva lett, fele-fele részben katolikus és református lakossággal.
Copfstílusban 1780-ban épült római katolikus templomában a főoltárkép a „Szűz Mária” születése az ismert barokk festő, Johann Ignaz Cymbal műve. A mindvégig magyarok lakta falu gazdag néprajzi hagyományait kötetekben dolgozták fel, s az itt élők számára fontos, hogy ezek az értékek ne csupán könyvekben megőrzött emlékek legyenek, hanem gazdagítsák mindennapjaikat.
A református templom XV. századi, amelyet 1774-ben átalakítottak.
A falu szülötte Lőrincze Lajos nyelvész, aki a magyar nyelv tisztaságáért dolgozott, és akinek most emlékszobát rendezett be a falu a tájházban.

Tótvázsony 1192 lakosú község Veszprémtől 19 kilométerre, délnyugatra fekszik a Veszprém-Tapolcai összekötő út mellett. A település földrajzi fekvését meghatározó harmadik jellegzetesség a falut észak-nyugati irányból határoló Bakony hegyvonulatai. A római kortól ismert, a középkorban több kisebb település is kialakult a mai helyén, melyek a török időkben elpusztultak. Jelentős a német ajkú lakosság aránya. A maihoz hasonló néven először 1082-ben említett település. A XVIII. században német telepesekkel népesítették újra.
A római katolikus templom 1818-ban, klasszicista stílusban épült.
A református templom a korábbi templom helyén a XVIII. század végén építették copfstílusban.
Savanyó Jóska sírja a katolikus temetőben található, aki az egyik leghíresebb Balaton-felvidéki, és Bakonyi betyár volt.

Mielőtt elindulnánk a városnéző sétánkra, tallózunk egy kicsit a város történelmében. Veszprém 62853 lakosú város az Öreg-Bakony, a Déli-Bakony, és a Balaton-felvidék, valamint a 73-as, a 8-as és a 82-es főutak találkozásánál fekszik, egy magas dolomitfennsíkon, a Séd patak völgyében. A helységet érinti a 20-as/Szombathely- Veszprém- Székesfehérvár-Budapest/ vasúti fővonal, valamint a 11-es/Győr-Veszprém/ és 27-es/Veszprém-Lepsény/ vonal. Területén már i.e. a IV.-III. évezredben is laktak. A bronzkorban már kiterjedt település volt, nagyszámú lakossággal. Az i.e. IV. században kelta népek telepedtek le a területén, és az 1964-es várbeli ásatások szerint rómaiak is lakták. Az I-II. században a római telepesek nagybirtokos rendszerű földművelést folytattak itt, egészen a hunok, majd az avarok betöréséig. A népvándorlás következő betelepedői a szlávok voltak. A IX. században Pannónia a Frank Birodalom hűbérése lett, és ezidőtájt Pribina fejedelem irányította. A honfoglaló magyarok, - Anonimus szerint- tíz napos ostrom után vették be Veszprém várát, ezért jutalomból Árpád fejedelem Ösöbünek ajándékozta. A X. század első felében Veszprém várát és környékét a fejedelmi család vette birtokába, és egyben a birodalom központja is lett. A királyi palota a mai püspöki palota és a prépostház helyén állt. Az 1001-es Ravennai Zsinaton jóváhagyták a Veszprémi Püspökség létrehozását Magyarországon. Alapítása Gizella királyné nevéhez fűződik, akinek emlékét számos legenda őrzi Veszprémben. A vár püspökségi és ispánsági székhely lett, és 1527-ig viszonylagos nyugalomban fejlődhetett. A Mohácsi vész után pártoskodó belháborúk rongálták meg oly mértékben, hogy a püspök áttette székhelyét Sümegre. A török támadások idején fontos végvárrá vált, amit hol a magyarok, hol a törökök birtokoltak. A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok után kutató labancok felgyújtották a várost, majd a pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. 1733-ban a vár egy részét Acsádi püspök leromboltatta és helyére új paloták, templomok és házak épültek. A XVIII. században a lakosság száma növekedni kezdett és megindult a polgárosodás. Ebből az időszakból származik a város építészeti emlékeinek nagy része. Az 1848-as Forradalom és szabadságharc, az 1919-es Tanácsköztársaság, majd az I. és II. Világháború idején újra elpusztult az épületek többsége. 1945 után a város újjáépült, és ma már jelentős tudományos és kulturális központtá vált, amely azonban magán hordozza a múlt patináját.
A Várhegy romantikus egyutcás város a városban, amelyet még ma is körülvesznek a várfalak. A Szabadság térről a Rákóczi útón és az Óváros téren át jutunk a Várkapuhoz, amely a középkori, elpusztult várkapu alapjaira épült, az I. Világháború áldozatainak emlékére. A hozzá kapcsolódó toronyban van a Vármúzeum, amelyben a Veszprémi várhegy történetével ismerkedhetünk meg. Az Óváros tér nyugati szélén áll a 48 méter magas Tűztorony, mely az erődítmény részét alkotó XV. Századi alapokra épült. A Vár utcán sétálva, az elpusztult várépületek helyén többnyire a XVIII. Században épült műemlékházakat láthatunk. A Dravecz – házat, amit Dravecz József kanonok építtetett 1775-ben, és amelyben a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottsága működik. A Nagypréposti palotát a néhai Bíró Márton építette 1741-ben középkori falmaradványok beépítésével. Az Aggpapok háza 1778-ban épült, eredetileg piarista kispapok számára, majd az aggpapok otthona lett. A vár belső terét nagyságával, művészi szépségével is uralja a XVIII. Században épített Érseki Palota. A vártér közepén áll a középkor gyönyörű emléke, a Szentháromság szobor, és a Várkút. Mellette az Árpád korból megmaradt emlék, a Gizella kápolna. Az eredetileg kétszintes kápolna valószínűleg az elpusztult palotához tartozott. Belső falait freskók díszítik, nevét a XVIII. században kapta. Továbbhaladva az Érseki Székesegyház és a Szent György kápolna tűnik szemünkbe. Mindkettő Árpád-kori műemlék, valószínűleg a XII. században épült. A Vár utca végén a Bástya kilátó hívogatja a múltban kalandozót. Itt áll István király és Gizella királyné kőszobra, Ispánki József alkotása. Visszafelé haladva újabb történelmi tanukat csodálhatunk meg. A Ferences templomot, mely 1909-ben, egy tűzvész után neoromán stílusban újjáépítették. A Margit romokat, melyek láthatták Árpádházi Szent Margitot, aki 10 éves koráig a hajdani kolostor falai között nevelkedett. A Piarista templom a Vár utca keleti oldalán áll, klasszicista stílusban.
A sétában elfáradva, pihenjenek a város parkjaiban, vagy az Egyháztörténeti Múzeum békés csendjében, hogy aztán újult erővel vágjanak neki a nézelődésnek. Megnézhetik a Gábriel vízimalmot, elsétálhatnak a Séd völgyön átívelő csaknem 50 méter magas Viadukthoz, ahonnan teljes körpanoráma tárul a szem elé. Esti szórakozásként a szecessziós stílusú Petőfi Színház várja a kikapcsolódni vágyókat.
Bármerre sétálnak, érezni fogják Veszprém évezredes hangulatát, és azt, hogy a városnak lelke van.

Veszprémfajsz 256 lakosú község Veszprémtől 9 kilométerre, délre fekszik a Kálvária-hegy lábánál. A nevét Árpád vezér unokájáról, Fajszról kapta. A török időkben elpusztult, s később főleg német telepesekkel alakult újjá.
A római katolikus templom a XIX. században, neogótikus stílusban épült.
A római katolikus templomrom a falu ősi, Árpád-kori templomának romjai.
A Kálvária a kálvária-hegyen található, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk.

Vilonya 629 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 9 kilométerre, északkeletre fekszik. A Sukori-hegy dolomitszikláira épült falu. Erdős, köves, karsztos területen fekszik, határán átfolyik a Séd patak. Először, mint a fehérvári káptalan birtoka fordul elő 1369-ben. A helység eredeti neve Vinyola.
A község keresett nevezetessége a Bakonyi Cifraszűr Szabóság. Az 1900-as évekig a falusi lakosság elengedhetetlen viselete és divatja volt a szűrposztó
A református erődtemplom a XII-XIII. században épült, gótikus stílusban. Szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett. A templom alatt és mellett a föld alatt föltáratlan építmények vannak. Renoválásához csak 1720-ban tudtak hozzáfogni és 1728-ban fejezték be.
Egy vízimalom eredeti berendezéssel ma is megtekinthető, a falu többi malma tönkrement.

Vöröstó 107 lakosú Vázsonyi-medencei község Nagyvázsonytól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. Az őskortól lakott területen alakult ki az ősi falu, melyet oklevél először a XIII. században említ. A török időkben elpusztult, később német telepesekkel települt be.
A római katolikus templom 1825-ben épült az ősi középkori templom helyén. Előtte 1912-ben készült Szentháromság-oszlop magasodik.
A stációkból és a Kálvária-kápolnát 1820-ben építették.

Berhida 5827 lakosú nagyközség a Balaton-felvidék északkeleti és a Mezőföld északi határán, a Bakony nyúlványaitól délre, a Séd folyó völgyében, az M7-es autópálya és a 8-as főközlekedési útvonal között fekszik. Csomópontja a Várpalota-Lepsény, és a Litér- Szabadbattyán útnak. Északra Várpalota 12 kilométerre, keletre Székesfehérvár 25 kilométerre, nyugatra Veszprém 21 kilométerre fekszik. A helységet a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vasútvonalon is elérhetjük. Az Öreghegyen műemlék jellegű a pincesor. A mai nagyközség négy helység: Berhida, Peremarton, Kiskovácsi és Peremarton- gyártelep egyesülésével jött létre. Peremartont már 1082-ben említi írás. Kovácsi 1926-ban, Peremarton 1939-ben csatlakozott Berhidához. Az előbbinek akkor 400, az utóbbinak 1200, az anyaközségnek 1500 lakója volt. A beolvadások, a gyáripar és a természetes szaporodás miatt folyamatosan nőtt a lélekszám. Ma 5860-an lakják. Az 1985-ös földrengés epicentruma volt.
A műemlékek sorában legfőbb látnivaló a XIII. században, gót stílusban épített Árpád-házi kőtemplom. Ritka építészeti munka a boltozat és a tetőzet stabilizálása, faanyag felhasználása nélkül. Mai barokk formáját a XVIII. században érte el.
A település északi határában található a peremartoni római katolikus templom, mely 1759-ben, barokk stílusban épült. Szentélyében J. I. Cymbal festményei találhatóak.
A református templom 1786-ban épült, a pelikános hangvetőjű, festett szószéke a XVIII. században készült.
Nevezetesség a Kisfaludi Stróbl Zsigmond által, az 1950-es évek végén készített hősi emlékmű.
Hasonló a Kiskovácsi utcában is látható, mivel annak idején ez a rész még önálló település volt.
A Vilonya felé vezető út bal oldalán zsidó temető húzódik, ahova ma már nem temetkeznek, de a falu őrzi a régi, főként kereskedő-lakók nyughelyét.

Jásd 838 lakosú község Várpalotától északnyugatra, 20 kilométerre fekszik a Gaja-patak mentén. A XII. században már bencés apátság állt a település helyén, melynek néhány szép román stílusú kőfaragványát a veszprémi Bakony Múzeum őrzi. Kettős sáncú földvára a kelta időkből maradt. A községtől délre fekvő Szentkutat évente kétszer messzi földről  is felkeresik a gyógyulásra vágyó hívők.
A római katolikus templom 1866-ban épült, benne barokk fa Mária-szobor található.

Ősi 2194 lakosú község Várpalotától 8 kilométerre, délre fekszik.

Öskü 2304 lakosú község a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely- Veszprém-Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal mentén, Várpalotától 8 kilométerre. délnyugatra fekszik. Egykor a rómaiak és avarok is laktak a falu területén. Nevét feltételezhetően a területén felépített Őskű elnevezésű várról kapta, melynek maradványai napjainkban is fellelhetőek. Az első írásos emlék 1082-ben említi először a falu nevét, Villa Es alakban. A honfoglalás után egyházi birtok volt, majd a XV. században az Újlaki család tulajdonába került. 1526 után a község elnéptelenedett és csak a XVIII. században települt be újra németekkel, majd szlovákokkal.
A kerek templom a XI-XII. században épülhetett, talán római őrtorony maradványának felhasználásával. Régebben azt hitték, hogy az Újlakiak várának lakótornya volt eredetileg, de az újabb kutatás szerint a vár a templom dombjának alján állott. A templom kör alaprajzú hajóján lőrésszerű ablakok nyílnak, s félköríves szentély csatlakozik hozzá. Félgömbös-gerezdes zsindelytető fedi a kis épületet.
A Basa-lak nevű kettős ház a szikladombon álló kerek templom alatt látható. A XV. századi, középkori épületet a XVIII. században átalakították.

Pétfürdő 5000 lakosú nagyközség a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Várpalotától délre, 2 kilométerre fekszik. 1997. július 1-eje óta önálló, előtte Várpalotához tartozott.

Tés 975 lakosú község Zirctől 17 kilométerre, keletre fekszik a Bakonyban.
A műemlék jellegű római katolikus templom legrégibb képe a Kereszten függő Jézus, a XVI. századból származik.
A Táncsics utca 20. alatt eredeti szerszámokkal felszerelt kovácsműhely és régi használati eszközök gyűjteménye található.
A község területén két, Held-féle  és Ozi-féle egyedülállóan értékes hatlapátos szélmalom van, ma is működőképes.

Várpalota 21782 lakosú városa, két patinás megyeszékhely, Székesfehérvár és Veszprém között félúton helyezkedik el, a Bakony lábainál, a Balatontól alig 30 kilométerre. A helységet a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vonal szeli ketté. A kedvező adottságok indokolják, hogy Várpalota területe és környéke ősidők óta lakott táj. A rómaiak ittlétének emlékét idézi a római-kori kőgát a 8-as főközlekedési út mellett Öskü irányában, és Székesfehérvár irányában, Inota határában a két helyreállított halomsír. A kőemlékek a vár kőtárában tekinthetők meg.  A középkor legjelesebb emléke a város központjában álló, a XIV. században épült, majd az évszázadok során többször átépített középkori vár. A török időben fontos királyi végvár volt, leghíresebb védőjéről, Thury Györgyről kapta a nevét. Ma a Magyar Vegyészeti Múzeumnak és a Bányászattörténeti Gyűjteménynek ad helyet. 1998-tól a várudvar megnyitásával nyári színházi és kulturális rendezvényeknek is otthona lett.  A középkor emlékét őrzi még a gótikus stílusban épült inotai katolikus templom.  A XVIII. században virágzó mezővárossá fejlődött a település, ezt tanúsítják a városközpont barokk templomai, az alsóvárosi temetőben a felújított Zichy kápolna, valamint az Árpád és Rózsakút utcai lakóházak. A Jókai utcában a tízemeletes házak lábainál egyike, helyreállítva látható – és mint Tájház, állandó és időszakos kiállításoknak ad helyet. A város főteréről nyugatra a katolikus templom mögött megtekinthetjük az Ybl Miklós tervei alapján épített, majd klasszicista stílusban átépített Zichy kastélyt.  A város jelentős számú zsidó lakossága emeltette az 1840-es években a városközpontban lévő klasszicista stílusú Zsinagógát, mely a város festőjének, Nagy Gyulának a nevét kapta. 1986-tól ad otthont a város képzőművészeti gyűjteményének és időszaki kiállításainak. Ugyancsak itt látható Matzon Frigyes szobrászművész a városra hagyott kisplasztikai gyűjteménye, Bíró Antal festő és dr. Szíj Rezső gyűjteménye.  A város a XVIII. században jelentős kézműiparral rendelkezett, majd a jelentős ipari fejlődés a század elején a szénbányászat beindulásával kezdődött. Az 1930-as évektől folyamatosan bővültek az ipari objektumok. A bányászat után a vegyipar, az alumíniumgyártás, a villamos erőmű nagyberuházásai megteremtették 1951-re a várossá válás alapjait. Ekkor három városrész, Várpalota, Pétfürdő és Inota kapcsolódott egymáshoz. 1997. október 1-jétől azonban Pétfürdő önálló nagyközségként kivált.

Baj 2765 lakosú község a Gerecse nyugati oldalán, Tatától keletre, 5 kilométerre fekszik. Baj határában bronzkori települést tártak fel, s a kelták is laktak errefelé. A középkorban a falut 1408-ban említi először oklevél. A török időkben többször is elpusztult, de a XVIII. században újra betelepült. Már ekkor is szőlőműveléssel foglalkozott a lakosság, boraik híresek voltak.
A római katolikus temploma 1671-ben már állt. Fellner Jakab 1764-ben, 1772-ben és 1774-ben megkezdte javítását, illetve átépítését, de ezt csak halála után 1793-1796 között fejezte be Gött Antal. A templom homlokzatán hegyes sisakú torony emelkedik; vörös márvány keretezésű kapuja felett ablak nyílik, triglifes díszű főpárkányán, háromszögű oromzat látható. Belső tere egyhajós, egyenes szentélyzáródással. A szentély előtti kupolán a XVIII. századból származó, erősen megújított Szentháromság-freskó található.
A helység nevezetessége a Nagypince, mely 1754-ben készült az Esterházy család számára. Építője ennek is Fellner Jakab volt. Nagyon érdekes a nagyméretű, boltozott középtér. Itt található az ország legnagyobb óriáshordója, a tölgyfából készült úgynevezett Rákóczi-hordó. A 748 hektoliteres hordó arról kapta a nevét, hogy homoklapját II. Rákóczi Ferenc faragott portréja díszíti.

Dunaalmás 1517 lakosú határközség Komárom-Esztergom megyében a Gerecse lábánál, a Duna jobb partján terül el, Tatától 12 kilométerre, északkeletre a 10-es főközlekedési út, valamint a 4-es/Esztergom- Komárom/ vasútvonal mellett. A község földrajzi fekvése rendkívül kedvező. Bél Mátyás írja:
“… a falu elnyújtva fekszik ama szőlősdomb és a Duna között, amelyek szinte ránevetnek egymásra, de szűk a köz, amely a folyó és a domb közé beékelve befogadja.” A Duna a vízi közlekedést biztosítja. Éghajlata kellemes, enyhe és páradús. A levegő tiszta. A Gerecse Dunára néző lejtőit szőlők és gyümölcsösök borítják. Innen letekintve a nagy folyamra a látvány lenyűgöző és megnyugtató. Dunaalmás ősidők óta lakott hely. A település földje már az őskorból is szép számmal őrzött meg leleteket. A római légiók által működtetett kőbányához vezető Kőhordó út egy részlete ma is látható. A honfoglaló magyarok már a X. században megtelepedtek a községben. Első írásos említése Szent László uralkodása idején, 1094 körül történt. A török idők emlékét őrzi a református templom kertjében található emlékkő, melyet a 1606. november 11-én Zsitvatoroki béke aláírásának tiszteletére állítottak. Mária Terézia 1751-ben látogatott a faluba, mivel Mikovényi Sámuel felhívta figyelmét a forrás gyógyító hatására. Ez a gyógyvíz alapozta meg az 1930-as években Dunaalmás üdülő jellegét A kéntartalmú gyógyvizű strand az 1980-as évekig a falu fő vonzerejét jelentette. A XX. század közepétől a gyönyörű panorámájú domboldalon gomba módra nőttek ki a nyaralóépületek. A tulajdonosok nagyobb része a faluból elszármazott család, “mert ez a föld fogva tart, nem ereszt.” A környező bányák működése miatt elapadt a strandfürdőt tápláló kénes forrás. Az üdülőtulajdonosokat s a víz szerelmeseit mégis itt tartják a gyönyörű erdei utak, a sziget, a Duna-part és a kristálytiszta levegő. Reményt ad arra, hogy ismét visszatérjen a község régi fénye, hiszen ismét feltört a híres gyógyforrás vize.
A község művelődéstörténetének meghatározója Vajda Júlianna, Csokonai Vitéz Mihály szerelme és múzsája. A főutcán álló Csokonai Művelődési Házban 1971-ben Dr. Ferenczy Miklós orvos-író emlékszobát hozott létre. Az irodalmi emlékhelynek szánt szoba később néprajzi, helytörténeti anyaggal is bővült. A szomszédos parkban 1966-ban állították fel a költő szobrát. Lilla sírja az irodalomkedvelők zarándokhelye a templomdombon, a temetőben található.
A településnek jelentős egyháztörténeti múltja is van. Már 1213-ban a Pannonhalmi apátság bencés templomot és kolostort építtetett itt. Ezt 1529-ben a törökök elpusztították. A községbe 30 év múlva református családok települtek, akik a romos templomot kijavították és birtokba vették. A mai templom a régi helyén 1894-ben épült eklektikus stílusban. Mellette az iskola udvarán a kolostor romjai láthatók, alattuk római kori falakat tártak fel. A templom mellett került napvilágra a római fürdő is, maradványait azonban betemették.
A Duna fölé magasodó domboldalon áll a település barokk stílusban épült római katolikus temploma. Maga az épület és annak berendezése is műemlék jellegű. A római katolikus templom barokk stílusban, 1754-ben épült. Homlokzati tornya van, kapuszárnyai egykorúak az épülettel. Hajója dongaboltozatos, a nyolcszög három oldalával záruló szentélyt félkupola fedi.
A templomdombon található a temető, valamint három emlékmű: a Dunaalmás fennállásának 900. évfordulójára készült emlékkő, a Honfoglalás és az államalapítás emlékműve, valamint az 1956-os forradalom hőseinek magasba nyúló kopjafája. Az utóbbi években hagyományteremtő esemény színtere a templomdomb. December 20-án a középkori szokásokhoz hasonlóan a lovak és a lovasok áldására kerül sor és élő betlehemet állítanak fel.
A sétánkat zárjuk a Milleniumi év tiszteletére készült vörös márvány emlékműnél, amely az 1849. augusztus 3-án a községben zajlott Almási csata emlékét idézi. Ez az ütközet az 1948-49-es szabadságharc egyik fontos, győztes csatája volt.

Dunaszentmiklós 415 lakosú község Tatától 8 kilométerre, északkeletre fekszik.

Kocs 2655 lakosú község Tatától 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. Alighanem a Kosból származik a település neve, amit egy korai pecsétnyomó ábrája látszik hitelesíteni. A község mai területén római település nyomát tárták fel. Még ismertebb az itt feltalált könnyű kocsi szekér, amelyet 1518-ban írtak le először, s amely Kutschéra stb. változva több nyelvben ma is kocsit jelent. A török pusztítások után Esterházy József birtoka lett.
Barokk katolikus plébániaháza műemlék jellegű, a volt barokk kúria átépítése után klasszicista külsőt mutat.
Érdekessége Corvin Mátyásról elnevezett keserűvíz-forrása volt.

Naszály 2248 lakosú község Tatától 8 kilométerre, északra fekszik. Neve szláv eredetű. A török kor után Esterházy-birtok ez is, Grébicsen szeszgyáruk üzemel. Az ugyancsak a faluhoz tartozó Billegpuszta ismert búcsújáró hely volt.
Itt látható a volt Esterházy-kúria műemlék jellegű barokk épülete, a temetőben szép XIX. századi klasszicista síremlékek.
A közeli Naszályi-halastavak természetvédelmi szempontból értékesek: madárviláguk érdemel figyelmet.

Neszmély 1444 lakosú határközség a 10-es főközlekedési út és a 4-es/Komárom-Esztergom/  vasútvonal mentén, a Duna-partján, Komáromtól keletre, Nyergesújfalutól nyugatra 17-17 kilométerre fekszik. Neve szláv eredetű. Régészeti leletei közül legjelentősebbek a római kori anyagok. A Duna melletti forgalmas kereskedőúton hosszú ideig vámhely volt. Legnagyobb nevezetessége évszázadokon keresztül a bora, amelyet a rajnaihoz szoktak hasonlítani. Szőlőművelése a Meleges-hegyi pincében újraéledőben van. 1991. május 15-étől önálló község, előtte az 1977-ben alakult három községből álló, Neszmélyből, Dunaalmásból, Dunaszentmiklósból álló Almásneszmélyhez tartozott.
A református templom a XV. században épült gótikus stílusban, fal övezi. Eredetileg bencés apátsági templom volt, majd a török időkben dzsámiként használták. A XVIII. században megújították. A templom vaskos tornya a homlokzat előtt áll; alsó része a három lőrésablakkal az építés korából származik, felső része és hagymasisakja pedig a XVIII. századból. A nyolcszög három oldalával záruló, támpillérekkel erősített szentélye, gótikus, déli előcsarnoka viszont új.
A helység nevezetessége a Király-kút, mely XV. századi; a hagyomány szerint Albert király dinnyeevés után ivott vizéből, s ezért halt meg.
A közeli Vár-hegyen várrom található. A négyszögletű torony maradványaival, árokrendszerrel körülvett építmény talán Zsigmond király vadászkastélya volt.

Szomód 2007 lakosú község Tatától 3 kilométerre, északkeletre fekszik. A XVIII. századi német betelepítések során lakosságának nagy része németajkú lesz.
Barokk templomát Fellner Jakab tervezte, műemléki jellegű Nepomuki Szent János szobra, ugyanígy az ide tartozó betlehempusztai erdészház és melléképületei.

Tardos 1633 lakosú község Tatától keletre, 11 kilométerre fekszik. A település a tardosi vörös kőre - márványra - épült, amit már a rómaiak is fejtettek. Mátyás király kőfaragói is szívesen használták a római kori úton szállított kőtömböket, amelyek egy részét a budai és a visegrádi palotába építettek be. A magyar márványt a carraraival együtt emlegették egy időben.
Katolikus temploma barokk, műemlék jellegű.

Tata 24602 lakosú városa az M1-es autópálya mentén Tatabányától 15 kilométerre az 1-es/Rajka- Hegyeshalom- Budapest/ vasútvonal mellett fekszik. A környéke a régészeti adatok alapján, már a kőkor előtt, az őskorban is lakott terület volt. A római birodalom egyik legfontosabb táborának, Brigetio lakói a tatai források vizét vezették el házaikhoz. A középkor kezdetén eddigi ismereteink szerint négy templom állt a város jelenlegi területén. Nagy Lajos király idején megkezdődött a vár építése. Politikai, diplomáciai jelentősége és tekintélyének súlya ekkor európai viszonylatban is ismertté tette Tata nevét. A német-római császár, fényes uralkodók, fejedelmek és követségek találkoztak Tatán, nagy jelentőségű tárgyalások színtere volt a város. A tatai vár épülete kiemelt műemlék, amely 1397-1409 között épült egy a vízzel és mocsarakkal körülvett sziklamagra. Luxemburgi Zsigmond és Mátyás Király idejében élte fénykorát, mint királyi nyaraló kastély majd az őt követő uralkodók számára is kedvelt tartózkodási hellyé vált a Tata környéki, még ma is vadban gazdag vidék. 1510-ben még országgyűlésnek is helyt adott a város. A török háborúk idején, valamint a Bocskai és Rákóczi szabadságharcban a komáromi vár előváraként jelentős szerephez jutott Tata osztályrészéül. Gróf Eszterházy József 1727-es birtokba lépése fordulópontot jelentett a város jövőjének, fejlődésének szempontjából. Az Eszterházyak családi hagyományai, a művészetek és a kultúra iránti érdeklődésük, széleskörű kapcsolataik és anyagi lehetőségeik számottevően hozzájárultak a helyi ipar kialakulásához, a céhek megtelepedéséhez, a meghitt környezetbe illő városkép megteremtéséhez. Kiváló érzékkel választották ki a kor vezető szakembereit, művészeit. Mikovinyi Sámuel nevéhez fűződik a vadvizek elvezetése, a Nagy-tó halászhatóvá tétele, a Cseke-tó mai formájának kialakítása és a malmoknak vízienergiát szolgáltató patak-csatorna-ér hálózat szabályozása. Az Eszterházyak által  kialakított Cseke-tó, melyet koszorú alakban vesz körül Magyarország első angolkertje, a XIV. századi eredetű kápolna dombon, tövében a messze földön híres Geológiai Múzeummal, remek kikapcsolódást, pihenést nyújt az ide látogatók számára. Az Esterházyak nyomdokaiban volt olyan időszak, amikor is 20 istállót tartottak fent a helyi lótenyésztők. Még ma is rendeznek díjugrató versenyeket a XIX. században létesített akadálypályán. Tata neve egybeforrott a honi lovas történelemmel. A város barokk arculata Fellner Jakab építész munkássága nyomán bontakozott ki. Az 1767-ben indult tatai majolikagyártás ismét európai rangra emelte a város nevét. A XIX. század folyamán számtalan gyár, üzem létesült, s ezek mellett továbbra is működtek a város szélmalmai. A XX: század első évtizedében igencsak megélénkült a vendégforgalom: a szabadtéri színpad, a kávéházak, a tavak és források ide vonzották a főváros pihenni vágyó közönségét, a tehetősebbek villákat építettek a tó partján. A város további fejlődését segítette Tata és Tóváros 1939-es egyesítése. 1954-ben Tata hivatalosan is városi rangot kapott. A közigazgatásilag Tatához tartozó Agostyán határában fekvő arborétum valóságos gyöngyszeme a gerecsei tájnak.
Tata épített és természeti környezete, polgári hagyományai, egyaránt arra predesztinálják a várost, hogy idegenforgalmi lehetőségei kiaknázásával alapozza meg hosszú távú fejlődését. A tóvárosi városrész főterén található nyolcszögletű Óratorony, valamint a Kapucinus templom és a rendház. A Cseke-tavat körülvevő Angolkert rejti a szabadtéri színpad szomszédságában álló barokk Kiskastélyt és a romantikus Műromokat. A környék német nemzetségi hagyományainak tárgyi emlékeit a Nepomucenus malomban kialakított Német Nemzetiségi Múzeum őrzi. A 230 hektár kiterjedésű Öreg-tó partján emelkedik a várpalota épülettömbje. Itt kapott helyet a település történelmi és művészeti értékeit bemutató Kuny Domonkos Múzeum. A Váralja utca dísze Schwaiger Antal Nepomuki Szent János szobra. Az Öreg-tó tatai partján fekvő Kastélypark nevezetessége az Eszterházy- kastély. A tatai városrész főterén, a Kossuth téren magasodik a későbarokk építészet egyik jelentős műve, a Plébániatemplom. Ugyancsak e téren található egy újabb Schwaiger Antal alkotás, a Maria Immaculata szobor. A Hősök terén álló egykori Zsinagógában kapott helyet a Görög-Római Szobormásolatok Múzeuma: A város egyik legtöbbet fényképezett nevezetessége a Kálvária-domb, a tetejére épített barokk kápolnával és Golgota szoborcsoporttal. A domb lábánál fekszik az Európában egyedülálló értékű és érdekességű Geológiai Természetvédelmi Terület. Az 1930-ban épült Sörétöntő toronyból gyönyörű kilátás nyílik a városra.
Az agostyáni római katolikus templom 1806-ban épült. Jelentős emléke a rokokó fa Madonna-szobor.

Vértestolna 533 lakosú község Tatabányától 14 kilométerre, keletre fekszik. Valószínűleg vámszedő hely volt valamikor: oklevélben 1247-ben Tholmának említik először. A török hódoltság után würzburgi németek telepítik újra, máig nemzetiségi faluként tartják nyilván.
Jellegzetes, fatornácos házaiból látható még néhány. Katolikus temploma műemlék jellegű, berendezése XVIII. századi barokk és rokokó. Ismert építészeti emléke még a Mária-kápolna 1812-ből.

Gyermely 1294 lakosú község Bicskétől 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
A római katolikus templom XV. században, gótikus stílusban épült, később 1749-ben, barokk stílusban átépítették.

Héreg 1042 lakosú község Tatabányától 12 kilométerre, északkeletre fekszik.

Környe 4341 lakosú község a 12-es/Felsőgalla-Tatabánya-Oroszlány/ és 13-as/Pápa-Tatabánya/ vasútvonalak mentén, Tatabányától nyugatra, 5 kilométerre fekszik. Az őskorban is lakták, római kori neve Quirinium volt, ami minden valószínűség szerint jelentős méretű települést takart. A középkorban előbb Geszteshez majd Gerencsérvárhoz tartozott, a XVIII. században Esterházy József az elűzött protestánsok helyére katolikus németeket telepített.
A római katolikus templom 1750-ben, barokk stílusban, Fellner Jakab tervei szerint épült. A felújított műemlék jellegű épület mellékoltára a XVIII. századból való.

Szárliget 2146 lakosú község Fejér megye északi részén, az 1-es/Rajka-Hegyeshalom-Budapest/ vasútvonal mentén, Tatabányától 8 kilométerre, délre fekszik. Szárliget a XIX. század elején a tatai Esterházy-család birtoka volt.
A falu 1993-ban felszentelt temploma a közös akarat és a „tisztes ipar” összefogásának példája.

Szomor 1092 lakosú község Bicskétől 10 kilométerre, északkeletre fekszik. Római kori településre épült: az itt talált római kocsi ma a Nemzeti Múzeumban látható. A török időkben elpusztult lakosságot a földbirtokos betelepített németekkel pótolta.
Katolikus temploma gótikus eredetű, ma a késő barokk stílusjegyeket mutatja, műemlék jellegű épület.
Említendő még copf stílusú katolikus kápolnája.

Tarján 2815 lakosú község Tatabányától keletre, 10 kilométerre fekszik. A honfoglalás kori magyar törzsnévből származtatja nevét: ma többségében németek lakják. A település melletti Somlóhegyen még megtalálhatók középkori várának maradványai.
A római katolikus templom 1783-ban, copfstílusban Fellner Jakab tervei alapján épült. Benne barokk freskók láthatóak.
A református temploma késő barokk, műemlék jellegű, ahogy Szentháromság szobra is.
A Szent Rókus-szobrot 1866-ban a kolerajárvány emlékére állították.

Tatabánya 72473 lakosú város az 1-es főközlekedési út, az M1-es autópálya, valamint az 1-es/Rajka- Hegyeshalom- Budapest/, a 12-es/Felsőgalla- Tatabánya – Oroszlány/ és a 13-as/Tatabánya- Pápa/ vasútvonalak mentén Győr és Budapest között majdnem félúton fekszik, Komárom-Esztergom megyeszékhelye. Számos régészeti lelet bizonyítja, hogy ezen a területen már a őskőkorszak középső és felső szakaszában  élt itt ember. Gazdag leletek kerültek elő a térségben a bronz-, a kelta-, az avar- és a honfoglalás korából is. A monda szerint a Honfoglaló magyarok Szvatopluk morva fejedelem felett arattak győzelmet Bánhida határában. Az oklevelek először Galla falut említik 1251-ben, de Bánhida volt a legjelentősebb, mely a középkorban városi rangot is kapott. A török hódoltság ideje alatt a települések elnéptelenedtek. A XVII. században népesültek be újra, a terület gazdái gyakran változtak - Zichyek, Csákyak, Krapf család, még végül az Esterházy uradalom része lett. Esterházy József hívására 1723-ban katolikus németek, majd később katolikus szlovákok települtek be. Nagy változást jelentett az első szénlelőhelyek feltárása, melynek eredményeképp 1896-ban nyitották meg az első, Eszterházy- aknát. A bányásztelepülés a XX. század első harmadában Magyarország legdinamikusabban fejlődő körzetévé vált. A gazdasági fejlődés hatására itt jelentős nehézipari központ alakult ki. Az elődközségek (Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya) egyesítésére 1947-ben került sor: a települést Tatabánya néven várossá nyilvánították. A térség életében döntő változást a szénbányászat megindulása jelentett. 1902-ben alakult meg a bányatelepen Tatabánya község. A bányászat és a hozzákapcsolódó üzemek gyökeresen megváltoztatták a település életét. Tatabánya 1945 után az ország szénbányászatának és nehéziparának egyik központja lett. A város 1950 óta az akkori Komárom, ma Komárom-Esztergom megye székhelye, 1991 óta megyei jogú város.
Az országban az 1990-es években bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások hatására, illetve azokkal párhuzamosan a város gazdasági szerkezete is megváltozott. A korábban vezető iparágak a szén-, bauxit- és kőbányászat, a cementgyártás, az alumíniumipar, az építőipar ma már megszűntek vagy kisebb jelentőséggel bírnak. Az ipar területén jelenleg -a korábbi nagy iparvállalatok helyett kisebb létszámot foglalkoztató- a régi tevékenységi köröket részben megtartó, a piac változásaihoz dinamikusabban igazodó utódvállalkozások jellemzőek. A gazdaságfejlesztési munka eredményeként pedig megjelentek a külföldi befektetők a városban.

Várgesztes 490 lakosú község Tatabányától 14 kilométerre, délnyugatra fekszik.
A gesztesi vár valószínűleg a XIV. század elején épülhetett.

Vértessomló 1295 lakosú község Tatabányától 7 kilométerre, nyugatra fekszik. A középkorban a tatai várhoz tartozott, a törökdúlás idején elpusztult, később az Esterházyak németekkel telepítették be: lakosságának nagy része ma is németajkú. Lakossága barnakőszén fejtésével foglalkozott az 1750-es évektől.
Látványossága katolikus műemléktemploma, illetve a közelben emelkedő gótikus vár, Vitány vadregényes romegyüttese, amely mintegy 70 hektáros parkerdő közepén bújik meg.

Vértesszőlős 2862 lakosú község, Tata és Tatabánya között az 1-es főközlekedési út és az 1-es/Rajka-Hegyeshalom-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik.
Római katolikus temploma 1747-ben épült.
A település közelében talált európai jelentőségű régészeti leletet, egy félmillió évvel ezelőtt élt előember telephelyét és csontmaradványait, szabadtéri múzeumban mutatják be.

Ábrahámhegy 505 lakosú település gerince a Burnót-pataknak a Balaton mentén húzódó hegysort átszelő völgye. A helységet érinti a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal. Ennek keskeny, északi bejáratánál egykori vízimalom épülete áll, a patak torkolatában pedig az egész Balaton-felvidék legfinomabb homokjára települt strandfürdő található. Ezt a finom homokot a kis patak abból a Káli –medencéből hordja idáig, amelynek nyugati végében Salföld és Kisörs között különleges kvarchomok-bánya üzemel. Ábrahámhegy főutcája a patakkal együtt kanyarog, és a mellékutcák kusza hálózata legyezően terül szét a Balaton felé. A sok kis utca és névtelen dűlő szőlőhegyekre fut fel, ahonnan a régi pincék és présházak közül szaporodó új lakóházak néznek le a tóra. Maga a falu a régi oklevelekben a középkortól a XIX. század végéig – „Ábrahám”, „Szentábrahám”,   „Pusztaábrahám” és hasonló neveken fordul elő. A település nevét először 1238-ban kelt oklevél bizonyítja, melyben II. András király a veszprémi káptalannak adományozta Ábraház, Ábraám néven. Az Ábrahám-hegy, amely a faluval együtt valószínűleg egykori birtokosának személynevét viseli, a települést nyugatról határolja, és környezetének egyik legősibb geológiai képződménye. A török világ elmúltát követő, újbóli benépesedésnél kétfelé sorolták a helység egybetartozó népességét, aszerint, hogy telekfundusa a patak melyik partjára esett. Így jött létre a jobbparti, nyugati oldalon egy Salföld-Ábrahám elnevezésű település, míg a másik oldalon lévők Rendes-Ábrahám illetőséghez tartozóknak érezhették magukat.
A község központjában található a Szent Lászlóról elnevezett, 1986-ban átadott római katolikus templom, oltárképét Udvardi Erzsébet festőművész készítette. A téli kápolna Szent László pannóit Somogyi Győző, a templom melletti kálváriát Csíkszentmihályi Róbert készítette.
Az Iskolakápolna a Burnót pataktól nyugatra az Iskola utcában található, 1929-ben épült, és 1986-ig templomként funkciónált.
A Szent Iván-kápolna 1757-ben épült a Kápolnadombon.
A település keleti részén, szőlővel övezve található az 1614-ben épített Fülöp-Jakab templom, melyet déli részén román stílusú ablakok díszítenek.
A Csörgey Titusz Emlékmúzeum fehér falú, nádfedeles épület. A kis madárvédelmi múzeum két jeles madárkutató, Csörgey Titusz és Vönöczky Schenk Jakab emlékét őrzi.
A Bernáth Aurél Galériában nyaranta kiállítások láthatóak.
A vízimalma a Burnót-patak szurdokszerű völgyében, az Ábrahámhegyet Salfölddel összekötő út mellett található. A XVIII. századi, barokk stílusú malom előtt kis, felduzzasztott tavacska van.
Feljebb római kori duzzasztómű maradványa található.

Badacsonytomaj 2260 lakosú nagyközség a Badacsony lábánál, a 71-es főútvonal mentén, Tapolcától 15 kilométerre. Vasúton is megközelíthető a 29-es /Tapolca-Székesfehérvár -Budapest/ vonalon. A település a Balaton nyugati medencéje északi partvonalának középpontjában fekszik. A település legnagyobb látványossága maga a Badacsony, amely félszigetszerűen nyúlik be a tóba. A hegy alakja és geológiai emlékei világosan mutatják a vulkánikus hegyek kialakulásának menetét. A felső vulkáni kúpra egy likacsos anyagú bazaltsüveg került. A népnyelv „kenyérkőnek” nevezi ezt a gőzök, gázok által hólyagossá tett bazaltfajtát. A leggyakoribb bazaltformáció az oszlop, ezek a „bazaltorgonák” érdekes látványosságok. A feltárt régészeti emlékek bizonyítják, hogy már az i.e. III. és II. században kelta települések voltak itt és a környéken. A település a török háború során többször elpusztult és véglegesen csak a XVIII. században népesedett be.  A lakosság egy része halászattal foglalkozott, nagyobbrészt azonban szőlő- és gyümölcstermesztéssel. A település a badacsonyi szőlő- és bortermelés központja. Itt csak a bortörvényben feltüntetett badacsonyi szőlőfajtákat termelik: a kéknyelűt, a szürkebarátot, a badacsonyi muskotályt, a furmintot és a rizlinget.  Badacsonyt méltán nevezik poézis övezte tájnak. Talán nincs is az országnak még egy olyan tája, amelyről ennyit írtak volna: Jókai a magyar Olymposznak, költők tárgyának és tanyájának nevezi.
A Balaton és Badacsony nagy vonzerővel bír a turistákra, látogatott a Kisfaludy-ház. Kisfaludy Sándor, a neves költő is járt itt szüret idején, Szegedy Ignác Zala megyei alispán vendégeként.
Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Szegedy Rózával. A reformkor Balatonjának zarándokhelye lett ez szép parasztbarokk présház, amely messzire fehérlik félköríves, árkádos emeleti folyosójával.  Szegedy Róza egykori présházát – amely a Kisfaludy-ház közelében áll – múzeumnak rendezték be az 1960-as évek elején.
Badacsonyban áll – a Balaton szerelmesének -, Egry Józsefnek, 1976-ban emlékmúzeummá átalakított háza.
A település igazi építészeti kuriózuma az 1931-ben, neoromán stílusban, bazaltkőből épült Szent Imre római katolikus templom, amely Európa első ilyen építménye.
A Ranolder-keresztet a hegy délnyugati oldalán található, körülbelül 400 méter magasságban. 1857. szeptember 14-én állítatta a hatalmas kőkeresztet Ranolder veszprémi püspök.
A településről szerpentin alakban több turistaút vezet a hegyre, és aki nem sajnálja a fáradságot, háromnegyed óra alatt felérhet az 1961-ben épített Kisfaludy-kilátóhoz. A séta közben olyan gyönyörű természeti alakzat látható, mint a „Rózsakő”, amely egy lapos, szív alakú bazalttömb. A népi hiedelem szerint, ha erre a kőre egy fiú és egy lány a Balatonnak háttal leül, még abban az évben házasok lesznek.
A kiemelkedő építészeti emlékek közé tartoznak: az 1780-ban épült Malatinszky-kúria, az 1798-ban épült népies barokk présház és pince, a klasszicista lakóházak és az 1850-ből származó, romantikus, Sitkey-Nagy-kúria.

Badacsonytördemic, 862 lakosú községe a 71-es főútvonal mentén, a Szigligeti-félsziget közvetlen szomszédságában terül el. A helység vasúton is megközelíthető a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vonalon. Területén bronz-, vas- és római kori leletek kerültek elő. A községet írásos emlékek 1219-ben említi először “TURDEMIZ” néven. Kezdetben - kisnemesi lakói miatt -Nemestördemic, később Badacsonytördemic nevét kapta a község. Később a török időkben elnéptelenedett, majd a XVIII. század elejétől újra benépesült. Itt a Badacsony oldalában, 1953-ig bazaltbánya működött.
A községhez tartozó Badacsonylábdihegy üdülőterület a honfoglaló “LÁD” nemzetségről kapta a nevét.

Balatonederics 1121 lakosú községe, a 71-es és a 84-es főközlekedési utak találkozásánál fekszik, a Balatontól mindössze 1,5 kilométerre fekszik. Vasúton is megközelíthető a 26a/ Tapolca – Balatonszentgyörgy/ vonalon. A lakóházaktól nyugatra, a Keszthelyi-hegység présházakkal, nyaralókkal tarkított lejtőin termelik ízletes boraikat a falubeli gazdák. Innen csodálatos kilátás nyílik az ország egyik legszebb, változatos felszínű tájára: a Tapolcai-medence patakokkal szabdalt síkjára, és az azt körülvevő bazalt kúphegyekre, ezek folytatásában a mészkő hegyláncolatokra, amelyeket csak délről szakít meg a Balaton víztükre. Az edericsi partvidék egyike a környék legjobb horgászhelyeinek. A Keszthelyi-hegység vadászati lehetőségekben gazdag. A település neve valószínűleg a szláv Odol személynév ic képzős alakjából keletkezett. (Odolic, Edelich, Edelics, Ederics). A községet 1572-ben a törökök porig égették. A betelepülő lakosság megélhetésének forrása a szőlő- és gyümölcstermesztés volt. A Balaton előtag a tó közelségéből adódik, amit a XVIII. század második felétől használnak.  A község mélyebben fekvő részein több helyen bukkantak települések maradványaira az őskor különböző szakaszaiból: kelta eredetű sírra az i.e. II. századból, kockakőből épített római eredetű útra. A leleteket – amelyből több európai jelentőségű – a keszthelyi Balaton Múzeum őrzi.
A község római katolikus temploma kis magaslaton, valószínűleg középkori alapokon eklektikus stílusban épült 1895-ben. Előtte 1871-ben állított Szentháromság-szobor áll.
A szőlőhegyeken szép népi stílusú présházak sorakoznak.
A községet Keszthely felé elhagyva jutunk a híres Afrika Múzeumhoz, amely Afrika állatvilágából ad egy kis ízelítőt, érdemes felkeresni. A múzeumot Dr. h.c. Dr. Nagy Endre hozta létre. A jogász végzettségű ember a vadászmesterségig vitte, majd állatkert vezető lett. Afrikai gyűjtő utakon vett részt és végül Tanzániában telepedett le. Vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részét 1984-ben hozta haza a balatonedericsi családi kúriába, amely azóta élő állatvilággal körülvéve múzeumként működik.
Nemrég fedezték fel a Keszthelyi-hegység közelében a Dunántúl egyik legnagyobb cseppkőbarlangját, a Csodabogyós barlangot.

Balatonhenye 143 lakosú községe, a Balatontól mindössze 8 kilométerre, a Henyei- hegy keleti lábánál fekvő kis település. A falu közúton a Balaton felől a 71-es úton Kővágóörs és Köveskálon át, Tapolca felől Monostorapátin keresztül érhető el. .Első említése 1181-ből származik, ekkor Henney a település neve. Az itt feltárt régészeti leletekből kitűnik; már a rómaiak idejében lakott hely volt. Az oklevelek tanúsága szerint 1262-ben a veszprémi vár nemes jobbágyai lakták. A XVIII. századtól kisnemesi falu. 1878-ban Kerkápoly Károly volt pénzügyminiszter alapított gyümölcsfa-iskolát és kertészetet, amely fellendítette a szőlőművelés mellett a Gyümölcstermesztést is.
A falu északi végétől mintegy 250 méterre kőfalak nyomait láthatjuk. Az Árpád-korban épült, Szent Margit tiszteletére avatott pálos kolostort 1365-ből említik az írások. A törökök két ízben is feldúlták, ennek ellenére a település és lakossága túlélte a támadásokat.
A településen több szép, XVIII-XIX. században épült népi építészeti emléket találhatunk: a volt Kenessey- ház boltíves, mellvédes, törpeoszlopos tornáca 1844-ben épült, de hasonlóan szép a volt Körösényi- és az Ágoston-féle ház is.
Főként természetjárók körében kedvelt a településen található öt önálló vizű kráter-tó, amelyek közül a legnagyobb öt hold kiterjedésű. A tavakban főként kárász található. A tavakat a vadászok is szívesen látogatják, mert kitűnő vadkacsázó helynek tartják.
A hegy oromzatán látható egy meredek sziklasor, amelyet a nép a “törökök halálának” nevez, mert a legendák szerint egy török csapatot a magyarok ide szorítottak és azok kénytelenek voltak leugrani és így lelték halálukat. A sziklasor alatt valóban találtak az ásatások során török fegyvereket, ékszereket.

Balatonrendes 121 lakosú község, a Balaton északi partján, Badacsony és Révfülöp között helyezkedik el. A 71-es főút átszeli a települést. A helység a 29-es/Tapolca – Székesfehérvár – Budapest/ vasúti vonalon megközelíthető. A község a római kortól bizonyítottan lakott volt. A Tepécs- hegyi kőbánya felé vezető út jobb oldalán, római kori villák téglamaradványai kerültek elő. Először 1328-ban említi okleveles forrás. A török időkben elpusztult, később újratelepült. Az északi part teljes hosszában a fejedelmi törzs szállásbirtoka volt. Népességét a Benedek- rendiek térítették meg. A községben az állattartás, a halászat és a nádvágás volt a jellemző. A szőlőterület a XIX. század végén nagyrészt elpusztult. Mesterembereik tányért, köcsögöt, tálat korongoztak a Tepécs oldalából bontott anyagból. Pincéje a jelenlegi Kerekes-domb oldalában, ma is ép. 1991. október 1-jétől önálló község, előtte Ábrahámhegyhez tartozott.
A középkorban a Szent Fülöp és Jakab apostolok tiszteletére emelt templom körül épültek a község házai. A régi templom elpusztult, az élet újbóli megindítása után a hívek a tóti, majd a kővágóörsi plébániához tartoztak.
A római katolikus templomot 1763-ban, barokk stílusban építették Péter és Pál tiszteletére. A templom legutóbbi felújítása az 1980-as évek közepén kezdődött.
A harangláb a XIX. század elején épült vörös homokkő feszülettel.
Savanyúvíz-forrását Pálköve mellett, már Fényes Elek is említi.

Gyulakeszi 711 lakosú község a Balaton-felvidéken, Tapolcától alig 4 kilométerre, a Csobánc-hegy nyugati lábánál fekszik. Első okleveles említés 1180-ban Kesző néven történt. Ősrégi település, amelyen megtalálhatók minden kornak a nyomai. III. Béla király három ekényi földet adományozott a Keszői földekből udvari papjának, Csump veszprémi prépostnak, aki halála után a veszprémi káptalanra hagyta. Így 1247-től a veszprémi káptalan is birtokolt földeket. A település egy részét IV. László király a Rátót nemzetségbeli Balduin fia Gyula mesternek adományozta szolgálataiért. Ebben az időben királyi udvarnokok lakták. A településen a római kortól állt egy útbiztosító erődítmény, amelyet a török, majd a kuruc háborúban ismételten megerősítettek. A törökök két ízben is feldúlták a települést, ennek ellenére a lakosság a XVI. század végére visszatelepült. 1720-ban 180 lakóját írták össze, megjegyezve, hogy a plébánosa és iskolamestere van. 100 évvel később már 748-an élnek a faluban. 1678-ban 22 jobbágy- és 2 zsellércsalád lakta, akik 285 hold szántót és 20 hold szőlőt műveltek. 1752-ben az uradalom nem engedte beiktatni a település új plébánosát, mivel véleménye szerint a kinevezése az uradalom kegyúri jogának megsértésével történt. Válaszként természetesen a veszprémi püspök nem volt hajlandó elismerni az uradalom által javasolt személyt. Ebből kisebb bonyodalom származott. 1859-ben nagy tragédia érte a települést: egy tűzvész következtében az egész falu leégett templomával együtt. A falu lassan épült fel a szörnyű tragédia után, a templomot az Esterházy család építette újjá. A település határban lévő Eger-patak több malmot is működtetett még a két Világháború közti időszakban is. A második Világháború viszonylag csendesen elvonult a település felett, így az élet gyorsan normalizálódott. A település fejlődését jelentősen befolyásolta Tapolca közelsége. Annak ellenére, hogy a falu sok munkahelyet tudott biztosítani az itt élőknek, ma is sokan dolgoznak a közeli városban. A helyben dolgozóknak a Badacsonyi Pincegazdaság kínál munkalehetőséget.
A település határában a Csobánc-hegy tetején áll Gyulaffy-Pethő vár romja. A várról 1255-ben tesznek említést a korabeli feljegyzések. 1678-tól Esterházy Pál nádor birtoka. Sem a törökök, sem később - 1707-ben - a császári seregek nem tudták elfoglalni. Pusztulását a szatmári békekötés után elrendelt császári “várrombolási parancs” okozta. A vár romjait 1953- után feltárták.
Műemlék a XIII. század elejéről származó román kori “Rossz templom” romja.

Hegyesd 160 lakosú község Tapolcától 12 kilométerre, északkeletre fekszik. Nevét a Tapolcai-medence keleti-szegélyén emelkedő Hegyesd kúp alakú vulkáni hegyéről kapta, melynek a XIII. században épült vár maradványai látszanak. Hygusd néven említik 1329-ben. A törökök 1561-ben elfoglalták, majd a következő évben történt visszafoglalás után a magyarok felrobbantották.
A római katolikus templom 1992-ben, modern stílusban épült fel.
Az Eger-patakon átívelő kétlyukú, boltozatos kőhíd a XIX. század elején épült.

Hegymagas 275 lakosú község a Tapolcai-medencében, Tapolcától délre, a Szent György-hegy nyugati lábánál fekszik. A Tapolca-patak, amely a tapolcai karsztvizeket vezeti le a Balatonba, érinti a községet.  A község neve eredetileg a Szent György-hegy neve is volt (1222). A Szent György-hegy egyike a Tapolcai-medence pliocén végi bazalt tanúhelyeinek. Tufa és láva ömlött a felsőpannon homokos, kavicsos, agyagos összletére. Oldalában fenséges bazaltoszlopok láthatók, „kűzsákok”, ahogy a helyiek nevezik. A kék és a zöld turistajelzés a hegy keleti oldalán, a bazaltoszlopok között vezet fel a tetőre. (415 m magas). A hegy körül három település alakult ki: Hegymagas, Raposka és Kisapáti. Az eredetileg a Szent György-hegyet jelentő név, áttevődött a községre. A hegy csak később kapta nevét, a hegyoldalban Szent György tiszteletére emelt templomról. Két templomát 1274-ben említik az oklevelek: Szent György és Szent Kereszt. Azonban már az 1083-95 közötti pannonhalmi oklevelekben szerepel, hogy az Atyus nemzetségnek itt volt szőlője.  Az 1553-as átvonuláskor a török csak részben égette fel, lakott maradt. Templomai azonban elpusztultak. A XIX. század végére a szőlő nagy része parlagon hever, helyén legeltetnek. Csak a II. Világháború után telepítik be újra szőlőit.
A római katolikus templom a XVIII. században épült, majd 1914-ben, neoromán stílusban átépítették.
A Lengyel-kápolna a Szent György –hegy déli oldalában emelkedik. 1760 körül építtette a Tóti Lengyel család a szép kis barokk templomot. Homlokzat előtti álló tornyának, homlokzatának fülkéiben és az oromzat szélén népies barokk szobrok állnak; középen a kapu felett Szent György. Az egyhajós, félköríves szentélyű kápolna belső berendezése is XVIII. századi, barokk és rokokó. Különösen szép az oltár és a szószék.
A Tarányi présház a kápolna mellett szintén a Tóti Lengyel családé volt, ők építtették 1780 körül. Az egyemeletes barokk présház hullámos oromzatának széleit és fülkéit szobrok díszítik. A pincebejárat előtt álló két kőoszlop szép erkélyt tart; az erkélyajtó felett a Tóti Lengyel család címere látható. Különösen érdekes a kéthajós, dongaboltozatos pince.

Kapolcs 447 lakosú község a Veszprémet és Tapolcát összekötő út mentén a Káli-medence Tájvédelmi Körzet szélén fekszik. 17 kilométerrre Tapolcától. Az Eger-víz és Király-kő sziklafalának találkozásánál települt falu az Eger-völgyben mintegy kapcsot képez a Balaton-felvidék és a Bakony között. Kapolcs múltját, fejlődését, település-szerkezetét elsősorban vize és kereskedelmi útjai határozták meg. A völggyel párhuzamosan kanyargó útja, iparos múltjának emlékei teszik változatossá, öreg házai és patakparti kertjei pedig festőivé. Az Eger-patak a Káli-medence északi határát jelöli.
A római katolikus templom 1783-ban, barokk stílusban épült, benne szép Johann Cymbal freskók és oltárkép találhatóak. Szemben, a réten erdélyi fafaragók szobrai láthatóak.
Az evangélikus templom a XVII. században épült.
Takács-kastély jelenleg magántulajdonban, az épületben a XIX. században cseh serfőzők dolgoztak.
A Kovácsműhely Múzeum egy XIX. századi parasztházban található.
A falu felől meredek út kapaszkodik fel a Kálomis- tóhoz és a Király-kőhöz, amelyek a Balaton – felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területei. A Király-kő, mint a Park északról lezáró hegyek mindegyike, vulkáni bazalt képződmény. Ritka geológiai érdekességét a hatalmas kőzsákok jelentik. Méltóságteljes sziklaszirtjeiről gyönyörű panoráma tárul elénk.
A Balatonhenye irányába haladó úton közelíthető meg Kapolcs másik természeti nevezetessége, a Kálomis-tó. Ez a vulkánműködés eredményeképpen kialakult bazaltlepények mélyedéseiben létrejött, lefolyástalan tavak egyik szép példánya. Az elmúlt aszályos évek következtében a tó állapota leromlott, de még így is számos ritka növényt találtak itt a területet kutató botanikusok.  Az 1663-64. évi török hadjárat során elpusztult a falu, a feljegyzések is megsemmisültek. A török pusztítása után hosszú ideig nem tettek említést Kapolcsról, s csak 1715-ben tűnt fel újra nemesi faluként. A falu gazdasági adottságai közepes minőségűek. Talaja sovány, a XVIII. században főleg rozsot termeltek. Legelője kevés volt, szőlőhegye savanyú bort termett. Kezdettől fogva nevezetes volt malomipara.

Káptalantóti 426 lakosú község a Balaton-felvidéken, Tapolcától 6 kilométerre. A községet a páratlanul szép Tapolcai-medence szélén, a Szentgyörgy- hegy, a Csobánc, a Gulács és a Tóti-hegy bazalt tanúhegyek koszorúzzák. A községen keresztülhalad az országos kéktúra útvonala, amely összeköti a bazaltkúpokat Nagyvázsony várával, majd észak felé a Bakonyban folytatódik. 1997 őszén több kisebb táj- és természetvédelmi területtel együtt, a Bakony-Balaton Nemzeti Park része.  A tóti utónév a szlovák, szlovén, horvát értelemben is használt tót népnévből származik. A káptalan előnév arra utal, hogy a faluban birtoka volt a győri káptalannak. IV. Béla több várat építtetett a környéken, a szomszéd Csobánc várát a Gyulaffyak építették fel (1255-72). A terület egykor várföld volt, rajta udvarnokok és királyi szakácsok laktak. A lakosság főleg szőlőtermelésből és rétművelésből él, a szántóföldi művelés a gyengén termő, köves talaj miatt háttérbe szorult, bár a rozs, az árpa, a búza, és a kukorica itt is jellemző. A források több helyen kiemelik a szőlőhegy jelentőségét. Nehéz időben odamenekülnek, tavasztól őszig ott élnek lakosai. 1548-ban megtámadta és felégette a török. A XVIII. században magyar falu, katolikus lakossággal. A szőlőtermelés a legfontosabb tevékenység. Több erdőt irtanak ki, hogy bővítsék a szőlőterületeket. A szőlőművelés a háború után is jellemző.
A római katolikus templom 1714-ben épült.
A római katolikus templomromot a Sabar nevű szőlőhegyen lehet látni, mely az ősi falu XIII. században épült román és gótikus templomának romjai.

Kékkút a Káli-medence tőzeges láprétjének délnyugati magaslatára települt 67 lakosú község. Neve kőkutat, kővel kirakott forrást jelent. Már a római korban lakott település volt, erről tanúskodnak a korabeli síremlékek, falfestmény-töredékek, más ásatási leletek. Okleveles említése először 1338-ban fordult elő, Kukut néven. A török hódoltság alatt is lakott hely maradt, bár többször felégették. A törökök kiűzése után közel egy évszázadik említést sem tettek róla az okiratok. Kékkút Veszprém megye legkisebb települései közé tartozik.
A római katolikus templom késő-barokk stílusban, 1760-ban épült.
Az Egyed-ház a Fő utcában népi műemlék, és ugyancsak a mosóház is.
Kékkút ásványvizével vált nevezetessé. A vulkáni tevékenység utolsó szakaszában fakadt forrást már a rómaiak is ismerték, hasznosították. Theodora néven vált ismertté, mivel a legenda szerint a bizánci császárnő legkedveltebb itala volt. Több évszázadon át, egészen az 1930-as évek elejéig mégis szabadon, felhasználatlanul folydogált a kútból az értékes ásványvíz.  Mezőgazdasága elsősorban szőlőművelésre és állattenyésztésre korlátozódik.

Kisapáti a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, a Szent György-hegy keleti oldalában fekvő 360 lakosú község, Tapolcától 5 kilométerre található. Ugyancsak a községtől keletre halad a Balatonba futó Eger-víz. A Szent György-hegy bazaltoszlopai magasodnak a község fölött, s itt halad a hegytetőre a zöld jelzésű turistaút. A csaknem lapos tetejű bazaltplatóról csodálatos panoráma nyílik a Tapolcai-medence vulkáni kúpjaira. A bazalttörmelék-lejtőn kitűnő talajon teremnek a Szent György-hegy híres szőlői, borai: a rizling, az ezerjó és a szürkebarát. 1237-ben Hegymagassal együtt szerepel az oklevelekben, de megkülönböztetésül a Szent György-hegy másik községétől, teszik hozzá az Apáti jelzőt. Az Apáti név a pannonhalmi apátság tulajdonára utal, a Kis- előtag Monostorapátitól való megkülönböztetésül kerülhetett a névbe. A későbbi név előtagja, a Sáros, határának minőségére utal. Valószínű, hogy a Balaton magasabb vízállása miatt lápok, vizes, agyagos talajok voltak jellemzők a vidékre. A XVIII. században a vidék száradásával legelőik, szántóik többet teremnek. Az állatállomány is növekszik. A legnagyobb megélhetési forrást a hegyoldalakban megművelt szőlők adták. Jelentős a gyümölcstermesztés is, amit Tapolcán értékesítenek.

Kövágóörs 893 lakosú káli-medencei község, Tapolcától 16 kilométerre, délkeletre fekszik. A középkorban még Nagyörs néven szereplő falut a XIII. században említi először oklevél. A közeli Kisörs faluból csak templomának romja maradt. Nagyörs azonban a törökök pusztításait is túlélve, ma Kövágóörs néven a Balatonmellék egyik legszebb települése.
A római katolikus templom a XVII. században épült.
Az evangélikus templom a XVIII. században épült, homlokzati toronnyal, valószínűleg középkori alapokon. Egyhajós belső terének két oldalán szépen faragott karzat van. Oltára 1776-ból származik.
Az ecséri templomrom a Révfülöp felé vezető út mentén található, Kővágóörstől körülbelül másfél kilométerre. Egykor falu állt itt is, amely a török időkben teljesen elpusztult, ma csak XII. századi templomának romjai őrzik emlékét. A templom háromhajós volt, félköríves szentéllyel, homlokzati toronnyal, amit XX. században döntöttek le, hogy követ termeljenek ki belőle.
A településhez tartozó Pálkövén található a Bajcsy Zsilinszky Endre Emlékmúzeum, mely a politikus életútját mutatja be.
A népi építészet emlékei még sok helyen megtalálhatók a faluban: árkádíves tornácú, szép lakóházak.
A Kőtenger egykor az egész Káli-medencét beterítette. A vulkanikus utóműködés során feltörő hévizes források vizének és a földet borító homoknak a kölcsönhatásából keletkező kisebb-nagyobb kövek nagy részét sajnos az évezredek folyamán kibányászták, de még néhol látható a földet beborító kövek sokasága. Az egyik ilyen védett terület Kővágóörs keleti szélén található.

Köveskál 422 lakosú község a Balaton északi partján a festői szépségű Balaton-felvidéki Nemzeti Parkká nyilvánított Káli-medencében helyezkedik el. A helységet a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonalon is megközelíthetjük. Nevét a Honfoglalás korában a 890-es években itt letelepedő Kál Horkáról kapta. 1548-ban a törökök felégették a falut. A lakók a török háborúskodások alatt többször felépítették. I. Ferenc császár és király 1823-ban örökös városi rangot adományozott a településnek. A község címere is ebből az időből származik. A település 1877-ig járásbírósági és főszolgabírói székhely. Mezővárosi rangját a XIX. század végéig megőrzi, ezt jelzi a máig eredeti formájában fennálló városkút a mosóházzal. A község jellegzetes mezőgazdasági terméke a szőlő, melyet az 1890-es filoxéra vész itt is kipusztított, de az akarat és a szorgalom helyreállította az okozott kárt és máig kitűnő borokat termelnek a szőlőhegyen. A táj meg tudta őrizni eredeti arculatát, ma is az akkori időkig épült épületeket lakják.
A falu településszerkezete, a festőien egymásba torkolló utcáival, közeivel és tereivel jelenleg is őrzi a XVIII.-XIX. századi hangulatát. Nem egy hajdani kisnemesi kúria jellegzetes apró dombocskán helyezkedik el.
A református templom hatalmas műemlék épület, mely az 1700-as években épült.
A római katolikus templom a XIX. századi késő barokk emlék, amely egy kőfallal kerített mandulaligetben áll. Kapuján és homlokzatán középkori eredetű, valószínűleg Köveskál hajdani templomából való, vörös homokkő faragványok maradtak fenn.
A Fekete-hegyen található csodálatos források, tavacskák és láprétek kellemes kikapcsolódást, pihenést nyújtanak.

A Lesence- települések lélekszámban is mindig legkisebb 325 lakosú községe, Lesencefalu a Balatonhoz közel, zárt völgyben fekszik, érinti a Tapolca- Lesencetomaj-Keszthelyre vezető műút. Erdők, gyümölcsösök, szőlőültetvények övezik a festői szépségű kis települést. Oklevél 1365-ben említi először nevét Németfalu néven, amely német telepesek jelenlétére utal. A török időkben elnéptelenedett, de újra telepítették. Később Lesencenémetfaluként is találkozunk nevével, amelyet 1940-ben Lesencefalura rövidítettek. A korábbi századokban a szomszédos Lesencetomajjal együtt szerepel, 1720-ban közös bírója van a két községnek. A lakosság fő jövedelmi forrása az állattenyésztés. Mivel a kő és a fa helyben van, mészégetéssel is foglalkoztak.
Katolikus temploma a XV. században épült, 1745-ben barokk stílusban átalakították. Jellegzetessége az 1740 körül készült vörösmárvány főoltár.
A falu másik kiemelkedő nevezetessége a XVIII. századból való Szent Donát kápolna. A kápolnában találhatók a Tirolból származó, Máriát és Jánost ábrázoló szobrok.

Lesenceistvánd 926 lakosú község a Keszthelyi-hegység észak-keleti peremén, az Uzsa- völgy torkolatánál fekszik, közel párhuzamosan a Lesence- patakkal. Istvánd falu neve először 1328-ban tűnik fel a korabeli oklevelekben. A török már 1545-ben elfoglalta a falut, teljesen felégették, hosszú időre pusztasággá válik. A hegyoldalakban kiváló minőségű meggye és szilva terem, s jelentős a gesztenyeállomány is. A XIX.-XX. századforduló idején megnő a nem mezőgazdasági termelésből élők aránya. 1910-ben már több mint 120 keresőképes lakos kap munkaalkalmat a közeli bányákban, ipari üzemekben, kereskedelemben.
A római katolikus templom középkori eredetű, melyet 1755-ben építettek újjá, majd a XVIII. század végén barokkizálták.

Lesencetomaj 1142 lakosú község a Keszthelyi-hegység dombokká szelídült keleti és a Tapolcai-medence nyugati peremének találkozásánál alakult ki. A helység vasúton a 26-os/Tapolca-Celldömölk/ vonalon megközelíthető. A Tapolcai-medence vulkánikus tanúhegyei a síkságból emelkednek ki. Északkelet felé a Bakony nyúlványai láthatók. 1990-ben védetté nyilvánították a lesencetomaji láprétet, hogy a fokozottan védett lisztes kankalin termőhelyét megóvják. Területe: 84,9 ha. Lesencetomajaz ősi Tomay nemzetségnévből kapta a nevét. A települést az oklevelek eredetileg csak Tomajnak említik. A községen átfolyik a Lesence- patak. A XVI. századtól mindmáig Lesencetomajnak hívják. Legkorábban 1121-ben, az almádi apátság alapítólevelében említik. Kedvező fekvése miatt régóta lakott hely. 1802-ben a falu határában két feliratos oltárkövet találtak a római korból. Egyiket az első légió katonája állíttatta Jupiter tiszteletére. A község déli részén fekvő Csertetőn 1901-ben szőlőforgatáskor római urnatemetőből bronz serpenyőnyél került elő. A török idők alatt a község egy időre, a XVI. század végén lakatlanná vált. A lendületes fejlődés időszaka akkor következett, amikor a Tóthi- Lengyel család idejében, tóti Lengyel Krisztina kezével Nedeczky Károly, bécsi magyar kancelláriai tanácsos birtokába jut a település.
A római katolikus templomot középkori alapokon 1806-ban emelték klasszicista stílusban.
A Nedeczky-kastély 1752-ben, barokk stílusban épült, melyet 1854-ben, illetve 1953-ban és 1986-ban bővítettek.
A Szabó-ház 1830-ban épült népi építésű nádfedeles parasztház a Kossuth utcában.

Mindszentkálla 356 lakosú község Tapolcától 13 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység a Káli-medence északi peremén, a Kis-hegy és a Kopasz-hegy keleti lábánál terül el. Először 1277-ben említi oklevél. A török időkben elpusztult, később újratelepült. A XIX. század végén a középkori Kisfalud nevű település olvadt bele.
A római katolikus templom a XIX. században épült, klasszicista stílusban.
A római katolikus templomrom a jelenlegi település déli részén, az ősi Kisfalud középkori gótikus templomának romja.
A Káli-medence egyedülálló geológiai látnivalója Kőtenger, mely a település szélétől Szentbékálla felé haladva található.
A településtől délre a Kereki-dombon, valószínűleg a bronzkor végén épített, s a honfoglaló magyarok által használt Káli földvár maradványai láthatók. A domb tövénél az egykori Kerekikál falu középkori templomának romja tekinthető meg.

Monostorapáti 1115 lakosú község Tapolcától 15 kilométerre, északnyugatra, a Veszprémet Tapolcával összekötő út mentén fekszik. A község délkeleti határa a Balaton- felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. A községből a Macska- hegy és a Boncsostető között, szőlők futnak fel a Kőtenger Természetvédelmi Területig. A Boncsostető 448 méter magas, tetején van a Batsányi-kilátó, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a Balaton-felvidék egyik legszebb részére. Az Egervíz-patakot Kapolcs községnél felduzzasztották, így keletkezett a Monostorapáti- víztároló, amely halastóként működik. A völgy éghajlata kedvező, tiszta, friss levegője vonzza a letelepedőket. Monostorapáti az Egervíz völgyében letelepült Szent Lélek bencés apátság birtoka volt, ezért kapta az Apáti nevet. Mátyás király idején kapta a Monostorapáthy nevet. A régi időkben híresek voltak malmai. Az Egervíz-patakon hat malom is működött 1599-ben. 1792-ben a térképek már csak két vízimalmot jeleznek. Monostorapáti határában nagy bükk-, cser- és tölgyerdők voltak. A XVIII. században juhászok és famunkások telepedtek be. 1787-ben már 675-en lakták. 1773-ban magyar falu katolikus lakossággal. A katolikus tanító helyben működik, olvasást, írást tanít. A falu lakosságának a XIX. század folyamán a szőlőművelés és az állattenyésztés jelentette a fő megélhetési forrást. Idegenforgalma fellendült az elmúlt évtizedekben, melyhez a gyönyörű szurdokvölgy, a Tapolcai-medence vulkánjainak közelsége és a vendégszerető lakosság járult hozzá.
Római katolikus templomát 1759-ben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök építtette. A renoválás során Xaverisch-freskókkal gazdagodott.
A Szentkúton az Almádi bencés apátság romjai láthatók, melyek 1222 előttről származnak.

Nemesgulács 1032 lakosú község a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Tapolcától 6 kilométerre, délre fekszik. A Tapolcai-medence déli részén, a Gulácsi-hegy nyugati oldalának tövében fekvő település, mely az Árpád-kortól lakott. A török időkben elnéptelenedett, majd a XVIII. század elejétől újra benépesült. Kőbányájáról vált ismerté.
A római katolikus templom 1850-ben, klasszicista stílusban épült. A templomkertben található Mindszenty József emlékművet 1989-ben avatták fel.

Nemesvita 388 lakosú község a 84-es főközlekedési út mellett, Tapolcától 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A helység a Keszthelyi-hegység északkeleti részén terül el, mely Árpád-kortól lakott, és főleg nemesek lakták.
A római katolikus templom a középkori temploma helyén 1778-ban, késő barokk stílusban épült.
A településen hét XVIII-XIX. századi kisnemesi kúria látható.
A település nevezetessége a népi építésű házak a Dózsa, Kossuth és Petőfi utcában, melyek oromdíszesek.

Raposka 236 lakosú község a 26a-s/Tapolca-Balatonszentgyörgy/ vasútvonal mentén, Tapolcától 4 kilométerre, délre fekszik A Szent György-hegy északnyugati oldalán.

Révfülöp 1058 lakosú nagyközség a 274 m magas Fülöp-hegy déli lábánál épült, a Káli-medence déli bejárata. A helység megközelíthető a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonalon is. A település neve átkelőhely, a Balaton két partja között, és kapcsolatteremtő hely az itt élő és ide érkező emberek között. A virágzó középkori települést a törökök 1548 körül elpusztították, s Révfülöp ezt követően lakatlan terület, majd gyéren lakott puszta, Kővágóörs szőlőhegye lett. A sétahajózás 1752-ben indult újra, 1779-ben révházat építettek a parton. A villa- és üdülőtulajdonosok 1899-ben megalakították a Révfülöpi Fürdő- és Partszépítő Egyesületet, amely nagyszabású strand és partszegély-építésekkel, parkosításokkal megteremtette Révfülöp mai arculatának alapjait. A település szerkezete az 1960-as években történt újabb jelentős fejlesztések ellenére sem változott, megőrizte hegyközség jellegét.
A község múltját több építészeti emlék is őrzi. Valamikor a XII. században emelhették a hajdan volt község, Ecsér templomát. A háromhajos, félköríves szentélyű, fallal körített templomrom nyugati oromzatán egy Szent Kristófot ábrázoló falfestmény töredékes maradványa most is látható.
A vasútállomással szemben pedig találjuk a középkori Fülöp falu XIII. századból származó, vörös homokkőből emelt egyhajós román kori templomának romjait. Egyenes záródású szentélyét hajdan dongaboltozat fedte. Oromzatos homlokzatát félköríves záródású, szépen faragott kapuzat díszíti.
Révfülöp központja a kikötő körüli mindig nyüzsgő térség, a XX. század elején emelt eklektikus épületekkel, a bazársorral, pecsenyesütőkkel, borozókkal.
De itt áll a Közösségi Ház is, melyben a Honismereti Gyűjtemény látványos hely- és fürdőtörténeti kiállításában gyönyörködhet a látogató. Az épületben kapott helyet a rangos tárlatoknak helyet adó Tóparti Galéria is.
A környék kirándulóhelyekben is gazdag. A piros jelzés a hajóállomástól indul, s a szőlők között visz fel a Fülöp-hegyre. Megéri felkapaszkodni, mert gyönyörű a kilátás a tapolcai-medence tanúhegyeire, a tóra, és a somogyi oldal dombjaira. A Balatoni Nemzeti Park területe természeti ritkaságok egész sorát kínálja, kőtengereket, krátertavakat, forrásokat, gazdag növény- és madárvilágot.
A múltat idéző emlékek sora, de a jelen is azt mutatja, hogy az itt élők a természet megszelídítése közben maguk is beolvadtak a tájcsendjébe, szépségébe. A szőlőtől, gyümölcsösöktől zöldellő hegyoldalt árnyas parkok kötik össze a vízparttal. A gyümölcsfák lombjai között faverandás polgári villák őrzik a múltat, és jelzik, hogy Révfülöp már egy évszázada is híres fürdőhely volt. Talán a sok zöldnek, talán az emberek viselkedésének köszönhető, hogy még a legzsúfoltabb nyári szezonban is érezni azt a meghittséget, ami Révfülöpöt a Balaton egyik gyöngyszemévé tette.

Salföld 71-es főközlekedési úttól, az ábrahámhegyi leágazástól 3 kilométerre, a Káli- és a Tapolcai-medence találkozásánál fekvő a 65 lakosú község. A ritka természeti képződményekben gazdag, festői tájat, a Balaton „hátsó udvarát” már a honfoglaló magyarok is megkedvelték. A középkori nemesi faluról többféle változatban emlékeznek meg az oklevelek. Nevezték Kőkútnak, Salköveskútnak, Salkőkútnak. Egy 1307-ben kelt okirat már említést tesz a Mária Magdolna tiszteletére épített pálosrendi kolostorról. Mivel a civilizáció hullámai nem érintették a hegyek takarásában megbúvó falut, térszerkezetét, formáját szinte a mai napig megőrizte. A lakosság évszázadokon át a mezőgazdaságból élt. Földjeink főként rozsot, szőlőt és gyümölcsöt termesztettek. Fényes Elek 1836-ban azt írta Salföldről. „Földje kevés, de bora jó.” Ez a megállapítás ma is igaznak bizonyul. Korabeli krónikák említést tesznek malmairól, kocsmáiról, halastaváról, pásztorokról. A falu széléig húzódó kőtenger idegenforgalmi látványosság, sokan látogatják a pálos templom maradványait, a Pajta Galériát, az 1769-ben épült késő barokk templomot. Noha lélekszáma fogyóban van, mégis bizonyosra vehető, hogy Salföldet sikerült kimenteni a pusztulásra ítélt kisfalvak sorából. Jövője szorosan kapcsolódik az idegenforgalomhoz, a falusi turizmushoz.

Sáska 288 lakosú község Tapolcától 8 kilométerre, északkeletre fekszik. E néven 1385-ben említtetik először, de határában álló „Sasmadár” már 1304-ben ismert.
A község nevezetességei Árpád-kori, kősisakos templom, az erdőben a Szentjakabi apátság, Dobos templomának és Szent Ilona klastromának romjai, a Hármasmalom (címermalom) jobb szélső halmán álló Sasmadár, Sáska nyugati bejáratánál 200 éves Szentjános szobor, a kőbálvány neve „Küember”.

Szentbékálla 218 lakosú község Tapolcától 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Káli-medence északnyugati peremén.
A római katolikus templom a Káli-medence katolikus községeinek nagyméretű plébániatemploma, mely 1770-ben, barokk stílusban épült.
A római katolikus templomromot a községtől északkeletre találjuk. Ez az elpusztult Tüttöskál falu templomának romja.
A Velétei-palotarom egy 7×7 méter alapterületű lakótoronyra emléketető rom.
Az Istvándi-ház 1825-ben épített népies lakóház.

Szigliget a Badacsony közvetlen nyugati szomszédságában elterülő 934 lélekszámú község a Balaton magasabb vízállása idején sziget volt. A helységet vasúton a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vonal érinti. Területe ma is félszigetként nyúlik a tóba. Kevés hely van Magyarországon, melyet a természet ennyi szépséggel ajándékozott meg. A 242 méter magas Várhegy csúcsát várrom koronázza, a falu nádtetős házai a vár alatt félkörívben, egymás alatti lépcsős elrendezésben helyezkednek el. Az újabb utcák déli irányban behálózzák a Majális-domb, a Kámon- kő, a Soponya- tető, a Királyné szoknyája és az Akasztó-hegy aljában rejtőző völgyeket, lejutva egészen a Balaton-partig.
A község római katolikus templomát 1721-ben építették újjá.
A várat Favus Pannonhalmi apát építette, 1262-ben már készen állt. A várhegy alatt, mintegy a végvári élet tartozékaként kis település alakult ki, melynek temploma is volt. A vár királyi tulajdonba került, majd 1521-től évszázadokra a Tóti- Lengyel-családé lett. A meredek hegycsúcson ülő várat a törökök több ostrom ellenére sem tudták bevenni, a vár környéki településeket azonban felégették. Ebben az időben a vár az észak-balatoni végvárrendszer legfőbb erőssége, a magyar “hajóhad” (a sajkások) kikötője volt. A várat Lipót császár 1702-ben kiadott rendelete alapján felrobbantották.
A falu megőrizte jellegzetes településszerkezetét, az ófalu egész belső területe védett.
A vár alatti Tóti- Lengyel-kúria barokk stílusban épült, ma vendéglátóhely.
A község központjában áll a klasszicista Esterházy-kastély, melynek parkja valóságos arborétum.
A községtől keletre, a régi rév fölött áll az Árpád-kori Avas-templom megmaradt tornya, a Csonkatorony.
A Szigliget Galéria a katolikus templom melletti nádfedeles épületben, az egykori elemi iskolában kapott helyet. A kiállítások megtekintése ingyenes, a téli időszak kivételével mindig vásárolhatók itt balatoni témájú festmények. Három kézműves műhely szakmai bemutatói is láthatók (kovács, fazekas, textiles).
A település új látnivalója a Farkas István Emlékház, a festőművész méltatása mellett alkotótáboroknak is helyet ad az épület.

Taliándörögd 714 lakosú község Ajkától 33 kilométerre, délre fekszik. A község határa már régóta lakott hely volt. Pelargus János 1872-ben készült feljegyzéseiben a község határában nagyobb római telepet írt le. Ebben az időben a záporeső római kőkoporsót mosott ki a földből, abban csontváz és Licius római császár 200 darab érméje volt. Taliándörögd területén a középkorban négy település volt. Dörögd első említése 1249-ben történik, amikor az ereki püspöki birtok határait állapították meg. A településsel szorosan összefügg a Dörögdi család neve és sorsa.
A római katolikus templom a XIV. században épült, majd 1773-ban újjáépítették, majd kiegészítették.
A református templom a XVIII. században épült.
Az evangélikus templom 1821-ben, késő barokk stílusban épült.
A Szent András templom a XII. században épült, ma csak a romjai látszanak.

18225 lakosú Tapolca a Szent György-hegy lábánál, a 84-es főúttól 5 kilométerre fekszik. A helységet a 26-os/Tapolca-Celldömölk/, 26a-s/Tapolca-Balatonszentgyörgy/ és 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonalak érintik. 1987-ben a Városi Múzeum kutatói a Templomdombon lévő plébániakertben római település nyomait keresve bukkantak rá Tapolca legrégebbi településnyomára, egy az i.e. 5500 - 4500 közötti Körös - Starcevo kultúrához tartozó, újkőkori ház maradványaira és edénycserép-töredékeire. Valószínűleg, a védelmi lehetőségek miatt húzódott e népcsoport a környezetből kiemelkedő dombra, előnyös lehetett számukra a melegvizű (mai nevén Malom-) tó, továbbá a dombperem környékén lévő gabonatermesztés és állattenyésztés feltételei biztosították a folyamatos lakottságot. Az i.e. 4500 körül megjelent dunántúli vonaldíszes kerámia, majd az újkőkor végét jelentő lengyeli kultúrához tartozott őslakosság a tágabb környéken is létrehozta telephelyeit. A réz- és bronzkori lakosság inkább a medence magasabb térfelszíneit (a bazalthegyek platóit és enyhébb lejtőit) szállta meg: urnasíros, rézeszköz - mellékletes temetkezési emlékeik számos helyről kerültek elő. A késő vaskori (i.e. 350 - i.e. 12 között) temetőt az egykori téglagyár melletti a várdombon tárták fel a régészek. Tapolca településtörténetében kiemelkedő jelentőségű a rézkorban kialakult úthálózatnak a mai város helyén létrejött csomópont-kereszteződése, amely településfejlesztő hatású lett. A rómaiak idején I-IV.században kiépített, 6 méter széles és kőalapozású úthálózat maradványai a városközpont több részén is felszínre bukkantak. Az e korból származó épületmaradványok is ezeknek az utaknak a nyomvonala mentén kerültek elő. A legjelentősebb épületegyüttest a Templomdombon tárták fel, ahol erődszerű falak, és az épületek fűtőcsatornáinak nyomai maradtak meg. Edény-, tetőcserép-, terra sigillata díszedény-töredékek, üveg- és fémeszközök, távolabb téglasírok jelzik a tartós megtelepedést. A régészek számos sajátos lelet alapján, nemcsak ókeresztény lakosság jelenlétét feltételezik, hanem a Templomdombon egy ókeresztény templom meglétét is. Az V. század elején e táj római és romanizált lakosságát a hunok elől menekülő keleti barbár népek szorongatták, majd 453-ig hun fennhatóság alatt éltek. Őket a 456-tól 471-ig tartó keleti gót, majd 586-ig a longobard uralom követte. Ez utóbbiakat az avarok késztették továbbvonulásra. Az avar és a helyi népek kultúrájának ötvözete, a Keszthely - kultúra, számos emléke azt mutatja, hogy a lakosság, főképpen a zalavári székhelyű szláv fejedelemséghez tartozó szláv törzsek, meg- és túlélték a magyar honfoglalók itteni megtelepedését (kb. 900 táján). E szlávoktól származik a település neve a “meleg víz ” jelentésű Toplica szó, magyarosított alakjaként. Első említése 1182-1184 tájáról való: III. Béla király oklevélben Csump nevű udvari papjának ajándékoz egy berket a Tapolca és Keszi közötti területen. Ez része annak a birtokadományozásnak, amellyel a Koppány - lázadásban részt vett Vérbulcsú, vagy másképpen Lád nemzetségtől elkobozott, s királyi szolgálónépek laknak és heti piaca van. II. András 1217 körül adományozza Turul ispánnak , akiről később Turultapolcának nevezték el a települést. Földesúri magángazdaságának központját a dombon alakította ki: román stílusú templomot és kúriát építtetett. E templom egyik falrészlete megőrződött a későbbi (gótika, barokk, újkor) átépítés során: a mai római katolikus plébániatemplom falkutatásakor került elő. A Boldogságos Szűz titulusú templom jelentőségére utal, hogy 1280-ban a veszprémi püspök egyházmegyéje legszebb és legünnepélyesebb templomának nevezte. Még 1290-ben is a Turul család leszármazottja kezén van. Egy oklevél szerint 1346-ban ismét királyi birtok, hospeseinek bírója név szerint ismert. Nagy Lajos király 1347-ben a lövöldi (ma Városlőd település) karthauzi kolostornak adományozza, akik egyik birtokközpontjukká teszik a mezővárost, s a Templomdombon megerősített épületeket emelnek, az egykori falak alapján. A város ekkor két évszázadra a környék központja lesz: a kül- és belföldi kereskedelem útvonala mentén lévő vámhely, az egyházmegye egyik tizedszedési központja, a zalai főesperesség esperességi székhelye, itt működött a királyi kamarahaszna és a királyi sókamara helyi központja. A városnak rangot adott, és jelentőségét mutatja, hogy a XIV. század harmincas éveitől, a nemesi vármegye közgyűléseinek egyik állandó székhelye, ahol “királyi meghagyásból és tekintéllyel” többször maga a nádor bíráskodott. Tapolca lett a székhelye Zala megye keleti fele törvényszékének is. A karthauziak a XV. század közepétől a templomdombi udvarházukat megerősítik, fallal, véderőművel veszik körül, amitől várkastély jelleget öltött. A törökök megjelenését követően a karthauziak és a mezőváros lakossága a plébániatemplomot és a kastélyt felhasználva, palánkvárat épített. Valószínű, hogy a törökök az 1554. évi hadjáratuk során foglalták el, és szállták meg a települést. Bár a XVIII. században ismét kiépül a várkastély védelmi rendszere, a harcok során jelentős szerepe nem volt. Ekkor már a veszprémi püspök, Padányi Bíró Márton birtoka, amelyen 1658-ban 7 örökös és 21 gyalogjobbágy, valamint 41 szabad hajdú él. A település státusa: erődített püspöki mezőváros. Az ide telepített hajdúk számos rabló hadjáratban vettek részt a környéken, s igyekeztek feltartóztatnia török támadásokat. A vár még szerepet játszott a Rákóczi - szabadságharcban, s pusztulása is erre az időre tehető. A romba dőlt épültek köveit, a várost újjáépítő lakosság házainak, valamint a plébániatemplom és az iskola építéséhez használták fel. A település lakóit 1696-ban telepeseknek, 1715-ben szabadoknak, 1720-ban ismét szabadoknak, azaz egykori várkatonáknak nevezik az oklevelek. A város és a veszprémi püspök közötti szerződések azonban, mind inkább a lakosság terheinek növekedését jelzik: pénzfizetés, a tized beszállítása, hosszúfuvar, levélhordás, segítségadás a dézsmáláshoz, egy hónapi szolgálat a püspöki bandériumban, a bírság a püspöké, ugyanakkor mentesek a robottól és a kilencedtől. Az 1802-ben betelepültek, (a Szent Miklós, az Új utca és a Haláp utca lakói), azonban már készpénzfizetéssel adóznak. Így a városból befolyt földesúri pénzjövedelem állandóan emelkedett, ami arra is utal, hogy a mezőváros lakossága nemcsak számban, hanem tulajdonában is gyarapodott. A helyi nemesek és Padányi Bíró Márton püspök első szerződéskötésére 1752-ben került sor, amelyben a nemesek önálló státust kapnak. Később a szerződést többször is megerősítik. Az 1770. évi megyei összeírás során Tapolcán 374 mezővárosi családban- ebből 335 a zsellér- 1850 személy él, 1033 az adózó a parókián, és a nemeseknél 130 fő lakik. A lakosság gyarapodása gyors: 1802-ben 2472 személy él a városban (3 tisztviselő, 167 polgár, kézműves, 17 nemesek szolgája, 415 zsellér és más lakó, 645 fiúgyermek és 1225 nő). A lakosok nagyobb része katolikus. Anyaegyház, amelynek a környező községben filiái vannak. A gazdálkodásban jelentős volt az 1864. évi tagosítás, amely közvetve hozzájárult a helyi- és kereskedőréteg növekedéséhez. Tapolca éppúgy, mint számos más környékbeli település, kereskedelmi hírnevét a zsidó népességnek köszönhette. A bor mellett a különböző mezőgazdasági termények és iparcikkek kereskedelme volt jelentős. Bár mezővárosi rangját 1871-ben elvesztette, a XIX. század végén mégis ennek volt köszönhető a lakosság gyors gyarapodása, s ehhez hozzájárult az is, hogy számos közigazgatási intézmény települt ide, a róla elnevezett járás székhelyére. Polgárosodása intenzív lett, s ez megmutatkozott a városkép alakulásában, szellemi arculatán: iskolák, kulturális középületek sora épült. A vasútvonalak ugyancsak a fejlődés motorjai lettek: 1891-ben a Sümeg - Tapolca, 1903-ban a Tapolca - Keszthely, 1908-ban a Tapolca - Budapest vonal épült meg. Bár az 1863-as és 1908-as jelentős tűzvész , valamint az első Világháború visszavetette a fejlődésben, a helyi üzemek folyamatos épülése, a lakosság foglalkozás szerinti átrétegződése a fejlődést mutatja: egyre több az ipari munkás. 1925-ben 25 nagykereskedő - közülük 15 borral foglalkozó -, s jelentős számú munkás dolgozik a Gőzfűrész és Faipari Vállalatnál, a téglagyárban, a szeszfőzdében és a vasúton. A II. Világháborúban jelentősek voltak a város veszteségei: a legsúlyosabb, a körülbelül 800 zsidó lakos deportálása és pusztulása. Az utóbbi fél évszázadban a város több kisebb időtartamú periódusban jelentős fejlődést ért el. 1966. március 31-én lett ismét város, és járási székhely státust kapott. 1966-ban a Bakonyi Bauxitbánya Igazgatóságának ide költözésével a bauxitbányászat központja lett, s más ipari üzemek betelepülésével, a helyi kereskedelem szélesedésével, iskolahálózatának, közművelődési intézményeinek kiépülésével, a Balaton - felvidék egyik jelentős kisvárosává vált. A városkép jelentősen átalakult, és szellemi - kulturális hagyományai egyre jelentősebbek a térség életében.
A Malom-tó mellett áll a XVIII. századi vízimalom, ma turistaszálló. Tapolca szülötte Batsányi János. A költőnek és feleségének, Baumberg Gabriellának szobra a “mediterrán-negyedben” a Kistó partján található. A Tavasbarlang egyedülálló geológiai látványosság. A kórházbarlang gyógyidegenforgalmi célpont. A városban termálvizes strand, illetve sportrepülőtér működik. Az Iskolamúzeum állandó tárlata az iskolatörténeti kiállítás, amely Közép-Európa egyik legrégebbi népiskolai épületében található. Az első Magyar Látványtár Diszelben, egy újjáépített malomban tekinthető meg.

Uzsa 383 lakosú község a 26-os/Celldömölk-Tapolca/ vasútvonal mentén, Tapolcától 9 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1995. augusztus 20-a óta önálló, előtte Lesenceistvándhoz tartozott.

Vigántpetend 225 lakosú Dörögdi-medencei község a Tapolca-Veszprém összekötő út mentén, Tapolcától 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A település két ősi, XIII-XIV. századi eredetű falu, Vigánd és Petend 1938-ban történt egyesítésével jött létre. Egervölgye évezredes kultúrák bölcsője: vas, bronz- és római kori leletanyagok sokasága. Vigánd falut 1082-ben, Petendet 1330-ban említik elsőként hiteles oklevelek. A középkorban a kegyúri joggal rendelkező falu számára az Esterházy család Fellner Jakabbal épített plébániát és templomot a XVIII. században.
A római katolikus templom 1760-ban, barokk stílusban épült.
A római katolikus templomrom a templom mellett található, mely a falu középkori templomának romja.
Az evangélikus harangtornyot a XVIII. században emelték.
Szoborparkjában a fafaragó táborban dolgozó erdélyi és kárpátaljai fafaragók munkái tekinthetőek meg.

Zalahaláp 1062 lakosú község Tapolcától 5 kilométerre, északra fekszik. A Haláp-hegy a Tapolca-medence tanúhegyeinek egyike, mely a medencét északról zárja le. A bánya, ahol bazaltkövet bányásznak, nem üzemel. A hegytetőről csodálatos kilátás nyílik a Balaton badacsonyi és szigligeti öblére, a Tapolcai-medencére, a Somló-hegyre, a sümegi várra és a zalaszántói Buddha templomra.
A római katolikus templom 1770-ben, barokk stílusban épült.
A volt Prónay-kastély XVIII. században, barokk stílusban készült.
A község belterületén 1,2 hektáros természetvédelmi terület található, melynek ritkasága a 30 méter magas, 150 éves mamutfenyő.

Bakonykúti 112 lakosú község Székesfehérvártól 20 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Csór 1660 lakosú község a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 8 kilométerre, nyugatra fekszik.

Füle 864 lakosú község a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Polgárditól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Híres lakója Koós János táncdalénekes.

Iszkaszentgyörgy 1731 lakosú község, Székesfehérvártól 5 kilométerre északnyugatra fekszik a Bakony keleti oldalán, a Móri-árokban.
A római katolikus temploma klasszicista stílusban Bajzáth György András tervei alapján 1830 körül épült. Alacsony homlokzati tornya van; a homlokzaton ión falpillérek díszítik. Jobboldalt négyoszlopos előcsarnok vezet az oratóriumba. Szentélye félköríves, a mennyezeten Szűz Mária és a magyar szenteket ábrázoló freskók látható. Oltárképe a győri Madonna-kegykép másolata a XVIII. századból.
A Somogyi-kastély 1764-ben épült. A Somogyi családon kívül az Amadé, a Bajzáth és a Pappenheim család is birtokolta. A XX. században több  résszel is bővült. A manzárdtetős, középrizalitos, egyemeletes kastélynak különösen szép a kőből faragott rokokó lépcsőkorlátja.
A község közelében húzódik a Gaja-patak festői szurdokvölgye, mely természetvédelmi terület.

Jenő 1238 lakosú község Polgárditól 8 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Kőszárhegy 1248 lakosú község a 7-es főközlekedési út mentén Polgárditól 5 kilométerre, északkeletre fekszik.

Lovasberény 2722 lakosú község a 811-es főközlekedési út mentén, Székesfehérvártól északkeletre, 18 kilométerre fekszik.
A római katolikus templom görögkereszt alaprajzú, Hild József építette Cziráky Antal Mózes megbízásából 1832-1834 között. Alacsony tornya baloldalt áll, előcsarnokának oromzatát két pillér tartja. A templom bútorai a majki kolostorból származik, oltárait valószínűleg Hild József tervezte.
A református templom 1786-ban, copfstílusban épült.
A zsinagógát 1825-ben építették.
A Cziráky-kastély a magyar klasszicista építészet egyik legszebb alkotása. Az U alaprajzú épület két szélső szárnya a volt barokk kastély, 1763-1767 között építette Rieder János Cziráky György megbízásából, korábbi épület bővítéseként. 1804-1810 között készült klasszicista stílusban a két szárnyat összekötő főépület, valószínűleg Rieder Jakab munkájaként. Az egyemeletes kastély főhomlokzatán négy ión oszlop tartja a portikusz háromszögletű oromzatát, amelyben a Cziráky- és az Illésházy- címer látható. A kastély parkjában XVIII. századi kápolna áll, magas toronnyal, homlokzatán fülkeszobrokkal.
A község határában két bronzkori földvár található, a Mihály-vár, amely erődített lakótelep volt, és a Szűz-vár a kisebb.

Moha 407 lakosú község az 5-ös/Komárom-Székesfehérvár/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Nádasdladány 1855 lakosú község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól 14 kilométerre, nyugatra fekszik.

Pátka 1677 lakosú község Székesfehérvártól 14 kilométerre, északkeletre fekszik.

Polgárdi 6371 lakosú város a Dunántúlon, Mezőföld középső részén, a Balaton előtt és Székesfehérvár után a legnagyobb település, mely nyáron a hétvégi házak és a zártkertek használatával az állandó lakosságnál jóval nagyobb népességet számlál. A helység megközelíthető vasúton a 30-as/Nagykanizsa- Székesfehérvár – Budapest/ fővonal és a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/ vonal irányából is. Régészeti adatok, írott források bizonyítják, hogy Polgárdi történelme a római korig visszavezethető, kiemelkedő rómaikori lelet a Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst tripost, Seusó - kincse. Az államalapítás után a Polgárdi, Kőhegyen volt megtalálható I. István király testőrparancsnokának rezidenciája, mely mellett klarissa rendi kolostor helyezkedett el. Egy 1277 évi oklevélből tudjuk, hogy IV. László Polgárdit a Bökény nemzetséghez tartozó Jakab comensnek adományozta. 1397-ben Batthány György esztergomi várkapitány volt a település birtokosa. Itt nyugszik Andrássy Gyula a Monarchia utolsó külügyminisztere, valamint itt található a Batthyány család síremléke is. Nevezetességeink közé sorolnánk a volt Batthyány rezidencián még ma is álló Magyarországon egyedülálló nagyságú mamutfenyőt.

Sárkeresztes 1514 lakosú község a 81-es főközlekedési út mentén, Székesfehérvártól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Sárkeszi 548 lakosú község Székesfehérvártól nyugatra, 9 kilométerre fekszik.

Sárszentmihály 2807 község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Székesfehérvártól nyugatra, 7 kilométerre fekszik.

Szabadbattyán 4506 lakosú nagyközség az M7-es autópálya, a 7-es főközlekedési út, valamint a 29-es/Tapolca-Székesfehérvár-Budapest/, a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár-Budapest/ és a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfeérvár/Szabadbattyán/ vasútvonalak mentén, Székesfehérvártól délnyugatra, 8 kilométerre fekszik.

Székesfehérvár a 7-es, a 8-as,a 62-es, a 63-as és a 81-es főközlekedési utak találkozásánál terül el az M7-es autópálya mellett. Fejér megye székhelye, a 106350 lakosú város több mint 1000 éves múltra tekint vissza. A helységet érinti a 20-as/Szombathely – Veszprém- Székesfehérvár- Budapest/, 30-as/Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest/ vasúti fővonal, valamint az 5-ös/Székesfehérvár-Komárom/, a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár-Budapest/, a 44-es/Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár-Szabadbattyán/ és a 45-ös/Sárbogárd-Székesfehérvár/ vonalak. Székesfehérvár Közép-Európa legősibb városainak egyike, a hajdani magyar királyi székhely. A királyok koronázásának, az uralkodó esküvőinek, a törvénylátó napoknak helyet adó település ma főiskolákkal rendelkező nemzetközi ipari város. Az évszázadok pusztításai ellenére híven őrzi múltjának értékeit, a megmaradt emlékeket a mai kor létesítményeivel gazdagítja. Székesfehérvár Mezőföld lankáira épült, melyből a Bakony és a Vértes által kialakított mocsárvilágból szinte szigetszerűen emelkedik ki. A Dunántúl egyik központja, Budapest és a Balaton között félúton található. A várost 972-ben alapította Géza fejedelem. Ma is jól ismert nevét Alba Regia a magyar középkorban kapta. Jelentése a keleti nomád népek hagyományát őrzi, mely szerint a fehér szó „szabad”, uralkodó várost, illetve népet jelöl. A mai Fehérváron és környékén volt honfoglaló Árpád vezérnek és törzsének első szálláshelye. A vidék akkor kapott nagyobb rangot, amikor Géza nagyfejedelem a jól védhető mocsarak közötti szigeten építette ki fejedelmi székhelyét. A mai belváros közepén épült meg az ország egyik kőtemploma, amelyet kis kővárral vettek körül. I. Szent István építette fel az első székesegyházat és a királyi palotát. A bazilikában őrizték az ország levéltárát és kincstárát. A királyi koronázások rendje kezdettől Fehérvárra kötődött. Fél évezreden keresztül, 1527-ig itt koronázták a királyokat és jórészt itt is temették el őket. Itt voltak a királyi esküvők, a királyi korona őrzése, az állami élet jelentősebb eseményei. István király e városban tartotta a törvénylátó napokat, amelyekből az országgyűlések fejlődtek ki. 1222-ben a székesfehérvári országgyűlés kényszerítette II. Andrást az Aranybulla kiadására. A középkori Város a török időkben pusztult el. 1543-ban került a város a török kézre, és rövid megszakításokkal 1688-ig a hódítók birtokolták. 1601-ben kényszerültek feladni a törökök Székesfehérvárt. Az ősi székesegyházban elhelyezett lőportárat felrobbantották, ekkor égett le a bazilika és a királyi palota. A török hódoltság idején elnéptelenedett várost és környékét a XVIII. században telepítették be újra a magyarok mellett, főleg szerbekkel és németekkel. Püspökségét Mária Terézia alapította 1777-ben. A barokk időkben nagyarányú építkezések folytak a városban. Székesfehérvár mai képét jórészt ez, illetve következő klasszicista kor teremtette meg. A barokk város gazdagságát jelzik az egyházi építészet remekeinek számító templomok, méltóságteljes paloták, és az egykori parasztházak.   Újraalakultak a régi híres iskolák, melyek a törökök előtti időkben Székesfehérvárt az ország egyik fontos iskolavárosává emelték. Székesfehérváron diákoskodott Vörösmarty Mihály, Vajda János és Ybl Miklós. Emléküket a város szobrokkal, emléktáblákkal örökítette meg. Kulturális vezető szerepe volt Székesfehérvár színházának, melynek ma saját társulata van. A II. Világháborúban súlyos károkat szenvedett a város. A harcok végső szakaszában háromszor cserélt gazdát, és ennek során 7200 házból mintegy 600 megsemmisült vagy megrongálódott. Napjainkig ennek a pusztításnak az utolsó nyomait is sikerült eltüntetni. Az elmúlt években felgyorsult a belváros rekonstrukciója. Egész háztömbök, utcarészletek kapták vissza eredeti szépségüket. A hajdan szerbek lakta Rácváros újjáépítése nemzetközi elismerést szerzett a városnak, Európa Nostra- díjat kapott érte. A nemzetközi üzleti élet vezetői egyre gyakrabban keresik fel a várost. Székesfehérvár az utóbbi években ipari központtá vált. Az értékes látnivalókon, műemlékeken, múzeumokon, képtárakon kívül hangulatos éttermek, kényelmes szálláshelyek és szórakozóhelyek várják az idelátogatókat.
Az 1235-ben épült Szent István-székesegyház gótikus eredetű, a Géza fejedelem sírja fölé emelt templom helyén áll. Mai formája 1778-ra alakult ki.
A Szent Anna-kápolna gótikus stílusban épült 1470-ben.
A barokk stílusú karmelita templom 1748-ban készült el.
A felsővárosi római katolikus templom 1840-ben épült.
A rác templom 1771 óta a város dísze.
A Nepomuki Szent János-templom 1751-ből való.
A püspöki palota copf stílusban 1801-ben épült.
A városháza barokk stílusban a XVII. században készült el.
A megyeháza klasszicista stílusban épült.
A romkert, a templom és a középkori városfalak maradványaival az egykori 1018-1038 között épült bazilika helyén található.

Úrhida 1599 lakosú község Székesfehérvártól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.

Zámoly 2203 lakosú község Székesfehérvártól 14 kilométerre, északra fekszik.

Bazsi 488 lakosú község Zala és Veszprém megye határán fekszik, 20 kilométerre a világhírű gyógyfürdőhelyhez, Hévízhez és 23 km-re a Balatonhoz. A szubmediterrán éghajlatú település határánál húzódik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Bazsi környezete tiszta, jó levegőjű, a vidék erdőségeinek is köszönhetően, melyek kirándulási lehetőséget is kínálnak. Őshonos itt a szelídgesztenyefa, a község határában több száz éves fák találhatóak. Bazsi községet hivatalos okiratban először 1248-ban említik, Tátika vár helyének határjárásában. A török időkben többször feldúlták a falut, templomát is elpusztították. Bazsi barokk stílusú temploma a mai helyén 1731-ben épült, majd 1787-ben átépítették. Ekkor kapott tornyot és sekrestyét is. A szőlőhegyi kápolna az ottani birtokosok és Teréz asszony támogatásával épült 1870-ben. Egyesületi formában működik a kisközségben az 1959-ben alakult Bazsi Pávakör, mely több magas elismerés, kitüntetés, díj birtokosa. Az aktívan működő pávakör a falu rendezvényein túl a környékbeli események állandó szereplője is.
Bazsi szülötte Simon István költő, akinek itt látható emlékháza mellett kapott helyet egy paraszti eszközöket bemutató tárlat is. A kirándulások után jólesik egy-egy pohár kitűnő minőségű bazsi bor, melyet a vulkanikus talaj ad e vidéken.

Bodorfa 153 lakosú község Devecsertől 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. A legenda szerint barátok éltek itt, erre utal a középkori eredetű templom rommaradványa és a község belterületén feltárt temető. A Kígyós-patak partján, Devecser és Sümeg között fekvő csendes községben magyar és német nyelvű lakosok élnek. Először 1412-ben említik, Sarosbodorfalu néven.

Csabrendek 2997 lakosú község Sümegtől 4 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az Árpádkori település Bakony utolsó nyúlványán fekvő község, 1300-as évektől számolja fennállását. A települést részben erdő öleli körbe, a hegyen szőlőt termesztenek.
A római katolikus templom a XVIII. században, barokk stílusban épült. A plébánia templom oltárképén ismeretlen festő művészi módon örökítette meg Szent Lőrincet.
A XIII. században épült Csabi- és Szentistváni templomnak csak a romjai láthatók.
A XVIII. század végén épült egyemeletes Fekete-kastély Fekete János óbesteré és íróé volt

Dabronc 504 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Sümegtől északnyugatra, 10 kilométerre fekszik. A Marcal-folyó partján található település nevét 1281-ben említik először. A községhez tartozó Ötvöspusztán két műemlék jellegű, barokk stílusú polgári épületet és egy templomot találunk, növényritkaságokkal körülvéve a Szegedy-kastélyt és a Szegedy-kúriát, mely Szegedy Róza szülőháza.

Gógánfa 811 lakosú község a 26-os/Tapolca-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Zalaszentgróttól 12 kilométerre, északkeletre fekszik. Nevezetessége az 1921-ben épült Külley kastély és a Gyömörei kastély, valamint a római katolikus kápolna és parkja.

Gyepükaján 373 lakosú község Sümegtől 8 kilométerre, északkeletre fekszik. Már a rómaiak idején lakott hely volt, az erre utaló sírkőmaradványokat az 1901-ben épült templom bejáratánál helyezték el.

Hetyefő 105 lakosú község Jánosházától 19 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Hosztót 100 lakosú község Jánosházától 11 kilométerre, délkeletre fekszik. Római katolikus temploma XIII. századi eredetű, 1728-ban részben átépített.

Káptalanfa 863 lakosú község Devecsertől 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. A helység neve 1464-ben tűnik fel először. Az 1715-ös összeírás idején a népesebb falvak közé tartozott. Legutóbbi földesura gróf Esterházy Tamás volt.
Plébániáját 1751-ben létesítették, templomát 1788-ban építették.

Megyer 45 lakosú község Jánosházától 12 kilométerre, délre fekszik.

Nemeshany 415 lakosú község Devecsertől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. A „Hany” helységnév a magyar régi hany (mocsár, láp, ingovány) főnévből keletkezett. A „Nemes2 előtag kisnemesi lakosokra utal. Nevét 1230-ban már említik. Egy részét akkor már nemesek birtokolták, másik része várföld volt. Két község török idők alatti-utáni összeolvadásból alakult ki a falu. A török hódoltság alatt majdnem teljesen elnéptelenedett. A visszatérő nemesek újjáépítették és felvirágoztatták a községet. A hódoltság után egészen a jobbágyfelszabadításig nemesek lakták.
Hírnevet szerzet a községnek a nemeshanyi csipke.
Barokk katolikus temploma az egykori Szentgyörgy faluból áthozott kőből készült 1797-ben.

Rigács 195 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ és a 26-os/Celldömölk-Tapolca/ vasútvonalak mentén, Jánosházától 7 kilométerre, délre fekszik.

Sümeg 6763 lakosú város, a 84-es főközlekedési út és a 26-os/Tapolca-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Keszthelyi-hegységtől északra, a Bakony hegység északnyugati sarkában helyezkedik el. A város utcái a Várhegy meredek oldalait fogják körül. Sümeg és környéke a korai időktől fogva lakott terület volt. Bronzkori sírok, kőbalták és egyéb eszközök, temetkezési urnák, valamint egy késő bronzkori település nyomai tanúskodnak minderről. A rómaiak is jól érezhették magukat a Sümeg környéki tájon. A XIX. század végén egy katonai táborhelyet, római lakóházat és egy háromhajós templom maradványait tárták fel. A tatárjárás szörnyű pusztításait követően, a XIII. század közepén, az ország területén erődítmények építéséhez kezdtek. Valószínű, hogy a sümegi várat is ekkor kezdték el építeni. 1342-ben a vár és a hozzá tartozó területek a veszprémi püspökség tulajdonába jutottak. Ettől kezdve a bevételek Veszprém püspökét illették. Az erődítmény lábánál elhelyezkedő települést a XV. században már mezővárosként említik. A mai plébániatemplom helyén ekkor a Szent Katalin templom állt.  Veszprém törökök által történt meghódítását követően, 1553-tól Sümeg a püspökség egyetlen biztos székhelye maradt. Városi kiváltságokat 1643-ban kapott. Ezek az előjogok élénk gazdasági tevékenységet váltottak ki a városban. Városfalat emeltek, kézművesek és nemesek költöztek Sümegre. A ferences atyák részére kolostort, majd templomot építettek. A kisváros életét jólét és élénk szellemi tevékenység töltötte ki. 1700-ban egy pusztító erejű tűzvész szinte az egész várost megsemmisítette. Korabeli iratok igazolják, hogy a tűzvész csak a ferencesek kolostorát és négy, téglából és kőből épült házat kímélt meg. Ezért a városfalakon belül az újjáépítés során csak kőházak építését engedélyezték, megelőzve azt, hogy hasonló katasztrófák ismét előforduljanak. 1984-től Sümeg újra város.
Sümeg vára a XIII. század óta áll, a XV-XVI. században tovább bővítették. Veszprém 1552-es elfoglalása után, a püspök a török elől menekülve ide helyezte át székhelyét. A vár 200 évig volt püspöki székhely. Az építmény a Rákóczi féle szabadságharcban játszott utoljára hadászati szerepet.  Elfoglalását követően a várat 1713-ban a császári csapatok felgyújtották. Ezután Dunántúl legnagyobb vára évszázadokra magára maradt, az enyészet martaléka lett.
A püspöki palotát Padányi- Bíró Márton püspök építette 1748-55 között, barokk stílusban.
A ferences templom és kolostor szintén barokk stílusban 1653-ban épült.
A Padányi Bíró Márton által épített római katolikus plébániatemplom 1757-ből való. Belsejében híres Franz-Anton Maulbertsch- freskók találhatóak.
Későbarokk stílusban, 1816-ban készült temetőkápolna.
Az Udvarbíróház XVII. századi, a Hertelendy- kúria XVIII. századi, barokk stílusú.
Kisfaludy Sándor szülőháza ma emlékmúzeum, a költő és felesége, Szegedy Róza sírja a helyi temetőben áll.
A nyírlakpusztai Tarányi-kastély a XVII. században épült, barokk stílusban, de többször átalakították. A XIX. század első felében telepítették a luc-, erdei- é s feketefenyőket, valamint az egyetlen duglaszfenyőt, amely a hazánkban élő példányok egyike. A közeli Tarányi-kápolna a család temetkezési helye volt.
Ritka élmény a nyereg és lószerszám-történeti kiállítás.
A Várhegy és a Mogyorós-domb természetvédelmi terület.
Itt született és itt halt meg a XIX. századi magyar irodalom jeles költője, Kisfaludy Sándor. Híres sümegi polgár volt Ramstetter Vince, kékfestő mester és borkereskedő, aki iskolát, kórházat és óvodát alapított a városban. Darnay Kálmán múzeumot hozott létre és évtizedeken át vezette  a város szellemi életét.

Sümegprága 673 lakosú község Sümegtől 4 kilométerre, délre fekszik. Első lakói cseh és morva szénégetők voltak, akiket a veszprémi püspök telepített le, valószínű a tatárjárást követő időkben. A község múltjára vonatkozó okmányok, régi iratok és plébániai anyakönyvek az 1748. évi nagy tűzvészben megsemmisültek, így csak néhány szegényes levéltári adat maradt az utókorra. Az első hiteles oklevél 1436-ban említi meg Praga néven. Ekkor a sümegi várhoz tartozott. A veszprémi püspök birtokolta évszázadokon keresztül.
A község barokk templomát a századelőn Acsády Ádám veszprémi püspök építtette 1740-ben. Építészeti érdekessége az 1790-ben emelt római katolikus templom.

Szentimrefalva 224 lakosú Jánosházától 13 kilométerre, délkeletre fekszik.

Ukk 364 lakosú község a 84-es főközlekedési út valamint a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ és a 26-os/Celldömölk-Tapolca/ vasútvonalak mentén, Sümegtől 7 kilométerre, északnyugatra fekszik a Marcal-folyó mentén. Első említése 1268-ból való. Ukk-Mindszente néven írják össze. A falu a XVI. század derekán teljesen elpusztult.
Az újjáéledt falu temploma 1725-ben épült, barokk. Főoltára, szobrai, szószéke 1674-ből való műemlékek. Ebben az időben szerzetesek is települtek ide, a templom építése is hozzájuk kötődik.

Veszprémgalsa 288 lakosú község Jánosházától 12 kilométerre, délkeletre fekszik.

Zalaerdőd 320 lakosú község Jánosházától 13 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Zalagyömörő 484 lakosú község a 84-es főközlekedési út és a 26-os/Celldömölk-Tapolca/ vasútvonal mentén, Sümegtől 5 kilométerre, északnyugatra fekszik. Lakossága a második Világháború előtt is több mint duplája volt a mainak. Az első írásos emlékei az 1300-as évekre nyúlnak vissza. A Bakony, valamint a Keszthelyi hegység északi nyúlványai a sümegi várral gyönyörű panorámát nyújtanak.
A volt nemesi község plébániája 1788-ban épült. 1945 előtt népiskolája, továbbképzője volt.

Zalameggyes 55 lakosú község Jánosházától 8 kilométerre, délre fekszik. Meggyes 1357-ben tűnik fel először Meggyesi János birtokában, majd 1370-ben a Meggyesi család hat ága osztozik rajta. Meggy szavunk régi helyneveinkben gyakori névelem, képzős változata olyan helyet jelentett, ahol sok meggyfa volt. A Marcal folyó mellett, illetve jobb partján fekszik. Köznemesi birtokosaival a XV. században találkozunk.
Katolikus és evangélikus templomai 1938-ban épültek.

Zalaszegvár 150 lakosú község Jánosházától 8 kilométerre, délkeletre fekszik.

Alap 2134 lakosú község a 61-es főközlekedési út mellett és a 43-as/Rétszilas-Mezőfalva-Dunaújváros/ vasútvonal mentén fekszik.

Alsószentiván 688 lakosú község a 61-es főközlekedési út mellett Simontornyától 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A honfoglaláskor szlávok lakták a települést. Az ide települő besenyők a rác település melletti homokdombon rendezkedtek be. Az itt élő földművelő rácok volt földjeiket már a besenyőknek művelték meg. Alsószentiván községet a levéltári adatok szerint 1265-ben alakították ki. A levéltári adatok szerint előtte Zedreg néven volt a jelenlegi településtől nyugati irányban település, mely a tatárjárás során néptelenedett el . 1323-ban említik először a helység nevét. A Besenyő-Zedregi családról kapta a település az új nevét, de az Alsó-, Felső-, és Középszentiván nevek továbbra is éltek. Az első évszázadok alatt egyre szorosabb kapcsolat szövődött az itteni falvak kétfajta népcsoportja között. A1417-es írásos dokumentumok beszélnek arról, hogy a kereszténységre tért “besenyő-magyarok” Nagyboldogasszony tiszteletére épített temploma búcsújáró hely. A XIII. században bekövetkezett ugrásszerű zedregi lakosságnövekedés a szentiváni puszták elnéptelenedését okozta. A zedregi nemesek birtokba vették a szentiváni pusztáktól jóval távolabb levő rácalmási és kulcsi birtokokat is, amelyek korábban a szentiváni rácok tulajdonához tartoztak. A besenyők a törökdúláskor eltűntek a község életéből. Az 1879-ben Szluha Annától megvásárolt első községházban egyházi iskola nyílt. 1897. november 10-e előtt az alapi anyakönyvi kerülethez tartozott és a 70517/1897 sz. rendelettel lett önálló anyakönyvi kerület. 1909-ben építettek új iskolát. A községben, az 1956-es években alakult önálló lelkészség. 1946-ban a Szluha kastélyban a “Világ királynője” kápolnát rendezték be. Ahová 1950-ben elhelyezték a Fatimai kegyszobor másolatát. A Fatimai szobor miatt népszerű zarándokhellyé vált az alsószentiváni templom. A Fatimai Szűz tisztelete az óta még inkább kiszélesedett a környéken. Minden évben július 13-tól 6 hónapon keresztül minden hónap 13-án zarándoksereg lepi el a templom kertjét és róják le tiszteletüket a szűzanya előtt.

Cece 2817 lakosú nagyközség a 61-es és 63-as főközlekedési utak, valamint a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 15 kilométerre, délre fekszik. Ha Cece, akkor paprika, így ismerik legjobban a település nevét.
Csók Imre –Emlékmúzeum az egykori malomban kapott helyet, benne a festő fiatalkori freskója látható.

Hantos 1002 lakosú község Sárbogárdtól 18 kilométerre, északkeletre fekszik.

Igar 1098 lakosú község a 64-es főközlekedési út mentén Simontornyától 2 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Mezőszilas 2221 lakosú község a Mezőföld déli részén a 64-es főközlekedési út mentén, Simontornyától északra, 7 kilométerre fekszik.
A református templom 1797-ben, barokk stílusban épült.
A Strommer-kastély és a Huszár-kastély az 1800-as években épültek.
Jelentős még Németh László író emlékszobája A József Attila utcában.

Nagylók 1126 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 11 kilométerre, északkeletre fekszik.

Sárbogárd 13536 lakosú város a 63-as főközlekedési út, valamint a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/, a 43-as/Dunaújváros-Mezőfalva-Rétszilas/, a 45-ös/Székesfehérvár-Sárbogárd/ és a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonalak mentén fekszik. A történetében városi rangot már több alkalommal birtokló település a Dunántúl keleti, Fejér megye déli részén a Mezőföld középső tájékán helyezkedik el. Az oklevelekben már 1323-ban említett Bogárdi István besenyő földbirtokos neve ismert és a környék településeit is az állattenyésztéssel foglalkozó besenyők lakták. A török hódoltság alatt a lakosság maradéka a Sárvíz mocsaras, ingoványos sűrűjében keresett menedéket. A XIX. század elején Bogárd és Tinód községeket egyesítik Sárbogárd néven, majd Töbörzsök és Sárszentmiklós községekkel történt egyesítéssel alakult ki a mai Sárbogárd. A településen áthaladó észak-déli irányú útvonal és a település részek összekapcsolása alakította ki Sárbogárd sajátos településformáját. A 63. számú országos főközlekedési útvonal az ország északi és déli területét kapcsolja össze és helyet ad a mindinkább növekvő átmenő, sőt nemzetközi forgalomnak. Jelentős a kelet-nyugati irányú közúti forgalom is Dunaföldvár-Dunaújváros- Balaton térségei között. A XIX. század utolsó harmadában megépített vasutak: Budapest-Pécs, Budapest-Gyékényes, Sárbogárd- Székesfehérvár, Sárbogárd-Bátaszék vonalak elősegítették a regionális kereskedelmi központtá alakulását, mely az árucsere-kapcsolat révén kiemelte Sárbogárdon a környező községek, puszták sorából. Egyházi és világi nagybirtokok fogták közre a jellegzetesen kisnemesi Sárbogárdot, melyben a kisbirtokos és törpebirtokos lakosság volt túlsúlyban. A jellegzetesen mezőgazdasági vidéken erőteljesen jelentkezett kézművesipar és a kereskedelem. A vasútállomásra és a felépült raktárakba érkeztek a környező uradalmak mezőgazdasági terményei. A II. Világháború utolsó szakaszában 1944. december 1-től 1945. március 24-ig a város közigazgatási területe frontterület volt, mely emberi életekben, anyagi javakban, épületekben jelentős károkat okozott. A II. Világháború utáni időszak Sárbogárd regionális központ jellegét tovább erősítette.
A településen 3 római katolikus, 1 református, 1 evangélikus templom, 3 imaház és 1 kápolna szolgál a hivő lakosság lelki épülésére. Az épületek közül 4 műemlék jellegű.

Sáregres 831 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Simontornyától északkeletre, 7 kilométerre fekszik.

Vajta 947 lakosú község a 63-as főközlekedési út és a 46-os/Sárbogárd-Bátaszék/ vasútvonal mentén, Sárbogárdtól 15 kilométerre, délre fekszik.

Adásztevel 881 lakosú község Pápától délkeletre, 7 kilométerre fekszik. A református temploma 1753-ban épült, barokk stílusjegyekkel. Az 1920-as években épültek szép, tornácos parasztházai.

Bakonyjákó 671 lakosú észak-bakonyi község a 83-as főközlekedési út mentén, Pápától 19 kilométerre, délkeletre fekszik.
A római katolikus templom 1811-ben, barokk stílusban épült. Előtte értékes Szentháromság-szobor található.

Bakonykoppány 243 lakosú község Pápától 18 kilométerre, délkeletre fekszik.
A római katolikus templom 1730-ban, a plébánia 1800-ban épült.

Bakonyság 99 lakosú község a Bakony északi lejtőjén, Pápától 23 kilométerre fekszik. Bakonyság déli határában volt a középkori Kisdém falu. Kisnemes lakóit 1332-ben említik először. A XVIII. században a Meszlényi család birtokaihoz tartozott a falu és közvetlen környéke.
A kisdémi római katolikus kápolna a XVIII. században épült barokk stílusban, homlokzati toronnyal. Szép rokokó oltára van, falain négy rokokó fafigura látható. Érdekessége, hogy itt esküdött meg Kossuth Lajos 1841-ben Meszlényi Teréziával.

Bakonyszentiván 258 lakosú Pápától 23 kilométerre, északkeletre fekszik.

Bakonyszűcs 366 lakosú község Pápától 20 kilométerre, délkeletre fekszik.

Bakonytamási 699 lakosú község a 13-as/Pápa-Tatabánya/ vasútvonal mentén Veszprémvarsánytól nyugatra, 13 kilométerre fekszik. Neve magyar eredetű falunév, jelentése „Tamásé”, az oklevelek a XV. századból említik. A község jó kiinduló pontot nyújt a természeti szépségekben gazdag Bakony meghódításához, a vadban gazdag környék a vadászathoz.

Béb 256 lakosú község Pápától 12 kilométerre, keletre fekszik. Az írásos anyagok a XIII. század közepén keletkeztek. A török pusztulás után 200 évig üres faluhelyet 1741-től német telepesek népesítik be. A lakosság nagy része ma is német anyanyelvű.
A freskókkal gazdagon díszített katolikus templomot gróf Esterházy Károly építtette 1791-ben.

Békás 238 lakosú község Pápától 11 kilométerre, nyugatra fekszik.

Csót 1096 lakosú község Pápától 14 kilométerre, keletre fekszik. A hely már a rómaiak által ismert terület, első írásos emlékei 1212-re tehetők. Az I. Világháború idején, 1915-ben hadifogolytábor épült, melynek szomorú emlékeit a faluközpontban található múzeum és a 6 ezer négyzetméter területű temetőben lévő 796 sírhely őrzi.
Római katolikus temploma XVIII. századi, a padok rokokó díszesek, a keresztelőkút copf stílusú.

Dáka

Döbrönte 274 lakosú a Bitva-patak mellett fekvő zsáktelepülés, Pápa-Tapolcafőtől délnyugatra 4 kilométerre fekszik. Határában őskori és római kori leletek kerültek elő. Nevét a szláv Dobreta személynévből eredeztetik. Első okleveles említése 1240-bő származik, egy határjárás során készült okiratban merült fel a község neve. A Himfyek a hegygerincen felépítették Szarvaskő várát, amely a XVI. század végén vált rommá. Minden év szeptember utolsó hétvégéjén rendezik meg a nagy látogatottságú várünnepséget. 1984-ben a várhegy lejtőjén felvonós sípálya épült.
Döbrönte falu nevezetessége a Somogyi-család által 1815-ben építetett klasszicista római katolikus templom, melynek főoltárát egyetlen márványtömbből faragták.
A környéken áll a szarvaskői vár, ahol évente nagy sikerű várjátékokat rendeznek.

Egyházaskesző 618 lakosú község Pápától 16 kilométerre, északnyugatra fekszik. A helység neve török eredetű, a Keszi törzsnévből származik, s temploma után kapta az egyházas előnevet. Egykor sok magánkőfejtő bánya és szénégető működött a három megye határa mentén, a Rába és a Marcal folyók között fekvő faluban.

Farkasgyepű 396 lakosú észak-Bakonyi község a 83-as főközlekedési út mentén található, Városlőd mellett. A táj egyik legszebb települése, amelynek térfelszíni magassága, változatos domborzati viszonyai és erdősültsége miatt szubalpin a klímája. Az évi középhőmérséklet alig haladja meg a 8 °C-ot. Határában kőkorszaki baltát és bronzkori használati tárgyakat, sírhalmokat fedeztek fel. 1401-ben erdőgyepűként említik, farkasok ellen rőzsefonatú kerítést húztak ki az erdőszélre. Egy feljegyzés szerint 1753-ban itt telepedtek le a németbányai üveghuta munkásai.
Farkasgyepű előtt található a természetvédelmi területté nyilvánított kísérleti erdő, melyben a bükk természetes módon újul meg, nem szorul telepítésre.

Ganna 280 lakosú község Pápa-Tapolcafőtől délnyugatra, 4 kilométerre fekszik. A település két falurészét - Nagy- és Kisganna - 1171-ben említik. A két települést 1942-ben egyesítették. Az Esterházyak 1748-ban németekkel és horvátokkal népesítették be, akik mezőgazdaságból és szőlőtermesztésből éltek.
A nagygannai Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus kerektemplom 1808-1818 között épült Eszterházy Miklós megbízásából, Charles Moreau tervei szerint. A római panteon mintájára készült, kupolával fedett épület a családi sírbolt és a plébániatemplom egyesítése. Huszonegy lépcső vezet oszlopos előcsarnokához. Belső terének díszei a szenteket ábrázoló márványszobrok és passió-domborművek, mindegyikük alkotója a bécsi J. Klieber.
A templom alatt van az Esterházy család mauzóleuma. A kriptában a család tagjainak márvány- és bronzszarkofágjai láthatók. Esterházy Bálint mellszobra 1858-ban készült, carrarai márványból.
A kisgannai római katolikus templom 1770-ben, barokk stílusban épült.
Híres a Gannai Nemzetiségi Asszonykórus. Kétévenként rendezik meg a nemzetiségi kórustalálkozót.
A hagyományokat a falumúzeum is őrzi.
A falu alkotója Dani Pál fafaragóművész, akinek több alkotása köztéren is látható.

Gecse 501 lakosú község a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Téttől 11 kilométerre, délre fekszik. A Sokoróalja délnyugati szélén, a megye északi határában fekvő falu területén őskori, római kori és honfoglalás kori leletek kerültek elő. Írásos adat 1319-ben említi először, neve régi magyar személynevet őriz.
Evangélikus temploma 1787-ben épült, mai formáját 1886-ban nyerte, vele egyidőben épült az evangélikus iskola is.

Gic 496 lakosú község a 13-as/Pápa-Tatabánya/ vasútvonal mentén, Pannonhalmától 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település három elpusztult középkori falu – Csehi, Gerencsér és Hathalom – területének összevonásával keletkezett 1857-ben.
Jelentős emléke a volt Jankovich-kastély és körülötte lévő parkban lévő kápolna.

Homokbödöge 718 lakosú község Pápától 12 kilométerre, délkeletre fekszik. A település kialakulása az 1200-as évek elejére tehető. A három vallás hívei által felépített templomok látogathatók.

Kemeneshőgyész 574 lakosú község Pápától 18 kilométerre, északnyugatra fekszik a Kemeneshát tövében, a Marcal-patakhoz közel. Okiratok először 1220-ban említik.
A XX. századelőn épült, szépen karbantartott kastély, ma kultúrcentrum.

Kemenesszentpéter 794 lakosú község a Rába partján, Beledtől délkeletre, 15 kilométerre fekszik, három megyehatár találkozásánál, a Rába folyó közelében. Neve, amit templomáról kapott 1900-ig Szent Péter.
A római katolikus temploma 1758-ban épült, két homlokzati tornya 1829-ben. Az egyhajós belső terű templomot Dorfmeister István 1779-ből származó festményei teszik értékessé. A mennyezeten Jézus mennybemenetelét ábrázolta a művész, a szentély freskóján Szent Péter életéből vett jeleneteket. Szép rokokó alkotás a szószék és a mellékoltár.
Nevezetességei a Szent Vendel kápolna, valamint Soproni Horváth József festőművész, az akvarell poétájának szülőháza. Az 1980-as években a község határában római kori sírokat tártak fel, ahol azóta Közép-Európa egyik legnagyobb sírkamrája látható.

Kup 461 lakosú község Pápától 8 kilométerre, délre fekszik.

Külsővát 878 lakosú község a 10-as/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Celldömölktől 7 kilométerre, északkeletre fekszik. Az őskortól lakott kisközség a Marcal medencében. Neve az 1438-as vatikáni oklevélben olvasható először.
Régészeti és néprajzi gyűjteménye a művelődési házban tekinthető meg.
Plébániatemplomát 1488-ban említik először, jelenlegi formáját 1796-ban kapta, mellette működik a premontrei női szerzetesrend háza.

Lovászpatona 1335 lakosú község a Bakony északi lejtőjén, a Csángota-ér mellett, Téttől 14 kilométerre, délkeletre fekszik. Területén az őskortól kezdve laktak: szép számmal kerültek elő bronzkori és római kori leletek is. A középkorban, 1353-ban említi először oklevél. Ekkor nagyobb település volt; 1405-ben mezőváros, a környék központja, középbirtokosok és iparosok lakják. A törökök többször is elpusztították, a XVI. század végén egy időre el is néptelenedett, de hamarosan újratelepült. A Thury, Festetics, majd a Somogyi családoknak, a XIX. és XX. században pedig az Esterházyaknak volt itt nagyobb birtoka.
Az evangélikus templom középkori eredetű, a XII-XIII. században épült, román stílusban. A XIV. és XV. században gótikus stílusban bővítették, majd a török időkben komoly károkat szenvedett templomot 1711-ben barokk stílusban állították helyre. Építésének mindegyik periódusából láthatók részletek. A templom falazott gúlasisakos tornya a főhomlokzat előtt áll. A déli oldalon román és gótikus ablakok nyílnak. A toronyaljból gótikus bejárat vezet az egyetlen hajóba, amelyeket három oldalról vörös oszlopokon nyugvó, festett fakarzat övezi. Az apszis a nyolcszög három oldalával zárul, mennyezetén az Atyaistent ábrázoló XVIII. századi freskó látható. Rendkívül érdekes a falazott szószékoltár. A templomot támpillérekkel erősített kőfal övezi.
A Somogyi-kastély egyemeletes épületét Festetics Ferenc kezdte építtetni 1794-ben, de befejezéskor, 1808-ban már Somogyi János alkancellár volt a tulajdonosa. Mestere valószínűleg Pauly Mihály volt. 1850 körül Voyta József alakította át. Később az Esterházy-családé lett a kastély. A késő barokk manzárdtetős épület középrizalitját háromszögű oromzat zárja, előtte oszlopokon nyugvó erkély van.

Magyargencs 636 lakosú község Pápától 24 kilométerre, északnyugatra fekszik. A települést először 1268-ban Gencs, illetve Guench néven említik. Az okirat tanúsága szerint a falu a XIV. századtól egyházi birtok volt. A településen a XX. századelőn mintegy 7 kastély és kúria volt található, de csak egypár élte túl a II. Világháborút. Legszebb ezek közül az 1983-ban felújított Széll-kastély.

Malomsok 580 lakosú község Téttől 14 kilométerre, délnyugatra fekszik. A megye északi sarkában helyezkedik el, folyókkal átszabdalt és körülvett területen, sajátos kisalföldi tájat varázsolva.
A település két nevezetessége a régi emlékeket felidéző faluház és Edwi Illés Gergely gályarab emléktábláját őrző evangélikus templom.

Marcalgergelyi 475 lakosú község Celldömölktől 26 kilométerre, északkeletre fekszik.

Marcaltő 880 lakosú község a 14-es/Pápa-Csorna/ vasútvonal mentén, Pápától 16 kilométerre, északnyugatra fekszik. Első okleveles említése 1380-ból származik. A település négy vármegye összeszögelésében települt. Ma a négy megye határát jelképező emlékoszlop a falu Fő terén áll. A település első birtokosa a Marczaltőy család, majd az Amadé család, tőlük vásárolta meg az Esterházy család. Közigazgatásilag a településhez tartozik Ihász, ahol 1849 június 27-én zajlott le a szabadságharc egyik legvéresebb csatája.
A község temetőjében nyugszik Futaki Gróf Hadik András (1764-1840) császári és királyi belső titkos tanácsos, lovassági altábornagy.
A római katolikus templom 1776-ban, barokk stílusban épült.
Az Amadé-kastély a XVIII. században, barokk stílusban épült.

Mezőlak 1120 lakosú község a 10-as/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Pápától 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Korabeli iratok 1286-ban említik először. Kitűnő földjei uradalmi nagybirtokok voltak.
A falu római katolikus műemlék temploma XV. századi eredetű, gótikus stílusban épült, festett famennyezete a XVIII. századból való.

Mihályháza 841 lakosú község a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Pápától 10 kilométerre, nyugatra fekszik a Kisalföld és Kemeneshát találkozásánál. Alapítása az 1150-1200-as évekre vezethető vissza. Jelenlegi elnevezését 1300 körül kapta.

Nagyacsád 714 lakosú község Pápától északnyugatra, 8 kilométerre fekszik a Pápai-síkságnak a Tapolca és Dorza-patakok közötti területen. Az itt talált leletek között említésre méltó egy késő bronzkori kőbalta és egy római kori mészkő torzó. A helység neve a XI-XIII. században gyakori Acsa magyar személynév származéka. 1332-ben említi először írásos adat. Híres volt a malomipara.
A református templom késő barokk, 1782-ben épült és a XIX. század közepén romantikus stílusban átalakították. Ekkor épült a főhomlokzat előtti kétszintes, ívsoros párkányú torony. A barokk falazott szószék az építés idejéből való.

Nagydém 420 lakosú község Téttől 17 kilométerre, délkeletre fekszik.

Nagygyimót 630 lakosú község a 13-as/Pápa-Tatabánya/ vasútvonal mentén, Pápától 8 kilométerre, keletre fekszik a Dunántúl mértani középpontjában, a Kisalföld és a Bakony hegység nyúlványainak találkozásainál, a Pápai-síkság szélén. Történelmét illetően először 1255-ben említik, mint a Váradi-Káptalan birtokát, később az Ugodi nemzetség birodalmához tartozó település, az Esterházyak tulajdonaként. A községben található több népi építészeti stílusban épült parasztház.

Nagytevel 520 lakosú észak-bakonyi község, Pápától 10 kilométerre, délkeletre fekszik. A falu névadója egy Árpád-házi herceg. Az oklevelek 1422-ben említik először. Lakói a középkorban jobbágyok voltak, akik később a török pusztítás elöl elmenekültek. A zirci cisztercita apátság birtoka lévén, sziléziai, frank, morva és horvát telepesekkel népesítették be a falut. A XIX-XX. századfordulótól kezdve népessége csökkenő, egyrészt az Amerikába kivándoroltak, másrészt a kitelepítés miatt. Lakóinak többsége németajkú.
A római katolikus templom 1770-1775 között épült a ciszterciták számára, Reindl Antal és András műveként. A templom homlokzat előtti tornyán a zirci és a heinrichaui apátságok egyesített címere látható, a homlokzat fülkéiben Szent Anna és az Immaculata szobra. A belső tér egyhajós, félköríves szentéllyel. Igen értékes a templom berendezése: a főoltár és a két mellékoltár, amelyek képét a sziléziai B. Krause festette a XVIII. században, valamint a rokokó faragású padok és az angyallal díszített szószék. A kovácsoltvas szentélykorlát klasszicista. A templomot övező kőfalon, a kovácsoltvas kapu két oldalán Szűz Mária és a fájdalmas Krisztus szobra áll.
A római katolikus plébánia földszintes épülete a XVIII. században épült. Kapuját Szent Flórián és Szent Sebestyén szobra díszíti.
A kálvária a templom körítőfalába mélyesztett 14 fülkéből áll. Ezekbe az 1770-es évek végén Polinger Ignác festett képeket. A templom mögötti nagy fülkében 1831-ben három keresztet állítottak, alájuk pedig Krisztus sírját helyezték el. A festményeket a XIX. században bemeszelték, helyükre bádogra festett, gyenge képek kerültek.
Legújabbkori nevezetessége a volt szovjet földalatti katonai bázis.

Nemesgörzsöny 799 lakosú község a 14-es/Pápa-Csorna/ vasútvonal mentén, Pápától 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Írásos adat 1346-ban említi először Gersen néven, amely későbbi adatok szerint 1544-ben nemesi birtok.
A református templom mai romantikus alakját egy korábbi épület felhasználásával 1883-ban nyerte. Egyhajós, egytornyos épület, a kapu az ablakok és a párkányok romantikusan díszítettek.

Nemesszalók 1032 lakosú község a Celldömölk-Pápa összekötő út mentén, Celldömölktől keletre, 10 kilométerre fekszik.

Németbánya 88 lakosú község Bitva-patak völgyében fekszik, Városlődtől északra, 10 kilométerre. A Pásztorkút környékén ókori halomsírokat tártak fel a szakemberek. A középkorban lakatlan, csak az 1753-ban felépített üveghuta megnyitása után telepedtek le itt munkások. 1757-ben Nova officius vitraria, 1781-ben Németh Öreg Bánya néven említik írott források. 1780-ban, az üveghuta megszűnése után a település lakói helyben maradtak, földművelésből és állattenyésztésből éltek tovább. Gyönyörű természeti környezete miatt egyre több külföldi keresi fel. Az itt élők máig őrzik a német nemzetiségi hagyományokat.

Nóráp 243 lakosú község Pápától 7 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Nyárád 925 lakosú bakonyaljai község, Pápától délnyugatra, 10 kilométerre fekszik.
A barokk stílusú római katolikus templom 1771-1772 között épült, Fellner Jakab tervei alapján Esterházy Károly egri püspök megbízásából. Homlokzati tornyát bádogsisak fedi, az oromzat szélein klasszicista vázák állnak. Az egyetlen hajóhoz ugyanolyan szélességű, a nyolcszög három oldalával záruló szentély csatlakozik. A templom berendezése rokokó, a szószék hangvetőjén Mózes szobra látható.

Pápa 33553 lakosú város a 83-as főközlekedési út valamint a 10-es/Győr-Celldömölk/, a 13-as/Pápa-Tatabánya/, és 14-es/Pápa-Csorna/ vasútvonalak mentén fekszik az egykori bővizű Tapolca-patak völgyében, a Bakony és a Kisalföld találkozásánál, a Pápai-síkság központjában. Területe az újkőkortól kezdve lakott, bronzkori és kelta leletek is napvilágra kerültek. Római település nem volt a város mai helyén, noha  itt halad át a  Savariát Arrabonával összekötő út. Valószínű azonban, hogy az avaroknak városuk állt itt. Nem tudjuk, hogy a magyar honfoglalók mikor települtek le Pápa térségében. Az első írásosos adat 1051-ből származik. Az elkövetkező évszázadok folyamán több földesura is volt a szépen fejlődő városnak. Például a Pápai család, a Garaiak, Enyingi Török Bálint, s a legnevezetesebb, az Esterházy család. Noha a várost a tatárok is, törökök is pusztították, már a XVI. században kulturális központ volt. A híres református kollégiumát 1531-ben alapították. A XIX. század első felére jelentős malomipar alakult ki, mintegy 22 vízimalom működött Pápán és környékén.
A nagytemplom azon a helyen épült, ahol a középkori plébániatemplom állt. 1774-1786 között emelték Esterházy Károly megbízásából, tervezője és a munkálatok vezetője Fellner Jakab, illetve halála után Grossmann József volt. A klasszicizáló késő barokk copfstílusú templom főhomlokzata kéttornyos, a tornyok felső emeletei áttörtek. Korinthoszi félpillérek tartják a főpárkányt és a háromszögű oromzatot- benne Esterházy-címer látható -, amely mögött alacsony attikafal, rajta angyalok között Szent István vértanú szobra áll, melyek a pozsonyi Messerschmidt János munkái. A belső tér egyhajós, csehsüveg-boltozatok fedik, amelyeken Szent István vértanú életéből vett jeleneteket festett meg A. Maulbertsch 1782-1783-ban. A főoltárkép is Szent István vértanút ábrázolja, mely a bécsi H. Mauerer munkája. Kétoldalt Szent István és Szent László királyok fehérmárvány szobrai állnak. Ez utóbbiak a szószékkel, a keresztelőkúttal és a gyóntatószékkel együtt Ph. J. Prokopp bécsi szobrász művei. A Szűz Mária-kápolnában, a sekrestyében és az oratóriumban szintén Maulbertsch-freskók láthatók.
A ferences templom a XVIII. század első felében készült el, többszöri tűzkár után Esterházy Károly püspök építtette újjá és bővítette 1764-ben. 1822-ben ismét átalakították. Az egyszerű külsejű templom oromzatos homlokzatát Szűz Mária, Szent Ferenc és Szent Katalin szobra díszíti. Tornya a szentély északi oldala mellett emelkedik. Az egyhajós templombelső terét fiókos dongaboltozat fedi, rajta Závory Zoltán festőművész freskói láthatók. Szép a rokokó szószék. A sekrestyében barokk szekrény, valamint a városról 1683-ban készült festmény található.
A templomhoz kapcsolódik a volt ferences rendház, amely 1678-1680 között épült.
A bencés templom 1737-1742 között épült egy 100 évvel korábban emelt pálos templom helyén. 1805-ben lett a bencéseké. Urnadíszes oromzatból emelkedik ki, homlokzati tornya, bejárata felett Acsády Ádám veszprémi püspök, az építtető címere látható. Ellipszis alaprajzú, egyhajós belső terét kupola fedi, szentélye négyzetes. Különlegesen szép a templom barokk és rokokó stílusú berendezései. A szobrokkal díszített főoltár és a mellékoltárok, a szószék, a szentély stallumai és a hajóban álló padok. A mennyezetfreskókat Herz Dávid festette 1868-ban.
A kálvária eredete valószínűleg a XVII. század végére nyúlik vissza. Mai formáját az 1740-ben kezdődő kiépítéssel nyerte, melyet a pálosok kezdték el Esterházy Ferenc adományából. 1746-ban készültek el a stációs szobrokkal és a remetelak. 1767-ben pedig már a kálváriaépítmény is állt.
Az utóbbi melletti temetőkápolna a XVIII. század végén épült. A kálváriához vezető út mellett öt stációkápolna áll, bennük színezett faszobrokkal.
Az Esterházy-kastély az 1752-ben már romos vár helyén és maradványainak felhasználásával készült 1783-1784 között. Mestere Grossmann József volt. A késő barokk épület pincéje és földszinti falai középkori és XV. századi várból származnak. A kastély U alaprajzú, egyemeletes, oromzatos középrizalittal és toronyszerű, manzárdtetős sarokrizalitokkal. A főbejárat mögötti előcsarnokból hatalmas lépcsőház nyílik, stukkós mennyezettel, kőbábos korláttal. A lépcsőház tágas emeleti csarnokba vezet. A kastély keleti szárnyának végében volt a kápolna, amelynek értékes freskói ma is láthatók. A épületet nyugat felől nagy kiterjedésű park, a Várkert határolja. A Lábasház a város legjellegzetesebb épülete. Ennek a háznak az elődjében működött 1531-1752 között a református kollégium. A ma látható egyemeletes ház a XVIII. század második felében épült, barokk stílusban. A tér felőli homlokzatát a XIX. században neogótikussá alakították.
A Zichy-ház 1760 körül épült, késő barokk stílusban. Az egyemeletes, manzárdtetős épületet a kőkonzolokon nyugvó, háromszög oromzattal záruló, zárterkélyek jellemzik. Kosáríves kapu vezet a felső udvarba.
A Korvin-ház a XV. század végén épülhetett, késő gótikus-reneszánsz stílusban. Az egyemeletes házat manzárdtető fedi. Mai homlokzatát a XVIII. században alakították ki, az ablakok alatt és felett rokokó dísz látható. Széles, kőkeretes gótikus kapuja zárókövén a Ráskai-címer van.
A Kékfestő Múzeum 1869-ben emelt épületében működött egykor a Kluge-féle kékfestő üzem, Közép-Európa egyik legrégibb ilyen műhelye. A Kluge-féle céget Sárváron alapította a Szászországból Magyarországra bevándorolt Carl Friedrich Kluge, aki 1786-ban már Pápán működött, s a ma is álló üzem helyén levő műhelyben készítette kékfestő áruit. Az üzem termelése 1956-ban szűnt meg. Teljes berendezése megmaradt és működőképes. Ma múzeumként tekinthető meg.
A református Egyháztörténeti Múzeum a református paplak 1783-1784 között emelt épületének udvarán álló régi református templomban van. A paplakkal egy időben készült templom azért épült az udvarban, mert II. József rendelete szerint protestáns templomot nem emelhetnek az utca vonalában, csak zárt udvaron és torony nélkül. Az egyszerű copfstílusú épületnek négyzetes belső tere van, három oldalán karzattal. Szószéke szép rokokó munka.
A vízimalmok ma már nem működnek, hiszen az őket hajtó Tapolca-patak a közelmúltban kiszáradt. Már csak néhány régi malomépület látható. Például a Tízes-malom a Győri úton, a Bocsor-malom a Gyimóti úton.

Pápadereske 269 lakosú község Pápától 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. Első neve „Doroska” 1240-ben. Lakói a középkortól a XIX. századig egytelkes nemesek voltak. A XVII. század elején csak két nemesi család lakja és a település református iskolájának egy tanítója volt.

Pápakovácsi 585 lakosú község Pápától 5 kilométerre, délre fekszik a Pápa-Devecser összekötő út mentén.
Katolikus templomát Esterházy Károly építtette 1787-1793 között. A templom különlegessége a gazdag, barokk díszítésű szószék és keresztelőkút.
A XVII. századból származik az egykori Somogyi kastély, mely 1816-ban klasszicista stílusban építettek át.

Pápasalamon 394 lakosú község Devecsrtől 15 kilométerre, északra fekszik.

Pápateszér 1237 lakosú község a 13-as/Pápa-Tatabánya/ vasútvonal mentén, Pápától 16 kilométerre, északkeletre fekszik.

Takácsi 937 lakosú község a 83-as főközlekedési út mentén Pápától 5 kilométerre, északra fekszik.

Ugod 1552 lakosú község a 13-as/Pápa-Tatabánya/ vasútvonal mentén, Pápától 15 kilométerre, keletre fekszik a Kisalföld és a Bakony találkozásánál, a Gerence-patak völgyében. A lakói mész és faszén égetéssel foglalkoztak.
A római katolikus templom 1756-1759 között épült barokk stílusban Fellner Jakab építette, mely az 1500-as évekből származó várromra épült..
A római katolikus plébánia 1759-ben épült barokk stílusban, a kerítésfalban XVII. századi barokk Piéta-szobor látható.

Vanyola 622 lakosú Pápától 14 kilométerre, északkeletre fekszik. A község neve 1222-ben egy pannonhalmi apátsági oklevélben, mint egyházi birtok szerepel először.
Vanyolán született 1808-ban Vajda Péter költő, a magyar reformkor szellemi életének jelentős alakja, polihisztora. Múzeummá alakított szülőházán a tornácos, hosszú gerincű parasztházon 1898-ban emléktáblát helyeztek.
Jellegzetes kupolás építmény a községhez tartozó Szalmaváron 140 éve épült kripta, egy helyi földbirtokos és családjának temetkezési helye.

Várkesző 230 lakosú község Pápától 18 kilométerre, északnyugatra fekszik. Első hivatalos említése 1361-től ismert. Előnevét a Rába partján fekvő egykori vízivárától nyerte, melynek nyomai ma is látszanak. Legnagyobb birtokosa mindvégig a győri püspökség volt.

Vaszar 1632 lakosú község a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Pápától északra, 9 kilométerre fekszik. A település határa a bronzkortól kezdve lakott terület volt, erre utalnak az itt előkerült gazdag régészeti leletek. A falu a középkor folyamán fontos adószedő központ, egyházi birtok, ám teljesen elpusztították a török háborúk. A XVIII. századtól indult virágzásnak, lakói katolikusok, plébániatemplomukat 1790-ben építették, késő barokk stílusban.
A falu nagy szülötte Ihász Gábor nyelvész (1804-1880), kinek nevét az 1905-ben épített iskola őrzi.

Vinár 264 lakosú község a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Pápától 21 kilométerre, nyugatra fekszik.