A történelem korai szakaszából is vannak leletek az újkőkorig visszamenőleg. Bizonyíthatóan a rómaiak alapozták meg a szőlőtermesztést, amit az Avarok is folytattak. A honfoglaláskor már lakott település volt a mai Mór helyén. Ide telepedett le a honfoglaláskor Árpád törzse. A települést I. László király 1080 körül az egri püspökségnek adományozta. 1327-ben Károly Róbert Csókakő várához csatolta, ami a Csák nemzetségbeli Csák Péter és Csák István birtokában volt. A XIV. századi iratok már rendszeresen említik a szőlőt. Mór község nevével csak a XV. században találkozunk. A kódexek tanúsága szerint a vidék szőlőkultúrája a XVI. századig szépen kifejlődött, de nem került külföldre. Ezt a kort úgy jellemzik, hogy a megtermett bor sok, a jó ivóvíz pedig kevés. Ezért a legtöbb helyen - védekezvén a betegségek ellen is - rászoknak a borivásra. A török hódoltság akasztotta meg itt is a fejlődést. A felvonuló csapatok pusztítási miatt a vidék csaknem elnéptelenedett. Emiatt pusztultak el szőlői is. A XVIII. század tehát már nem annyira folytatása a régi szőlőkultúrának, hanem megalapozási időszaka egy új gazdasági korszaknak. Valószínűleg ekkor találkozott és forrott össze a borvidék és az Ezerjó története. Az elpusztult, elmenekült lakosság helyett német telepesekkel népesült be a vidék. Ekkor telepedtek le Mórott a Kapucinusok is, akik a környék legjobb szőlőművelői lettek. A múlt században a borvidék jelentősége egyre növekedett. Volt időszak, amikor a nagy külföldi kereslet folytán a tokaji borok után a móri borok értékesültek a legmagasabb áron. A homokkal kevert lösz és a homok talajokon a filoxéra kevesebb gondot okozott, mint a kötöttebb talajú borvidékeken. 1901-ben kérvényezte Mór község képviselőtestülete, hogy “Mór és vidéke, mint önálló borvidék szerepelhessék”, mert addig a Neszmélyi borvidékhez tartozott.

Az egész Balaton környékén nem ritkák a római kor 2000 éves emlékei. Az 1300-as évek elején a veszprémi püspökségnek már kiterjedt szőlőbirtokai voltak itt, de feltehetőleg már a kelták itt is termesztettek szőlőt. Századokon át királyi birtokok és főúri szőlők, valamint kisnemesi szőlőbirtokok hirdették ennek a területnek a kiváló borait. Már a középkorban Tirolba és az Alpokon túlra, a délnémet térületekre szállítottak erről a területről borokat. Az Esterházy család hercegi és grófi ága a környék legtöbb szőlővel rendelkező birtokosa volt, uradalmaikban rendszeresen készíttettek természetes csemege-borokat. A XVIII. századi dézsmapincéjük még áll Szentbékkállán a templom feletti területen.

Középkori hagyományokkal rendelkező, nagymúltú borvidék. A XVIII. századtól az uradalmi
gazdálkodás biztosította a jobbágy-paraszti bortermelés mellett a vidék borainak jó hírét. A XIX. század második felében az Eszterházy Csákvári Uradalom híres ászári mintaszőlészete és pincészete itt alakult ki, amely messzi földön hírnevet szerzett a vidéknek. Az utóbbi évtizedekben a szőlőtermesztés korszerűsítése a borminőség jelentős javulását és a borvidék rangjának növekedését eredményezte.

Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelõtt virágzó szõlõkultúra volt
Badacsony környékén, de feltehetõleg már a kelták korában is voltak szõlõültetvények
a vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres hadiútja Aquincumba. A nagyobb
szõlõtelepítések Probus császár nevéhez fûzõdnek. Ezekre az idõkre emlékeztetnek a
szüreti motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok, szobrok. A honfoglaló
magyarok már ismerték a szõlõt, a bort és ennek megfelelõen mint értéket adományozták a késõbbiekben. Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentõs része egyházi kézbe került. A XVIII - XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett. A filoxéravész utáni rekonstrukció során a szõlõtermesztés technológiája e borvidéken is jelentõsen megváltozott. Ekkor építették a várfalnak is beillõ támfalakat az erózió megakadályozására. A szürke csuhás szerzetesek egy francia eredetű fajta, a Pinot Gris borát helyi különlegességé emelték. Ennek köszönhetõen ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát néven. Különleges évjáratokban a bogyói betöppednek, söt aszúsodhatnak is. Ekkor különleges természetes csemegebor készülhet belőle. A másik e termõhelyrõl elhíresült fajta a Kéknyelû. Ez a fajta tiszta ültetvényben ritkán fordult elõ, mert nõvirágú és rosszul termékenyül ezért a Budai zöld fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel bornak, ami a Kéknyelû nevet viselve jelent meg.

A borvidék három jól körülhatárolható körzetre tagolt:
1. Káli körzet, amely teljes területén vulkáni kõzet a fontos talajalakító elem: Monostorapáti, Hegyesd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye.
2. Balatonederics - Lesencei Körzet, amelyet a Keszthelyi hegység keleti felének dolomit alapú kõzetei jellemzik: Balatonederics, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Nemesvita. De Sáska és Zalahaláp már vulkáni.
3. Cserszeg - Rezi körzet, a Keszthelyi dolomit hegység déli és nyugati fele: Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz - Egregy, Rezi, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Sümeg, Csabrendek.
A borvidék legfontosabb szõlõfajtái: Olaszrizling, Szürkebarát, Zöldveltelini, Zenit, Chardonnay, Rizlingszilváni, Tramini, Muskotály fajták.
Fontos tudni: A borvidék borait 40 éven át más borvidékek borainak javítására használták. Így az egykori nagy hírnév elfelejtõdött. 5-6 éve indult újra az önálló bortermelés, nagyrészt kis és közepes méretû szõlõbirtokra alapozottan. Az eredetiséget ma már a bortörvény is nagyon szigorúan védi.
Ha a tájjal ismerkedõ túrázó, az itt nyaraló vendég a bor és felszolgálójának igényes minõségét nem érzékeli, biztos lehet benne, hogy nem itt termett borral, nem itteni boreladóval találkozott. Hagyja ott a rossz bort, a méltatlan borárust és menjen tovább tõle!

Érdemes megkeresni a borvidéken a valódit, könnyen lehet találni. Egyre többet. Az itteni emberek nyíltszívûek és a bortermelést becsületbeli ügynek tekintik. Még sajnos nincsenek általában szem elõtt, de mindent elkövetnek a régi jó hírnév visszaszerzése érdekében.

Feltehetõen már Probus császár idejében fejlõdésnek indult a Pannóniában már régebbrõl ismert szõlõművelés. A Baláca pusztán feltárt villa urbana romjai II. - III. évszázadból származnak. A szõlõmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szõlészeti tárgyú - fõként szüreti - jeleneteket örökítettek meg Balatonfüreden. A honfoglalás után Karkász törzsének tulajdonába kerül a terület, de 1082-ben kelt birtoklási jegyzék szerint a veszprémi püspöknek többek között Csopakon is volt szõlõje. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett. Az elkövetkezõ századokban az ország kulturális élete áttevõdött a Balaton környékéről a Duna vidéki várak körzetébe, így a füredi és a csopaki bor csak a vidéki nemesek mulatozását, s a jobbágyok búfelejtését szolgálta. A török idõk végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szõlõmuvelõk számát, s egyidejüleg csökkent a szõlõterület is. A XVIII. sz.-ban újra fellendült Balatonfüred fejlődése, a XIX. század közepére pedig már a Balaton “fõvárosa” lett, ahol a megyei és az országos elõkelõségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában. A borvidék híres fajtája az Olaszrizling, amely mintegy másfél évszázada terjedt el, és kiemelkedõ minõségével márkanévvé vált. A tihanyi félsziget tüzes vörösborairól nevezetes.

Bakonybél 1473 lakosú észak-bakonyi község, Zirctől nyugatra, 17 kilométerre fekszik a Som-hegy aljában. Bakonybél története szorosan összefonódott a bencés apátságéval, amelyet 1018-ban Szent István alapított. Az Árpádok korában jelentős szellemi központ volt, a török időkben azonban fokozatosan pusztulásnak indult. A XVIII. század végén pedig németekkel telepítettek le a faluban. 1815-1859 között messze földön híres üveghuta működött a Bakonybélhez tartozó Somhegypusztán. A település a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet területén fekvő igen kedvelt kirándulóhely. Szépsége a természetrajongók ezreit vonzza az év minden szakaszában.
A festői környezet mellett építészeti kincse bencés templom és kolostor. Az épületegyüttest Szent István alapította. A Szent Móric tiszteletére emelt együttes felépítése a király sógora, Boldog Günther nevéhez fűződik. Itt remetéskedett 1023-1030 között Szent Gellért, Szent Imre herceg nevelője, mielőtt csanádi püspök lett. A kolostor és a templom a XV. századtól kezdve fokozatosan pusztult. A XVIII. században újra felépítették: 1724-ben indult meg a kolostor építése, 1750-1782 között készült el a barokk templom. Az egyszerű épület homlokzata mellett jobbra áll a torony; szentélye félköríves. Belső tere egyhajós. Oltárképét Dorfmeister István festette 1779-ben. Szép a templom barokk és rokokó stílusú berendezése. A templomhoz csatlakozó egykori bencés kolostor parkja ma arborétum.
A Néprajzi Múzeumban a helyi faszerszám-készítés emlékei találhatóak. A település a régi időktől napjainkig a bakonyi fafaragás központja.

Bakonynána 1010 lakosú község Zirctől 14 kilométerre, keletre fekszik. A helységtől 2 kilométerre található a „Római fürdő”-vízesesés.

Bakonyoszlop 555 lakosú község Zirctől 17 kilométerre, északkeletre fekszik. Oszlop nevét 1392-ben említik először oklevélben.
A római katolikus templom 1743-ban, barokk stílusban épült. A falu kőből készült fatornyos temploma alatti kriptában  nyugszanak az Esterházy család tagjai.
Az Esterházy-kastély XVII. Századi alkotás.

Bakonyszentkirály 973 lakosú község Zirctől 15 kilométerre, északra fekszik a Bakony vadregényes dombjainak ölelésében. Nevével először a XIV. századi oklevelekben találkozunk. A korai középkorban a falu a királyi birtokhoz tartozott. A mai település két falu (Német- és Magyarszentkirály) egyesítésével 1926-ban alakult ki.
A barokk stílusú református templom 1799-ben épült. A parókia udvarán ma is látható a középkori templom szentélyének maradványa.
Az 1996-ben felállított millecentenáriumi emlékmű érdekessége, hogy a középkori templom falmaradványaiból készült.

Borzavár 780 lakosú község Zirctől 7 kilométerre, északnyugatra fekszik. A közeli Kőris-hegy, mely a Bakony legmagasabb pontja sok kirándulót vonz a szép faluba. Nevét az egykor itt termesztett sok bodzáról „helyi nevén borza” nyerte.
Területén számos barlang és forrás található. A körülötte lévő erdőség a botanikai-zoológiai megfigyelések kifogyhatatlan tárháza. A 3 kilométerre fekvő Szépalmapusztán arborétum látható.

Csesznek 561 lakosú község a Magas – Bakony északi peremén terül el. A helység a 82-es főközlekedési út és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonal mentén fekszik. Középkori történelmét várának története jelenti, a XIII. század első felében már létezett, az írásos források 1234-ben említik először. A XVIII. században járási székhely volt.
A XVIII. században épült  római katolikus temploma egyszerű, homlokzata tornyos. Egyik harangja még a XV. századból származik, gót betűs feliratán: ”Hilf Got Maria Pecatori” (Isten anyja, Mária, segíts rajtunk, bűnösökön) olvasható. Templomában ma is megtalálható a Bakony legrégibb harangja.
A mészkővonulat éles gerincén áll a gótikus csesznek vár maradványa. Vélhetően IV. Béla idején épült, s urai között olyan neveket találunk, mint Szapolyai János, Török Bálint és Bethlen Gábor. A vár utolsó tulajdonosa az Esterházy család volt, s miután ők 1780-ban elköltöztek, az elhagyott várkastély állapota romlásnak indult. Az 1810-es földrengés, majd a tűzvész végső pusztulását okozta.

Csetény 2087 lakosú község Zirctől 12 kilométerre, északkeletre fekszik a Bakonyban. A régészek Csetény határában római kori települések maradványait és honfoglalás kori temetőt tártak fel.
A református temploma 1798 épült az egykori román templom romjain.
A község látnivalója a Holitscher-kastély és a körülötte lévő park.

Dudar 1685 lakosú község Zirctől 8 kilométerre, északkeletre fekszik.
A református templom a XV. században épült, majd 1798-ban, barokk stílusban átalakították.

Eplény 472 lakosú község a 82-es főközlekedési út és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonal mentén, Zirctől 7 kilométerre, délre helyezkedik el. A falunak középkori előzményei nincsenek, s a XVIII. században mint a szomszédos Olaszfaluhoz tartozó pusztát emlegetik, amelynek földesura a zirci ciszterci apát volt.  Kápolnáját Szent Bertalan tiszteletére szentelték fel, iskoláját Vajda Ödön zirci apát építette. Az 1920-as évek végén mangánérc-bányát nyitottak a falu határában, amely mára elvesztette jelentőségét. Eplény 1992. január 1-je óta önálló település, lakosai elsősorban azokat az adottságokat szeretnék kihasználni, amelyekkel a természet gazdagon megajándékozta őket. A Bakony belsejében, Veszprém és Zirc között a zöldellő völgyek egyikében a falu csendes nyugalmat, gondtalan kikapcsolódást kínál az év minden szakában.

Ott, ahol a Magas – Bakony csúcsai koszorúzzák körül a tájat, a 646 méter magas Papod-tető, az 578 méter magas Kőris-hegy, a 620 méter magas Borzás-hegy és a 472 méter magas Bajor-hegy gyűrűjében, ott, ahol az erdők leheletétől mindig tiszta és friss a levegő, ott a zöldellő völgyek egyikében található Veszprém megye második legmagasabban fekvő települése, Lókút. Házai felkapaszkodnak a hegygerinc oldalára, s a XIX. században épült katolikus templomától letekintve a dombról megragadó kilátás fogad. 1759-ben gróf Eszterházy Dániel 20 szlovák családot telepített le erre a területre erdőinek védelmére. Lókút első lakosa név szerint is ismert, Mechina András neve mellett az anyakönyvben latinul ma is olvasható a bejegyzés, hogy ő az „első, aki első ízben a falut lakta”. Hamarosan már 1760-ban állt a faluban egy kis fából készült templom, s hosszú időn át a közeli Zirc cisztercita rendháza küldte ide a szerzeteseit. Az idők folyamán magyarok és németek is csatlakoztak az első lakosokhoz, s még ma is sokan beszélik a német nyelvet, baráti kapcsolatok fűzik a községet a bajorországi Hebertshausen faluhoz, ahol mintegy 40 Lókútról elszármazott család él. Lókút 1993. január 1-je óta önálló, előtte Zirc városához tartozott. Jelenleg 518-an lakják.

Nagyesztergár 1217 lakosú község, Zirctől 2 kilométerre, keletre fekszik. Először 1270-ben említi oklevél, nevének alapja a szláv „sutár” /faragó, esztergályos/ szó. Már a rómaiak is lakták a környéket, amit az itt talált pénzek, cserepek bizonyítanak. Az Árpád-korban királyi udvarnokok lakták a falut. Zsigmond király 1401-ben Esztergáron birtokot adományozott Ányos Gergely veszprémi kapitánynak: az itteni birtok egészen a XIX. század végéig az Ányos család kezén maradt  A települést a törökök után, 1751-ben Ányos Ferenc telepítette be. A lakók többsége német anyanyelvű volt. 1991. január 1-je óta önálló, előtte Zirc városához tartozott.
A római katolikus templom 1786-1798 között épült Fellner Jakab tervei szerint. 1850-ben erősen megújították. Hegyes sisakú tornya a homlokzat előtt áll. Belső tere egyhajós, félköríves szentéllyel. A XVIII. századból származik a szép Madonna-képe.
A Purgly-kastély a földbirtokos család lakóépülete volt, az 1920-as években épült.
Az Ányos-kúria XVIII. századi épületében született Ányos Pál, kiváló költő. 1770-ben a család Nepomuki Szent János tiszteletére kápolnát rendezett be a kúriában. A házon levő emléktábla a költő emlékét hirdeti.

Olaszfalu 1103 lakosú község Zirctől 4 kilométerre, délkeletre fekszik. 1993. január 1-je óta önálló község, előtte Zirc városához tartozott.
Az alsóperei római katolikus templom a XII. században, román stílusban épült, ma csak a romjai láthatóak.
Az alsóperei arborétum az egykori Nádasdy—vadászkastély parkja több ritka fenyőfajtával dicsekedhet.

Pénzesgyőr 365 lakosú észak-bakonyi község, Zirctől nyugatra, 10 kilométerre fekszik. A települést a lótenyésztés bakonyi központjaként emlegetik. A környék kiváló kirándulóhelyei a Szömörke-völgy, a Som-hegy barlangjai, a ritka kőzetek és a sok forrás vonzzák a turistákat.

Porva 507 lakosú község a Magas-Bakonyban fekszik, Zirc városától légvonalban mintegy 6 kilométerre, körülbelül 400 méter tengerszint feletti magasságban. A helység megközelíthető a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonalról is. A faluból és környékéről a Kőris-hegy (709 m) és a Kék-hegy (661 m) kettőse a Bakony egyik legszebb panorámáját nyújtja.  A község a török időket leszámítva, amely alatt oly sok bakonyi falu pusztává, üres uradalmi telekké vált lakott volt már hazánk történelmének korai szakaszában is. Erre utal a község nevének első „Purua” formában történő említése a bakonybéli bencés apátság birtokait összeíró oklevélben, 1086-ban. A települést is délszláv eredetűnek tartják: történelmi tény a szlávok jelenléte a Bakony térségében. 1260-ban a korabeli oklevelek a „Porowa in Bakon” szintén szláv eredetű elnevezéssel említik. Magának a szónak etimológiai jelentéséről három nézet létezik. Egyrészt a porva szó „irtás”-t „vágás”-t jelent, s a falu is ilyen irtáson települhetett, másrészt az elnevezés valamely „Por” kezdetű személynévből szláv képzéssel keletkezett, míg vannak, akik szerint ismeretlen eredetű. A szláv vonatkozások ellenére Porva igen korán, még az Árpád-korban tiszta magyar faluvá vált. IV. Béla megkoronázott örököse, V. István (1239-1272) mint a megosztott királyi hatalom ifjabbik királya is részt vett a község történelmének alakításában, amikor az I. (Szent) István királyunk fia, Imre herceg (1007-1031) tiszteletére emelt kápolnát 1260-ban a szentmártoni bencés szerzeteseknek ajándékozta. Az Anjouk idején megerősödött, országos tisztségeket kisajátító bárói család, a Garaiak családtagja, ifjabb Garai Miklós nádor, hadvezér és követ (? – 1433) 1431-ben foglalta el Porvát, amely birtokbavétel ellen a pannonhalmiak eredménytelenül tiltakoztak Zsigmond királynál. Ebben az időben Porvát mint bakonyi vadászterületet jegyzik. A XVI. század elején a Szapolyai (Zápolyi)-család pártfogásába veszi a porvai pálosokat. Ez időkről egyrészt a család egyik tagjának, Orsolyának díszes síremléke, másrészt a Csárda-tető és a Kék-hegy közötti Zabola-erdő és Zabolai-út elnevezések tanúskodnak. 1555-ben a Pápa elfoglalására vonuló török sereget állították itt meg. A török alóli felszabadulás után a terület még mindig puszta volt. Csak 1720 körül kezdődik meg a betelepítés. A falu betelepítése gyakorlatilag 1768-ra befejeződött, ezután még hosszú ideig az uralkodó nyelv egyedül a német volt. A mezőgazdaságnak nem kedvező viszonyok ösztönöztek az ipari tevékenységre, amely során a Hódos-ér völgyének Porva felőli részében egykor valószínűleg üveghuta működött. 1782 és 1784 között épült fel az egykori pálos monostor romjain a falu temploma. Az épület gótikus, szentélye barokk stílusban készült.
Gazdag történelmének alig van látható nyoma. Egyrészt a romok a föld alá kerültek, másrészt elrabolták, vagyis más kiállítóhelyre szállították az értékesebb kultúrkincseket. A volt pálos monostor már a török idők kezdetén megsemmisült, a helyén épült és azóta több ízben is teljesen renovált római katolikus templom azonban őrzi a korábbi évszázadok hangulatát. A Szapolyai családból származó özvegy Perenszy Pálné, született Zápolya Orsolya 1500-ból származó vörösmárvány síremléke ma is látható. A templom főoltárképe Roskovitz Ignác munkája, a padozatot kelheimi kőlapok fedik. Az épület gótikus stílusú, barokk külső és belső részekkel. A templom homlokzatán két márvány emléktáblát állíttatott a község a világháborúkban elesett hőseinek emlékére. A hajdani pálos zárda alapfalai a templom északi oldalánál maradtak meg. A község gazdag történelméről a helynevek tanúskodnak.
A Kőris-hegy a Bakony legmagasabb csúcsa, a Kék-heggyel alkotott jellegzetes kettőse a tájék egyik legszebb része. Szinte iránytűként használják a Bakonyt járók, annál inkább is, mivel a Kőris-hegy csúcsán épített település-irányító lokátorállomásnál található a Vajda Péterről (1808-1846), a híresen természetimádó költő-írónkról elnevezett kilátóhely. Tiszta időben szép látványban lehet része annak, aki felkapaszkodik a hegyre. Elsősorban magára Porvára és a szomszédos Borzavárra látni, távolabb pedig a Vértesig, a kivillanó Balatonig, a Badacsonyig, északra Pannonhalmáig tágul a horizont. A Csárda-tető (441 m) a néphit szerint nevezetes hely. A betyárok itt szoktak találkozni egymással, (Rózsa Sándor, Zsubri, Panduri, Savanyú Jóska). Még most is fellelhetők a hajdani csárda romjaiból való kövek. A mozgalmas betyárvilágra a környék számos barlangjának elnevezése is utal. Ezek a Cuha- patak völgyében találhatók: Savanyú Jóska barlangja (Kőpince-barlang), Betyár-pamlag, Remete-barlang, Zsivány-barlang. A közelebbi nevezetes források Bödön-kút, Tekeres- kút, Zsellér-kő kút, Csörgő-kút, Néma-kút stb. Számtalan más forrás mellett Porva legjelentősebb vize a Hódos-ér, amely a falutól mintegy 10 kilométerre folyik a Cuhába. A patak völgye gyönyörű turistaútvonal számos érdekes látnivalóval. A völgy nevezetes az itt nyíló erdei ciklámenről is. A környékbeli erdők más és más természeti látnivalóval, különleges bakonyi flórával hívják a látogatókat. Aki csendben túrázik – különösen télen – őzet, vaddisznót, szarvast, rókát, sőt muflon-csapatot is megpillanthat. Az Öreg-Bakony legnépszerűbb kirándulóhelye a Cuha- völgy. Kora tavasztól októberig nagy a forgalom a porva- cseszneki vasútállomáson. A legtöbben a völgynek ezt a szakaszát kedvelik.

Szápár 543 lakosú község Zirctől 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A település a Szapáry grófok ősi lakhelye volt, nevét is innen kapta.
Az 1770-ben épült római katolikus templom egyedi kialakítású vörösréz tornya páratlan az országban.
A Kohus László díszműkovács műhelyét is érdemes felkeresni, ahol korabeli mellvértek, pajzsok és díszkardok és egyéb  kovácsoltvas tárgyak készítését mutatja be a mester.

Zirc 7397 lakosú város a 82-es főútvonal és a 11-es/Győr-Veszprém/ vasútvonal mentén.  Az ország legmagasabban fekvő (400 m) kisvárosát 1182-ben III. Béla király hívására a franciaországi Clairvauxból érkező ciszterci szerzetesek alapították, majd a török hódoltság után 1712-től a sziléziai Heinrichau ciszterei építették újjá, európai hírű szellemi és gazdasági kultúrát teremtve a Magas-Bakony háborítatlan erdőségeinek szívében. A Bakony fővárosaként ismert Zirc - a 82-es főút mellett, Balaton és Győr között félúton található. A több mint 800 éves település fennállása óta virágzó mezővárosként, járási székhelyként, nagyközségként, majd 1984 óta városként működik. A Bakony fővárosának kiemelkedő az idegenforgalma. Látnivalóval, programjaival évente százezernyi látogatót vonz.
Az 1732-1752 között épített barokk apátsági templom legértékesebb látnivalói a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét ábrázoló Maulbertsch- oltárkép, a Wagenmeister- freskók, a koncertorgona, a faragott szobrok és berendezések. A klasszicista monostorban (1726-1927) található a 65000 kötetes Reguly Antal Műemlék Könyvtár, amely a ciszterciek által gyűjtött páratlan értékű ősnyomtatvány-, könyv- és folyóirat ritkaságokat mutatja be. A Bakony fafajtáiból faragott intarziás bútorzata is műemlék. A monostor ad helyet a Bakonyi Természettudományi Múzeum “A Bakony természeti képe” és “A Kárpát-medence ásványai” kiállításoknak.
A Zirci Galériában rangos képzőművészeti kiállítások látogathatók.
A Bakonyi Panteonban emléktáblák őrzik a Bakony neves kutatóinak és Zirc nagy szülötteinek emlékét.  Az Apátsággal szemben a híres őshaza-kutató nyelvtudós, Reguly Antal szülőházában található a róla elnevezett múzeum, amely életútját és a Bakony helytörténeti emlékeit mutatja be. Udvarában népi kismesterségeket bemutató-oktató műhelyeket alakítottak ki.
A ciszterciek alapította nemzetközi hírű Arborétum 20 hektárnyi természetvédelmi területén a föld minden részéről őriz fa- és növénykülönlegességeket.
A benzinkút mellett található a barokk kistemplom (1761-1763), mellette Árpád-kori templom és királyi udvarház maradványait tárták fel.
A 82-es főút mellett egyedülálló ritkaságokat találunk a Mezőgazdasági Gépmúzeum agrárműszaki gyűjteményében.
A város környéke a Bakony-hegység egyik legszebb, turisztikai szempontból is vonzó tája, ahol a fő érték a csend, a jó levegő és a gyönyörű természeti környezet. A Bakony legszebb részén, a Cuha völgyén áthaladó, Győr- Zirc-Veszprém összekötő vasútvonal jó szolgálatot tesz a kirándulni vágyóknak. A túrázók a “0 km-es bakancstól” a kék- piros- sárga- zöld jelzéseket követve a Magas-Bakony legszebb pontjaira juthatnak el.

Bánd a 8-as főközlekedési út, valamint a valamikor megépülő S8-as gyorsforgalmi út mentén, Veszprémtől észak-nyugatra, 10 kilométerre lévő német nemzetiségi 646 lakosú község, a Séd-patak melletti dombgerincen magasodó középkori Essegvár romjaival, jellegzetes látványt nyújt. A Bakony hegység lankákká szelídülő vonulatai között húzódik meg a már az Árpádkorban is lakott település, Bánd. A környék kellemes sétákra csábít a kanyargós Séd völgyében és a környező erdőkben; a fák sűrűjében a napsütötte tisztásokon, s a patak menti réteken tavaszonként hóvirágok és ibolyák nyílnak, s vadcsapások jelzik, hogy vadakban gazdag e vidék. Komoran merednek a háztetők fölé Essegvár romjai, a vadregényes középkort idézve, amikor még Igmándiak, Lőrenteiek, s a Rozgonyiak voltak az urai, s igazi rablólovagok módjára ki-kicsaptak a környékre. A vár sziluettje hozzátartozik a faluképhez és felkapaszkodva a dombhátra, hol a bokrok között az egykori Kálvária kövei pihennek, kitárul a táj. A török harcok során a vár alatt meghúzódó falu elnéptelenedett és csak a XVIII. században kezdett ismét új életet. Német telepesek érkeztek a faluba magukkal hozva saját hagyományaikat, melyeket új színnel gazdagították a vidék építészetét és népművészetét. Jellegzetes tornácos házaik sok helyütt még most is állnak és Karácsonykor elevenen él továbbra is a kedves sváb népszokás. Népviseletbe öltözött lányok „christkinli”-k járnak házról házra és boldog karácsonyt kívánnak a ház lakóinak.
A községből jól megközelíthető a közeli Miklós Pál-hegy, amely Európa egyik jelentős tiszafás területe. Az őshonos állományú, 213 hektáros erdőrész, 1892 óta védendő, 1951-től országos jelentőségű természetvédelmi terület. A közelben több kisebb barlang található, közülük kettő néhány 10 méter hosszúságban, a völgytalpról nyúlik bele a várhegybe. A környező erdőkben jól jelzett turistautak vannak, s épül az a turistákat szolgáló kerékpárút, amely a patak völgyében Veszprémig vezet. A település neve magyar eredetű személynév. Bánd középkori másik megnevezése, a Seg is magyar eredetű: dombot, magaslatot jelent, ami a hegygerinc – jellegre utal.

Barnag község a Balatontól 13 kilométerre, északra, Balatonfüredtől 12 kilométerre, északnyugatra helyezkedik el. A falu határa a Vázsonyi – medence délkeleti szegélyén és a Balaton – felvidék peremhegyeinek nyúlványain terül el. Barnagot 1082-ben említik először. A Kis – vagy Németbarnag (Dorf Barnag) nevű falu, 1526-tól ismert. Földművelő és állattenyésztő falu. Határa szegény, terméketlen. Kevés a szántó és a legelő. Megélhetés fuvarozásból és szőlőmunkából lehetséges. 1773-ban lakossága német ajkú, római katolikus vallású.  Az 1947-ben, a két Barnag egyesítéséből származó Barnag nevű új község is mindössze 119 lakost számlál.

Hajmáskér 2910 lakosú község, mely a középkor óta magyarok lakta település Veszprémtől 13 kilométerre, keletre, a Séd folyó völgyében, a 8-as főút mellett terül el. A települést érinti a 20-as/Szombathely- Veszprém-Székesfehérvár- Budapest/ vasúti fővonal és a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vonal. Oklevelekben Keer (1343), Hadmasker (1424), Haymaskér (1702) néven szerepelt. A helynév előtagja a hagyma szóból származó nyelvjárási hajmásból, az utótagja pedig a Kér törzsnévből származik. Ez azt jelenti, hogy őslakói a honfoglaló hét törzs egyikéhez, a Kérhez tartoztak. Mivel Szent István a törzsi szervezetet felszámolta, törzsi helyneveink ezer év előttiek. Ebből az következtethető, hogy már a honfoglaláskor is éltek itt magyarok. Érdekesen alakult a lakosság létszáma. A népesség nagyobb mértékű gyarapodás a XIX-XX. századforduló után, a Osztrák-Magyar Monarchia katonai kiképző tüzérségi főiskolájának megszervezésével függ össze. A község határában lévő hatalmas lőteret a honvédség ma is használja. A községben 800-900 főt foglalkoztató hadiüzem is működött 1945-ig. A hatalmas, soképületű hajmáskéri katonai bázist 1944-ben a németek, 1945 után a szovjet hadsereg használta egészen 1990. november 15.-ig. A kivonuláskor az első szovjet katonai szerelvény Hajmáskérről indult.
A község határában található az I. és II. világháborús katonai temető.
A falu műemléki látványossága az 1747-ből származó barokk katolikus és az 1782 táján épült református templom.
A Magas-Bakony szívében, a 579 méter magas Kőris-hegy és a Borzás- hegy tövében valójában nem is olyan régen alakult önálló községgé Hárskút, a Dunántúl legmagasabban fekvő települése. A hegyoldalakat körben erdők borítják, a völgyek kutakban és forrásokban gazdagok, távol a nagyforgalmú utaktól a levegő üdítően tiszta, s érezni az erdő és a föld illatát. Kevés olyan vidék, amelyről elmondható, hogy a patakok vize iható és a természet szinte még érintetlen maradt. Lakóinak száma: 623 fő.

Herend 3334 lakosú városa Veszprémtől 14 kilométerre, északnyugatra helyezkedik el. Belterületét délen a 8-as főközlekedési út, északon a 20-as vasútvonal/Szombathely- Veszprém – Székesfehérvár- Budapest/ határolja. Európában és más földrészeken is a legismertebb magyar község, amely hírnevét porcelángyárának köszönheti. Határának nagyobb része művelt terület, északon részben erdő borítja. Gazdag forrásokban, kisebb vízfolyásokban, s e földrajzi adottsága miatt a középkorban több kis település jött létre, amelyek ma már csak nevükben, régészeti emlékekben, korabeli oklevelekben léteznek. Legnagyobb patakja a községet átszelő Séd. Természeti értékei közül helyi jelentőségűek a környékbeli bányatavak, amelyek sporthorgászatra alkalmasak, valamint erdei, amelyben nagyvadak élnek, s vadásztársaságok gazdálkodnak. Erdejének fái is jelentős értéket képviselnek. A szomszédos Szentgál határában több feltárt barlang, geológiai érdekességű természeti objektum. Ugyanitt található az európai hírű, mint százezer példányt nevelő, védett, tiszafás erdő. A város nyugati szélétől, északi irányban 1 kilométerre találhatók a középkori Szentistván falu felszíni nyomai: cseréptöredékek, valamint a domb élén 25-30 méter hosszú törmelékkúp, amely templomának maradványa. Királyi vadászok lakták. Okleveles említése 1319-ből maradt fenn. A településtől nyugatra, 2 kilométerre, a főút jobb oldalán a Himrét őrzi az e környéken volt középkori falu emlékét. Az út mindkét oldalán sok középkori cserép található, ami itteni telepre utal.  A középkori Herend falu, amelynek neve a Heren személynév + d képző összetételéből származik, a község középpontjától északra a Szőlőmál és a vasút közötti részen települt, források és a Séd-patak közelébe. 1373-ban Herind, 1531-ben Bakon Herend, 1631-ben Puszta Herend néven szerepel.  Herendet a XIV. században királyi népek lakták, majd a Vezsenyi család birtokolta. Mátyás király 1472-ben Nagyvázsony várával együtt ezt a falut is kedvelt, jó emberének, Kinizsi Pálnak adományozta. A török harcok során pusztává vált Herendet a XVIII. században magyar és német telepesek népesítették be újra, akik azóta is ápolják népszokásaikat, gazdag hagyományaikat.
A település életében jelentős változást hozott az, hogy 1826-ban Stingl Vince, a Miklós – kúria épületében kerámiaüzemet létesített. 1839-ben tőle, adósság fejében Fischer Mór szerezte meg, aki 1840-ben nagy építkezésbe kezdett. Bár 1843-ban leégett a gyárnak az a része, ahol a műhelyek voltak, a gyár fejlődésnek indult, s több új termék gyártásával kísérleteztek. A helyi különböző foglalkozású kézművesek céhekbe tömörültek. A második Világháború után gyors ütemben állt helyre a gazdaság: a porcelángyár és a szénbánya ismét megkezdte a termelést, a földeken is megindult a munka. A lakosság túlnyomó többsége ipari munkássá vált, illetve a helyi szolgáltatásban dolgozott. Herend legjelentősebb üzeme a Porcelánmanufaktúra Rt., amely a munkavállalók 75 %-os tulajdonában van. Termékei a világ minden tájára eljutnak. Őrzik a hagyományos tradíciókat, de új formakincsekkel is kísérleteznek. A Majolikagyár Kft. a Porcelángyárból vált ki. Főképpen agyagalapú termékeket készítenek, a hagyományos városlődi mintával.

Hidegkút 396 lakosú községét a Veszprém-Nagyvázsony útról lehet megközelíteni. A Balaton-felvidék két mészkőkúpja, a Recsek- hegy (431 m) és a Nagy- Gella (416 m) közötti völgyben fekszik. A Szőllősi- Séd ered határában. Elnevezését is ez a karsztforrás adta. A Recsek- hegy kilátójáról ellátni egészen a Balatonig. Nagyhidegkút és Kishidegkút községek egyesítésével keletkezett 1927-ben. Magyar eredetű falunév. A település kialakulásához a hideg, friss vizű karsztforrás járult hozzá. Nagyhidegkútról először az oklevelek 1304-ben tesznek említést. 1488-ban a fajszi Ányos család, később a devecseri Csoron család birtoka volt. Devecser várának adózott. A török többször feldúlta, 1670-1720 között a hely lakatlan. Következő birtokosaik, az Esterházyak telepítették be újra római katolikus németekkel, akiknek 3 évi adómentességet adtak. Az új telepesek is földműveléssel, szőlőmunkával és fuvarozással foglalkoztak. Az 1848-as szabadságharc idején a falu fellázadt az úrbéri terhek ellen. Ma a lakosság nagy része gazdálkodó a gyümölcsösben, a házi kertben, szőlőben dolgozik és állattenyésztéssel foglalkozik. A hajdani két falu-részt gyönyörű völgy köti össze, alján hármas forrás fakad, vize kis tóvá szélesedik.
1780-ban készült katolikus temploma műemlék.

Királyszentistván 394 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 7 kilométerre, északra fekszik. A római villatelepülések a falu nyugati és déli részén még feltáratlanok, viszont a középkori előtelepülés több régészeti emléke is ismert.
A középkorban három vízimalom is működött, ma egynek az épülete látható.

Márkó 1106 lakosú község a 8-as főközlekedési út és a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mellett, Herend és Veszprém között helyezkedik el. Ezen a vidéken több faluról is megemlékeznek a középkori oklevelek, és régészeti leletek bizonyítják a régi írások igazát. Szent Márk Falva is itt állhatott valahol, Veszprémtől 8 kilométerre, nyugatra, a mai Márkó elődje lehetett. Az elpusztult és elnéptelenedett falvak helyén csak a XVIII. századtól indulhatott újra az élet, amikor Padányi Bíró Márton püspök és a veszprémi káptalan német telepeseket hívott erre a vidékre, akik megalapították, és felépítették Márkót.
Jellegzetesen egyutcás település volt sokáig, s házai közül még őrzi néhány a népi építészet formakincsét és hagyományait.
A fennsíkból kiemelkedő dombon a Kálvária fehér kápolnája és stációi már messziről látszanak, annak emlékére emelték az itteniek, hogy 1834 Nagypéntekén a faluban tűzvész pusztított, s kevés az, ami a régi épületekből megmaradt.
Katolikus templomában a fából gazdagon faragott, dúsan aranyozott főoltár a barokkot idézi.
Régi népművészek nyomdokain haladva keramikus és fafaragó is működik a faluban.

Mencshely 244 lakosú helység, a Balatontól 10 kilométerre, északra, Nagyvázsonytól 4 kilométerre, délre, a Vázsonyi- medence és a Balaton-felvidék peremén található halmaztelepülés. A község egy 346 méter tengerszinti magasságot elérő domb tetején fekszik. Növényvilága változatos, a Halom-egy bazaltszikláin szárazságtűrő növények is élnek. A hegytetőn egy bazaltkráter található, legmélyebb része 30-40 méter. a természetes növénytakaró az idők folyamán a kultúrhatások következtében erősen megváltozott. Az erdők területe zsugorodott. A környéken a cser-, a tölgy-, a bükk- és a gyertyánerdők az általánosak. Szőlőhegyén – Halom-hegyen, Baádon, Csemján – jó minőségű olaszrizling terem. Mencshely egyes részei már hosszú évezredek óta lakott helyek voltak. Az I-IV. században a Berkikút környékén, virágzó római telep volt. Első írásos emléke 1284-ből való, első papját, Sándort 1333-ban említik először. 1526 után Mencshely sem kerülhette el sorsát, a török Veszprémet és Vázsonykő várát is elfoglalja. A falu lakossága a Berei erdőbe menekült el és vermeket ásott lakófedezékül. A vermek nyomai ma is láthatók az erdőben.
A római katolikus templomát a XIX. század elején emelték.
A református templom 1873-ban, barokk stílusban épült.
Az evangélikus templom az egykori XIV. századi templom XVIII. századi átépítésével nyerte el mai formáját.
Az Ódor-kúria a XVIII-XIX. század fordulóján épült családi kúria. A Népi építésű lakóházat 1851-ben emelték.

Nagyvázsony 1812 lakosú község, a Veszprém-Tapolca főútvonal mellett helyezkedik el, a róla elnevezett medence közepén. Északon a 600 méterre magasodó Kab-hegy, délen a Balaton-felvidék dombjai határolják. A Vázsonyi- medence kőzetanyaga mészkő, de a bazaltfeltörések is elég nagy területet foglalnak el, jól látható ez a Kab-hegy óriási bazalttakaróján. A mészkő alól számos forrás tör elő. A község határát erdő övezi. A Balaton 14 kilométerre van a községtől. A falu nevét első birtokosáról, a Váson (Vázsony) nemzetségtől kapta. Első írásos emléke 1233-ból való Vason néven, ekkor a Vezsenyi család birtoka volt és a Szent István-templom körül települt. A Vezsenyi család 1472-ben kihalt, birtokukat Mátyás király hű vitézének, Kinizsi Pálnak adományozta. Vázsony 1478-tól már mezőváros. Vázsony területén Kinizsi Pál 1483-ban a pálosoknak monostort épített, Szent Mihály tiszteletére. Kinizsi halála után a birtok feleségéé, Magyar Benignáé, majd az ő örököseié lett. A török időkben a mezőváros elpusztult, de még a XVI. században új település alakult ki a vár alatt. 1560 körül a török közeledtével elmenekültek a szerzetesek. A pálos monostor rövid élete alatt is a „reneszánsz kultúra kirepítő helyévé” vált. A ránk maradt négy pálos magyar nyelvű kódex közül három teljesen, a negyedik, a Gömöry-kódex részben itt készült. A pálos monostor romjai a községtől nyugatra, a temető mögötti erdő szélén láthatók. Akolostor templomból és zártudvaros rendházból állott. A kolostorban temették el Kinizsi Pált és Horváth Márkot, aki Magyar Benigna második férje volt. Ma is látható síremlékük. A vázsonyi pálos kolostor rövid életű volt, 1552-es Veszprém várának eleste után felrobbantották, a környék több kolostorával együtt. Maradványait részben a vár XVI-XVII. századi építkezéseihez, részben a falu XVIII. századi újjáépítéséhez használták fel. 1649-ben III. Ferdinánd a birtokot Zichy István győri vicegenerálisnak adományozta, s Nagyvázsony a Zichy család birtokában maradt egészen 1945-ig. A vár utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején kapott katonai szerepet. A Tapolca-Veszprém országút mellett elterülő településrész a XVIII. században és a XIX. század elején épült ki.
A római katolikus templom 1777-ben, késő barokk stílusban épült. Tőle nem messze 1740-ben készült Szentháromság-szobor magasodik
A Szent István-templom a középkori mezőváros plébániatemploma volt. A XIII-XIV. század fordulóján épült, s Kinizsi Pál gótikus stílusban átalakítatta. A XVIII. században  Zichy János helyreállítatta a félig romos templomot, tornya ekkor kapta barokkos formáját. A homlokzati tornyos templom falait támpillérek erősítik, köztük kőrácsos ablakok nyílnak. Belső tere egyhajós, sokszögzáródású szentélye a hajóval közel azonos szélességű, hálóboltozat fedi. A sekrestye keresztboltozatos. Nagyon szép a templom berendezése, különösen a szobrokkal díszített barokk oltárok és a domborműves szószék.
A Zichy-kastély XVIII. századi, barokk épület, melyet 1820-ban klasszicista stílusban átépítettek.
Vázsonykő vára. Legkorábbi részének, a négyemeletes lakótoronynak a részletei a XV. századi eredetűek gótikusak. Építése nem sokkal előzhette meg első, 1469-ből származó említését. Akkori birtokosai és építtetői a Vázsony nembeli Vezsenyiek voltak. Lakótoronyból, udvarból, a toronnyal szemben kisebb épületből és a keleti kaputoronyból állott; vizesárok és sánc vette körül. A Vezsenyi család utolsó tagja, László 1472-ben bekövetkezett halála után Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi itt építette ki családi székhelyét. A településnek mezővárosi rangot szerzett, pálos kolostort alapított benne, átépítette a korábbi plébániatemplomot. Legnagyobb építkezése a vár bővítése volt. A vár építését özvegye, Magyar Benigna folytatta, a belsejét díszítő reneszánsz részletek az ő nevéhez fűzhetők. A várat az özvegy második férje, Kamicsáczi Horváth Márk rokonsága örökölte. A várudvar északnyugati sarkában tető alatt lévő épületrész földszintjén van a vár kőtára, ahol Horváth Márk sírköve látható, az emeletén pedig az egykori kápolna tere, benne Kinizsi Pál vörösmárvány szarkofágja.

Nemesvámos 2553 lakosú déli-bakonyi község, Veszprémtől 5 kilométerre, délnyugatra fekszik. A község területe már a bronzkorban is lakott volt. A rómaiaknak jelentős települése, Caesariana állt a közelben. A középkorban 1109-ben szerepel a neve először oklevélben, ekkor valószínűleg királyi vámszedőhely volt. A XIV. századtól kezdve a kisnemesi birtokosok lakták. A XVI. század második felében elnéptelenedett, s 1617-től kezdett újra betelepülni a lakosság. A falu településszerkezete a kisnemesi lakóhely jellegzetességeit ma is őrzi. A főutcára merőleges, néhol 100 méternél is hosszabb telkeken egy-egy család, illetve nemzetség egymás mögé építette az újabb generációk lakóházait. Így jött létre a keskeny közökre felfűződő, hosszú házsorok.
Ma is látható még elég sok, XVIII-XIX. századi, boltíves tornácú, kisnemesi ház.
A falun kívül, a Tótvázsony felé vezető út mellett áll a Vámosi Betyárcsárda. A XVIII. században épült csárda egyemeletes, oromfalas, nádfedeles ház, boltíves tornáccal. Az ivószobában az egyik utolsó bakonyi betyár, Savanyó Jóska képe látható.

Papkeszi 1658 lakosú község a 27-es/Veszprém-Lepsény/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 5 kilométerre, északkeletre fekszik. A honfoglalás után a Keszi törzshöz tartozók telepedtek itt meg, róluk nyerte a „keszi” utónevet, a „Pap” előtag birtokosára, a veszprémi káptalanra utal. A hivatalos oklevelekben először 1082-ben tűnt fel Kezwy néven.
A református templom a település legrégebbi építménye, mely mai formáját 1896-ban, a milleneum évében nyerte el.

Pula 234 lakosú község Ajkától 19 kilométerre, délkeletre fekszik a Tapolca-Veszprém összekötő út mentén. A Dörögdi.-medence keleti kapujában fekvő település az őskor óta lakott területen fekszik. A kialakult falu mai helyén egykor két Árpád-kori település, Tálad és Pula állt. A törökök pusztításai miatt elnéptelenedett vidékre a XVIII. század közepén német telepeseket hoztak. A község napjainkig őrzi nemzetiségi hagyományait.
A római katolikus templom 1797-ben, barokk stílusban épült.
A Szent Flórián- kápolnát 1773-ban, barokk stílusban emelték.
A háromlyukú, kőboltozatos híd az Eger-Séd felett ível át.
A község Falumúzeumában helytörténeti gyűjtemény látható.

Sóly 396 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Veszprémtől 9 kilométerre, keletre fekszik. A Séd patak parti Árpád-kori települést a XI. századtól királyi udvarnokok lakták, később a veszprémi káptalan, majd a zirci apátság birtoka lett.
A barokk stílusban átépített református templom falai foglalják magukba azt a kápolnát, amelyet Szent István király építtetett. Itt írta alá István király 1009-ben a veszprémi püspökség határait kijelölő oklevelet.
A Séd partján a XIX. században még működő papírmalom romjai láthatók.

Szentgál 2816 lakosú község a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén a Bakony északi lejtőjén. A Bakony szívében, a Séd patak forrásvidékén, erdős hegyektől közrefogva, már régtől szabad királyi vadászok lakták a települést, akik kiváltságaikat 1328-ban nyerték, s mindennek fejében kötelességük volt vaddal és prémmel ellátni a királyi udvart. Mert vadakban mindig is gazdag volt ez a környék, s az erdőt járva nem ritka az őzzel, szarvasokkal való találkozás. A falu határa messzire kiterjed, s a Szentgáli.- medencében a középkorban még lakott apró falvakra dűlő- és határnevek emlékeztetnek csupán, nyomaikat elmosta a idő és a török háborúk kora. Egyedül Szentgál élte túl szerencsésen a viszontagságos évszázadokat, s a XVIII. században Veszprém megye legnagyobb és legnépesebb falva lett, fele-fele részben katolikus és református lakossággal.
Copfstílusban 1780-ban épült római katolikus templomában a főoltárkép a „Szűz Mária” születése az ismert barokk festő, Johann Ignaz Cymbal műve. A mindvégig magyarok lakta falu gazdag néprajzi hagyományait kötetekben dolgozták fel, s az itt élők számára fontos, hogy ezek az értékek ne csupán könyvekben megőrzött emlékek legyenek, hanem gazdagítsák mindennapjaikat.
A református templom XV. századi, amelyet 1774-ben átalakítottak.
A falu szülötte Lőrincze Lajos nyelvész, aki a magyar nyelv tisztaságáért dolgozott, és akinek most emlékszobát rendezett be a falu a tájházban.

Tótvázsony 1192 lakosú község Veszprémtől 19 kilométerre, délnyugatra fekszik a Veszprém-Tapolcai összekötő út mellett. A település földrajzi fekvését meghatározó harmadik jellegzetesség a falut észak-nyugati irányból határoló Bakony hegyvonulatai. A római kortól ismert, a középkorban több kisebb település is kialakult a mai helyén, melyek a török időkben elpusztultak. Jelentős a német ajkú lakosság aránya. A maihoz hasonló néven először 1082-ben említett település. A XVIII. században német telepesekkel népesítették újra.
A római katolikus templom 1818-ban, klasszicista stílusban épült.
A református templom a korábbi templom helyén a XVIII. század végén építették copfstílusban.
Savanyó Jóska sírja a katolikus temetőben található, aki az egyik leghíresebb Balaton-felvidéki, és Bakonyi betyár volt.

Mielőtt elindulnánk a városnéző sétánkra, tallózunk egy kicsit a város történelmében. Veszprém 62853 lakosú város az Öreg-Bakony, a Déli-Bakony, és a Balaton-felvidék, valamint a 73-as, a 8-as és a 82-es főutak találkozásánál fekszik, egy magas dolomitfennsíkon, a Séd patak völgyében. A helységet érinti a 20-as/Szombathely- Veszprém- Székesfehérvár-Budapest/ vasúti fővonal, valamint a 11-es/Győr-Veszprém/ és 27-es/Veszprém-Lepsény/ vonal. Területén már i.e. a IV.-III. évezredben is laktak. A bronzkorban már kiterjedt település volt, nagyszámú lakossággal. Az i.e. IV. században kelta népek telepedtek le a területén, és az 1964-es várbeli ásatások szerint rómaiak is lakták. Az I-II. században a római telepesek nagybirtokos rendszerű földművelést folytattak itt, egészen a hunok, majd az avarok betöréséig. A népvándorlás következő betelepedői a szlávok voltak. A IX. században Pannónia a Frank Birodalom hűbérése lett, és ezidőtájt Pribina fejedelem irányította. A honfoglaló magyarok, - Anonimus szerint- tíz napos ostrom után vették be Veszprém várát, ezért jutalomból Árpád fejedelem Ösöbünek ajándékozta. A X. század első felében Veszprém várát és környékét a fejedelmi család vette birtokába, és egyben a birodalom központja is lett. A királyi palota a mai püspöki palota és a prépostház helyén állt. Az 1001-es Ravennai Zsinaton jóváhagyták a Veszprémi Püspökség létrehozását Magyarországon. Alapítása Gizella királyné nevéhez fűződik, akinek emlékét számos legenda őrzi Veszprémben. A vár püspökségi és ispánsági székhely lett, és 1527-ig viszonylagos nyugalomban fejlődhetett. A Mohácsi vész után pártoskodó belháborúk rongálták meg oly mértékben, hogy a püspök áttette székhelyét Sümegre. A török támadások idején fontos végvárrá vált, amit hol a magyarok, hol a törökök birtokoltak. A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok után kutató labancok felgyújtották a várost, majd a pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. 1733-ban a vár egy részét Acsádi püspök leromboltatta és helyére új paloták, templomok és házak épültek. A XVIII. században a lakosság száma növekedni kezdett és megindult a polgárosodás. Ebből az időszakból származik a város építészeti emlékeinek nagy része. Az 1848-as Forradalom és szabadságharc, az 1919-es Tanácsköztársaság, majd az I. és II. Világháború idején újra elpusztult az épületek többsége. 1945 után a város újjáépült, és ma már jelentős tudományos és kulturális központtá vált, amely azonban magán hordozza a múlt patináját.
A Várhegy romantikus egyutcás város a városban, amelyet még ma is körülvesznek a várfalak. A Szabadság térről a Rákóczi útón és az Óváros téren át jutunk a Várkapuhoz, amely a középkori, elpusztult várkapu alapjaira épült, az I. Világháború áldozatainak emlékére. A hozzá kapcsolódó toronyban van a Vármúzeum, amelyben a Veszprémi várhegy történetével ismerkedhetünk meg. Az Óváros tér nyugati szélén áll a 48 méter magas Tűztorony, mely az erődítmény részét alkotó XV. Századi alapokra épült. A Vár utcán sétálva, az elpusztult várépületek helyén többnyire a XVIII. Században épült műemlékházakat láthatunk. A Dravecz – házat, amit Dravecz József kanonok építtetett 1775-ben, és amelyben a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottsága működik. A Nagypréposti palotát a néhai Bíró Márton építette 1741-ben középkori falmaradványok beépítésével. Az Aggpapok háza 1778-ban épült, eredetileg piarista kispapok számára, majd az aggpapok otthona lett. A vár belső terét nagyságával, művészi szépségével is uralja a XVIII. Században épített Érseki Palota. A vártér közepén áll a középkor gyönyörű emléke, a Szentháromság szobor, és a Várkút. Mellette az Árpád korból megmaradt emlék, a Gizella kápolna. Az eredetileg kétszintes kápolna valószínűleg az elpusztult palotához tartozott. Belső falait freskók díszítik, nevét a XVIII. században kapta. Továbbhaladva az Érseki Székesegyház és a Szent György kápolna tűnik szemünkbe. Mindkettő Árpád-kori műemlék, valószínűleg a XII. században épült. A Vár utca végén a Bástya kilátó hívogatja a múltban kalandozót. Itt áll István király és Gizella királyné kőszobra, Ispánki József alkotása. Visszafelé haladva újabb történelmi tanukat csodálhatunk meg. A Ferences templomot, mely 1909-ben, egy tűzvész után neoromán stílusban újjáépítették. A Margit romokat, melyek láthatták Árpádházi Szent Margitot, aki 10 éves koráig a hajdani kolostor falai között nevelkedett. A Piarista templom a Vár utca keleti oldalán áll, klasszicista stílusban.
A sétában elfáradva, pihenjenek a város parkjaiban, vagy az Egyháztörténeti Múzeum békés csendjében, hogy aztán újult erővel vágjanak neki a nézelődésnek. Megnézhetik a Gábriel vízimalmot, elsétálhatnak a Séd völgyön átívelő csaknem 50 méter magas Viadukthoz, ahonnan teljes körpanoráma tárul a szem elé. Esti szórakozásként a szecessziós stílusú Petőfi Színház várja a kikapcsolódni vágyókat.
Bármerre sétálnak, érezni fogják Veszprém évezredes hangulatát, és azt, hogy a városnak lelke van.

Veszprémfajsz 256 lakosú község Veszprémtől 9 kilométerre, délre fekszik a Kálvária-hegy lábánál. A nevét Árpád vezér unokájáról, Fajszról kapta. A török időkben elpusztult, s később főleg német telepesekkel alakult újjá.
A római katolikus templom a XIX. században, neogótikus stílusban épült.
A római katolikus templomrom a falu ősi, Árpád-kori templomának romjai.
A Kálvária a kálvária-hegyen található, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk.

Vilonya 629 lakosú község a 27-es/Lepsény-Veszprém/ vasútvonal mentén, Balatonfűzfőtől 9 kilométerre, északkeletre fekszik. A Sukori-hegy dolomitszikláira épült falu. Erdős, köves, karsztos területen fekszik, határán átfolyik a Séd patak. Először, mint a fehérvári káptalan birtoka fordul elő 1369-ben. A helység eredeti neve Vinyola.
A község keresett nevezetessége a Bakonyi Cifraszűr Szabóság. Az 1900-as évekig a falusi lakosság elengedhetetlen viselete és divatja volt a szűrposztó
A református erődtemplom a XII-XIII. században épült, gótikus stílusban. Szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett. A templom alatt és mellett a föld alatt föltáratlan építmények vannak. Renoválásához csak 1720-ban tudtak hozzáfogni és 1728-ban fejezték be.
Egy vízimalom eredeti berendezéssel ma is megtekinthető, a falu többi malma tönkrement.

Vöröstó 107 lakosú Vázsonyi-medencei község Nagyvázsonytól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. Az őskortól lakott területen alakult ki az ősi falu, melyet oklevél először a XIII. században említ. A török időkben elpusztult, később német telepesekkel települt be.
A római katolikus templom 1825-ben épült az ősi középkori templom helyén. Előtte 1912-ben készült Szentháromság-oszlop magasodik.
A stációkból és a Kálvária-kápolnát 1820-ben építették.